EM-9. fejezet - Érzelmek

Na, sziasztok. Meghoztam a frisst, bár kicsit csalódott vagyok. Nem jött össze a komihatár. Na, mindegy. Most szemet hunytam felette. Erre viszont vonatkozik már. Jó olvasást :)   

   ( Carlisle szemszöge)

 
Kedves Carlisle, barátom! Tudtuk, hogy a fiad - az a gyáva féreg, aki uralkodónak nevezi magát- át fogja adni az üzenetünket. Mit szólsz a kis meglepetésünkhöz? Hát nem fantasztikus? Úgy gondoltuk, hogy az utóbbi időben eléggé ellaposodott az életed, így hát mi egy kis színt viszünk bele. Mit szólnál egy kis játékhoz? Nem lenne más dolgod, mint csupán átadni a trónt, és mi cserébe visszaszolgáltatjuk a hőn szeretett lánykádat. Nem vennénk a szívünkre, ha esetleg megbomlana a ti kis cuki családi békétek. Így hát az ajánlatunk a következő: ti szépen átadjátok a trónt, mi pedig visszaadjuk Alice-t. Már ha szükségetek van rá. Szó, ami szó, igen mutatós darab, az biztos. Bárcsak ne beszélne annyit! De semmi sem lehet tökéletes. Ha elfogadod az ajánlatunkat, jelenj meg Edwarddal december harmadikán a palota háta mögött található erdőtől 500 méterre. De semmi trükk. Mi nem a Volturi vagyunk. Baráti öleléssel: Stefan és Vladimir

- Na, belátod végre, hogy igazam van? – kezdett el járkálni Edward.
- Amelyik vámpír fenyegetőzik, az nem harap – húztam meg a vállam.
- Mi a francos istennyiláról beszélsz te? – termett előttem hirtelen – Nem fogod fel, hogy Alice életéről van szó? – ragadta meg a pólóm szegélyét.
- Leszarom, hogy mit gondolsz. Ott leszek azon a tetves találkozón, és visszaszerzem a húgom. Jobb, ha beletörődsz, hogy átadom a trónt. Ez a kibaszott uralkodás nem hozott mást a családra, csak szenvedést. Befejeztem! Véget vetek ennek a hülyeségnek. Elmegyünk innen, és új életet kezdünk. Veled, vagy nélküled, de elmegyünk. De ha velünk akarsz jönni, akkor meg kell változnod. Nem fogok többet szemet hunyni a dolgaid fölött. Elvesztetted Esme-t, jó, tudjuk, hogy fáj. De nem foghatod örökké erre, hogy egy szörnyeteg lettél. Nem fogsz tudni rajta túllépni igazán sohasem, de legalább próbálj meg vele együtt élni. Hát nem veszed észre, hogy egyedül maradtál? Mindenkit sikerült elmarnod magad mellől. Megérte?
- Fogd be! – fogtam be a fülem, hátha úgy nem hallom, amit mond, de sikertelen volt.
- Mindig is felnéztünk rád. Te voltál a példaképünk. A példakép, aki a szemünkben a legerősebb volt. Istenítettünk. Csodáltunk. Hová tűnt a jószívűséged? Hová tűnt az a Carlisle, aki minden elesetten segített? Ha nomád volt, ha nem. Ha vámpír, ha ember. Nem tűnhetett el teljesen. Ott van valahol a szíved mélyén. Miért nem harcolsz érte? Miért nem vagy képes megtenni ezt értünk? – ordította a szemembe Edward.
- Te mocskos szemétláda – rontott be az ajtón Jasper. Mielőtt még nekem eshetett volna, Edward lefogta.
- Ő a lányod. A kurva életbe! Hagynád meghalni?
- Honnan tudsz róla? – kérdezte értetlenül Edward.
- Az őröknek is van füle – felelte gúnyosan Jasper.
- Érte megyek. Érted? – szakította ki magát Jasper Edward kezei közül.
- Ne csinálj ostobaságot! Kész öngyilkosság lenne odamenned. Már döntöttem. Elmegyek a találkozóra, és megejtem a cserét.
- Honnan tudod, hogy ez nemcsak egy csapda? Lehet, csak arra szolgál nekik, hogy egyedül légy, és megöljenek téged – nyitottam fel a szemét.
- Te ebbe ne szólj bele! – támadt rám Jasper.
- Elég legyen! Jasper, engedd el! – adta ki az utasítást Edward. Jasper kényszeredetten, de elengedett.
- Én megyek – indultam meg az ajtó felé.
- Csak gondolj arra, hogy Esme mit szólna most ehhez – kiáltott utánam Edward. Sajnos nagyon is jól tudtam, hogy mit. És ez iszonyatosan megrémisztett.


   ( Emmett szemszöge)


- Mi? – sikerül végre megszólalnom a döbbenettől.
- He… hetvenkettő – kezd el dadogni.
- Ismétlem. Mi? Hanna, kicsim. Biztos vagy benne, hogy szereted azt a bácsit? Lehet, hogy csak kedvesen bánt veled, és ezt téveszted össze a szerelemmel. Hisz még csak kislány vagy, nem tudhatod pontosan, hogy azt érzed, amit. Lehet, hogy csak szeretnéd bemagyarázni magadnak, hogy azt érzed. Nem hiszem, hogy egy – ráncos, aszalt szilvába, kaparom meg a torkom – ilyen érett pasiba szeretsz bele – fejezem be hangosan a mondatot. Apám! Hol tettem szert ilyen pszichológiai rizsára? Írhatnék akár egy könyvet is, Az éj vágyai, avagy Az egy éjszakás kalandok titkai kezdőknek címmel. Én lehetnék Dr. Emmett Cullen, szexuálpszichológus.
- Hát, szeretek vele lenni. Dühös leszek, ha más lányokkal beszélget. Szeretem, ha átölel. Olyan jó illata van – kezd el álmodozni. Anyám! Ez tényleg belépett a hibbant libák klubjába. Egy nő ugyanis, ha szerelmes, tiszta hibbant lesz.
- Ömm – nem tudtam mit kinyögni. A nagy Emmett Cullen most életében először nem tudott megszólalni. Még szerencse, hogy a testvéreim nincsenek itt. Évtizedeken át szívatnának ezzel.
- Tudod, édesem, a nagy korkülönbséget, ami köztetek van, elleneznék az emberek. Náluk ez megbotránkoztatónak számít. Ők nem olyanok, mint a vámpírok. Ők öregszenek – megölöm Alice-t, ha a kezem közé kerül. Hogy engedhette ezt? Nem normális a húgom, az biztos. Szóval ilyen lenne apának lenni. Hát, szó, ami szó, ezeket a kínos beszélgetéseket szívesen kihagyom.
- Én nem mondtam, hogy ember – néz rám nagyra nyitott szemekkel Hanna.
- Ezek szerint… akkor…
- Igen, vámpír – fejezi be helyettem a mondatot.
- Kérlek, mondd, hogy nem Damon az – nem válaszol, csupán lehajtja a fejét. Úristen! Na, most ebből, hogy mászunk ki?


   ( Axe szemszöge)


- Hazajött már az a tökfilkó? – lép be a szobámba Nessa, mire én gyorsan a párnám alá tuszkolom az újságot.
- Már megint azt nézegeted? – csukja be az ajtót a húgom, miközben a szemét forgatja.
- Minek kérdezed, ha úgyis tudod? – ülök fel az ágyon, szorítva ezzel neki is helyet. Veszi a célzást, s lehuppan mellém.
- Már tegnap óta nem jött haza. Nem, mintha hiányozna, ne értsd félre, de még sohasem maradt ki ilyen sokáig – kezdi el az eszmefuttatását Nessa. Tudom, ha egyszer beindul, nem lehet lelőni se, épp ezért szó nélkül végighallgatom. Úgy hamarabb szabadulok. Vajon kitől örökölhette a cserfességét? Anyától tuti nem. Se attól a radiátortól.
- Anyát nem is izgatja, hogy nincs itthon. Nem úgy tűnik, hogy szeretné. De akkor miért van vele? Nekem itt valami nagyon gyanús. És ki fogom deríteni. Segítesz benne?
- Nes, te mindenben rejtélyt keresel – sóhajtok fel. A következő pillanatban kinyílik a bejárati ajtó, s belép rajta SP.
- Elegem van. Ha nem kapom meg, amit akarok, mindent kitálalok a kölyköknek.
- Miről beszélsz? Ezt nem teheted meg. Megígérted – csendül fel anya kétségbeesett hangja.
- Ó, dehogyisnem. Sőt, még annál is többet megtehetek – nevet fel harsányan.
- Megkeresem az ig… - és ekkor, mintha filmszakadás történt volna. Minden elhalkul.
-„ Mi történt? Miért nem hallok semmit?” – szorítja meg a kezem a húgom, hogy anyáék ne hallják kérdését.
- „ Szerintem anya felvonta a pajzsát. Igazad volt, Nes. Itt valami tényleg gyanús.”
- „Na, ugye. Nekem mindig igazam van.” – mosolyodik el. Megforgatom a szemem. A fő, hogy no ego.
   
  
       ( Carlisle szemszöge)


Bezárkózom a szobámba, mintha ezzel elmenekülhetnék a múltam elől. Hiába futok előle, mindig utolér. Azt azonban elfelejtettem, hogy van egy vendégem.
- Ő a feleséged? – mutat felém Mary egy képet Esmeről.
- Csak volt. Meghalt- tépem ki a kezéből, s visszateszem a helyére.
- Ó, sajnálom.
- Nem kell.
- Tudod, mi a te bajod? Félsz az érzelmektől. Sok emberre igaz, akit már ért csalódás. Körbekeríted a szíved, hogy megvédd magad az újabb csalódásoktól. Csak elfelejted, hogy ezáltal az összes többi érzelmet is ellököd magadtól. Nehéz beismerni ezt. Sokan sohasem teszik meg. De neked érdemes lenni. Fantasztikus családod van, akik szeretnek. Pontosabban csak szerettek. Nem mindenkinek adatik ez meg. Irigyellek értük, be kell, valljam. Én egész életemben egyedül voltam. Nem tudom, milyen érzés ilyen családi légkörben felnőni. Mázlista vagy, tudod? Csak ne cseszd el, mert meg fogod bánni.
- Először is: én nem vagyok ember, ha nem tűnt volna fel. Másodszor: nem vagyok kíváncsi egy elmebeteg nőszemély kioktatására. Mert aki egy vámpírokkal teli kastélyban maradt, az nem lehet más, csak őrült. Pont te beszélsz nekem folytatásról, meg újrakezdésről, mikor nem tértél vissza az emberek életébe, hanem itt maradtál? Milyen jövőd lehet itt? Akár már holnap elfogyaszthatlak ebédre. Nem vall túl magas intelligenciahányadosra a maradásod, úgy, hogy kérlek, kímélj meg a prédikációdtól, mert nem vagyok kíváncsi rá – más sem hiányzott, mint egy okoskodó nőszemély, de tényleg. Halványan elmosolyodott, majd folytatta.
- Igazad van. Nincs jogom kioktatni téged. Csupáncsak az igazsággal szembesítettelek. Nem én tehetek róla, hogy az igazság mindig jobban fáj, mint a hazugság. Hogy őrült vagyok-e? – gondolkozott el pár másodpercre. – Nem. Csupáncsak rákos.