Happy Birthday Honey!

Szóóóóóóóóval, hnap lesz ciccem születésnapja, ezért ajándékul létrehoztam neki egy régóta kért tőlem Adam Lambert blogot :D A sztori kissé Puszmós, pikáns szituációk, jelenetek, erotika, de lesz benne romantika is :P Aki akar, kukkantson be :D

http://adam-leigh.blogspot.com/

EM-19. fejezet- Váratlan fordulat

Hannah szemszöge:

Csak egy pillanatig tartott az egész, mégis az egész testem beleremegett. Nem bírtam volna ránézni, így azonnal elfordultam, s kezemet a szám elé kaptam. Jézusom! Nem hiszem el, hogy megcsókoltam. Akkora idióta vagyok!

- Ejha!- jött a hátam mögül a megnyilvánulás. – Nem vártam volna ilyen horderejű köszöntőt, de…- Nem akartam végig hallgatni, ahogy porig aláz, ahogy azt mondja, ne haragudjak, de Ő nem is akar tőlem semmit. Így igyekeztem meggátolni abban, hogy bármit is mondhasson.

- Csupán véletlen volt az egész!- fordultam ismét felé. – Én ezt egyáltalán nem így akartam, én csak...- hebegtem össze-vissza. Axe egy édes mosollyal ajkain figyelte ténykedésem, s kisujját sem mozdította annak érdekében, hogy az általam keltett feszült légkör kissé feloldódjon.

– Nem felejthetnénk csak úgy el?- kérdeztem, miközben lesütöttem a pilláim, és a már eddig is piros pírban burjánzó arcom, most egyre feltűnőbb színre váltott.

- Én nem akarom elfelejteni. – Simította egyik kezét az arcomra. – Még ha a véletlen műve is volt az egész, én akkor is boldog vagyok, amiért így történt. Életem legédesebb csókja volt. - mondta, s szemeiből azt olvastam ki, hogy igazat beszél.

- Köszönöm! Az igazság az, hogy csupán meg akartalak lepni, de valahol én sem bánom, hogy ez így alakult – feleltem, miközben szorosan leültem mellé. – Oh, el is felejtettem, hogy ezt neked hoztam. - Nyújtottam át a papírzacskót.

- Gumicukor?- kérdezte felhúzott szemöldökkel, majd elmosolyodott, és kivett egy darabot belőle. – Köszönöm!- tette még hozzá, aztán beleharapott. Ezek szerint szereti. – Te is kérsz?- nyújtotta felém a zacskót, majd innentől kezdve együtt majszoltuk az édességet.

- Ugye minden rendben ment a családoddal az este!?- kezdeményezett újabb beszélgetést, aminek egyszerre örültem, meg annyira nem is.

- Hát, Edward akadékoskodott egy kicsit, de semmi komoly – mosolyogtam.

- Akadékoskodott, ezt meg hogy kell értenem?- Hát persze, hogy nem hagyja annyiban.

- Először is, tudnod kell, hogy az én családom elég konzervatív, éppen ezért nem örülnek annak, ha késő este egy fiúval császkálok az erdőben, pláne, hogy nem is ismerik az illetőt - vázoltam a legrövidebben a szitut.

- Értem. Azonban ezen könnyen változtathatunk. Csak mondd meg, mikor és hol?- Mosolygott rám.

- Igazság szerint, most is odamehetnénk hozzájuk. Persze, csak ha komolyan gondolod - pillantottam fel rá kissé félénken. Sosem lehet tudni.

- Nyugi hercegnőm, menjünk, keressük meg őket. – Azzal lesegített a padról, majd szorosan egymás mellett kezdtünk sétálni. A gyomrom ismét egy apró gombóccá gömbölyödött össze, amitől úgy éreztem magam, mintha menten rókáznék. - Jaj, Istenem, csak add, hogy minden rendben menjen!- fohászkodtam.

Már az ebédlőbe lépkedtünk befelé. Elég sokan voltak, így többször is körbe kellett pillantanom, hogy megtaláljam a Cullen családod.

- Erre - húztam magam után Axe-t. – Ne hagyd, hogy elijesszenek!- súgtam még a fülébe, mielőtt az asztalukhoz érnénk, csupán egy biccentést kaptam válaszul. Még pár mély lélegzetre jutott időnk, aztán ténylegesen odaértünk.

-          Sziasztok! Család, Ő itt Alexander! Axe, Ők itt a családom. Balról jobbra haladva Rosalie, Emmett, Alice és Jasper, végül pedig Edward.

       
- Te?- hangzott egy hitetlenkedő kérdés Axe szájából, miközben meredten bámulta Edwardot.

           

-          Valami gond van?- kérdeztem meg tőle. Az arca pillanatok alatt változott falfehérré. Szemei a terem és Edward között cikázott. Mintha valakit feltétlenül keresne, ugyanakkor nem akarja szem elől téveszteni Edwardot sem. Nem tartott sokáig, míg rendezte arcvonásait. De még nekem, emberi lénynek is feltűnt, hogy valami nincs rendben. Vajon tudja? Az nem lehet.

-         
- Csupán azt hittem, találkoztunk már valahol. De ez teljességgel lehetetlen. – felelte barátságosan. – Örülök, hogy találkoztunk.

Axe szemszöge:

A fenébe is, nem elég, hogy egytől egyig vámpírok, de ez az a srác. Igen, teljesen biztos vagyok benne, hogy Ő az. Most mit tegyek?- Idegesen toporogtam, és gondolatban már az összes hajszálam kitéptem. Most bezzeg Nessa sincs sehol. Hu, csak nyugodj le! Most nem ezért vagy itt.

Próbáltam rendbe szedni magam, már amennyire az lehetséges volt.

-          Csupán azt hittem, találkoztunk már valahol. De ez teljességgel lehetetlen. - Válaszoltam mosolyogva. – Örülök, hogy találkoztunk. – fordultam a család felé.

-          Na, ne vágj már ilyen képet. Nem harapunk, vagy még is?- Kezdett el szórakozni a nagy melák, mire a szöszi az oldalába vájta a könyökét. Egy biztos, az fájhatott.

-          Ne félj, meg tudom magam védeni!- néztem komolyan a szemükbe. Vajon ők tudják, hogy félig vámpír vagyok? Hiszen dobog a szívem, vér folyik az ereimben, így az ebből a szempontból tudatlan vámpíroknak valószínűleg fogalmuk sincs, hogy most mivel is ülnek szemben. Áh. Ez hatalmas szívás. Vajon Hannah tudja? És mégis hogyan kéne felhoznom ezt a témát?

A továbbiakban általános dolgokról beszélgettünk. Család, iskola, és tervek a jövőre nézve. Azonban mélyebb dolgokra, mint a vámpírkérdés, itt se a hely, se az idő nem volt megfelelő. Ráadásként mindenekelőtt, biztosra kell mennem, és megtalálnom a bizonyítékot. Elköszöntem mindenkitől, aztán kifelé igyekeztem. Most azonnal haza akartam menni, és felkutatni az egész lakást.

Mialatt kifelé haladtam a hugicámat hívtam, de Ő az ötödik csörgésre sem volt hajlandó felvenni. Már majdnem úgy döntöttem, kinyomom, mikor mégis csak meghallottam nyávogó hangját.

- Csak azt tudnám, miért telefonálsz, ha már itt kellene ülnöd mellettem – hadarta el egy szuszra.

- Neked is, szia! Egyébként azért telefonálok, mert most haza kell mennem, de kellene valaki, aki elintéz pár dolgot.

- Nem fogom a hátsódat óvni azért, mert folyton ellógsz!- Szinte láttam magam előtt, ahogy vicsorít. Mikor lett belőle felelősségteljes nő?

- Most nem erről van szó. Majd ha hazaérsz, mindent elmagyarázok. – Ígértem. – Most azonban jól figyelj rám. – Nagyjából felvázoltam neki, hogy mit is szeretnék a mai este. Húgom fellelkesült az ötlettől, így már nem volt kedve akadékoskodni. És mivel az órák egytől egyig megkezdődtek, nekünk is abba kellett hagyni a társalgást.

Mikor hazaértem, szerencsémre nem találtam otthon senkit. Mintha anya említette volna, hogy amíg mi az iskolában tartózkodunk, addig ő elmegy vadászni. Sp pedig, mint általában, egész nap mulatta az időt az egyik nőcskével. Már a puszta gondolattól is ökölbe szorult a kezem, még sem tehettem semmit.

Miután sikerült ismét higgadt állapotba kerülnöm, megkezdtem a kutatást.  Nem szokásom mások holmija között turkálni, de most nem volt más lehetőségem. Három szobát azonnal kizártam. Az anyámét, a sajátomat és a vendégszobánkat. Így szerencsémre, már csak két lehetőség maradt. A tesóm szobája és a padlástér. Mivel nem akartam rögtön Nessa személyes holmija között nézelődni, ezért inkább a padlást választottam.

- A francba…- hagyta el ajkaimat egy mély sóhaj, ahogy körülnéztem. Anyám mániákusan rakosgatta a gyerekkori emlékeinket. Képek ezrei, rajzok, játékok, kisruhák. Mindent megőrzött. Anyám nagyon is rendszerető, de úgy látszik, ez az ő rumlis szobája. Leültem a kupac közepén egy zsákfotelre, aztán felvéve az egyik kupacot, elkezdtem átlapozni. Egy ideig szórakoztatott a dolog, de két óra elteltével, már szörnyen untam. Ráadásul, lezárt dobozok tömkelege várakozott még a sarokban, amiről lila gőzöm sem volt, mit tartalmazhat. Talán ez mégis csak elhamarkodott ötlet volt tőlem. Vanessaval közösen talán többre mennék, hiszen az is lehet, hogy Ő maga tüntette el valahova azt a vacakot.

- Megjöttem!- Mélázásomból hugicám hangja rázott fel, én pedig nagyon megörültem, hogy máris itthon van. – Axe, merre vagy?- kiáltott fel a lépcsőn. – Most azonnal gyere ide!- akaratoskodott továbbra is. Csak azt tudnám, ha akar valamit, akkor miért nem Ő jön hozzám? Nem bosszankodtam ezen, inkább fogtam magam, s az elgémberedett végtagjaimat megjárattam.

- Mondd, mit akarsz?- Dőltem lezserül a lépcsőkorlátnak.

- Mi az, hogy mit akarsz? Már másfél órája itthon lehetnék, de én ahelyett, hogy a saját gondjaimmal törődnék, neked intézkedem. Mondd csak, mégis mit képzelsz magadról?- tette csípőre a kezeit. Tipikus női mozzanat.

- Nyugodj már meg, a sok idegességtől ráncos leszel a végén!- hecceltem továbbra is. Nessa olyan volt, akár egy fújtató bika. Ilyenkor jobb visszavonulót fújni, máskülönben elsöpör. – Most azt hiszem, én megyek készülődni. Mit is mondtál, hányra kell érte mennem?

- Azt írtam, este 7-re ott elszel. Szóval igyekezz!- Azzal elsétálva mellettem bevonult a szobájába. Ezt követően, még egy ideig rágódtam azon, hogy szóljak-e a tudomásomra jutott dolgokról, vagy sem. Végül úgy döntöttem, jobb, ha hallgatok.

Még csak fél négy volt, ezért visszavonultam a szobámba, s a legújabb szerzeményemmel dőltem el az ágyon. Mindig is érdekeltek a misztikus könyvek. Néha jókat nevettem azon, valaki hogyan képes annyi sületlenséget kitalálni, máskor bálványoztam a leleményes elmét, kinek képzelő ereje határtalan. Becca Fitzpatrick, Csitt csitt című könyve pedig határozottan felkeltette az érdeklődésem.

Az idő azonban így hamar eltelt, és nekem ideje volt elkezdenem készülődni. Egy gyors zuhany és a ruhák magamra kapkodása után, késznek is tituláltam magam. Még felkaptam az íróasztalomról a slusszkulcsot, aztán már indultam is. Odalent a dohányzó asztalon egy szál rózsa hevert. Tudtam, hogy Vanessa keze van a dologban, és én nagyon hálás voltam neki mindenért. Remélem, minden úgy alakul, ahogy azt szeretném.


Mivel már egyszer végigjártam a terepet futva, így játszi könnyedséggel találtam el autóval is a házukig, s most már azt is értettem, miért pont az erdő mélyén laktak. Közel van a vacsora- szórakoztattam magam, miközben már a lépcsőn sétáltam felfelé. Az ajtóhoz felérve a virágot a hátam mögé rejtettem, majd ezt követően bekopogtam. Hannah izgatott hangja hallatszódott ki, ahogy oda kiállt a többieknek, miszerint Ő szeretne ajtót nyitni.

Rövid időn belül ez meg is történt, s én szembe találtam magam káprázatos mosolyával. Ahogy azonban végigjárattam rajta a szemem, a szavam is elakadt. Gyönyörű volt. Egy egyszerű fehér ruhácska volt rajta, amin fekete csipkedíszítés volt, mégis olyan káprázatosan állt neki, hogy az ember ádámcsutkája úgy ugrándozott, mintha saját életet élne.

- Fantasztikus vagy!- bókoltam neki hangosan is, mire kissé elpirult, s elsuttogott egy halk köszönömöt.

- Nem jössz be? Vagy talán…- Hagyta félbe a mondatot, bár én így is éreztem, mit akar mondani.

- Kössz, de most nem. Inkább talán induljunk. – mosolyogtam rá. Ő még beszaladt a kabátjáért, elbúcsúzott a család összes tagjától, majd ismét hozzám csatlakozott.

Érződött, hogy mindketten zavartak vagyunk. Hiszen én sem voltam túlontúl tapasztalt a lányok terén. Ő az első, akit komolyan szeretnék megismerni.

- Ez a tiéd!- nyújtottam át neki a vörös rózsát, amiért ismét kaptam egy puszit. Sajnos most tényleg csak az arcomra.

Az est folyamán igyekeztem a legnagyobb úriember lenni. Kinyitotta, az ajtókat, lesegítettem a kabátját…stb. Vanessa a Daily Restaurants-ban foglaltatott asztalt az én kérésemre. Nagyon szerettem ezt a helyet, mivel itt készítik a legfinomabb steaket, és a kiszolgálás is kiváló.  

Hannah szemszög:

- Tetszik?- kérdezte meg Axe. Olyan aranyos volt, sosem hittem volna, hogy az a magabiztos mosoly, ami mindig az arcán ragyog, miattam fog izgalommal átitatottá változni. Bár azt nem mondhatom, hogy nem értettem meg. Én is épp úgy izgultam, ha még nem jobban. Hiszen ez most hivatalos volt.

- Nagyon szép - mosolyogtam rá én is, majd miután leadtuk a rendelést, beszélgetni kezdtünk.

Az izgalmak ellenére nagyon jól éreztük magunkat, legalábbis én biztosan. Egyetlen egy olyan perc sem volt, mikor ne tudtunk volna miről beszélgetni, és ez nagyszerű volt. Az ételek finomak, a társaság kiváló. Kell ennél több?

Azonban mikor már a desszertet fogyasztottuk, Axe arca gondterhelt lett, s idegesen tekintgetett körbe.

- Nem hiszem el - sóhajtotta, miközben szorosan mögém bámult.
- Valami baj van?- kérdeztem rá.

- Nem… semmi, inkább ne foglalkozzunk vele. - Nem bírtam ki, hogy ne nézzem meg, mi miatt lett ennyire ideges. Tekintetemet arra a pontra fordítottam, amit az előbb Ő oly mereven bámult. Az arcát nem láthattam, mivel elbújt az egyik tartó oszlop mögé. Csupán azt láthattam, hogy barna egyenes haja, s tökéletes alakja volt.

- Ki ez a lány?- kérdeztem meg Axe-t.

- Senki, senki, aki lényeges lenne. Kérlek Hannah!- nézett rám esdekelve.

- Ha nem lenne lényeges, akkor nem bujkálna a mögött az oszlop mögött - mutattam rá. – Talán ő az egyik volt barátnőd?- Lehet, hogy semmi közöm hozzá, mégis majd megőrültem, hogy megtudjam.

- Nem, dehogy is! Ő csupán egy rokon!- Szabadkozott, nem sok sikerrel.

- Akkor miért nem hívod ide és mutatod be nekem?- kérdeztem.

- Azért, mert ti nem találkozhattok, vagyis nem miattad…de…-  Csak hebegett-habogott össze vissza.

- Tudod mit? Majd akkor találkozhatunk legközelebb, ha már nem szégyellsz a családod előtt. - Ezután fogtam magam és faképnél hagytam.

- Én idióta! Én persze rögtön odaviszem a családomhoz, beavatom a titkaimba. Hogy lehetek ennyire abnormális?- Egyszerre voltam hihetetlenül mérges, ugyanakkor csalódott is. Ha igazán szeretne tőlem valamit, akkor nem félne attól, hogy bemutasson a családjának. Azt hiszem, én is csak egy újabb préda voltam a listáján. Az új csaj, akinek még sosem volt barátja. Lássuk, kinek sikerül hamarabb meghódítani!- Könnyek gyűltek a szemembe saját gondolataim miatt, nem szerettem volna mást, csak minél előbb hazajutni. Mivel nem igazán tudtam, merre vagyok, ezért fogtam egy taxit.

Az út folyamán magamba merültem, s az elmúlt napokon gondolkoztam. Nem érthettem félre mindent. Az bizonyos, hogy erős vonzalom van kettőnk között, ezt neki is éreznie kellett. De azt már fel nem foghatom, mi kifogása van az ellen, hogy a családjának bemutasson. Még csak a testvérét sem ismerem, pedig egy iskolában tanulunk.

- Kisasszony kérem, megérkeztünk - szólt hátra nekem a sofőr. Alaposan el lehettem bambulva, ha még azt sem vettem észre, hogy megálltunk.

 Ahogy kipillantottam az ablakon, Alice alakja tűnt fel előttem. Egyenesen a taxihoz jött, majd a sofőr kezébe nyomta a pénzt, míg én kiszálltam. Azt hiszem, jócskán többet is kapott, mint azt kellett volna, mivel a fizetés után úgy elhajtott, mint akit puskából lőttek ki.

- Szia, Alice!- köszöntem, s próbáltam egy mosolyt is az arcomra erőltetni. De ez a gyenge mosoly azonnal lehervadt, ahogy megláttam gondterhelt arcát.

- Valami baj van?- Kezdtem el azonnal faggatni.

- Nem tudom, de…de Edward…Ő eltűnt…

Új történet

Ismertető:


Egy múlt elől menekülő fiatal lány, ki az átélt szörnyűségek hatására megkeményítette szívét, s lelkét érzéketlenné téve próbálja megvédeni magát az újabb csalódásoktól. 

Egy jelen ellen harcoló férfi, ki titkolja az emberek előtt valódi énjét. Ki rég elfelejtette már, milyen is, ha valaki saját magáért szereti. 

Két megtört lélek. Két lélek, kik mindennap megküzdenek magukkal és a világgal is. 

Egy nap azonban egy váratlan fordulat hatására a két lélek egybefonódik, s sorsuk örökre megpecsételődik… 

„A remény fura dolog. A világ legcinikusabb embere sem képes teljesen kiölni magából. A remény apró szikraként ott lapul mindenkinek az elméjében, s arra vár, hogy az első szellőre fellángoljon.” 

Tartalom:

Alíz fiatalon elmenekül otthonról barátnőjével, Helgával. Úgy gondolja, ha másik országba menekül, talán maga mögött hagyhatja a múltat. Azzal azonban nem számol, hogy egy váratlan esemény végleg megváltoztatja az életét...

„ Az életünk olykor megállíthatatlanul az ütközés felé halad, anélkül, hogy mi tudnánk erről. Legyen az véletlen vagy szándékos, semmit sem tehetünk ellene. "

Alexander egyik napról a másikra bukkan fel Alíz életében, és alaposan fel is kavarja azt. A lány először harcol ellene, az érzései azonban végül erősebbnek bizonyulnak. Annak ellenére is, hogy a férfi Helga barátja...

  „Kétségbeesetten kapaszkodtam az utolsó szalmaszálamba, mert igen jól tudtam, az életem múlik rajta. Még akkor is, ha ezzel Helgát bántom. Helgát… az eddigi fénysugaramat. A múltam és a jövőm csapott össze. Én pedig csak az egyiket választhattam…”

Fájdalommal, könnyekkel, meglepetésekkel, érdekes fordulatokkal átitatott történet, melynek a végén kiderül, hogy senki sem az, kinek mutatja magát...

Link   /Nem Twilight/