:D

1 kis Ian Somerhalder-Adam Lambert homo pornó novella formájában :D Ha érdekel, katt rá :D

Link

EM-20.fejezet- Egy nehéz nap

                           Hannah szemszöge:

-          Tessék?- értetlenül álltam az egész ügy előtt. Mégis hogy tűnhet el Alice elől valaki? Az teljességgel lehetetlen. Nem, ez egyszerűen képtelenség - morfondíroztam magamban.

-          Gyere inkább be, odabent majd mindent elmagyarázok – karolt belém, s együtt lépkedtünk fel a lépcsőkön. Izgatottá váltam, hogy mégis mi a frász folyhat itt. Mindenki a nappaliban foglalt helyet, s a kialakult helyzeten tanakodtak. Mary idegesen tördelte a kezeit, vagy éppen Carlisle-ét szorongatta. A srácok pedig Rosalie-val együtt tanakodtak. Emmett persze nem bírta ki, hogy obszcén poénjaival ne szórakoztasson minket, ezért hozzám fordulva megkérdezte.

-          Nem lehet, hogy Eddy fiú utánatok ment, s ti eltűntettétek a színről, hogy ne alkalmatlankodjon?- Húzogatta a szemöldökét, aztán megejtett egy vakító vigyort.

-          Rose, kérlek!- Nem kellett hangosan kimondanom, mit szeretnék, Emmett így is kapott egy hatalmas fülest a feleségétől.  – De mielőbb kérdéseket tennétek fel nekem, szeretném tisztán látni a helyzetet. Hogy tűnhetett el Edward? Én ezt nem értem. Alice-nek látnia kell őt, nem?- szegeztem most én nekik a kérdést. A szobában síri hangulat lett, az a halvány mosoly is eltűnt, amit a reménynek tudtam be.

-          Ez nem olyan egyszerű Hannah!- felelte Alice. – A képességeink kiszámíthatatlanok, s sokszor olyat tapasztalunk, amit mi magunk sem értünk. – Alice sem volt valami nyugodt állapotban. Láttam rajta, hogy azon gondolkozik, mi az, amit elmondhat nekem, s mi az, amit jobb, ha megtart magának.

-          Alice! Kérlek, ne kertelj, inkább mondj el mindent. - Szóltam rá. Tekintetemből kiolvashatta, hogy nem tűrök ellenvetést.

-          Rendben. – Bólintott. – Miután te elmentél, Edward is úgy döntött, hogy elhagyja a házat, bár arról nem döntött, hova is megy. És az igazat megvallva, akkor pont…- Félbehagyta a mondatot, s idegesen oldalra tekintgetett.

-          Akkor éppen hancúroztak!- súgta meg nekem az információt Emmett, amire egyébként is rájöttem volna. Persze ezért ismét kapott egy nyaklevest Rosalie-tól, Alice-től pedig egy bosszúálló nézést. Hát bátyó, felkötheted a gatyád!

-          Szóval, miután lejöttem a többiekhez, furcsálltam, hogy Edward még nincs sehol. Szerettem volna megtudni, hogy végül is, merre vitte az útja, ezért betekintettem a jövőjébe. De semmi. Edward jövője egyszerűen megszűnt. Mintha valaki elvágta volna a vonalat közte és köztem. De ez csupán kétféle módon lehetséges.

-          Hogyan?- kérdeztem rá azonnal. Rám is kezdett átragadni az idegesség. Eddig úgy gondoltam, hogy eltúlozzák egy kicsit a dolgot, de most egyre inkább kezdett bennem is fejet ütni a dolog.

-          Biztosan csak tévedek. Valószínűleg valami másról lesz itt szó, csupán tévedek!- Szabadkozott a mi kis látnokunk, ismételten, így kénytelen voltam ismét rászólni. – Nos, mivel már elég régóta vagyok a képességem ura, ezért irányítani is tudom. Nem kell a véletlenszerű látomásokat várnom, ha akarom azt is meg tudom előre mondani, hogy mikor fogsz megmozdulni, vagy éppen mi lesz a következő mondatod. – Csupa olyan információt tudtam meg, aminek már eddig is a birtokában voltam.

-          Alice, kérlek, a lényeget!- figyelmeztettem ismét. A család többi tagja is feszülten figyelték kettősünket. Leginkább az én reakcióimra koncentrálódott tekintetük, ami felettébb kínosan érintett. Nem szerettem, ha árgus szemekkel figyelnek.

-          Tehát, az első ok, hogy nem látom valaki jövőjét, az-az, ha éppen egy vérfarkassal van. Ugyanis ezek a teremtmények blokkolják az én képességemet, s „vakká” tesznek. – Meglepődtem a hír hallatán, eddig nem sokat hallottam a vérfarkasokról, jóformán semmit.

-          És itt élnek farkasok?- kérdeztem rá. Vajon hogy nézhetnek ki? Az emberek közt élnek, mint mi, vagy teljesen elbarikádozzák magukat? És Edwardnak mégis mi dolga akadt velük éjszaka?

- Azt igazság szerint nem lehet tudni. Tudod, a farkasok, akiket mi ismerünk, indiánok. És itt nem igazán hallottam róla, hogy lenne errefelé egy indián rezervátum. – Csóválta a fejét.

- És ha nem a farkasok miatt nem látod őt, akkor mi a második lehetőség?

- Hogy megszűnt létezni.

-          Mi? Tessék? Nem, az lehetetlen. Kell lennie egy harmadik opciónak is, amire egyikünk sem gondol. Edward nem halt meg, ebben biztos vagyok!- Már a gondolattól is könnyek szöktek a szemembe. A feltételezés, hogy akár el is veszíthetem őt, mélységes fájdalmat okozott.

-          Nyugodj meg Drágám! Mi magunk sem hiszünk abban, hogy így történt, ezek csupán találgatások – ölelt át Mary. Talán még hittem is volna bíztató szavainak, ha az Ő szemében nem ugyanazt a fájdalmat láttam volna, amit magamban éreztem. – Gyere, most inkább menjünk fel, csinálok neked egy forró fürdőt, hogy lenyugodhass. Edward hamarosan itthon lesz!- Hogy mindkettőnk számára megerősítse mondanivalóját, még bólintott is. Nem ellenkeztem az ötlete ellen, így közösen felmentünk a szobámba.

Az éjszaka további része sem telt el azonban nyugalomban. Hiába a nyugtató forró fürdő, mikor kiszálltam a jócskán kihűlt vízből, talán még idegesebb voltam, mint mikor beszálltam. Gondolat követte a gondolatot, s egyik sem volt valami kecsegtető. Folyamatosan Edwardra gondoltam, próbáltam kitalálni valami hihető történetet. Egy képességet, egy újabb mágikus lányt, mondjuk boszorkányt, vagy akármit. De akárhogy törtem a fejem, a végén mindig rémképek hada szállta meg az elmém. Láttam Edward testét magam előtt, ahogy élettelenül fekszik, vagy éppen azt, miközben egy farkassal vetélkedik, s a vadállat széttépi őt.

És mikor megpróbáltam elterelni a figyelmem, nem is juthatott volna eszembe más, mint Axe, s a ma esti randink. Természetesen ezzel a témával sem jutottam előrébb. 

Hasra fordultam az ágyamon, s az arcom jó mélyen betemettem a párnámba, majd beleüvöltöttem. Nem akartam teljesen zakkantnak tűnni, ezért nem tettem hangosan. Bár nyugtatóbban hat, mint így, s a többiek így is úgy is hallják, azért mégsem tettem.

Ebből kifolyólag az estém borzalmasan telt. Az alvás jóformán teljesen ki volt zárva. Egyrészt azért, hogy én magam is fenn lehessek akkor, ha Edward hazatévedne. Hiába ígérte meg Mary, hogy Ő majd szól, én mégis biztosabbnak tartottam így. És ha még a fáradtságtól el is bóbiskoltam egy kicsit, Emmett csatakiáltásai azonnal magamhoz térítettek. Márpedig ha bunyóról volt szó, akkor a mi melák mackónk hajthatatlan volt. Nem is tudom, hányszor hallottam, hogy azt kiabálja: - Gyerünk már, osszunk ki pár pofont! Vagy éppen, rúgjuk szét a seggüket!...stb. Azt persze Ő maga sem tudta, kinek akarja szétrúgni a hátsóját, a lényeg a bunyó volt. 

Aztán valamikor pirkadat után, mikor tényleg sikerült álomba szenderülnöm, Mary kopogtatott be az ajtómon, majd jött be, hogy Edward megérkezett. Megdörzsölve szemeimet, kiszálltam az ágyból és követtem őt.

-          Miért nem hagytátok aludni?- fordult felénk Edward, ahogy befordultunk a nappaliba.

-          Én kértem meg őket, hogy szóljanak. De most azt hiszem, te tartozol magyarázattal - intettem felé. Megnyugodtam, hogy itt van előttem, s látszólag teljesen ép, de a kíváncsiság épp úgy hajtott engem is, mint mindenki mást, ezért helyet foglaltam mellette.

-          Mégis miért? Felnőtt férfi vagyok, tudtommal oda megyek, ahova akarok!- tárta szét a karjait.

-          A fenéket! –szólt közbe dühösen Alice. - Mondd meg, hogy miért nem láthattam a jövőd!- parancsolt rá.

-          Ha befuccsolt a képességed, azért ne engem hibáztass! Amint te magad is láthatod, itt vagyok, semmi bajom. Nincs szükségem a mizériára. – Azzal felállt mellőlem, és elindult a lépcső irányába.

-          Hát azt hiszem, ezt a témát lezártuk – vonta le a következtetést Carlisle. Úgy láttam, mindenki megnyugodott, s már nem foglalkoztatta őket a dolog. Kivéve Emmett és Alice. Míg Emmett csalódott volt, hogy mégsem lesz semmiféle csatározás, addig Alice-t kellemetlenül érintette, hogy nem tudja az igazságot. Engem pedig már különösebben nem foglalkoztatott. Mindent megadtam volna, csupán tíz perc alvásért is, így felsiettem a szobámba és belezuhantam az ágyba.

Csupán egy óra alvás jutott nekem osztályrészül, míg kegyetlenül meg nem szólalt az ébresztőórám. Azt hiszem, mondanom sem kell, komoly harcot kellett vívnom magammal, hogy szimplán csak ki tudjam nyitni a szemeimet, nemhogy még a meleg vackomból is kiszálljak. Azonban sikerült erőt vennem magamon, s eljutottam a fésülködő asztalomig, ahol azonnal lehuppantam a székre, majd fejem az asztalra hajtottam.

- Alice - sutyorogtam, majd oldalra fordítottam a fejem. Ő pedig pillanatok alatt meg is érkezett, majd mosollyal az arcán bevonult a gardróbomba. Amíg Ő a ruháim közt kutakodott, addig én sikeresen ülőhelyzetbe tornáztam magam, s így már csak a fejem bicsaklott előre.  Mikor azonban Alice megérkezett, annyi erőt még vettem magamhoz, hogy felemeljem a két karom, ezzel is jelezve, lusta vagyok az öltözködéshez, s talán nem is lennék rá képes. Biztosan előbb venném fel a pólót, aztán a melltartót. És valljuk be, ezt senki sem akarhatja.

 Végül Alice segített le és felöltözni is, majd a hajamat is rendbe szedte, aztán megpróbálta eltüntetni a szemem alól a karikákat. Megjegyzem sikertelenül. Indulásig még volt negyed órám, ezért még fogat mostam, aztán ittam egy pohár tejeskávét egy szelet müzlivel. Nem szeretem a kávét, de úgy éreztem, egy koffein most létfontosságú.

Az indulási időre már úgy ahogy magamhoz tértem, legalábbis már nem csukott szemmel akartam közlekedni. Azonban az órákon csak romlott az állapotom. Olyan szörnyen unalmas volt ma minden, hogy ha teljes nyolc órát aludtam volna, akkor is biztosan leszívja az agyam. 

Az ebédidő előtt eldöntöttem, hogy elkérem Edwardtól a kulcsot, hogy majd a kocsiban tölthessem a szünetet. Ennek két oka is volt. Az egyik, hogy elkerüljem Axe-t, s még csak véletlenül se találkozzak vele. A másik pedig, hogy egy kis zene hatására ismét helyre jöjjek.

Hogy sikert arattam e? Hát nem. Még annyira emlékszem, hogy 30 seconds to mars - A beautiful lie című számát hallgatom, majd arra tértem magamhoz, hogy Alice rázogat. Bűnbánóan nézett rám, mintha ő tehetne arról, hogy nem aludtam. Azonban most ezt nem volt időnk megvitatni, mivel rohannom kellett testnevelésre. Alice arra is gondolt, hogy nála legyen a cuccom, így nekem nem volt más dolgom, mint megköszönni, majd eltotyogni az öltözőig. Többre határozottan nem voltam képes. Egy zombi hozzám képest egy nulla.

 Mikor az óra megkezdődött, majdnem kidőltem a sorból, meg sem hallottam milyen játékot fogunk játszani. Csupán annyit vettem ki az egészből, hogy lányok és fiúk rohangálnak oda-vissza, miközben éktelenül kiabálnak, s olykor-olykor hozzám is odakiáltott valaki, hogy mozduljak meg végre. 

De mégis mit kéne csinálnom? Hol is vagyunk most pontosan?- tettem fel magamnak a kérdést, amikor is fejen talált valami. Az ütés erejétől lehuppantam a popómra, s kezemet a homlokomra szorítottam. Éktelenül fájt a fejem, s ahogy éreztem, szét is csattant a homlokom. Nagyszerű.

A kosárnak persze azonnal abbaszakadt-most már arra is rájöttem, hogy azt játszottunk- és minden létező diák körém gyűlt. A tanár azonban igyekezett feloszlatni a tömeget, és sikeresen eljutni hozzám. Miután célba ért, megvizsgálta a sebesülésemet, majd utasított, menjek az orvosiba. Azonban ahogy felállítottak, én még enyhén szédelegtem, így megkért egy bizonyos Peter nevezetű fiút, hogy kísérjen el.

Nem foglalkoztam az útitársammal, miközben egymás mellett sétáltunk. Elmémet a fájdalom érzése kötötte le, s az, hogy saját lábon eljussak a gyengélkedőbe.

Végül sikert arattam. Peter odakint várakozott rám, míg lefertőtlenítették és beragasztották a sebem. Majd kaptam még egy fájdalomcsillapítót és egy utasítást, miszerint ha rosszul érzem magam, akkor térjek vissza. Majd ezt követően ismét csatlakoztam kísérőmhöz.

-          Jobban vagy már?- kérdezte meg hirtelen, mire én felé kaptam a tekintetem. Majd összeestem ismét, ahogy mosolygott rám. Jézusom! Fekete gomb szemei voltak, enyhén napbarnított bőre, kócosan rendezett haj, tökéletesen kidolgozott test. Ahogy észrevette, hogy őt mustrálom, még jobban elvigyorodott, amitől én észbe kaptam.

-          Ömm.. köszönöm, már jobban - feleltem az előző kérdésre. Visszakísért egészen az öltözőig, mivel míg én benn voltam, addig kicsengettek. Magamhoz képest igyekeztem gyorsan átöltözni, hogy még a szekrényemhez is legyen időm eljutni, mielőtt ismét becsengetnek. Egy dolognak örültem csak, hogy nem kellett más épületbe átmennem. Így valamivel gyorsabban ment a dolog.

Azonban ahogy kiléptem a teremből, egyből Peteren akadt meg a tekintetem. Lezserül a szemközti falnak támaszkodott, s minden bizonnyal rám várt.

-          Hát te? –érdeklődtem, ahogy elé értem.

-          Úgy gondoltam, jól fog jönni egy útitárs. Ugyanis, még mindig elég sápadtnak tűnsz. Talán jobb is lesz, ha belém karolsz. – Eresztett meg egy újabb mosolyt, amit most én is viszonoztam, s elfogadtam a felajánlását. Így indultunk el a szekrényemhez. S azt kellett mondanom, valóban igaza volt, mert jól esett a támogatása. Mert bár a közérzetem jobb lett, azért a lüktető érzés még kínozta a fejem, s a fáradtságom sem múlt el.

Két percen belül azonban már a szekrényemhez értünk. De mielőtt megköszönhettem volna, vagy bármit is mondhattam volna, valaki megfordított, s aggódó szemekkel kezdett vizslatni.

-          Jól vagy? Hallottam, mi történt. – Kezdte el tapogatni a fejem Axe. Persze én azonnal félrelöktem a kezét, s visszafordultam Peterhez.

-          Köszönöm – mondtam ki végül, amit az előbb is akartam.

-          Nem tesz semmit, neked bármikor szépségem – azzal megfogta a csuklóm, majd nyomott a kezemre egy puszit. Míg én fülig vörösödtem, addig Axe gőzmozdony módjára füstölgött. Engem a háta mögé utasított, s Peter elé lépve sziszegett az arcába.

-          Jobban teszed, ha leveszed róla a mocskos kezed, különben… – vicsorgott az előtte álló fiúra, aki szimplán csak megmosolyogta a másik indulatát. Én pedig majd megőrültem, ráadásul az a fránya lüktetés is csak nőtt és nőtt a fejemben.

-          Már miért kéne? Ha jól tudom, nem a barátnőd. Legalábbis az előbbi reakciójából kétlem, hogy annyira kedvelne. – Válaszolt a leggunyorosabb módon.

-          Azzal te ne törődj, különben kicicomázom azt a helyes kis pofidat. – Úgy éreztem, itt az idő közbelépni. Mindkét fiú keze ökölbe szorulva pihent, készen arra, hogy üssenek vele. De ahogy a srácok elé akartam lépni, elsötétült előttem a világ és engem elnyelt a sötétség. 

Happy Birthday Honey!

Szóóóóóóóóval, hnap lesz ciccem születésnapja, ezért ajándékul létrehoztam neki egy régóta kért tőlem Adam Lambert blogot :D A sztori kissé Puszmós, pikáns szituációk, jelenetek, erotika, de lesz benne romantika is :P Aki akar, kukkantson be :D

http://adam-leigh.blogspot.com/

EM-19. fejezet- Váratlan fordulat

Hannah szemszöge:

Csak egy pillanatig tartott az egész, mégis az egész testem beleremegett. Nem bírtam volna ránézni, így azonnal elfordultam, s kezemet a szám elé kaptam. Jézusom! Nem hiszem el, hogy megcsókoltam. Akkora idióta vagyok!

- Ejha!- jött a hátam mögül a megnyilvánulás. – Nem vártam volna ilyen horderejű köszöntőt, de…- Nem akartam végig hallgatni, ahogy porig aláz, ahogy azt mondja, ne haragudjak, de Ő nem is akar tőlem semmit. Így igyekeztem meggátolni abban, hogy bármit is mondhasson.

- Csupán véletlen volt az egész!- fordultam ismét felé. – Én ezt egyáltalán nem így akartam, én csak...- hebegtem össze-vissza. Axe egy édes mosollyal ajkain figyelte ténykedésem, s kisujját sem mozdította annak érdekében, hogy az általam keltett feszült légkör kissé feloldódjon.

– Nem felejthetnénk csak úgy el?- kérdeztem, miközben lesütöttem a pilláim, és a már eddig is piros pírban burjánzó arcom, most egyre feltűnőbb színre váltott.

- Én nem akarom elfelejteni. – Simította egyik kezét az arcomra. – Még ha a véletlen műve is volt az egész, én akkor is boldog vagyok, amiért így történt. Életem legédesebb csókja volt. - mondta, s szemeiből azt olvastam ki, hogy igazat beszél.

- Köszönöm! Az igazság az, hogy csupán meg akartalak lepni, de valahol én sem bánom, hogy ez így alakult – feleltem, miközben szorosan leültem mellé. – Oh, el is felejtettem, hogy ezt neked hoztam. - Nyújtottam át a papírzacskót.

- Gumicukor?- kérdezte felhúzott szemöldökkel, majd elmosolyodott, és kivett egy darabot belőle. – Köszönöm!- tette még hozzá, aztán beleharapott. Ezek szerint szereti. – Te is kérsz?- nyújtotta felém a zacskót, majd innentől kezdve együtt majszoltuk az édességet.

- Ugye minden rendben ment a családoddal az este!?- kezdeményezett újabb beszélgetést, aminek egyszerre örültem, meg annyira nem is.

- Hát, Edward akadékoskodott egy kicsit, de semmi komoly – mosolyogtam.

- Akadékoskodott, ezt meg hogy kell értenem?- Hát persze, hogy nem hagyja annyiban.

- Először is, tudnod kell, hogy az én családom elég konzervatív, éppen ezért nem örülnek annak, ha késő este egy fiúval császkálok az erdőben, pláne, hogy nem is ismerik az illetőt - vázoltam a legrövidebben a szitut.

- Értem. Azonban ezen könnyen változtathatunk. Csak mondd meg, mikor és hol?- Mosolygott rám.

- Igazság szerint, most is odamehetnénk hozzájuk. Persze, csak ha komolyan gondolod - pillantottam fel rá kissé félénken. Sosem lehet tudni.

- Nyugi hercegnőm, menjünk, keressük meg őket. – Azzal lesegített a padról, majd szorosan egymás mellett kezdtünk sétálni. A gyomrom ismét egy apró gombóccá gömbölyödött össze, amitől úgy éreztem magam, mintha menten rókáznék. - Jaj, Istenem, csak add, hogy minden rendben menjen!- fohászkodtam.

Már az ebédlőbe lépkedtünk befelé. Elég sokan voltak, így többször is körbe kellett pillantanom, hogy megtaláljam a Cullen családod.

- Erre - húztam magam után Axe-t. – Ne hagyd, hogy elijesszenek!- súgtam még a fülébe, mielőtt az asztalukhoz érnénk, csupán egy biccentést kaptam válaszul. Még pár mély lélegzetre jutott időnk, aztán ténylegesen odaértünk.

-          Sziasztok! Család, Ő itt Alexander! Axe, Ők itt a családom. Balról jobbra haladva Rosalie, Emmett, Alice és Jasper, végül pedig Edward.

       
- Te?- hangzott egy hitetlenkedő kérdés Axe szájából, miközben meredten bámulta Edwardot.

           

-          Valami gond van?- kérdeztem meg tőle. Az arca pillanatok alatt változott falfehérré. Szemei a terem és Edward között cikázott. Mintha valakit feltétlenül keresne, ugyanakkor nem akarja szem elől téveszteni Edwardot sem. Nem tartott sokáig, míg rendezte arcvonásait. De még nekem, emberi lénynek is feltűnt, hogy valami nincs rendben. Vajon tudja? Az nem lehet.

-         
- Csupán azt hittem, találkoztunk már valahol. De ez teljességgel lehetetlen. – felelte barátságosan. – Örülök, hogy találkoztunk.

Axe szemszöge:

A fenébe is, nem elég, hogy egytől egyig vámpírok, de ez az a srác. Igen, teljesen biztos vagyok benne, hogy Ő az. Most mit tegyek?- Idegesen toporogtam, és gondolatban már az összes hajszálam kitéptem. Most bezzeg Nessa sincs sehol. Hu, csak nyugodj le! Most nem ezért vagy itt.

Próbáltam rendbe szedni magam, már amennyire az lehetséges volt.

-          Csupán azt hittem, találkoztunk már valahol. De ez teljességgel lehetetlen. - Válaszoltam mosolyogva. – Örülök, hogy találkoztunk. – fordultam a család felé.

-          Na, ne vágj már ilyen képet. Nem harapunk, vagy még is?- Kezdett el szórakozni a nagy melák, mire a szöszi az oldalába vájta a könyökét. Egy biztos, az fájhatott.

-          Ne félj, meg tudom magam védeni!- néztem komolyan a szemükbe. Vajon ők tudják, hogy félig vámpír vagyok? Hiszen dobog a szívem, vér folyik az ereimben, így az ebből a szempontból tudatlan vámpíroknak valószínűleg fogalmuk sincs, hogy most mivel is ülnek szemben. Áh. Ez hatalmas szívás. Vajon Hannah tudja? És mégis hogyan kéne felhoznom ezt a témát?

A továbbiakban általános dolgokról beszélgettünk. Család, iskola, és tervek a jövőre nézve. Azonban mélyebb dolgokra, mint a vámpírkérdés, itt se a hely, se az idő nem volt megfelelő. Ráadásként mindenekelőtt, biztosra kell mennem, és megtalálnom a bizonyítékot. Elköszöntem mindenkitől, aztán kifelé igyekeztem. Most azonnal haza akartam menni, és felkutatni az egész lakást.

Mialatt kifelé haladtam a hugicámat hívtam, de Ő az ötödik csörgésre sem volt hajlandó felvenni. Már majdnem úgy döntöttem, kinyomom, mikor mégis csak meghallottam nyávogó hangját.

- Csak azt tudnám, miért telefonálsz, ha már itt kellene ülnöd mellettem – hadarta el egy szuszra.

- Neked is, szia! Egyébként azért telefonálok, mert most haza kell mennem, de kellene valaki, aki elintéz pár dolgot.

- Nem fogom a hátsódat óvni azért, mert folyton ellógsz!- Szinte láttam magam előtt, ahogy vicsorít. Mikor lett belőle felelősségteljes nő?

- Most nem erről van szó. Majd ha hazaérsz, mindent elmagyarázok. – Ígértem. – Most azonban jól figyelj rám. – Nagyjából felvázoltam neki, hogy mit is szeretnék a mai este. Húgom fellelkesült az ötlettől, így már nem volt kedve akadékoskodni. És mivel az órák egytől egyig megkezdődtek, nekünk is abba kellett hagyni a társalgást.

Mikor hazaértem, szerencsémre nem találtam otthon senkit. Mintha anya említette volna, hogy amíg mi az iskolában tartózkodunk, addig ő elmegy vadászni. Sp pedig, mint általában, egész nap mulatta az időt az egyik nőcskével. Már a puszta gondolattól is ökölbe szorult a kezem, még sem tehettem semmit.

Miután sikerült ismét higgadt állapotba kerülnöm, megkezdtem a kutatást.  Nem szokásom mások holmija között turkálni, de most nem volt más lehetőségem. Három szobát azonnal kizártam. Az anyámét, a sajátomat és a vendégszobánkat. Így szerencsémre, már csak két lehetőség maradt. A tesóm szobája és a padlástér. Mivel nem akartam rögtön Nessa személyes holmija között nézelődni, ezért inkább a padlást választottam.

- A francba…- hagyta el ajkaimat egy mély sóhaj, ahogy körülnéztem. Anyám mániákusan rakosgatta a gyerekkori emlékeinket. Képek ezrei, rajzok, játékok, kisruhák. Mindent megőrzött. Anyám nagyon is rendszerető, de úgy látszik, ez az ő rumlis szobája. Leültem a kupac közepén egy zsákfotelre, aztán felvéve az egyik kupacot, elkezdtem átlapozni. Egy ideig szórakoztatott a dolog, de két óra elteltével, már szörnyen untam. Ráadásul, lezárt dobozok tömkelege várakozott még a sarokban, amiről lila gőzöm sem volt, mit tartalmazhat. Talán ez mégis csak elhamarkodott ötlet volt tőlem. Vanessaval közösen talán többre mennék, hiszen az is lehet, hogy Ő maga tüntette el valahova azt a vacakot.

- Megjöttem!- Mélázásomból hugicám hangja rázott fel, én pedig nagyon megörültem, hogy máris itthon van. – Axe, merre vagy?- kiáltott fel a lépcsőn. – Most azonnal gyere ide!- akaratoskodott továbbra is. Csak azt tudnám, ha akar valamit, akkor miért nem Ő jön hozzám? Nem bosszankodtam ezen, inkább fogtam magam, s az elgémberedett végtagjaimat megjárattam.

- Mondd, mit akarsz?- Dőltem lezserül a lépcsőkorlátnak.

- Mi az, hogy mit akarsz? Már másfél órája itthon lehetnék, de én ahelyett, hogy a saját gondjaimmal törődnék, neked intézkedem. Mondd csak, mégis mit képzelsz magadról?- tette csípőre a kezeit. Tipikus női mozzanat.

- Nyugodj már meg, a sok idegességtől ráncos leszel a végén!- hecceltem továbbra is. Nessa olyan volt, akár egy fújtató bika. Ilyenkor jobb visszavonulót fújni, máskülönben elsöpör. – Most azt hiszem, én megyek készülődni. Mit is mondtál, hányra kell érte mennem?

- Azt írtam, este 7-re ott elszel. Szóval igyekezz!- Azzal elsétálva mellettem bevonult a szobájába. Ezt követően, még egy ideig rágódtam azon, hogy szóljak-e a tudomásomra jutott dolgokról, vagy sem. Végül úgy döntöttem, jobb, ha hallgatok.

Még csak fél négy volt, ezért visszavonultam a szobámba, s a legújabb szerzeményemmel dőltem el az ágyon. Mindig is érdekeltek a misztikus könyvek. Néha jókat nevettem azon, valaki hogyan képes annyi sületlenséget kitalálni, máskor bálványoztam a leleményes elmét, kinek képzelő ereje határtalan. Becca Fitzpatrick, Csitt csitt című könyve pedig határozottan felkeltette az érdeklődésem.

Az idő azonban így hamar eltelt, és nekem ideje volt elkezdenem készülődni. Egy gyors zuhany és a ruhák magamra kapkodása után, késznek is tituláltam magam. Még felkaptam az íróasztalomról a slusszkulcsot, aztán már indultam is. Odalent a dohányzó asztalon egy szál rózsa hevert. Tudtam, hogy Vanessa keze van a dologban, és én nagyon hálás voltam neki mindenért. Remélem, minden úgy alakul, ahogy azt szeretném.


Mivel már egyszer végigjártam a terepet futva, így játszi könnyedséggel találtam el autóval is a házukig, s most már azt is értettem, miért pont az erdő mélyén laktak. Közel van a vacsora- szórakoztattam magam, miközben már a lépcsőn sétáltam felfelé. Az ajtóhoz felérve a virágot a hátam mögé rejtettem, majd ezt követően bekopogtam. Hannah izgatott hangja hallatszódott ki, ahogy oda kiállt a többieknek, miszerint Ő szeretne ajtót nyitni.

Rövid időn belül ez meg is történt, s én szembe találtam magam káprázatos mosolyával. Ahogy azonban végigjárattam rajta a szemem, a szavam is elakadt. Gyönyörű volt. Egy egyszerű fehér ruhácska volt rajta, amin fekete csipkedíszítés volt, mégis olyan káprázatosan állt neki, hogy az ember ádámcsutkája úgy ugrándozott, mintha saját életet élne.

- Fantasztikus vagy!- bókoltam neki hangosan is, mire kissé elpirult, s elsuttogott egy halk köszönömöt.

- Nem jössz be? Vagy talán…- Hagyta félbe a mondatot, bár én így is éreztem, mit akar mondani.

- Kössz, de most nem. Inkább talán induljunk. – mosolyogtam rá. Ő még beszaladt a kabátjáért, elbúcsúzott a család összes tagjától, majd ismét hozzám csatlakozott.

Érződött, hogy mindketten zavartak vagyunk. Hiszen én sem voltam túlontúl tapasztalt a lányok terén. Ő az első, akit komolyan szeretnék megismerni.

- Ez a tiéd!- nyújtottam át neki a vörös rózsát, amiért ismét kaptam egy puszit. Sajnos most tényleg csak az arcomra.

Az est folyamán igyekeztem a legnagyobb úriember lenni. Kinyitotta, az ajtókat, lesegítettem a kabátját…stb. Vanessa a Daily Restaurants-ban foglaltatott asztalt az én kérésemre. Nagyon szerettem ezt a helyet, mivel itt készítik a legfinomabb steaket, és a kiszolgálás is kiváló.  

Hannah szemszög:

- Tetszik?- kérdezte meg Axe. Olyan aranyos volt, sosem hittem volna, hogy az a magabiztos mosoly, ami mindig az arcán ragyog, miattam fog izgalommal átitatottá változni. Bár azt nem mondhatom, hogy nem értettem meg. Én is épp úgy izgultam, ha még nem jobban. Hiszen ez most hivatalos volt.

- Nagyon szép - mosolyogtam rá én is, majd miután leadtuk a rendelést, beszélgetni kezdtünk.

Az izgalmak ellenére nagyon jól éreztük magunkat, legalábbis én biztosan. Egyetlen egy olyan perc sem volt, mikor ne tudtunk volna miről beszélgetni, és ez nagyszerű volt. Az ételek finomak, a társaság kiváló. Kell ennél több?

Azonban mikor már a desszertet fogyasztottuk, Axe arca gondterhelt lett, s idegesen tekintgetett körbe.

- Nem hiszem el - sóhajtotta, miközben szorosan mögém bámult.
- Valami baj van?- kérdeztem rá.

- Nem… semmi, inkább ne foglalkozzunk vele. - Nem bírtam ki, hogy ne nézzem meg, mi miatt lett ennyire ideges. Tekintetemet arra a pontra fordítottam, amit az előbb Ő oly mereven bámult. Az arcát nem láthattam, mivel elbújt az egyik tartó oszlop mögé. Csupán azt láthattam, hogy barna egyenes haja, s tökéletes alakja volt.

- Ki ez a lány?- kérdeztem meg Axe-t.

- Senki, senki, aki lényeges lenne. Kérlek Hannah!- nézett rám esdekelve.

- Ha nem lenne lényeges, akkor nem bujkálna a mögött az oszlop mögött - mutattam rá. – Talán ő az egyik volt barátnőd?- Lehet, hogy semmi közöm hozzá, mégis majd megőrültem, hogy megtudjam.

- Nem, dehogy is! Ő csupán egy rokon!- Szabadkozott, nem sok sikerrel.

- Akkor miért nem hívod ide és mutatod be nekem?- kérdeztem.

- Azért, mert ti nem találkozhattok, vagyis nem miattad…de…-  Csak hebegett-habogott össze vissza.

- Tudod mit? Majd akkor találkozhatunk legközelebb, ha már nem szégyellsz a családod előtt. - Ezután fogtam magam és faképnél hagytam.

- Én idióta! Én persze rögtön odaviszem a családomhoz, beavatom a titkaimba. Hogy lehetek ennyire abnormális?- Egyszerre voltam hihetetlenül mérges, ugyanakkor csalódott is. Ha igazán szeretne tőlem valamit, akkor nem félne attól, hogy bemutasson a családjának. Azt hiszem, én is csak egy újabb préda voltam a listáján. Az új csaj, akinek még sosem volt barátja. Lássuk, kinek sikerül hamarabb meghódítani!- Könnyek gyűltek a szemembe saját gondolataim miatt, nem szerettem volna mást, csak minél előbb hazajutni. Mivel nem igazán tudtam, merre vagyok, ezért fogtam egy taxit.

Az út folyamán magamba merültem, s az elmúlt napokon gondolkoztam. Nem érthettem félre mindent. Az bizonyos, hogy erős vonzalom van kettőnk között, ezt neki is éreznie kellett. De azt már fel nem foghatom, mi kifogása van az ellen, hogy a családjának bemutasson. Még csak a testvérét sem ismerem, pedig egy iskolában tanulunk.

- Kisasszony kérem, megérkeztünk - szólt hátra nekem a sofőr. Alaposan el lehettem bambulva, ha még azt sem vettem észre, hogy megálltunk.

 Ahogy kipillantottam az ablakon, Alice alakja tűnt fel előttem. Egyenesen a taxihoz jött, majd a sofőr kezébe nyomta a pénzt, míg én kiszálltam. Azt hiszem, jócskán többet is kapott, mint azt kellett volna, mivel a fizetés után úgy elhajtott, mint akit puskából lőttek ki.

- Szia, Alice!- köszöntem, s próbáltam egy mosolyt is az arcomra erőltetni. De ez a gyenge mosoly azonnal lehervadt, ahogy megláttam gondterhelt arcát.

- Valami baj van?- Kezdtem el azonnal faggatni.

- Nem tudom, de…de Edward…Ő eltűnt…

Új történet

Ismertető:


Egy múlt elől menekülő fiatal lány, ki az átélt szörnyűségek hatására megkeményítette szívét, s lelkét érzéketlenné téve próbálja megvédeni magát az újabb csalódásoktól. 

Egy jelen ellen harcoló férfi, ki titkolja az emberek előtt valódi énjét. Ki rég elfelejtette már, milyen is, ha valaki saját magáért szereti. 

Két megtört lélek. Két lélek, kik mindennap megküzdenek magukkal és a világgal is. 

Egy nap azonban egy váratlan fordulat hatására a két lélek egybefonódik, s sorsuk örökre megpecsételődik… 

„A remény fura dolog. A világ legcinikusabb embere sem képes teljesen kiölni magából. A remény apró szikraként ott lapul mindenkinek az elméjében, s arra vár, hogy az első szellőre fellángoljon.” 

Tartalom:

Alíz fiatalon elmenekül otthonról barátnőjével, Helgával. Úgy gondolja, ha másik országba menekül, talán maga mögött hagyhatja a múltat. Azzal azonban nem számol, hogy egy váratlan esemény végleg megváltoztatja az életét...

„ Az életünk olykor megállíthatatlanul az ütközés felé halad, anélkül, hogy mi tudnánk erről. Legyen az véletlen vagy szándékos, semmit sem tehetünk ellene. "

Alexander egyik napról a másikra bukkan fel Alíz életében, és alaposan fel is kavarja azt. A lány először harcol ellene, az érzései azonban végül erősebbnek bizonyulnak. Annak ellenére is, hogy a férfi Helga barátja...

  „Kétségbeesetten kapaszkodtam az utolsó szalmaszálamba, mert igen jól tudtam, az életem múlik rajta. Még akkor is, ha ezzel Helgát bántom. Helgát… az eddigi fénysugaramat. A múltam és a jövőm csapott össze. Én pedig csak az egyiket választhattam…”

Fájdalommal, könnyekkel, meglepetésekkel, érdekes fordulatokkal átitatott történet, melynek a végén kiderül, hogy senki sem az, kinek mutatja magát...

Link   /Nem Twilight/

Em-18. fejezet- Titkok

Alexander szemszöge:


Bőrének csodás aromája még mindig körüllengett. Az ajkam pedig még mindig attól a röpke érintéstől bizsergett. Mosolyogva vettem az utat hazafelé, s végig azon járt az eszem, mivel lephetném meg holnap. Vajon minek örülne a legjobban? Mindenképpen valami kisebb apróságra gondoltam, ami mosolyt csal az arcára.

Sebességemnek köszönhetően hamar hazaértem, s egy gyors sziasztok után már szaladtam is felfelé. Mielőtt becsuktam az ajtót, még hallottam anyám elégedetlen morgását, azonban túl boldog voltam ahhoz, hogy most ezzel törődjek. Bezzeg Ő úgy döntött, hogy nem hagyja ennyiben és dörömbölni kezdett az ajtómon.

- Axe, bemehetek?- kérdezte, mikor harmadik dörömbölésre sem feleltem. De én még mindig néma csöndben dőltem hátra az ágyamon. – Az édesanyád vagyok, nincs szükségem az engedélyedre! Most azonnal be fogok menni!- Szinte láttam magam előtt, ahogy toporzékol, és az ajkát harapdálja, hogy leplezze idegességét.

- Kösz, de semmi kedvem bájcsevegni. Most minek akarnál meghallgatni, ha soha nem érdekelt a véleményem?- Az ajtó kulcsra volt zárva, így nem tudott olyan könnyen bejönni, azt meg erősen kétlem, hogy azt megkockáztatja, hogy betörje.

-          Ez nem igaz! Téged és a húgodat is mindig szívesen meghallgattam. Nekem csak az a fontos, hogy ti boldogok legyetek.  De ne zárj ki az életedből!- Tenyerét az ajtóra csúsztatta, majd végigsimított azon. – Kérlek – suttogta. Éreztem, hogy ez az utolsó.
Lassan az ajtóhoz lépkedtem, majd résnyire kinyitottam, hogy éppen csak a fejem fért ki rajta. Anyám arca ragyogott, amiért sikerült meggyőznie. Nem adják olyan könnyen azt a kását!

-          Majd akkor talán eljátszhatod a családi idillt, a jótét édesanyát, ha már nem hazudsz a képembe. Addig pedig, csak menj, és nyaggasd a drágalátos Sp-t!- Mielőtt bejöhetett volna, rácsaptam az ajtót, s ismét kulcsra fordítottam.

-          Nem érdekel! Elvégre még mindig én vagyok az anyád, s azt teszed, amit én mondok neked! Világos?- őrjöngött. Bár ez sem tartott sokáig. Utána ismét jött egy kis könyörgés, majd újabb tombolás, végül mikor megunta, végleg magamra hagyott.

Bella szemszöge:


Annyira bánt, hogy ilyen a kapcsolatom vele. Én megpróbáltam jó anya lenni, de úgy látszik, nem voltam az. Homályos emberi emlékeim kapcsán még vissza tudtam emlékezni, hogy nekem milyen volt a kapcsolatom a szüleimmel. Egy biztos: ilyen sosem. Mert mint minden szülő-gyermek kapcsolatban, köztünk is voltak nézeteltérések, de azt sosem veszekedéssel oldottuk meg. Még is hogyan jutottam erre a szintre?

Elbotorkáltam Nessa szobájáig, aztán ott is bekopogtam.

-          Te is gyűlölsz?- kérdeztem meg tőle, mielőtt a kopogásomra válaszolhatott volna.

- Gyere inkább be!- tárta ki lányom az ajtaját. Szemeimet a nem létező könnyeim fátyolosították el, amiket mindeddig elfolytottam magamban. Vanessával együtt ültünk le az ágyára, majd szorosan magamhoz öleltem. Ők ketten voltak az életem, s rettentően fájt azt tudni, hogy egyikük nem viszonozza a szeretetem. Egy szülőnek nincs is annál nagyobb csapás, mint az, ha egy gyerek visszautasítja a szeretetét. És Axe ezt teszi velem.

-          Jaj, anya, ne fújd fel ennyire. Majd egyszer megbékél. – Mosolygott rám. Jól esett a bíztatása.

-           

-          Köszönöm. Csak szeretném tudni, hogy mi történik vele. Úgy csillog a szeme, mintha…- Azt akartam mondani, mintha Edwardot látnám magam előtt, de igyekeztem elharapni a mondat végét. Lányom volt azonban olyan szemfüles, hogy ezt kiszúrja.

-           

-          Mintha? Mire gondoltál anya?- kérdezte.

-          Hagyjuk, nem lényeges. Csak nem egy lány van a dologban?- somolyogtam rá, és ahogy a szemébe néztem, egyre biztosabb voltam benne, hogy erről lesz itt szó.

-          Én sem tudok sokat- suttogott. - Csupán annyit sikerült kiderítenem, hogy Axe odáig van egy bizonyos Hannah nevű lányért, aki nem rég költözött Londonba a családjával.

A név hallatára megdobbant a szívem. A kicsi Hannah jutott eszembe, aki Edward nevelt lánya volt. Azonban azt az ötletet, hogy Ő lenne az, akivel a fiam megismerkedett, azt rögtön el is vetettem. Hiszen rengeteg Hannah nevezetű ifjú hölgy élhet ezen a világon. Ez csak a sors egyik jelentéktelen kriséje, amivel kísérteni tud.

Még megköszöntem a lányom kedvességét, majd egy jó éjt puszi után ágyba parancsoltam.

Undorral lépkedtem a „párommal” közös szobánkba, aki most is valami ócska nővel hentereg. Nem mintha zavarna, egyszerűen csak undorodom tőle.
Felrémlik a kérdés, hogy miért nem hagyom el? Ennek egyszerű oka van. Mióta az ikrek megszülettek, úgy akartam Őket nevelni, hogy egy teljes, ne pedig csonka családban nőjenek fel. Nem akartam, hogy tudják, a biológiai apjuk miként bánt el velem. Sp pedig-jaj nem kellene így hívnom- szóval, Ő kézen fekvő volt. Most pedig? Egyszerűen félek elmondani a gyerekeimnek az igazságot. Rettegek attól, hogy ha kiderül, mind idáig csak hazudtam nekik, soha többet nem állnak velem szóba.

Hannah szemszöge:

A srácok egész éjszaka zajongtak, így kicsit kellemetlen volt aludni, de már az évek során sikerült ezekhez a csetepatékhoz, s a velük járó zűrzavarhoz hozzászoknom. Az álmom pedig annál békésebbre, igazán habos-babosra sikerült, ami felvillanyozta a reggelem. A korai idő ellenére táncolva, hangosan énekelve készülődtem, felriasztva a ház lakóit. Na, nem mintha aludtak volna.

-          Mégis mi ez a féktelen ricsaj? Hát hogy lehet így aludni?- dugta be fejét a szobámba, miközben szemeit dörzsölgette, mintha valóban most keltettem volna fel.

-          Kac-kac.- Látom te is szellemes kedvedben ébredtél – böktem meg óriási mellkasát. Hatalmas volt, ez tagadhatatlan.

-          Ahogy mondod, törpilla – terült el egy ezer wattos mosoly a képén, mire hírtelen magához rántott. Egyik kezét a hátamra simította, a másikkal a kezemet fogta. Aztán hirtelen elkezdtünk forogni, szökdelni, és nem is tudom, mit csináltunk még. Ő vezetett, én csak követtem. Az egész házat áttáncoltuk, amihez Edward és Alice zenét is adtak alánk. Mindenki kacagott. Felejthetetlen pillanat volt, az már biztos. Rég volt, hogy mindannyian ennyire önfeledtek voltunk.

Azonban az én hátsóm más okokból kifolyólag is be volt már sózva. Alig vártam, hogy újra láthassam Axe-t. Sőt, még egy üzletbe is be kell ugranom, ahol M&M’s édességet kaphatok.

Még tíz perc szórakozás után sikerült indulásra késztetnem mindenkit. Azonban, mikor elindultunk, Edward megígértette velem, hogy ma bemutatom nekik a srácot. Ugye nem is kell mondanom, máris mennyire lelombozódtam. Olyan ciki lesz az egész: Szia Axe! Mizújs? Családom szeretne megismerni, nincs kedved velünk ebédelni? – Ugyan már, hisz egyikőjük sem eszik, sőt a legtöbb embert elriasztják maguk mellől. És még ez nem is olyan lényeges, mert ugye bár az emberek természetükből adódódóan félnek tőlük, ugyanakkor vonzódnak is hozzájuk. Micsoda remek párosítás! Áh, megőrülök!

-          Már én is!- szólt hátra Edward.

-           

-          Hupsz – kaptam a szám elé a kezem- Teljesen megfeledkeztem róla, hogy nem vagyok egyedül.

-           

-          Ezzel gyakorta vagyunk így mis is. Eddy képességéhez nem lehet hozzászokni. Szegény lány, egy titka sem lehet előtted. Nem úgy, mint…- Egy újabb baki. De most Edward szemei nem szórtak szikrákat, csupán elnézően bazsalygott. Mi történhetett itt?

-          Edward?- Mivel pont mögötte ültem, így át tudtam karolni a nyakát. – Még is ki az a lány? Na, áruld el. – Nyaggattam, de nem sok hajlandóságot mutatott arra, hogy válaszoljon. Nagyon örülnék neki, ha lenne valakije, aki boldoggá teszi. Talán.

-          Eltúlozzátok a dolgot. Ahogy Emmettnek is megmondtam, csupán kedves akartam lenni, ezért segítettem neki. Nem kell rögtön kombinálni – mondta, de egy aprócska mosoly végig ott ült a szája szegletében.

- Ne hidd, hogy ez egy lejátszott menet, Edward Cullen!- feleltem neki gondolatban.

- Rendben, megértettem. De most talán igyekezz, mert a végén még tényleg elkésünk. – Egy édességbolt előtt álltunk.  Beszaladtam megvenni, amit kell, plusz vettem még egy-két nyalánkságot, aztán siettem is vissza a többiekhez.

Épp végszóra értünk be a suli parkolójába. Már valamivel otthonosabban mozogtam a folyosón, és most a saját felszerelésem is nálam volt. Így a tanár előtt be is értem, s kipakolt felszereléssel várakoztam, hogy folytathassuk az előzőleg megkezdett munkát.
A festéssel töltött idő kicsit lenyugtatott, azonban gyakorta gondoltam a kis papírzacskó tartalmára. Remélem, szereti az efféle nyalánkságokat.

Az órák folytonosan folytak a maguk rendjében. Egyszer becsengettek, aztán ki. Én mégsem tudtam teljes lélekjelenléttel odakoncentrálni. Már a nagyszünet kellős közepén kalandoztam, s azon agyaltam, miként kéne köszönnöm neki. Elégedjek meg egy sziával, vagy adhatok neki egy puszit?

- Ms. Cullen! Volna szíves az órára figyelni és nem álmodozni?- Szólított fel az irodalom tanár, majd fejcsóválva tovább állt. Ha így folytatom, a végén minden tanárnál eláshatom magam. Az óra maradék részén megreguláztam a gondolataimat, és a tananyagra figyeltem. Aztán mikor végre a negyedik órámnak is vége szakadt, egyszerűen féltem elindulni. Egy teljes órám volt, az igaz. Még is kettős érzések kavarodtak bennem. Sietni, hogy minél több percet tölthessek vele, vagy húzni egy kicsit az időt? Mi lenne a megfelelőbb?

Végül úgy döntöttem, jobb, ha indulok. Sietős léptekkel mentem az iskola mögé a padokhoz. Sietős léptekkel kerülgettem a lézengő diákokat. A szekrényemből kikaptam a kabátom, és a kis papírzacskót, aztán már annyira siettem, hogy szinte futottam. Az épület kanyarulatban megigazgattam a ruhám és a hajam, aztán teljes nyugalmat erőltetve az arcomra, kiléptem.

Ő már ott ült a mi padunkon. Eddig még nem vett észre, és én is óvatosan lépkedtem, hogy rá tudjak ijeszteni. A járkáló diákok takarásában nem is figyelt fel rám, így könnyedén elé jutottam. Tudtam, hogy nem tétovázhatok, mivel hamar észre fog venni.

Minden nemű gondolkozás nélkül hajoltam felé, hogy egy puszit nyomhassak arcára.

Végül aztán Axe felém kapta a tekintetét, így nekem egyenesen a szájára sikerült nyomnom egy jókora cuppanóst.

Szavazás

Na szóval. Mivel sztem szinte mindenki tudja, h több blogom is van ezen kívül, úgy döntöttem, muszáj lecsökkentenem őket. Ez tehát azt jelenti, h a blogjaimra kiteszek 1 ugyanilyen szavazást, és mérlegelem a szavazatokat. A legnépszerűbbeket tervszerűen folytatom, a kevésbé érdekelt történetek fejezeteit lecsökkentem, nem húzom addig a törit. A szavazást oldalt találjátok. Pusszantás