EM- 26. fejezet- Gondolatfoszlány

         Axe szemszöge:

- Pleasure – ejtette ki ismételten, kissé elmosolyodva. Máskor eme mosolyával réges-rég levett volna a lábamról, most azonban csak a torkomban dobogó szívemre voltam képes koncentrálni. Igaz, hogy hibridként kevésbé mutatkoztak meg rajtam az emberi tulajdonságok, de mégiscsak jelen voltak.

Ezernyi gondolat cikázott végig a fejemben. Elméletek, kérdések, lehetőségek…

- Edward hajszíne természetes? – tudtam, hogy hülyeséget kérdezek, hisz egy vámpír képtelen hajszínváltoztatásra, mégis… Ááá, szükségessé vált, hogy húzzam kissé az időt, amíg valamennyire össze nem szedem magam.

Hannah meglepődve pillantgatott rám, végül azonban válaszolt.

- Persze, hogy az. Csak nem be akarod festetni a hajad? Mert szép színű, meg minden, de valahogy hozzád nem illene. A fekete sokkal jobban kifejezi a benned megbúvó személyiséget.

Ezen önkéntelenül is elmosolyodtam. Hát még nem fedezte fel, hogy festetem a hajam? És vajon mit szólna, ha rájönne, hogy az eredeti hajkoronám épp olyan színben pompázott, mint Edwardé? Azé az Edwardé, aki minden bizonnyal ugyanabban a discoban dolgozott, amiben anyám? Amikor ember volt, ő pedig vámpír? Mellesleg még azt is hozzáfűzhetném, hogy egy korcs vagyok, aki ráadásul most tapossa a 9-et. A kapcsolatunk csúcspontja lenne az a pillanat.

- Héééé, Axe – bökött oldalba. – Figyelsz te rám?

- Ühüm – bólogattam hevesen.

- Tudom, hogy hazudsz, de mindegy – sóhajtott föl. – Ideje hazamennem. Alice már így is tuti ki lesz akadva. Lehet, hogy soha többé nem enged majd el sehová.

- Az kizárt. Ne félj, a lovagod mindentől megvéd – tápászkodtam fel egy széles vigyor kíséretében.

  

      Hannah szemszöge:

Éreztem, hogy valami baj van. Egész visszaúton hallgatott, s a kérdéseimre is csak hümmögött olykor-olykor. Még a kezemet sem fogta meg. Úgy tettem, mintha nem tűnt volna föl, hogy látványosan zsebre vágta kezét, mikor elindultunk.

Talán egy lány lehet a dologban? Próbáltam elhessegetni ezeket a gondolatokat, de pillantásom minduntalan tökéletesen szabott arcára tévedt, mely képes volt a leggyönyörűbb nők meghódítására is. És joggal vetődhet fel bennem a kérdés, hogy akkor mégis miért velem akarna kikezdeni?

Hirtelen ötlettől vezérelve megtorpantam. Axe észre sem vette, hogy megálltam, lépkedett tovább, mintha mi sem történt volna. Szóval ennyire figyelt rám. Kitartottam, csak álltam ott, míg őnagysága fel nem fedezte mindezt, és hajlandó volt megfordulni.

- Nem szeretnél nekem valamit elmondani? – fontam mellem előtt keresztbe karomat. Ő csak megrázta a fejét, miközben visszasétált hozzám.

- Hát ez kár. De ha részedről így állnak a dolgok, akkor szerintem nincs miről tovább beszélnünk – trappolva megindultam a házunk felé. Alig néhány méter választott el attól, hogy kilépjek a fák közül, ahol a házunk körül elterülő tisztásra juthatnék.

- Hé, várj már – termett hirtelen mellettem, karomat megragadva. Ezzel megállásra késztetett. Még sohasem szorított ennyire. Kezdett fájdalmat okozni.

- Hogy értetted az előzőt? Csak nem kirúgtál épp?

- Elengednéd a karomat, légy szíves? – próbáltam leereszkedőnek tűnni, de arckifejezéséből ítélve mindez nem sikerült. Ezt még gyakorolnom kell, úgy látszik.

Önkéntelenül is dörzsölgetni kezdtem szorításának nyomát. Igaz, hogy csak pulóveren keresztül, de így is több volt, mint a semmi.

- Ne haragudj – megbánást tükröző arca őszintének tűnt.

- Nem tesz semmit – elfordítottam fejemet tőle. Ha tovább néztem volna, hamar elgyengülök.

- Az előbb szakítottál velem? – suttogta alig hallhatóan. Pillantásom visszasiklott arcára. A gyomrom bizseregni kezdett, már attól is, ha csak ránéztem.

- Nem – egy sóhaj szakadt föl mellkasából. Talán megkönnyebbült? – De jelen pillanatban nem vagyok hajlandó tovább vesztegetni rád az időm. Egy ideje belemélyedtél a gondolataidba, s észre sem veszed, hogy itt vagyok. Majd akkor hívj, ha képes leszel velem is foglalkozni.

- Hisztizel – átfogta mindkét oldalról a vállamat. Közben pedig még volt képe mosolyogni! – Hannah hisztizik. Már vártam ezt.

- Nem hisztizem, csupán rávilágítottam a tényekre – húztam fel orromat kissé durcásan. Fürkésző pillantást vetett rám, majd bólintott.

- Igazad van. Tényleg nem figyeltem rád. Ne haragudj, de valami felötlött bennem, s nem hagy nyugodni. Alattomos kis gondolat.

- Mi az? – miért kezdek ily hamar elgyengülni? Egy kicsit pedig meg kellett volna leckéztetni. Na, nem baj, majd legközelebb.

- Családi ügy. Nem mondhatom el… – már szólaltam volna föl, de ő megelőzött. Ujját ajkamra téve fojtotta belém a szót – még. De amint biztos lesz a dolog, te leszel az első, akinek elmondom.

Kissé kétkedve néztem rá, ezért hozzátette.

- Ígérem.

Szóval családi ügy. Semmi lány. Oké, ezzel még megbirkózom.

Gyengéden ajkamon lévő ujjába haraptam, jelezvén, hogy most már elveheti onnan. Ő azonban félreértelmezhette. Legalábbis a szemében fellobbanó vágyból – a filmek férfi főszereplőinek szemében láttam ilyet - erre következtettem.

A következő pillanatban viszont pillantása kezdett kitisztulni. Kezét maga mellé ejtette. Elmúlt a varázs. Ennyit a hiperszuper bájaimról. De miért is lepődtem meg? Hisz még megcsókolni sem csókolt meg normálisan. Az én szívem meg csak randiról-randira zakatolt hevesen, hogy mikor fog megtörténni, de semmi. Jelét sem mutatta, hogy szándékában állna a dolog.

- Félek, hogy nem bírnék leállni a csóknál – törtek ki belőle a szavak, mintha csak válaszolt volna gondolataimra. Kezét arcomra simította, én pedig ráhelyeztem a sajátom.

- Bízom benned – néztem Axe lélegzetelállító szemébe. Úgy láttam, habozik, ezért megszorítottam a kezét. Éreznie kell a bizalmam.

„Az egyetlen egy dolog, ami jobb magánál a csóknál, az, amikor a hihetetlen szemeivel rád néz, s te alig kapsz levegőt az izgatottságtól.” – Jutott eszembe az egyik romantikus filmem kedvenc mondata, s reméltem, hogy végre mindezt magamon is tesztelhetem.

      

       Edward szemszöge:

Láttam magam előtt tökéletesre szabott vonásait, mosolyát, ahogy ma délután rám nevetett. A levegőben szinte még éreztem parfümje illatát. Ölelése kapcsán néminemű illatfoszlány ruhámra is átragadt, de mindez kevés volt, hogy túléljem az éjszakát. Kezdtem megszállottá válni. Pont, mint rég…

     

       Hannah szemszöge:

A szobámban fekve a plafont bámultam. Aludnom kellett volna, de képtelen voltam rá. Még csak pár órája történt, hogy elváltam Axe-tól, de máris hiányzott. Akármikor lehunytam volna a szemem, felrémlettek azok a pillanatok… ahogy ajka gyengéden enyémhez ér… nyelve egyre tüzesebb táncot lejt az enyémmel… milyen isteni íze volt!

Átgördültem oldalamra, s felkapcsoltam az éjjeli lámpám. Talán olvasok egy kicsit, ha már aludni nem tudok. Rápillantottam az órára. 2:11. És én azt tehetek, amit akarok. Még aludnom sem kell.

Ez furcsa volt. Máskor már réges-rég lecsaptak volna, mint egy taxiórát, de úgy látszik, ma senkinek sincs figyelme rám. Mary és Carlisle isten tudja, hol vannak, Rose és Em épp el vannak foglalva egymással khm. Alice és Jasper heves diskurálásba kezdtek, miután megbizonyosodtak róla, hogy épségben hazaértem. Edward pedig… csak benézett hozzám lefekvés előtt, hozzám vágott egy Jó éjt!-et, majd biccentve távozott.

Ma mindenki megbolondult? Lehetséges lenne, hogy egy vámpírokkal telve lévő házban egy ember legyen a legintelligensebb? Ez nem írná felül az evolúció szabályait?

EM - 25. fejezet - Más szemszögéből

     Axe:

- Csak egy fattyú vagy. Anyád egyik futókalandjának a hozadéka – utánoztam ironikusan SP hangját. Hannah megértően kezét karomra tette, én pedig egyszerűen átöleltem. Izmai először megfeszültek, de néhány másodperc után megnyugtatóan elernyedtek. Talán túl heves voltam, de mentségemre legyen szólva, szükségem volt szeretetre. Végül is nem természetes, miután ekkora sokk ér valakit?

Arcomat nyakhajlatába fúrtam. Imádtam az illatát. Az eper és a tejszínhab olyan édeskés keveréke, ami megőrjíti az embert. A vámpír részem ugyan vágyott vére ízére, ám férfiként még inkább szükségem volt rá.

Az előtte lévő lányok iránt vonzalmat éreztem, szexuális vágyat. Nem szégyellem ama időszakomat, hisz akkoriban arra voltam kiéhezve. Egy kis gyengédségre az ágyban, néha heves aktusokra, amikben levezethettem a bennem felgyülemlő feszültséget. Ugyanakkor azon partnereimtől semmi egyebet nem vártam el, ahogy ők sem tőlem. Én élveztem, hogy menő lehetek ez által, ők élvezték, hogy a suli egyik népszerű pasijával feküdhetnek le. Semmi egyéb.

Ám amikor Hannah megjelent. Pontosan emlékszem annak a napnak minden egyes másodpercére…

Reggel újabb veszekedésre ébredtem anyám és SP közt. Szinte napi rutinná váltak közöttük az éles szóváltások.

Kényszeredetten kikecmeregtem az ágyból, elvégeztem a reggeli teendőimet, majd elindultam az iskolába. Senki sem vette észre távozásomat. Mindenki túl elfoglalt volt ahhoz, hogy észrevegyen engem.

Ez idegessé tett, dühössé. Ki fogadná jól, ha nem érdekelné a családját? Hiába játszottam a nagymenőt, a sérthetetlent, igenis rosszul esett, hogy nincs olyan személy, akire támaszkodhatnék. Nessa ugyan szeret a maga módján, de mindez mégsem ugyanaz, mint egy szülő oltalmazása. Anyám próbált minden tőle telhetőt megtenni a kiváló anya címért, de sohasem találta el a megfelelő egyensúlyt. Vagy túláradóan szeretett vagy le se szart. Sp meg…

Egy éles kanyar kíséretében leparkoltam. Előhalásztam a hátsó ülésről a cuccaimat, majd megindultam a suli felé. Útközben észrevettem egy addig ismeretlen autót a parkolóban, de nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget neki. Biztos az egyik plázapicsa kapta apucikától – horkantam föl eme gondolatomra, miközben kinyitván az ajtót beléptem az épületbe.

A csengőhöz közeledve alig néhány diák lézengett a folyosón. Szokásos izomagy járásommal haladtam a termem felé, amikor is megtörtént. Puff. Nekem ütközött. A hirtelen támadás következtében a földre hanyatlottam. Mégis ki merészeli Alexander Frewer-t fellökni? – akartam kérdezni pökhendien, ám ő belém fojtotta mindezt hadarásával.

 Jól be akartam oltani, ezért felnéztem. Kislányos kisugárzása már akkor szembeötlött, de nem hagytam magam becsapni. Hamu alatt lapul a tűz, ahogy ismerszik a mondás.

Amikor felsegített a földről, szó szerint beleborzongtam az érintésébe. Mégis hogy képzeli ez a csitri, hogy ezt csinálja velem? Több lányt hágtam meg, mint amennyit el tudna képzelni. Erre ideállít Ő, és végem.

Legjobb védekezés, a támadás elvet követve gúnyos megjegyzést tettem rá. Hátha ettől feleszmél a kiscsaj, hogy kivel van dolga. Vajon, ha az iskola nagymenője tábla villogna a homlokomon, akkor rájönne?

Legnagyobb meglepetésemre nem tántorodott meg tőlem, hanem visszatámadott. Nem szoktam meg én ezt. A suliban mindenki mindent megengedett nekem, azt mondhattam és csinálhattam, amit akartam. Ő azonban keményen fellépett ellenem. Tetszett. Nagyon is.

- Ha Mrs. Loren-nel lesz órád, akkor én azt javaslom, máris a terem felé szaladj! Ő az a féle tanár, aki nem tűri a késést, s jobb nem összeakasztani vele a bajszodat – feleltem hirtelen, hogy megállásra késztessem. Nem akartam elengedni. Szükségem volt még egy kicsire a kisugárzásából.

Éreztétek már úgy, hogy egy személy akár a jelenlétével jobbá teszi az életeteket? Velem pontosan ez történt. Amíg vele vitatkoztam, elfelejtettem minden problémámat. Emberibb voltam, mint valaha.

A végén a kezébe nyomtam a felszerelésem, s elengedtem. Mindezt csupán azért, hogy legyen egy jó indokom, mégis miért találkozom vele újból. Mert, hogy találkozni fogunk, ezt már akkor eldöntöttem, mikor nem hunyászkodott meg előttem.

Percekig vigyorogtam magamban a folyosón, végül pedig meglátogattam az irodalom órát. Persze hátsó szándékból kifolyólag. Mr. Bartot amúgy sem érdekelte, hogy bent vagyok-e az óráján, avagy sem. Mindkettőnknek jobb volt, ha nem boldogítottuk egymást.

A fél órát lekésve leültem a helyemre, s írni kezdtem. A levelet átcsúsztattam a padtársamnak.

Úgy látom, új diákok jöttek. Tudsz valamit róluk?

Jack meglepődve felhúzta a szemöldökét érdeklődésemen. Ezelőtt sohasem izgattak az új diákok.

3 csaj és 3 pasi. 5 közülük 11.-es, egy csaj pedig 9. a-s. 2 csaj közülük foglalt, mert az újonnan érkezett srácokból kettővel járnak. Állítólag mostohatestvérek, vagy valami ilyesmi. Örökbefogadást emlegettek, de tudod jól, hogy nem érdekelnek a pletykák. A 3. csaj meg nem a te eseted. A másik kettő közelébe sem ér. Tiszta átlagos.

Az átlagos szón elfintorodtam. Az a lány, aki belém ütközött, mindennek volt mondható, csak átlagosnak nem. Legalábbis reméltem, hogy ő az, és nem a foglalt lányok egyike. Bár elég fiatalkának tűnt, nem saccolnám 11.-esnek.

Megnyugtatásként óra után kifaggattam Suzy McFielt, a suli legnagyobb pletykafészkét. Először ő is meghökkent kérdéseimen, de örömmel válaszolt mindegyikre. Így legalább kiélhette beszédmániáját.

 Pár perccel később mosolyogva szeltem át a folyosókat, mígnem eljutottam Hannah – Suzy jóban volt a titkárságon dolgozókkal – szekrényéhez. Hirtelen felbukkanásommal egy kisebb szívrohamot váltottam ki belőle. Nagyon édes volt.

Egyszerűen úgy éreztem, ragyogok, ha vele vagyok, ezért meginvitáltam a hátsó udvarba. Korábban egyetlen nőnemű egyedet sem hoztam el ide, hisz ezt a helyet amolyan szentélynek tekintettem. Búvóhelynek, ahol kitisztíthattam a fejem, gondolkozhattam.

Neki viszont muszáj volt megmutatnom. Látnom kellett, hogy úgy reagál-e rá, mint amire számítok. Nem tévedtem.

Kértem, hogy meséljen magáról. Miközben beszélt, minden egyes sejtem azt üvöltötte: Ő az!

Gyengéden belecsókoltam a nyakába. Éreztem, hogy elmosolyodik.

- És hogy mondod el a húgodnak? – vált hangja komollyá. Feltette a kérdést, amire még én magam sem tudtam a választ. Mióta tisztában voltam az igazsággal, többek között eme kérdéskör töltötte ki elmémet. Mindhiába.

- Fogalmam sincs – egyenesedtem ki sóhajtva. Nessa erős lány. Mondhatni a legerősebb, akit csak ismerek. A felszínen. Én azonban tisztában vagyok azzal, hogy mindez csupán színjáték.

Bármennyire is próbálja titkolni, számára fontos a család, a szeretet. Belül igenis megviseli, hogy az apja - pontosabban SP- sohasem szerette. Ha rájönne, hogy az egész élete hazugság volt, összeroppanna.

- Tudom, hogy kérnem sem kellene, de megtennéd, hogy nem mondod el senkinek, amit elmondtam? Nem magam miatt. Engem nem zavarna, ha kiderülne az igazság. Nessa viszont nem bírná elviselni az emberek reakcióját. A pletykákat, a nagy cécót, hogy rajta köszörülnék a nyelvüket.

- Nem hallod, hogy a világ nevet rajtad, ha te hangosabban nevetsz – húzódott mosolyra ajka, amire automatikusan az enyém is így reagált.

- Nemcsak szép, hanem okos is – hajtottam fejemet ölébe.

- Azért, amit mondtam? Ezt még Edwardtól hallottam régebben. Tulajdonképpen ő is csak hallotta pár évvel ezelőtt, mikor diákként egy helyen dolgozott – hangszínén hallatszott, hogy hazudik Edwarddal kapcsolatban, de mégsem várhattam el, hogy elárulja a családját egy pár napos ismeretért. – Vicces neve volt a disconak. Mindig nevetek, ha eszembe jut. Pleasure.

- Mi? – ültem fel hevesen. – Mit mondtál? – szívem a torkomban dobogott. Lehetséges lenne? Egyre csak anyám padláson felfedezett pólója lebegett a szemem előtt, s a rajta lévő kis szavacska: Pleasure.

    

    Alice:

 Idegesen tekintgettem kifelé az ablakon. Hol van már Hannah? Edward bármelyik pillanatban hazajöhet, és ha kiderül, hogy elengedtem Hannah-t Alexanderrel, nekem végem.

De mégis hogy mondhattam volna nemet annak a szegény fiúnak? Látszott rajta, hogy valami nagyon aggasztja.

Hannah-nak nem mondtam, de apróbb zúzódásokat is felfedeztem az arcán. Verekedésre utaltak.

Jasper szerint őrültség volt elengednem Hannah-t vele az erdőbe, de a fiú megígérte, hogy legkésőbb egy óra múlva visszahozza őt. Erre mi van? Már lassan másfél óra is eltelt, de a kisasszony sehol.

- Te meg mióta lettél kukkoló? – lépett be az ajtón Edward vámpírsebességgel. Vámpír létemnek köszönhetően nem kaptam szívrohamot, de közel voltam hozzá. Vajon reménykedhetek abban, hogy Jasper kisegít a bajból? A nemet mennyire érthette nemnek? Akkor is kitart elhatározása mellett, ha a feleségét lenyakazzák?

- Mi volt a kórházban? – kérdésre kérdéssel feleltem. Fivérem túlságosan zavarba jött ahhoz, hogy észrevegye ezt. A hajába túrt, mint amikor ideges.

- Minden rendben ment. Carlisle-nak bent kellett még maradnia egy kicsit, azért nem jött haza velem – hazug, hazug. Oltári nagy kamu az egész. De legalább kiváló parfümje van az illetőnek, akivel volt. Túúúúúúlságosan is jó ízlése. És én ezt az illatot ismerem. Tudom, hogy ismerem. De honnan is?

- Felmegyek a szobámba – szólalt meg, de én csak legyintettem. Lekötött, hogy felidézzem, ki is használ ilyen parfümöt.

Egy vámpírnak nem jó memóriájának kellene lennie? Erre még egy ilyen pitiáner dolog is kifog rajta.

Elkezdtem visszafelé pörgetni az emlékeket a vámpírrá válásom óta mostanáig. Illatokat kötöttem arcokhoz. Már elég mélyen keresgéltem az emlékeim között, de semmi.

Nyugi Alice, nyugi. Nem kapsz agyvérzést, meglesz ez. Családunk Volturiként, szökésünk, blablabla…

És akkor összeállt a kirakós.

- Bella – néztem tágra nyílt szemekkel fivérem szobája felé.

EM- 24. fejezet- A játék elkezdődött

         Hannah:

Jár a toronyóra,
bimm-bamm, 
bimm-bamm.
Jár a falióra,
tiki-taki,
tiki-taki.
A zsebóra azt kattogja:
tikitaki,
tikitaki,
tikitaki,
tikitaki,
TIKK!

- Hát ez szánalmas – sóhajtottam föl. – Most komolyan azzal töltöm a szombatom, hogy az ágyamon fekve mondókákat szavalok? – felültem, majd bánatosan kibámultam az ablakon. Az elmúlt órákban ugyanazokat a tevékenységeket ismételgettem: Edward szidalmazása mindhiába, aztán plafon bámulása mondókákkal karöltve, végül az ablakon való kibámulás, s a szabadsággal rendelkezők irigylése. Nagyon változatos.

- Nálam szerencsétlenebb tinédzser nincs is a földön – hangom fél oktávval megemelkedett, hogy az a bizonyos személy is meghallhassa mondanivalóm. Már nem mintha szüksége lett volna rá.

Felállván a könyvespolcom felé vettem az irányt. Ennél még az olvasás is jobb.

Shiver – unalmas. Harry Potter – agyon olvasott. Szerelmünk lapjai – túl szerelmes. Futtattam végig néhány címen pillantásom, de jelenleg az oly’ szeretett köteteim sem vidítottak fel. Erre csak egy valaki lenne képes.

- Axe – csúszott ki számon. Vártam a megtorlásra, Edwardtól a papolásra, de mindez elmaradt. Furcsa- húztam fel szemöldököm. Ezelőtt néhány perccel eme tettemért lehurrogott. Talán ő is megunta? Rájött, milyen hülyeséget is művelt? Egy másodperc erejéig komolyan elgondolkoztam ezen eshetőségen, de aztán ráébredtem: Edwardról van szó, könyörgöm. Nála makacsabb és bizonyos helyzetekben idiótább embert még nem láttam. Vagyis vámpírt. Mondjuk faji származása nem igazán lényeges. Ha ember lenne, akkor is ilyen kiállhatatlanul viselkedne.  

Az ajtó felől zajt hallottam, s odafutván az ágyamhoz lehuppantam rá. Sose tudni, mikor kapok még azért is, mert állok. Az ajtó kinyílt, de olyasvalaki lépett be a szobámba, akire nem számítottam.

- Axe? – kérdeztem döbbenten. Vagy álmodok, vagy Edward… Aha, akkor álmodom.

- Mit keresel te itt? – ocsúdtam föl meghökkenésemből.

- Érted jöttem. Kimentem a hercegnőt fogságából – dőlt vigyorogva az ajtófélfának.

- Megőrültél? – pattantam fel sebesen. – Ha Edward itt talál, tuti kicsinál – kezdtem el tolni kifelé, de a cselekmény közben megálltam.

- Tulajdonképpen hogy is jutottál be? – néztem föl rá csodálkozva.

- Beengedtem az ajtón – termett mellettünk Emmett.

- Semmit sem értek – hullott le karom magam mellé.

- Na, az úgy volt, hogy ennek a minden hájjal megkent húga – mutatott Axe-re-, meg a mi „mindenbe beleütöm az orrom” Alice-ünk összeállt, és sec-perc alatt elpaterolták Eddikét itthonról, hogy ez a hősszerelmes kandúr megmenthessen, aztán mindezért egy perverz csókot bezsebelhessen – kaján vigyora biztosított róla, hogy a fejében ennek még van folytatása. S minden bizonnyal igencsak korhatáros folytatása.

Pár órával később:

    

        Nessa szemszöge:

Egy tökéletesen végrehajtott parkolás után leállítottam a kocsit, felkaptam a retikülöm, s kimásztam az autóból. Egy hatalmas vigyorral az arcomon indultam meg házunk felé. Az esetek többségében fogcsikorgatva és fancsali képpel lépem át házunk küszöbét, most azonban táncikálva és mosolyogva tettem meg mindezt.

- Hol voltál?- csendült fel anyám hangja a hátam mögött. Becsuktam az ajtót, majd megfordulván dühös ábrázatával találtam szembe magam. Már csak ez hiányzott – sóhajtottam fel. Ám eszem ágában sem volt hagyni, hogy elrontsa a jó kedvem.

- Randim volt – feleltem tömören. Minél engedékenyebb vagyok, annál hamarabb szabadulhatok.

- És én erről miért is nem tudok? – kérdezte dühösen.

- Talán mert nem akartam, hogy tudj róla – ennyit a nyugalomról. Kezdtem mérges lenni. – Már elég nagy vagyok ahhoz, hogy döntéseket hozzak. Nem hiszem, hogy minden egyes percemről be kellene számolnom neked. Nekem is lehetnek titkaim, nem? Ez a család úgyis a titkolózásairól híres. Legalább beleillek a családi idillbe.

- Senki sem titkolózik rajtad kívül – vágta rá túlságosan is gyorsan. Aha, ha mindez igaz, akkor miért is tekergeted a hajad, ahogy mindig is szoktad, ha zavarban vagy, anya?

- Mindezt a titkolózás nagymestere mondja. Nevetnem kell, anya.

- Nem értem, miről beszélsz – nézett félre. A hazug ember fő ismérve: nem néz a szemedbe.

- Te is nagyon jól tudod, miről beszélek. Te és SP sohasem éltetek igazi házaséletet. Sp utál minket Axe-szel, mint ahogy mi is őt. Sohasem tekintett ránk úgy, mint gyermekeire. Igazság szerint ez minket a legkevésbé sem érdekel, de akkor is furcsa, hogy az apánk, akinek imádnia kellene minket, jóformán megvet mindkettőnket. Ráadásul akárhányszor szóba került a múltad, mindig hárítottál. Még annyit sem mondtál el nekünk, hogy hol éltél emberként, vagy hogyan találkoztatok SP-vel. És ezek után ne gyanakodjon az ember? – anya csak bámult maga elé.

- Miért nem mondod el az igazat? Megbirkóznék vele. Képes lennék elviselni – a házra csend telepedett.

- Miért nem mondod el? – felemelt hanggal ráztam meg anyám testét.

- Talán azért, mert szégyellem? – rázta le kezeim magáról. Felnézett rám. Óóóó, bár ne tette volna. Az a pillantás még szörnyűbb volt, mint az azt követő szavai. – Szégyellem, amiért annyira hülye voltam, hogy bedőltem egy mocsadéknak. Hittem neki, mert hinni akartam. Hinni akartam, hogy egy olyan pasi szerethet engem. De becsapott. Lelépett és ott hagyott összetörten. Tudod kicsim, az elhagyásban nem az a legrosszabb, hogy hiányzik, aki elhagyott, hogy összeroppan a közösen alkotott egész kis világ, hogy minden, amit látunk vagy csinálunk, őrá emlékeztet, hanem az a gondolat, hogy kitettük a lelkünket csak azért, hogy a szeretett lény ránk stemplizze: ELUTASÍTVA. És minden egyes alkalommal, mikor rátok nézek… - hangja elhalkult. Hevesen megrázta a fejét, majd szélsebesen távozott a házból. Döbbenten álltam ott. Fejemben csakúgy kavarogtak a gondolatok.

- Fantasztikus előadás volt – bukkant fel a semmiből előttem SP. Felnézve rá felfedezhettem elégedett képét.

- Ugye sohasem szeretted őt?

- Ő nem szeretett engem – hangsúly az Ő-n.

- Akkor miért…? – miért feküdt le veled és tette tönkre ezzel mindannyiunk életét? – akartam kérdezni, de torkomon akadtak a szavak. Nem, ezt nem mondhatom ki hangosan. Ha kimondanám, akkor magamnak is beismerném, hogy igaz. Ha kimondatlan, akkor még tehet úgy az ember, mintha nem is létezne a probléma.

- Nem fogom megkönnyíteni a dolgod és elmondani az igazat. Kár lenne kihagyni a kis szenvedésed. Igazán szórakoztató tudsz lenni olyankor – húzódott ajka kaján vigyorra. Úgy szétverném a fejét, de úgy.

Ehelyett előkaptam mobilom, majd tárcsázni kezdtem. Néhány csengés után felvette az illető.

- 15 perc múlva a szokott helyen.

   

    Axe szemszöge:

Húgocskám csinos kis Mercedes-e fénysebességgel húzott el mellettem, de semmi meglepőt nem találtam ebben. Szerette a száguldást, akárcsak mi.

Mindamellett gondolataimat Hannah csókjának visszaidézése töltötte ki. Az a lány annyira elbűvölő volt. Lehet, hogy ezúttal pórázra kerülsz, Alexander? – vigyorogva csóváltam meg a fejemet.

Felugrándoztam a bejárati ajtó előtt található lépcsőfokokra, s beléptem a lakásba.

- Szervusz, Alexander – pfffff, ez az én formám. Muszáj volt beleütköznöm „apámba”. Utáltam úgy gondolni rá, mint az apámra. Jobb szerettem idegenként tekinteni rá.

- Nem is köszönsz édesapádnak? – az édesapa szót kihangsúlyozta. Csak én vagyok paranoiás, vagy tényleg hergelni akar?

    Alice szemszöge:

A Hannah-s kis akciónk szerencsére sikeresen zajlott le, s Edward nem is sejtette, mi történt az elmúlt pár órában. Imádom a vámpírképességeket. Vajon nem tarthatnám meg örökre?

- Azonnal indulok – csendült fel fivérem hangja. A szobájából kiszűrődő motoszkálásból ítélve átöltözött, amit leérve a lépcsőn be is bizonyított.

- Hová-hová? – néztem végig rajta meglepetten. Nem szokott csak úgy kiöltözni. Mi oka lehetett most mégis rá?

- Khm – köhögött tenyerébe. Mintha nem tudnánk mindketten, hogy eme gesztusra nincs szüksége vámpír mivoltából kifolyólag. Tehát hazudni fog nekem.

- Carlisle hívott, hogy szüksége lenne a segítségemre a kórházban – milyen kár, hogy Carlisle most éppen Mary-vel tölti az idejét egy kellemes kis hotelszoba keretein belül. Persze Edwardnak nem kell róla tudnia.

Igen, határozottan meg akarom tartani ezt a képességet – döntöttem el, miközben búcsút intettem testvéremnek.

   

      E/3.

- Most nincs hangulatom hozzád – felelte nyugodtan Alexander. Megpróbált ellépni SP mellett, de amaz megragadva karját megállásra késztette.

- Mi a franc? – nézett rá a fiú meglepetten. – Csak nem azzal akarsz most előjönni, hogy te vagy az apám, és hallgatnom kell rád? Tudod mit? Már rég leszarom azt, ki vagy nekem. Te is utálsz minket a húgommal, mi is téged. Probléma megoldva. Törekedjünk csupán arra, hogy próbáljunk meg nem gyakran összefutni. Mert sajnos veled kell egy fedél alatt élnem, de idővel ez is meg fog oldódni, ne aggódj.

- Tudni akarod az igazat? Tudni akarod, miért gyűlöllek titeket? – nézett végig rajta lenézően. – Mert anyátok gyermekei vagytok. Azé a ribancé.

- Ne beszélj így róla – szűrte ki fogai közt a szavakat. – Ne merészeld még egyszer a szádra venni őt, különben megkeserülöd.

Beszédpartnere cinikusan felkacagott, majd visszatekintett rá. Pillantása az undor és szánalom keverékét tükrözte.

- Az a kurva nem érdemli meg, hogy védelmezd őt. Ha tudnád… - hagyta lógva a mondatot.

- Mit tudnék? – kérdezte idegesen.

- Hogy csak egy fattyú vagy. Anyád egyik futókalandjának a hozadéka.

Alexander sokk hatása alá került. SP mindeközben csak arra tudott gondolni: a játék elkezdődött.

Infó+szavazás

Sziasztok maszatkák!

Mint ahogy láttátok, vagy éppen nem láttátok, folytatom a sztorit. Neked megy zsigáné :D Friss: jan 27.

És most valami egészen más. Szeretnélek megkérni titeket, hogy lécci szavazzatok Alexandra Knoblochra ezen a linken: https://www.facebook.com/missalpokadria?sk=app_211468932281206
Mindketten nagyon szépen megköszönnénk. Nektek csupán egy kattintás, de neki ennél sokkal több.

Boldog Karácsonyt :$

Nagyon Boldog Karácsonyt szeretnék kívánni mindenkinek :$

Tőlem ezt hozta a Jézuska :)

http://just-an-imaginary-reality.blogspot.com/

EM-23.fejezet- Segítség

Köpni, nyelni nem tudtam Edward előbb elhangzott szavaira. Ezt most komolyan gondolja? Hiszen nem csináltunk semmi rosszat. Na, jó az lehet, hogy Axe-nek nem kellett volna csak úgy egy szó nélkül elvinnie, mindenki tudta nélkül, mégsem hiszem, hogy azért hibáztatható, mert aggódott értem.

- Most pedig jobban teszed, ha ebben a pillanatban elhagyod a házam, különben kénytelen leszek én magam kirakni innen. Remélem, elég világos voltam - Lépkedett egészen kedvesem orra elé, akin szintén látszott, hogy nem sok választotta el attól, hogy nekiessen Edwardnak. Azonban miattam Ő képes volt tartóztatni magát.

~Kérlek, Edward! Ne tedd ezt, Ő fontos nekem!- Sugalltam felé gondolatban, miközben az elmém újra és újra visszajátszotta életem első és legédesebb csókját.

Ha az még lehetséges volt, Edward még inkább Axe felé tornyosult, s az orrcimpái remegtek az indulattól. - 

- Most!- mutatott az ajtó felé. Ekkor egy idegen csaj sétált mellé, s simította nyugtatólag a karját az övére.

- Edward! Hannah-nak semmi baja. Most már itthon van biztonságban, s te magad is láthatod, hogy a bátyám nem bántotta. - Azonnal felkaptam a fejem, mikor kiderült számomra, hogy a lány, akit még sosem láttam, Axe hugicája. Alaposabban végigmértem. Most már szinte azonnal láttam a hasonlóságokat köztük. Bár sokkal jobb helyzetet is el tudtam képzelni a megismerkedésre. Mondjuk egy nyugodt családi vacsorát, ahol Axe bemutat a családjának, mint a barátnőjét. Gondolataimból ismét Edward hangja rángatott ki.

- Az lehet, hogy fizikálisan ép, de biztos forrásból tudom, hogy kikezdett vele! Hannah még mondhatni kislány, és nem tűröm, hogy egy elkényeztetett ficsúr csak úgy kihasználja - Most már Axen is látszott, hogy ez több volt kettőnél, így nem várhattam tovább, cselekednem kellett. Félrelökve legkedvesebb családtagom, majd Axe tarkóját megragadva, lerántottam magamhoz egy csókra. Nem fogtam vissza magam, ahogy ő sem. Szenvedélyesen csókolóztunk, sóvárogva a másik után, teljesen megfeledkezve arról, hányan is vesznek minket körül. Valakinek mégis muszáj volt kirángatnia mézédes világomból. Ugye mondanom sem kell, hogy ki volt az?

Edward kicsit erősebben a kelleténél ragadott el kedvesemtől, majd, mint egy krumpliszsákot a vállaira dobott, s elindult felfelé velem egyenesen az emeletre. Azonnal sikoltozni kezdtem, s a tenyeremmel ütöttem sziklaszilárd hátát. Csupán a saját testi épségem miatt nem ütöttem teljes erőmből. Ennek ellenére bíztam benne, hogy megérti a célzásomat, s végre felnőtt módjára elintézhetjük ezt az egészet.

Tévedtem.

Addig meg sem állt, míg a szobámig nem értünk, majd ott lerakott az ágyamra, s vámpír sebességét felhasználva távozott. Mégis mit csinál? Hiszen én nem meséltem Axe-nek a vámpírokról. Úristen! Ijedten pattantam fel, attól félve, hogy az indulatoktól zaklatott Edward valami súlyos hibát fog elkövetni. Azonban mikor le akartam nyomni a kilincset, az ellen állt az akaratomnak. Ismét neki vetelkedtem, de semmi. Ekkor rájöttem, mi történt. Edward nem azért használta gyorsaságát, hogy minél előbb kidobhassa Axe-t, nem, Ő engem akart észrevétlen bebörtönözni.

Kétségbeesetten estem neki az ajtómnak. Rángattam, rugdostam, kikelve magamból kiabáltam, de semmi. Az ajtó nem moccant, nekem pedig halványlila fogalmam sem volt arról, mi folyhat odalent.

Axe szemszöge:

Nessa még mindig erősen tartott, miközben azt figyeltem, hogy Edward felhurcolja Hannah-t az emeletre. Utánuk akartam menni, meg akartam akadályozni, hogy így bánhassanak vele. De milyen esélyeim lehetnének egy vámpírokkal teli házban? Semmi. Vettem pár mély lélegzetet, s mindent megtettem, hogy ellazítsam görcsös izmaim.

Hamarosan Edward jelent meg a lépcsőfordulóban. Kimért léptekkel sétált lefelé, ügyet sem vetve Hannah kétségbeesett kiáltozásiról.

- És még én vagyok az, aki bántja őt!- motyogtam magam elé. Persze abban is biztos voltam, hogy mindenki meghallja majd. Vanessa cseppet sem gyengéden oldalba bökött, hogy figyelmeztessen, épp itt az ideje befogni a szám. Azonban én ennek ellenére nem voltam hallgatóképes, így hangosan folytattam.

- Tisztában vagyok vele, hogy Hannah kiskorú, s a törvény szerint nem tehetek semmit. De esküszöm nektek, ha csak egyetlen egy rossz szót is hallok rólatok, azonnal elviszem innen. - Azzal megfordultam, majd az ajtón kilépve a kocsim felé vettem az irányt. Nem lett volna valami okos döntés most hátra lopakodni Hannah szobájához, így csak érzékeim kiterjesztésével hallgattam őt. Még mindig gyengéden ütögette az ajtót, miközben halkan szipogott. Annyira szerettem volna magamhoz húzni, átölelni, s megnyugtatni, hogy minden rendben lesz. Vagy csak egyszerűen a fülébe súgni mennyire kedvelem, majd figyelni békés álmai közben. Annyira elkalandoztam, hogy észre se vettem az idő múlását. Mindössze arra lettem figyelmes, hogy Vanessa kecsesen behuppan mellém.

Visszarázódva gondolataimból, beindítottam a motort, majd padlógázra kapcsolva elhajtottam.

- Ugye tudod, mekkora idióta vagy!- támadt rám, pár kilométerrel odébb hugicám. - Nem hiszem el, hogy lehetsz ennyire felelőtlen. Edwardnak tökéletesen igaza volt, hogy így kibukott. - És csak mondta és mondta.

- Mi ez a nagy dicsőítés?- kérdeztem tőle, mikor már húszadszorra említette mennyire rendes is ez az Edward gyerek. Akárhányszor kiejtette a nevét, egy különös csillogás lobbant fel benne. - Csak nem tetszik neked?- böktem oldalba.

- Idióta vagy!- mondta, majd látványosan kifelé kezdett bámulni az ablakon. Az út további részében nem beszéltünk egymással, mindketten a saját gondolatinkba mélyedtünk, hogy megoldást találjunk a helyzetre.

- Segítek nektek!- szólalt meg egyszer csak Vanessa. - Tudod, Edward valóban szörnyen rendes, s nagyon aranyos srác- itt egy hatalmas vigyor terült el az arcán- de nem értek egyet azzal, ami Hannah-t és téged illet. A vak is láthatja, mennyire kedvelitek egymást - mosolygott rám szelíden. - Tehát, mindent megteszek majd, hogy sikerüljön együtt lennetek. - Legszívesebben szorosan magamhoz öleltem volna drága hugicámat, de ez itt, az autóban ülve lehetetlen volt. Ennek ellenére egy sete-suta ölelésre mégis csak futotta.

Hannah szemszöge:

A kiszélesített ablakpárkányon ülve bámultam kifelé az éjszakába. Azon merengtem, hogy vajon mennyi a valószínűsége annak, hogy el tudom kapni azt a vastag faágat, ami kb. két méterre van az ablakomtól. Innen olyan közelinek tűnik. 

Zagyvaságaimat a kopogás hangja zárta meg.

- Hiába kopogsz, nem tudlak beengedni. Előbb szólnod kell a börtönőrnek, ugyanis elzáráson vagyok!- kiabáltam ki hangosan, bízva abban, hogy Edward is meghallja. Az ajtóban kattant a zár, s Ed bedugta a fejét rajta.

- Én vagyok az. Mary csinált neked vacsorát - mondta, majd belépve a szobámba letette a tálcát az íróasztalomra. Isteni illata volt, ráadásul én már nagyon éhes voltam. De visszamenve a dackorszakba, felhúzva az orrom, feléje sem néztem.

- Hannah, kérlek, enned kell - hallottam, hogy idegesen a hajába túr. Kíváncsi vagyok, vajon mikor veszti majd el megint a fejét. Hmmm.. azt hiszem, kb. 10 másodperc elegendő hozzá. Magamban el is kezdtem a visszaszámlálást. Három...kettőőő...egy..és BUUUMMMM.

- Azt a szentséges réz fán fütyülőjét. Most azonnal hagyd abba ezt a viselkedést. Olyan vagy, mint egy gyerek. - Na, mit mondtam? Persze mostmár nem maradtam szó nélkül, éreztem, hogy egy alapos veszekedésbe kezdünk most bele, ami alapjaiban rengeti majd meg a kapcsolatunkat.

- Mi jogon parancsolgatsz nekem? Attól, mert te vagy a gyámom, még nincs jogod ahhoz, hogy tönkretedd az életem - kiabáltam.

- Azzal, hogy megóvlak a bajtól, még nem teszem tönkre az életed, sőt, inkább megmentem a jövőd- válaszolta. Csak úgy izzott körülöttünk a levegő, miközben mélyen farkasszemet néztünk. - Én csak meg akarlak óvni a veszélyektől.

- Hát persze, hogy nem. És ami az utóbbit illeti. Először is, 5 éves koromtól vámpírokkal élek, ami valljuk be, mégsem egy életbiztosítás. Másodszor, emiatt 12 évig éltem elszigetelten a külvilágtól, hogy te összekaparhasd magad. Mert nem Mary-nek volt szüksége rá, hogy addig a szigeten maradjunk. S ezt mindenki tudta. De te túl önző voltál, hogy észrevedd. Ahogy most is túl önző vagy ahhoz, hogy belásd, csak azért nem akarod, hogy együtt legyek Axe-szel, mert te anno elengedted Bellát.

Egy röpke pillanatig megrezdült Edward arca, de rövid időn belül, ismét sikerült uralma alá vonni. Kimérten, s hidegen válaszolt.

- Nem érdekelnek a nevetséges vádjaid. Mindig is tisztában voltál a kilétünkkel, s egy percet sem tiltakoztál, mikor a szigeten tartózkodtunk. Kérhetted volna, hogy helyezzünk el egy árvaházba, ahol esélyed lett volna egy normális családra, de te minket választottál. Ami pedig a kapcsolatod illeti, teljesen lényegtelen, mit vágsz majd a fejemhez, úgy sem változtat azon, hogy eltiltottalak tőle!- Igyekeztem közbe szólni, de feltartotta a mutatóujját, ezzel meggátolva a beszédben. -S mivel, ahogy azt az előbb említetted, én vagyok a gyámod, ezért azt teszed, amit én mondok. Világos voltam?- Sosem beszéltünk még így egymással.

Éreztem a könnyek szúrását a szememben, hogy a térdeim remegnek, s az öklöm összeszorul, majd kinyílik, azon a lehetőségek között morfondírozva, mi lenne jobb megoldás. Pofon csapni, vagy behúzni neki egyet? Vajon melyik fájna jobban?

- Meg se próbáld!- figyelmeztetett. - Ha észhez tértél, szólj, s majd akkor normálisan beszélgethetünk. - Azzal megfordult, s ismét magamra hagyott. Figyeltem, hogy kattan-e a zár az ajtóban, de az nem történt meg. Csodás, tehát vége a karanténnak. Megbántottan, s kimerülten dőltem el az ágyamban. Ahhoz sem volt életkedvem, hogy zuhanyozni elmenjek. Így csak feküdtem a megvetetlen ágyam tetején, s a jövőmön morfondíroztam.

Másnap, délután kettőkor.....

Vanessa szemszöge.

Egész este nem tudtam aludni, mivel drága báyókám problémáján gondolkoztam. Egy dologban biztos voltam, mégpedig abban, hogy ez egyedül nem fog sikerülni. Segítségre van szükségem. Egy belső emberre, aki mindenről tud tájékoztatni.

Csupán egy személyt ismertem, aki erre képes lehet, így tárcsázni kezdtem. Már az első csörgésre felvette, s rögtön trillázni kezdett......

Pár perccel később, mikor beindulni látszottak a dolgok, ideje volt, hogy bátyókámat is figyelmeztessem.

Alexander szemszöge:

Az elsötétített szobámban ücsörögve töltöttem az egész délelőttöm, s a délutánra sem terveztem, hogy kimozdulnék.

- Na, ideje felnyalábolnod magad, ebből a jajj de szegény vagyok, mindenki sajnáljon állapotból - vágott hozzám Nessa egy párnát. Vajon mikor jöhetett be? Lényegtelen.

- NEM!- Feleltem, majd azzal másfelé fordultam.

- Hát, ha nem akarsz egy kis meglepetést...- Húzta el hugicám. - Akkor én megyek is - majd lassú, imbolygó léptekkel az ajtó felé indult.

- Kérlek, várj! Mégis miről beszélsz?- kérdeztem tőle, mostmár érdeklődően.

- Látod? Megy ez neked, ha akarod. Amit tudnod kell, hogy ma délután 5-kor vár rád valaki a Westminster parkban - kacsintott, majd kiugrándozott a szobámból.

Hannah. Mosoly szaladt az arcomra, ahogy arra gondoltam, alig másfél óra múlva viszont láthatom. Vajon hogy csinálta ez az őrült nőszemély? Nem igazán volt időm ezen tűnődni, már maga az út is 45 percet vesz igénybe, így csak egy gyors zuhanyra, öltözködésre, s azonnali indulásra jut időm. Azonban egy cseppet sem bántam, s szinte repültem.

A parkban....

Ahogy megérkeztem, mindenkiben az ő arcát kerestem, biztos voltam benne, hogy nem menne sokkal beljebb a bejárattól, mivel ez egy túlságosan nagy park ahhoz, hogy kerülgessük egymást. Mégsem sikerült kiszúrnom őt a tömegben, hiába jártattam a tekintetem.

- Szia, Alexander- Megfordultam a hang hallatán, s csalódottan néztem a szemébe a mostmár előttem álló személynek.

Nem jött el. Vajon szándékosan hagyta ki a randinkat?