2010. október 31., vasárnap

Halloween :D

Először is boldog Halloween-t mindenkinek :D A frissel kapcsolatban: már szóltam Allie-nak, amint tudja, megírja nektek :)

Chatparty: kedd, szerda 19:00-tól :D Még nem tudtam beszélni Allie-val, de ha ezt látod mézes puszedlim, ne üss szét :D Ha nem lesz senki, nekem az is jó :D Legfeljebb benyomok egy filmet, meg néhány táblás csokit :D

És még vmi :P Nekem bejön a szám, s a klip is :D


2010. október 24., vasárnap

Ne verjetek szét :D

Tudom, tudom, már rég volt friss ... * védi a fejét* De most egyszerűen nem tudok írni. Nem ihlethiány van, sem az, hogy nincs elég időm, de mégis... vmiért nem jön a késztetés, hogy írjak. Ezt hívják kiégésnek? Lehet. Nem arról van szó, hogy elmúlt volna a Twilight lázam, mert megvan még, de már nem annyira erős, mint régen. Már másért is odavagyok :P Az is közrejátszik, hogy saját könyvre gyűjtök ötleteket, és ez foglal le. Egyszerűen perpillanat nem tudok arra gondol, hogy mi legyen Bellával és Edwarddal, amikor teljesen más eseményen, szereplőkön dolgozom. Bocsánat, de beindultak a hormonjaim, és nem tudom leállítani őket :D Amint összeszedtem magam, hozom is a frisst. Amiért most bejegyzek, az az, hogy szeretnétek-e chatpartyt őszi szünetbe? Az az igazság, hogy nagyon tetszenek azok a blogok, ahol fantasztikus beszélgetések zajlanak a chatekbe. Én is szeretnék valami ilyesmit. Jobban megismerni az olvasókat. Szerintem egy ilyen party nagyon klassz. Azért őszi szünetre gondoltunk, mert akkor nincs suli, mindenki ráér. Vagyis legtöbben. Ti mit szólnátok hozzá? Oldalra kitettem egy szavazást. Remélem, nektek is bejön majd az ötlet :) Sietek a frissel, de addig is csak azt tudom ajánlani, hogy olvassatok :) Olyan jó könyvek vannak, de komolyan :P Imádom az írók fantáziáját :D Sok sok cuppcuppolással, és Zarekes öleléssel: Puszmó

2010. október 16., szombat

EM-9. fejezet - Érzelmek

Na, sziasztok. Meghoztam a frisst, bár kicsit csalódott vagyok. Nem jött össze a komihatár. Na, mindegy. Most szemet hunytam felette. Erre viszont vonatkozik már. Jó olvasást :)   



   ( Carlisle szemszöge)

 
Kedves Carlisle, barátom! Tudtuk, hogy a fiad - az a gyáva féreg, aki uralkodónak nevezi magát- át fogja adni az üzenetünket. Mit szólsz a kis meglepetésünkhöz? Hát nem fantasztikus? Úgy gondoltuk, hogy az utóbbi időben eléggé ellaposodott az életed, így hát mi egy kis színt viszünk bele. Mit szólnál egy kis játékhoz? Nem lenne más dolgod, mint csupán átadni a trónt, és mi cserébe visszaszolgáltatjuk a hőn szeretett lánykádat. Nem vennénk a szívünkre, ha esetleg megbomlana a ti kis cuki családi békétek. Így hát az ajánlatunk a következő: ti szépen átadjátok a trónt, mi pedig visszaadjuk Alice-t. Már ha szükségetek van rá. Szó, ami szó, igen mutatós darab, az biztos. Bárcsak ne beszélne annyit! De semmi sem lehet tökéletes. Ha elfogadod az ajánlatunkat, jelenj meg Edwarddal december harmadikán a palota háta mögött található erdőtől 500 méterre. De semmi trükk. Mi nem a Volturi vagyunk. Baráti öleléssel: Stefan és Vladimir

- Na, belátod végre, hogy igazam van? – kezdett el járkálni Edward.
- Amelyik vámpír fenyegetőzik, az nem harap – húztam meg a vállam.
- Mi a francos istennyiláról beszélsz te? – termett előttem hirtelen – Nem fogod fel, hogy Alice életéről van szó? – ragadta meg a pólóm szegélyét.
- Leszarom, hogy mit gondolsz. Ott leszek azon a tetves találkozón, és visszaszerzem a húgom. Jobb, ha beletörődsz, hogy átadom a trónt. Ez a kibaszott uralkodás nem hozott mást a családra, csak szenvedést. Befejeztem! Véget vetek ennek a hülyeségnek. Elmegyünk innen, és új életet kezdünk. Veled, vagy nélküled, de elmegyünk. De ha velünk akarsz jönni, akkor meg kell változnod. Nem fogok többet szemet hunyni a dolgaid fölött. Elvesztetted Esme-t, jó, tudjuk, hogy fáj. De nem foghatod örökké erre, hogy egy szörnyeteg lettél. Nem fogsz tudni rajta túllépni igazán sohasem, de legalább próbálj meg vele együtt élni. Hát nem veszed észre, hogy egyedül maradtál? Mindenkit sikerült elmarnod magad mellől. Megérte?
- Fogd be! – fogtam be a fülem, hátha úgy nem hallom, amit mond, de sikertelen volt.
- Mindig is felnéztünk rád. Te voltál a példaképünk. A példakép, aki a szemünkben a legerősebb volt. Istenítettünk. Csodáltunk. Hová tűnt a jószívűséged? Hová tűnt az a Carlisle, aki minden elesetten segített? Ha nomád volt, ha nem. Ha vámpír, ha ember. Nem tűnhetett el teljesen. Ott van valahol a szíved mélyén. Miért nem harcolsz érte? Miért nem vagy képes megtenni ezt értünk? – ordította a szemembe Edward.
- Te mocskos szemétláda – rontott be az ajtón Jasper. Mielőtt még nekem eshetett volna, Edward lefogta.
- Ő a lányod. A kurva életbe! Hagynád meghalni?
- Honnan tudsz róla? – kérdezte értetlenül Edward.
- Az őröknek is van füle – felelte gúnyosan Jasper.
- Érte megyek. Érted? – szakította ki magát Jasper Edward kezei közül.
- Ne csinálj ostobaságot! Kész öngyilkosság lenne odamenned. Már döntöttem. Elmegyek a találkozóra, és megejtem a cserét.
- Honnan tudod, hogy ez nemcsak egy csapda? Lehet, csak arra szolgál nekik, hogy egyedül légy, és megöljenek téged – nyitottam fel a szemét.
- Te ebbe ne szólj bele! – támadt rám Jasper.
- Elég legyen! Jasper, engedd el! – adta ki az utasítást Edward. Jasper kényszeredetten, de elengedett.
- Én megyek – indultam meg az ajtó felé.
- Csak gondolj arra, hogy Esme mit szólna most ehhez – kiáltott utánam Edward. Sajnos nagyon is jól tudtam, hogy mit. És ez iszonyatosan megrémisztett.


   ( Emmett szemszöge)


- Mi? – sikerül végre megszólalnom a döbbenettől.
- He… hetvenkettő – kezd el dadogni.
- Ismétlem. Mi? Hanna, kicsim. Biztos vagy benne, hogy szereted azt a bácsit? Lehet, hogy csak kedvesen bánt veled, és ezt téveszted össze a szerelemmel. Hisz még csak kislány vagy, nem tudhatod pontosan, hogy azt érzed, amit. Lehet, hogy csak szeretnéd bemagyarázni magadnak, hogy azt érzed. Nem hiszem, hogy egy – ráncos, aszalt szilvába, kaparom meg a torkom – ilyen érett pasiba szeretsz bele – fejezem be hangosan a mondatot. Apám! Hol tettem szert ilyen pszichológiai rizsára? Írhatnék akár egy könyvet is, Az éj vágyai, avagy Az egy éjszakás kalandok titkai kezdőknek címmel. Én lehetnék Dr. Emmett Cullen, szexuálpszichológus.
- Hát, szeretek vele lenni. Dühös leszek, ha más lányokkal beszélget. Szeretem, ha átölel. Olyan jó illata van – kezd el álmodozni. Anyám! Ez tényleg belépett a hibbant libák klubjába. Egy nő ugyanis, ha szerelmes, tiszta hibbant lesz.
- Ömm – nem tudtam mit kinyögni. A nagy Emmett Cullen most életében először nem tudott megszólalni. Még szerencse, hogy a testvéreim nincsenek itt. Évtizedeken át szívatnának ezzel.
- Tudod, édesem, a nagy korkülönbséget, ami köztetek van, elleneznék az emberek. Náluk ez megbotránkoztatónak számít. Ők nem olyanok, mint a vámpírok. Ők öregszenek – megölöm Alice-t, ha a kezem közé kerül. Hogy engedhette ezt? Nem normális a húgom, az biztos. Szóval ilyen lenne apának lenni. Hát, szó, ami szó, ezeket a kínos beszélgetéseket szívesen kihagyom.
- Én nem mondtam, hogy ember – néz rám nagyra nyitott szemekkel Hanna.
- Ezek szerint… akkor…
- Igen, vámpír – fejezi be helyettem a mondatot.
- Kérlek, mondd, hogy nem Damon az – nem válaszol, csupán lehajtja a fejét. Úristen! Na, most ebből, hogy mászunk ki?


   ( Axe szemszöge)


- Hazajött már az a tökfilkó? – lép be a szobámba Nessa, mire én gyorsan a párnám alá tuszkolom az újságot.
- Már megint azt nézegeted? – csukja be az ajtót a húgom, miközben a szemét forgatja.
- Minek kérdezed, ha úgyis tudod? – ülök fel az ágyon, szorítva ezzel neki is helyet. Veszi a célzást, s lehuppan mellém.
- Már tegnap óta nem jött haza. Nem, mintha hiányozna, ne értsd félre, de még sohasem maradt ki ilyen sokáig – kezdi el az eszmefuttatását Nessa. Tudom, ha egyszer beindul, nem lehet lelőni se, épp ezért szó nélkül végighallgatom. Úgy hamarabb szabadulok. Vajon kitől örökölhette a cserfességét? Anyától tuti nem. Se attól a radiátortól.
- Anyát nem is izgatja, hogy nincs itthon. Nem úgy tűnik, hogy szeretné. De akkor miért van vele? Nekem itt valami nagyon gyanús. És ki fogom deríteni. Segítesz benne?
- Nes, te mindenben rejtélyt keresel – sóhajtok fel. A következő pillanatban kinyílik a bejárati ajtó, s belép rajta SP.
- Elegem van. Ha nem kapom meg, amit akarok, mindent kitálalok a kölyköknek.
- Miről beszélsz? Ezt nem teheted meg. Megígérted – csendül fel anya kétségbeesett hangja.
- Ó, dehogyisnem. Sőt, még annál is többet megtehetek – nevet fel harsányan.
- Megkeresem az ig… - és ekkor, mintha filmszakadás történt volna. Minden elhalkul.
-„ Mi történt? Miért nem hallok semmit?” – szorítja meg a kezem a húgom, hogy anyáék ne hallják kérdését.
- „ Szerintem anya felvonta a pajzsát. Igazad volt, Nes. Itt valami tényleg gyanús.”
- „Na, ugye. Nekem mindig igazam van.”
– mosolyodik el. Megforgatom a szemem. A fő, hogy no ego.
   
  
       ( Carlisle szemszöge)


Bezárkózom a szobámba, mintha ezzel elmenekülhetnék a múltam elől. Hiába futok előle, mindig utolér. Azt azonban elfelejtettem, hogy van egy vendégem.
- Ő a feleséged? – mutat felém Mary egy képet Esmeről.
- Csak volt. Meghalt- tépem ki a kezéből, s visszateszem a helyére.
- Ó, sajnálom.
- Nem kell.
- Tudod, mi a te bajod? Félsz az érzelmektől. Sok emberre igaz, akit már ért csalódás. Körbekeríted a szíved, hogy megvédd magad az újabb csalódásoktól. Csak elfelejted, hogy ezáltal az összes többi érzelmet is ellököd magadtól. Nehéz beismerni ezt. Sokan sohasem teszik meg. De neked érdemes lenni. Fantasztikus családod van, akik szeretnek. Pontosabban csak szerettek. Nem mindenkinek adatik ez meg. Irigyellek értük, be kell, valljam. Én egész életemben egyedül voltam. Nem tudom, milyen érzés ilyen családi légkörben felnőni. Mázlista vagy, tudod? Csak ne cseszd el, mert meg fogod bánni.
- Először is: én nem vagyok ember, ha nem tűnt volna fel. Másodszor: nem vagyok kíváncsi egy elmebeteg nőszemély kioktatására. Mert aki egy vámpírokkal teli kastélyban maradt, az nem lehet más, csak őrült. Pont te beszélsz nekem folytatásról, meg újrakezdésről, mikor nem tértél vissza az emberek életébe, hanem itt maradtál? Milyen jövőd lehet itt? Akár már holnap elfogyaszthatlak ebédre. Nem vall túl magas intelligenciahányadosra a maradásod, úgy, hogy kérlek, kímélj meg a prédikációdtól, mert nem vagyok kíváncsi rá – más sem hiányzott, mint egy okoskodó nőszemély, de tényleg. Halványan elmosolyodott, majd folytatta.
- Igazad van. Nincs jogom kioktatni téged. Csupáncsak az igazsággal szembesítettelek. Nem én tehetek róla, hogy az igazság mindig jobban fáj, mint a hazugság. Hogy őrült vagyok-e? – gondolkozott el pár másodpercre. – Nem. Csupáncsak rákos.

2010. október 9., szombat

8. fejezet - Szennyes

Sziasztok! Puszmónak dolga van, névszerint pizsi-partizik, így engem érte a megtiszteltetés, na meg benneteket, hogy én írtam meg a frisst :D Jó olvasást: Alice

8. fejezet
Szennyes

Alice szemszöge
- Hol vagyok?! – követeltem egy rosszarcú, öregvámpírtól. A teste porzott, mintha mészből lenne, és épp bomlásnak indulna. Olyan porhanyós volt, mint amilyen a Volturi. Talán ez a halottak bosszúja? Mamááám…
- Mindent a maga idejében szép hölgy! – dörmögte a másik, amelyik lefogott. Hogy megrugdosnám, Istenem!
- De nem értik? Nekem ma találkozom, lenne a férj… a barátommal. Szóval mondják, mit akarnak, vagy engedjenek a dolgomra! – vázoltam fel a lehetőségeket.
- Ma biztosan nem. Ha teljesítik a követelésünket, szabadon távozhat. Ha nem, maga bánja. Bízzon a családja szeretetében, és várjon.
- Mit akarnak tőlük? Van nekem pénzem! Őket hagyja ki ebből! – ripakodtam rájuk, és fészkelődni kezdtem, hogy kiszabaduljak, de csak annyit értem el, hogy erősebben szorított. Ha drámain fogalmaznék, azt mondanám: a vért is kiszorította a csuklómból. Na, persze ez nem igaz, de akkor is fájt!
- Nem szép dolog így bánni egy lánnyal! – jegyeztem meg. Szorítása csillapodott.
- Csak maradjon csöndbe! – jött be a harmadik jómadár. – Idegesítő lányka! Nem volt csendesebb? – hangja reszelős, kellemetlen volt, erős románakcentussal. Fintorogva bámultam matt fehér, ráncos arcára.

Edward szemszöge
- Carlisle! – csaptam a masszív, tölgyfaasztalra, ami megadóan, hangos reccsenéssel mondta fel a szolgálatot. Égtem a dühtől. Legszívesebben annak a kontaktlencsés képének ugrottam volna. – Nem fogod fel? ALICE! A lányod! Mi a fontosabb a kibaszott uralmad, ami tönkre tett MINDENT! Tönkre tette a családunkat – vettem finomabbra, halk, suttogásra futotta. Tönkre tette az életemet, és a szívemet… folytattam gondolatban. Vajon Bella jól van? Összejött azzal a Summer gyerekkel? A gondolatától még mérgesebb lettem. – Vagy Alice? A lányod! A románok Volterrát akarják! Mondom: és? Mikor ott van Allie! A testvérem! Neked meg az elcseszett birodalmad kell?!
- Nem nyitok vitát! – meredt rám.
- Alice, a kicsi Allie! Megölik! – folytattam. – Meg fogják ölni!
- Nem merik… - győzködte magát.
- Itt van! – nyomtam a kezébe a levelet. – Olvasd! – utasítottam.

Bella szemszöge
- Nem hiszem el! – dobta be a durcát Sp. – Már hónapok a feleségem vagy, de egy ujjal sem érhettem hozzád.
- Mondtam, hogy soha nem foglak szeretni! Sőt, kimondottan utállak! Örülj, hogy megtűrlek a házamban! – vágtam hozzá. Szerencsém volt, hogy gyermekeim aludtak. Gyermekeim, akik elvileg alig több mint hat hónaposak, még is úgy néznek ki, mint egy tíz-tizenkét éves tini. Idegesítő, hogy nem babázhattam eleget.
- Jó, asszem most megyek… kiszelőztetem a fejem! – azzal eltűnt.
- Csak ne írj még egy emos dalt! Azt én nem élném már túl! – kiáltottam utána.
Bambán álltam a hálószobánk közepén. Nem kellett volna azt éreznem, hogy le kell, hogy üljek, de a lábaimra ólom telepedett, és rogyadozni kezdett. Tudom, hogy csak az eszem játszik velem, ilyet nem érezhetek, még is helyet foglaltam, puha, fehér szőnyegünkön, a térdemet pedig felhúztam, és átkaroltam.
A gyomrom szokásos görcsbe rándult, mint mindig, amikor egyedül vagyok. Kicsit végre elmerülhettem az érzéseimben, levethettem az álcát, ami úgy kínzott.
Vajon Edward jól van a feleségével?
Szorosan lehunytam a szemem, hogy az égető, porzó égés megszűnjön benne. Így, mikor nem láttam a Világot körülöttem, egy lidércálomba csöppentem, képletesen. Láttam, ahogy Edward átöleli gyönyörű feleségét, és ahogy őt csókolja helyettem. Már nem dühös voltam rá, amiért felültetett. Dühömet átvette a fájdalom. Rossz volt magamnak is beismerni, szerettem őt…
Szerelem… a világ legrosszabb dolga. Soha nem akarok többé szerelmes lenni. Teljesen jól vagyok, így, egyedül Alex-al, és Nessával. Igen. Tökéletesen. Közeledő léptek zajára eszméltem fel. A lányom felébredt.
- Anya! – szólított meg az ajtóból.
Felpattantam, és szembefordultam lányommal.
- Igen?
- Be fogom feketére festeni a hajam.
- Miért?! – állam a padlón koppant. Ki akarná a gyönyörű, bronz haját feketére festeni? Pont olyan haja volt, mint Edwardnak. Ugyanolyan rezes.
- Adam is befogja, ezért én is be akarom.
- Mi van? A tesód nem fogja befesteni a haját, gondoskodom róla!
- De befogja! Nem tilthatod meg nekünk! Utálom a hajamat! Azt sem tudom honnan örököltem! Neked sötétbarna a hajad, apámnak meg éjfekete! Magyarázd meg! Mondd el, kinek ilyen színű még a haja!
Most megfogott.
- Kicsim, nektek van a legszebb hajatok. Ez a szín elképesztő. Én nem válnék meg tőle… Egyébként nem kéne aludnod? Hajnali négy van.
- Én nem az engedélyed kértem, hanem közöltem. Jó éjt!
- Vanessa Anne Frewer! Állj meg most!
- Miért pont most élsz a szülői adottságaiddal?! Ha jól tudom, eddig nem izgatott az, hogy mit csinálunk, nem? Mit vársz tőlem?
- Nem engedheted meg magadnak ezt a hangszínt! Az anyád vagyok!
- Nem izgat! Hidegen hagysz! Undorom tőled, hogy egy ilyen féreghez mentél hozzá, mint „Sp”! Mocskos buzi! Na, erre mit lépsz?!
- Nessa, ne húzz fel! – figyelmeztettem.
- Soha nem törődsz az érzéseimmel! – üvöltött a képembe. – Soha nem válaszolsz a kérdéseimre! Miért vagyok vörös?! Adamnek miért zöld a szeme?! Az apánk miért nem foglalkozik velünk?! – hangja akadozott, könnyei ömlöttek. Minden egyes elhullajtott könnycseppjétől bevéreztem. Dühös voltam magamra, tönkre tettem az életüket. Miattam egy burokban élnek, mélyen elszigetelve a valóságtól. A dühömet rá akartam kivetíteni, nehéz volt megállnom, hogy ne pofozzam fel. Égettem a kezem. Égtem, hogy behúzzak egyet valakinek. Annyira fájt az igazság. Mentegetőzni akartam, de felesleges. Így is annyit hazudtam… Az egész életüket egy képzeletbeli, boldog világra építettem fel. Időkérdése volt. hogy szagot fog…
- Csak menj aludni… - mutattam az ajtó felé.
- Befestem a hajam. Hadd illjek bele végre az ideális „családi képbe”… - gúnyolódott.
- Menj… - suttogtam, kezemet ökölbeszorítottam. – És mélységesen szégyelld magad. Jó éjt, Vanessa!
Ha Edward itt lenne, válaszolna a kérdéseire. Ha Edward itt lenne, nevelhetné. Ha Edward nem létezne, dolgozhatnék. Ha Edward nem létezne, boldog lehetnék szerelem nélkül.
Ha Edward nem pont velem, egy tanyasi libával akart volna szórakozni, nem fájna most. Ha Edward nem velem akart volna szórakozni, a gyermekeim szeretnének. Ha Edward nem létezne, minden jobb lenne…

Nessa szemszöge
- Mire volt ez jó, hugi? A fekete klassz szín, nem azért…– testvérem bronzos hajába túrt, álmosan pislogott. – Jó kis műsor volt, de anyu nem tehet róla…
Megszorítottam a kezét, hogy hallja a gondolataimat. Így anyám nem hallja, mi is járt a fejemben.
„De! Nagyon is tehet róla! Elhallgat előlünk valamit! Az álmomban – ismét levetítettem neki a képet – nem azt a buzeránsat csókolta. Valaki mást. Az arcát nem láttam! Mintha homály fedné… mintha az emlék ködös lenne. Egy forradalmat indítottam, személyes megoldásként, míg te a babérjaidon csücsültél. Sok itt a szennyes, teregessük ki…”

Remélem tetszett. :)
13 komment