Szavazás

Na szóval. Mivel sztem szinte mindenki tudja, h több blogom is van ezen kívül, úgy döntöttem, muszáj lecsökkentenem őket. Ez tehát azt jelenti, h a blogjaimra kiteszek 1 ugyanilyen szavazást, és mérlegelem a szavazatokat. A legnépszerűbbeket tervszerűen folytatom, a kevésbé érdekelt történetek fejezeteit lecsökkentem, nem húzom addig a törit. A szavazást oldalt találjátok. Pusszantás

Em- 17. fejezet- Séta

Halihó. A frisst most én hoztam- Puszmó. Anita most az érettségijére készül gőzerővel, ezért megfenyegettem, hogy billentyűzetet ne merjen venni a kezei közé :D Nagyon szorítsunk neki, hogy sikeres legyen az érettségije :)  Most jó kedvem van :D Ez meglátszik a fejin is :P Úszógumikat előkészíteni, nyáltenger következik :D               

                  Hannah szemszöge:

- M&M’s-t? – nyújtotta felém a zacskót Axe. Mióta elindultunk a házunktól, egyikünk sem szólalt meg. Igazából még rá se pillantottam, annyira zavarban voltam. Ő csak somolygott rajtam, de nem erőltette a beszélgetést.

- Köszi – eresztettem el egy erőltetett mosolyt, majd kivettem egy kék színű csoki golyót, amit aztán ízlelőbimbóim rendelkezésére bocsátottam. Kezemet kihúztam Axe kezéből, majd – mintha életbevágóan fontos lenne- a kabátom gyűrődéseit kezdtem kisimítani. Hangos nevetés harsant fel mellőlem.

- Mi olyan vicces? – néztem föl rá szempillám alól.

- Csak olyan édes vagy. Úgy viselkedsz, mintha életedben először lennél kettesben fiúval – kezdett el somolyogni, de amikor észrevette, hogy lehajtott fejjel, csendben lépkedek tovább, felfogta, hogy rátapintott a lényegre.

- Te… - nagyra nyílt szemei elárulták, mennyire meglepődött ezen. – Most ez komoly? – Fogta át vállamat, megállásra késztetve engem ezzel.

- Igen. Holnap nyugodtan röhöghetsz majd rajtam a haverjaiddal – feleltem feldühödve, miközben kiszabadítottam magamat szorításából, s öles léptekkel távolodtam tőle. A feltörekvő könnycseppek szúrták szemeimet, de megtiltottam nekik, hogy előbújjanak rejtekhelyükről.

 Mindig is cikinek tartottam, hogy ennyire le vagyok maradva a többi átlagos lányhoz képest. A többi korombeli már rég túl van az első csókján, vagy barátján. Én meg még egy arcra puszit sem kaptam senkitől a családon kívül. Mennyire égő vagyok már.

 Mire is számítottam? Axe-n látszik, hogy egy tipikus „minden lány a lábaim előtt hever” fiú. Hogy lehetek ennyire idióta?

- Hé, várj már! – Hallottam meg hangját a hátam mögül, majd rá pár másodpercre már mellettem lépkedett.

- Mit akarsz? – kérdeztem meg szemernyit sem barátságosan

.

- Én… oké, be kell vallanom, hogy néhány pillanatig sokkolt, amit mondtál, mert nem gondoltam volna, hogy egy ilyen lány, mint te, szóval… - látszott rajta, hogy nagyon keresi a szavakat. Bennem mégis csak egy rész ragadt meg.

- Egy olyan lány, mint én? Mégis milyen vagyok? – Szembefordultam vele, ezzel mindkettőnket megállásra ösztönözve. Pillantásomat végig szemére szegeztem. Az az aranybarna szempár teljesen elvarázsolt. A furcsa az volt, hogy írisze nagyon is emlékeztetett valakire. Ki lehet az?

- Hát tudod… - köszörülte meg torkát. – Te nem olyan vagy, mint a legtöbb lány a suliban. Egyszerre vagy szép és okos, mindazonáltal nem élsz vissza velük. Látszik rajtad, hogy megvan mindened, mégse vágsz fel. Nem akartál leteperni, mint a legtöbb lány. Halálos kombináció ez azért a férfiakra nézve.

- Megvagy – ütöttem rá vállára, majd futni kezdtem. Mindig is szerettem ezt a fajta testmozgást. Lehet azért, mert vámpírok közt nőttem fel? Imádtam, amikor a szél az arcomba kap.

Most talán volt egy kis köze a hirtelen jött fogócskámhoz annak is, hogy nem tudtam, mit feleljek Axe vallomására. Egyrészről majd kibújtam a bőrömből örömömben, másrészről zavarban voltam. Képtelen lettem volna elmondani neki, hogy tetszik. Azért ironikus, hogy vámpírokkal élek együtt, de ahhoz nincs elég bátorságom, hogy az érzéseimet kimutassam.

- Megvagy- csapódott valaki hirtelen az oldalamba, amitől a földön fekve végeztem, felettem Axe-szel.

- Azért az jó jel, ha így letudlak venni a lábadról – felelte vigyorogva. Az én szám is mosolyra húzódott.

- Ki mondta, hogy tőled ájultam el? Igazából ez a falevél varázsolt el ennyire – emeltem arcához a mellettem található levelet.

- Haj! De sok gondom is lesz veled – sóhajtott fel ironikusan, az én szívem pedig egyre gyorsabban kezdett el verni, mikor agyam felfogta szavainak jelentését.

Az erdőt szellő szelte át, amitől megborzongtam. Axe, mintha csak észbekapott volna, felállt, és engem is felsegített.

- Ideje, hogy hazakísérjelek. Későre jár már – nyújtotta kezét felém, én pedig belecsúsztattam az enyémet övébe. Csendbe burkolózva lépdeltünk egymás mellett. Annyira furcsa, mindemellett különleges volt ez a pillanat számomra, hogy nem akartam szavakkal elrontani.

A házunktól néhány méterre azonban szörnyű felismerést tettem. Rose és Edward kocsija is már az épület előtt állt. Istenem! Engem ki fognak nyírni.

Megálltam, és megszorítottam kísérőm kezét, jelezvén, jobb, ha nem megyünk tovább. Értette a célzást, így már csak a búcsú maradt hátra.

- Tartozol egy M&M’s-el. Elhagytam a nagy futás közepette – nézett rám édesen, amitől ajkam önkéntelenül is mosolyra húzódott.

- Mindenképpen megadom a tartozásom. Jó éjt!

- Jó éjt! – Viszonozta gesztusom, majd közelebb hajolva hozzám, apró puszit nyomott arcomra. Igaz, hogy csak néhány másodpercig tartott az egész, de olyan volt, mintha megállt volna körülöttünk a világ. Csak ő és én léteztünk, na meg persze édes ajka, ami perzselte bőrömet. Aztán szája hirtelen feljebb siklott.

- Eres lo que falta en mi, canción dentro de mi – suttogta fülembe, majd felvette eredeti pozícióját.  (Te vagy minden, ami belőlem hiányzik... te vagy a dal bennem- szerk. ) *

- Ez mit jelent? – Kérdeztem izgatottan. A szívem majd kiugrott a helyéről.

- Mindent a maga idejében – felelte mosolyogva, majd egy hátraarcot követően, távolodni kezdett tőlem.

Sóhajtva néztem a Cullen ház felé, hisz tudtam, hogy mindent láttak és hallottak. Csigalassúsággal indultam meg a bejárat felé, de ahogy ez lenni szokott, igencsak hamar odaértem. Vettem egy nagy levegőt, majd beléptem.

A nappaliban felsorakozva vártak rám, kivéve Mary-t és Carlisle-t. Úgy látszik, ők még nem értek haza. Alice bűnbánóan nézett rám, de pillantásommal közöltem vele, nincs oka aggodalomra.

- Hallgatom – sóhajtottam fel. Tudtam, kitől fogom kapni a fejmosást.

- Hogy képzelted ezt? Hisz még gyerek vagy. Felfogtad, hogy mi történhetett volna? Egyedül voltál Hannah, egyedül. Nem tudtunk volna megvédeni.

- Te pedig azt fogd fel Edward, hogy már nem 8 éves vagyok. Szükségem van egy kis levegőre. Szükségem van normális életre.

- És azt gondolod, hogy ez a legalkalmasabb mód a normális életre? Arra még nem gondoltál, hogy valami pszichopata is lehetett volna a srác? Bármit tehetett volna veled, bármit.

- De nem tett semmit sem. Azért egy kicsit jobban is bízhatnál bennem. Bár tudom, hogy most nem erről van szó. Arról, hogy képtelen vagy felfogni, már nem az a kislány vagyok, akinek megismertél. Fogd már fel, nem vagy az apám – emeltem föl hangomat, de mikor a szavak elhagyták a számat, már tudtam, mekkora ostobaságot követtem is el.

- Edward…

- Igazad van. Nem vagyok az apád. Igazából még a rokonod sem. Nincs semmi jogom ahhoz, hogy beleszóljak az életedbe. – Felelte kimérten, de a szemei elárulták, mennyire is fájdalmasan érintették szavaim. Tisztában voltam vele, hogy ez a gyengepontja.

Emlékszem, amikor még olyan 10 éves lehettem, egy nap elmentünk kettesben sétálni. Órákon át beszélgettünk, és egyszer csak felhozódott a szüleim halála.

„ – Szerinted látnak engem onnan fentről?- Kérdeztem tőle, miközben szememmel az eget pásztáztam.

- Igen. És nagyon büszkék rád. Amikor esik az eső, néhány esőcsepp az ő könnycseppjüket szimbolizálja. Örömükben sírnak, hogy mennyire fantasztikus lányuk van.

- Edward- fordultam felé. – Én örülök neki, hogy te vagy a mostohaapukám. Téged szeretlek a legjobban a családból. De ezt vissza ne mondd nekik, mert úgyis letagadom. – Ő erre csak elmosolyodott.

- Én is boldog vagyok, hogy velünk vagy Hannah. Most elárulok neked egy titkot, de nem adhatod tovább. Ugyan mindig ítélkezéssel beszélek a vámpírságról, és egyetértek azzal, hogy ilyen szörnyeknek ne legyenek utódjai, de egész életemben szerettem volna gyerekeket. Olyan vagy számomra, mint egy ajándék. Mintha a sors egy kicsit törleszteni akarna azért, amiért szörnyeteg lettem.”

Erről a beszélgetésről azóta sem tud senki, vagy ha igen, akkor jól titkolják. Tudtam nagyon jól, hogy mennyire fájdalmas is ez számára, mégis a lelkébe tiportam.

- Nem akartalak megbántani. Szeretlek, és igenis van jogod beleszólni az életembe, de arra kérlek, engem is érts meg. Tinédzser vagyok, aki eddig el volt zárva a külvilágtól. Csak szeretném egy kicsit próbálgatni a szárnyaimat, átélni dolgokat. De ettől függetlenül még a te kicsi Hannah-d maradok. – Jasper rám tévedt pillantásából sejtettem, hogy nyert ügyem van. Edward felsóhajtott, ami egyben a győzelmemet is jelentette.

- Miért nem tudok én haragudni rád? Csak ezt mondja meg valaki –ölébe kapott, majd forgatni kezdett, akár kiskoromban. Mikor befejezte, mindketten felszabadultan kacagtunk.

- De ettől függetlenül még meg akarom ismerni a srácot. – Mikor felhúzott szemöldökömmel jeleztem számára, hogy ez már túl sok, gyorsan hozzátette. – Persze csak majd idővel. Meg amikor te akarod.

- Tudod, mi a vicces ebben Hannah? – Szólalt meg hirtelen Emmett. Minden szempár rá szegeződött, és Edward reakciójából ítélve, nem tetszett neki, amit a nagy melák mondani akar. De hát Emmettet sohasem lehetett megállítani, nem igaz?

- Hogy amíg Edike itt papol neked, addig a Plázában igencsak flörtölgetett – terült el egy hatalmas vigyor arcán.

- Az nem volt flört – kezdett el gyorsan mentegetőzni Edward. – Csak segítettem egy lánynak kivinni a csomagjait a kocsijához. Ez csak udvarias gesztus volt, de Emmett IQ szintjét ez meghaladja. – Az említett felhördült, míg Edward csak a szemét forgatta. Itt egy összecsapás van a levegőben. Nem hiszem, hogy szeretnék a részese lenni.

- Na, jó, nekem még tanulnom kell, ezért felmegyek a szobámba. Azt nem kérem, hogy legyetek halkak, mert úgysem fog menni, de azért a berendezésre próbáljatok vigyázni. Szeretem ezt a házat. – Gyorsan mindenki arcára leheltem egy puszit, majd elindultam felfelé a lépcsőn. A legjobb eshetőség a menekvés, ha Edward és Emmett szemmel méregetik egymást. Most úgyis kellemesebb az illúzió a valóságnál…

*http://our-life-in-words.tumblr.com/

EM-16.fejezet- Az a rózsaszín köd

      Hannah szemszöge:

Kábultan ücsörögtem a padocskán, s az elmúlt fél órára gondoltam. Olyan hihetetlen volt az egész. Alig tudok róla valamit, pontosabban, a nevén kívül semmit sem. Mégis olyan ez az egész, mintha a bűvkörében tartana. Ha lecsukom a szemeim, érzem az illatát, látom magam előtt kedvesen csillogó szemeit, melyek, mint egy fekete lyuk, szippantanak magukba. S én oly boldogan zuhannék abba a mélységbe.

- Áh, de miket is beszélek, ez őrület! - Megráztam a fejem, hogy kitisztulhasson az őrült gondolataimtól.

Amit nem mellesleg Alice ugrándozása meg is akadályozott, hogy tovább folytassam. 

-       Szijaaa!- nyújtotta el a köszönést, miközben önkényesen helyet foglalt mellettem. – Igazán helyes az a srác.- mosolygott rám mindentudóan, mire én csak meglepetten kaptam rá a tekintetem. Ennyit arról, hogy nem szólok senkinek.

-       Alice…- kezdtem volna magyarázkodásba, de Ő félbeszakított.

-       Ne aggódj, nem szólok senkinek, még Edwardnak sem. – Igazán idegesítő, hogy azelőtt ad választ a kérdésemre, mielőtt feltenném azt. De hát Ő ilyen, nincs mit tenni.

-       Köszönöm - búgtam, s csak remélni tudtam, hogy mindkettőnknek sikerül majd elrejteni a gondolatait szeretett agyturkászunk elől. Még egy darabig

-       De nekem tartozol egy hosszas meséléssel, ne hidd, hogy annyiban hagyom!- Figyelmeztetett. – Most azonban igyekezzünk, mert neked még át is kell öltöznöd. - Azzal lepattantunk az asztalról, majd az öltöző felé vettük az irányt. Bár Alice-nek nem velem volt órája, mégis jobbnak látta, ha most nem egyedül bóklászom. Hát igaza is volt, mert egyedül tuti egy évbe telt volna, mire mindent felfedezek. Útközben serényen magyarázott, hogy az ezt követő óráimhoz, mikor merre menjek, ami igazán megkönnyítette a dolgom. Miután megérkeztünk az öltözőkhöz, Ali egy puszival búcsút is vett tőlem, majd már el is sietett, előtte azonban még a fülembe súgta, hogy jövök neki eggyel. Ezt nem igazán értettem, de nem is nagyon agyaltam rajta. Majd ha úgy tarja jónak, úgy is megosztja velem.

Sietősen kapkodtam a ruháimat, s vettem fel az egységes tornaruhát, ami egy fekete pólóból és térdig érő tapadós rövidnadrágból állt. Hozzá kötelező volt a fehér zokni viselete. Kicsit snassznak tűnhetett egy divatnak hódoló személy előtt, de nekem teljesen mindegy volt, miben szórakoztatom a népet.

 A lányok többsége kisebb fondorlatokkal azonban mégis megpróbálták feldobni. Pillangócskák, virágok és egyéb habos babos dolgot tűztek fel rá. A nadrágot többszörösen felhajtották, hogy rövidebbnek hasson, míg a pólójukra görcsöt kötöttek. Már-már szánalmasan próbálták felhívni magukra a figyelmet, de ez engem nem igazán foglalkoztatott. Bárgyú vigyorral az arcomon lépkedtem közöttük, hosszú hajamat a fejem tetejére fogtam, s közben végig Axen gondolkoztam. Vajon neki tetszenek ezek a magamutogatós lányok? Hisz Ő is csak egy férfi. – Nyugtáztam el magamban a gondolatot. Ennek ellenére a mosoly még mindig ott virított arcomon, s én olyan boldognak éreztem magam.

-       Jó napot! Sorakozó!- szólt hangosabban a tornatanár, majd belefújt egyet a sípjába. Csak azt tudnám, miért ragaszkodnak a tornatanárok olyan nagyon ehhez az idegesítő tárgyhoz. A teremben még rajtunk kívül három osztály tartózkodott, s akármelyik edzőt figyeltem meg, mindnek ott lógott a nyakában, használatra kész.

-       Jó napot Mr. Read!- feleltük kórusban, majd haptákba vágtuk magunkat, további utasításokat várva.

-       Jobbra át! Öt kör bemelegítő futás!- Erre azonban már csak nem tetsző megjegyzéseket lehetett hallani. Azért mindenki tette, amit mondott, s futásnak eredt. Engem különösebben nem zavart, a futás mindig is kellemes kikapcsolódás volt számomra, s azt hiszem, a legjobb gondolataim is ebben a helyzetben születnek. Több kört is rávertem a többiekre, mivel nem győztem kivárni a tempójukat. Ha valaki vámpírok társaságában nő fel, a sebesség a részévé válik. Vajon, ha én is az lennék, jobban felkelteném az érdeklődését? Rosalie arca lebegett előttem. Ahogy minden hímnemű egyed nyálcsorgatva fordul utána, ahogy belépked az ótvar iskola területére. Olyan volt, mint ha egy régóta sötét szobába beengednénk a napfényt. Én sosem fogok efféle hatást kelteni. Ahhoz túlságosan is egyszerű vagyok. Az óra további részén kosaraztunk, ami elég jól ment, így igazán élveztem a játékot azzal a pár másik lánnyal, kit nem érdekelt, ha letörik a körme.

    

       A tesit követően még három órám volt. Igazán hosszú egy első nap. Biológia, matek és angol irodalom várt még rám. A matek kivételével egyikkel sem volt bajom. Azt a tantárgyat nem nekem találták ki és kész. De két óra és tizenöt perc elteltével már a parkoló felé vehettem az irányt.

-       Sziasztok!- köszöntem a többieknek, ahogy elébük értem. A fiúk megtört arca mosolygásra késztetett. – Mi történt?- kérdeztem meg az okát sejtésemnek.

-       Alice!- felelte egyszerűen Em. – Egyszerűen csak Alice történt velünk. – folytatta, ezzel ingerelve Alice-t.

-       Rendben, újabb egy óra! Mindenkinek!- felelte a kis hajcsár, majd bepattant Rose metál vörös BMW autójába.

-       Vásárolni megyünk?- kérdeztem rá a délutáni programra. A néma, szenvedéssel teli bólintás minden kétségemet eloszlatta.

-       Te nem, mivel neked tanulnod kell - szólt ki kurtán Alice. - De ne aggódj, veszek neked valami szépet. – Mosolygott rám. Én pedig nem tudtam, hogy most örülnöm kéne, vagy durcáskodni. Mert ugyebár ő a világ legnagyobb boltkórosa, s nála egy egyszerű bevásárlás is órákig tart. Ebből kifolyólag, talán jobban jártam, hogy megúsztam. De ha azt veszem figyelembe, hogy csak engem nem visznek, no és én még is csak lány vagyok, akkor még sem olyan jó ez. Hmm… egy biztos, miután hazaérnek, biztosan megtudom, hogy szerencsém volt-e, amiért kimaradtam, vagy egy nagy buliból hagytak ki a leckéim miatt.

-       Nem lesz ott semmiféle mulatság - zsörtölődött Edward is. – Gyertek, menjünk mi is, mielőtt még azon is kiakadnak, hogy nem követjük őket azonnal. Ideje lenne már megtanulnotok, hogyan tartsátok őket kordában – bosszankodott továbbra is Edward.

-       Majd akkor szövegelj, ha melletted is van valaki. - Vágott vissza Emmett, de utána rögtön el is hallgatott, Edward fancsali képét látva. Kényes téma. Nem is feszegettük tovább, így beszállva a Volvóba, száguldoztunk a lányok után haza.

Axe szemszöge:

- Ki ez a csaj haver? – Kérdezte Tom, miközben egyik kezét a vállaimra fektette. – Igazán dögös buksza.- vigyorgott, mint a vadalma, s még mielőtt végleg eltűnhettünk volna az épület takarásában, még egyszer hátra pillantott. - Határozottan!- jelentette ki ismét. Én csak mosolyogtam megnyilvánulásán. Bár tény és való, hogy Hannah nagyon gyönyörű lány. És nem is olyan buta liba, mint a legtöbb, akik megszállottan körülöttem legyeskednek. Komolyan néha már szánalmas, mit meg nem tesznek azért, hogy akár csak egy pillanatra is rájuk figyeljek. Úgy döntöttem, inkább gyorsan meg is szabadulok még a gondolattól is, hogy velük foglakozzam, így ismét Hannah arca kúszott lelki szemeim elé. Ajkaim önkéntelenül is mosolyra húzódtak, elmémben, mint egy ismétlődő dallam hangzott fel lágy és könnyed nevetése.

-       Hahó! Föld hívja Alexander Frewert! – Legyezett barátom a szemeim előtt. Fel sem tűnt, hogy így elbambultam.

-       Hannah! Hannah-nak hívják. - kaptam észbe hirtelen, s válaszoltam a már rég hozzám intézett kérdésre.

-       Hát barátom, ez a kis boszorkány alaposan az ujjai köré csavart téged!- veregetett hátba, miközben már a folyosókon haladtunk húgom felé.

-       Ne légy nevetséges!  Hisz még csak most ismertem meg - feleltem, miközben Vanessa elé értünk.

-       Kit ismertél meg?- kérdezte azonnal, és fürkésző tekintetével azonnal vizslatni kezdett. Majd miután nem válaszoltam azonnal, közelebb lépett és szaglászni kezdett.

-       Ez női parfüm. Méghozzá Channel legújabb terméke. – Állapította meg alig fél perc alatt.

-       Igen, beszélgettem egy lánnyal. Talán valami gondod van vele?- kérdeztem talán kicsit ingerültebben. Eddig folyton azzal nyaggatott anyával együtt, hogy miért nem találok már magamnak egy rendes lányt. Most meg itt hepciáskodik miatta. Komolyan mondom, néha el sem hiszem, hogy azonos a génállományunk. Bár ha arra gondolok, hogy azt tartják, hogy az ikrek merőben ellentétei a másiknak, akkor pontosan meg tudom érteni. Szegénykém nem tehet róla, hogy én kaptam a szépséget, az észt és az erőt.

-       Látod, már megint, mintha itt sem lenne - szakította félbe gondolatmenetem Tom.

-       Szálljatok már le rólam! Inkább azt áruld el nekem, hogy miért kellett ideszaladnom.

-       Hát csak aggódtam, hogy valami gond lesz veled- sütötte le a szemeit. – Nem hiányzik egy újabb balhé- suttogta, de én így is tökéletesen hallottam, s meg is értettem, mire célozgat. – Bár ha tudtam volna, mit zavarok meg, akkor biztos békén hagylak. – Csillogott fel a tekintete, miközben kitért a neki szándékozott tasli elől.

-       Hárpia!- mondtam neki, mire kidugta azt az apró nyelvét. Most már teljesen biztos vagyok benne, hogy hatalmas gondok vannak vele. Szegény édesanyánk, hogy kiborul majd, ha megtudja.

-       Ti bolondok vagytok! – jegyezte meg Tom a megállapítását. Hát, nem volt messze az igazságtól, az már biztos. Nem ugrattuk egymást tovább, ideje volt, hogy bemenjünk az óráinkra. Még hosszas 4 órát kell végigszenvednem.

Hannah szemszöge:

 Már kora délután az ürességtől kongott a ház. Még Mary és Carlisle sem tartózkodott itthon. Mindketten az új munkahelyükön voltak, s majd csak késő este jönnek haza. A többiek pedig, hát Ők Alice zsarnokoskodását élvezhetik. Szegénykéim!

Miután magamra hagytak, még egy darabig tv-t néztem, mint egy ellenkezésképpen. Aztán, mivel rövid idő múlva meguntam, így rászántam magam a tanulásra. Minő meglepetés.

Úgy kb. egy órája, görnyedhettem a töri könyvem felett, mikor apró kis neszt hallottam. Nem is foglalkoztatott nagyon, elvégre egy eldugott helyen élünk az erdőben. Nem hiszem, hogy nagy jelentőséget kellene fordítanom annak, ha például megrepedt egy fa. Ennek ellenére, kicsivel jobban kezdtem fülelni. A hangok nem maradtak abba. Apró kis koppanásokat lehetett hallani. Olyan volt, mintha az ablakom dobálnák. Te szent ég, valaki dobálja az ablakom!- azonnal felpattantam a székről, s az ablakhoz siettem. Először csak kikukucskáltam rajta, hogy megtudjam, ki az, majd izgatottan tágasra tártam.

-       Te meg mit keresel itt? – kérdeztem az odalent ácsorgó Axe-től.

-       Csak látni akartalak!- felelte egyszerűen, mire nekem pírba futott az arcom. Sosem kerültem még közelebbi kapcsolatba egy fiúval sem, s ezek az érzések felettébb különösek voltak számomra.

-       A családom hamarosan hazaér. Jobban tennéd, ha most mennél.

-       Addig nem, míg nem kapok egy jó éjt puszit .- Heccelt tovább. – Na, gyere már le, csak egy pár percre. – Kérlelt, s én nem tudtam neki tovább ellent mondani. Sebesen futottam le a lépcsőn, majd felkapva a kabátom, s a cipőm, kisétáltam a verandára. Addigra már Ő maga is ott várakozott.

-       Elmondanád, hogy még is honnan tudtad meg a címem?- vontam kérdőre.

-       Megvannak az informátoraim. És az iskola adattárában minden megtalálható – kacsintott rám, majd úriemberhez méltóan a kezét nyújtotta. – Sétáljunk!? – kérte, de most meghagyta a döntést nekem. Akár vissza is utasíthattam volna, még is belecsúsztattam kezemet az övébe. Aztán hosszas pillanatokig álltunk egymással szemben, mosollyal az arcunkon, kiélvezve a köztünk pattogó szikrákat.