Em- 17. fejezet- Séta

Halihó. A frisst most én hoztam- Puszmó. Anita most az érettségijére készül gőzerővel, ezért megfenyegettem, hogy billentyűzetet ne merjen venni a kezei közé :D Nagyon szorítsunk neki, hogy sikeres legyen az érettségije :)  Most jó kedvem van :D Ez meglátszik a fejin is :P Úszógumikat előkészíteni, nyáltenger következik :D               

                  Hannah szemszöge:

- M&M’s-t? – nyújtotta felém a zacskót Axe. Mióta elindultunk a házunktól, egyikünk sem szólalt meg. Igazából még rá se pillantottam, annyira zavarban voltam. Ő csak somolygott rajtam, de nem erőltette a beszélgetést.

- Köszi – eresztettem el egy erőltetett mosolyt, majd kivettem egy kék színű csoki golyót, amit aztán ízlelőbimbóim rendelkezésére bocsátottam. Kezemet kihúztam Axe kezéből, majd – mintha életbevágóan fontos lenne- a kabátom gyűrődéseit kezdtem kisimítani. Hangos nevetés harsant fel mellőlem.

- Mi olyan vicces? – néztem föl rá szempillám alól.

- Csak olyan édes vagy. Úgy viselkedsz, mintha életedben először lennél kettesben fiúval – kezdett el somolyogni, de amikor észrevette, hogy lehajtott fejjel, csendben lépkedek tovább, felfogta, hogy rátapintott a lényegre.

- Te… - nagyra nyílt szemei elárulták, mennyire meglepődött ezen. – Most ez komoly? – Fogta át vállamat, megállásra késztetve engem ezzel.

- Igen. Holnap nyugodtan röhöghetsz majd rajtam a haverjaiddal – feleltem feldühödve, miközben kiszabadítottam magamat szorításából, s öles léptekkel távolodtam tőle. A feltörekvő könnycseppek szúrták szemeimet, de megtiltottam nekik, hogy előbújjanak rejtekhelyükről.

 Mindig is cikinek tartottam, hogy ennyire le vagyok maradva a többi átlagos lányhoz képest. A többi korombeli már rég túl van az első csókján, vagy barátján. Én meg még egy arcra puszit sem kaptam senkitől a családon kívül. Mennyire égő vagyok már.

 Mire is számítottam? Axe-n látszik, hogy egy tipikus „minden lány a lábaim előtt hever” fiú. Hogy lehetek ennyire idióta?

- Hé, várj már! – Hallottam meg hangját a hátam mögül, majd rá pár másodpercre már mellettem lépkedett.

- Mit akarsz? – kérdeztem meg szemernyit sem barátságosan

.

- Én… oké, be kell vallanom, hogy néhány pillanatig sokkolt, amit mondtál, mert nem gondoltam volna, hogy egy ilyen lány, mint te, szóval… - látszott rajta, hogy nagyon keresi a szavakat. Bennem mégis csak egy rész ragadt meg.

- Egy olyan lány, mint én? Mégis milyen vagyok? – Szembefordultam vele, ezzel mindkettőnket megállásra ösztönözve. Pillantásomat végig szemére szegeztem. Az az aranybarna szempár teljesen elvarázsolt. A furcsa az volt, hogy írisze nagyon is emlékeztetett valakire. Ki lehet az?

- Hát tudod… - köszörülte meg torkát. – Te nem olyan vagy, mint a legtöbb lány a suliban. Egyszerre vagy szép és okos, mindazonáltal nem élsz vissza velük. Látszik rajtad, hogy megvan mindened, mégse vágsz fel. Nem akartál leteperni, mint a legtöbb lány. Halálos kombináció ez azért a férfiakra nézve.

- Megvagy – ütöttem rá vállára, majd futni kezdtem. Mindig is szerettem ezt a fajta testmozgást. Lehet azért, mert vámpírok közt nőttem fel? Imádtam, amikor a szél az arcomba kap.

Most talán volt egy kis köze a hirtelen jött fogócskámhoz annak is, hogy nem tudtam, mit feleljek Axe vallomására. Egyrészről majd kibújtam a bőrömből örömömben, másrészről zavarban voltam. Képtelen lettem volna elmondani neki, hogy tetszik. Azért ironikus, hogy vámpírokkal élek együtt, de ahhoz nincs elég bátorságom, hogy az érzéseimet kimutassam.

- Megvagy- csapódott valaki hirtelen az oldalamba, amitől a földön fekve végeztem, felettem Axe-szel.

- Azért az jó jel, ha így letudlak venni a lábadról – felelte vigyorogva. Az én szám is mosolyra húzódott.

- Ki mondta, hogy tőled ájultam el? Igazából ez a falevél varázsolt el ennyire – emeltem arcához a mellettem található levelet.

- Haj! De sok gondom is lesz veled – sóhajtott fel ironikusan, az én szívem pedig egyre gyorsabban kezdett el verni, mikor agyam felfogta szavainak jelentését.

Az erdőt szellő szelte át, amitől megborzongtam. Axe, mintha csak észbekapott volna, felállt, és engem is felsegített.

- Ideje, hogy hazakísérjelek. Későre jár már – nyújtotta kezét felém, én pedig belecsúsztattam az enyémet övébe. Csendbe burkolózva lépdeltünk egymás mellett. Annyira furcsa, mindemellett különleges volt ez a pillanat számomra, hogy nem akartam szavakkal elrontani.

A házunktól néhány méterre azonban szörnyű felismerést tettem. Rose és Edward kocsija is már az épület előtt állt. Istenem! Engem ki fognak nyírni.

Megálltam, és megszorítottam kísérőm kezét, jelezvén, jobb, ha nem megyünk tovább. Értette a célzást, így már csak a búcsú maradt hátra.

- Tartozol egy M&M’s-el. Elhagytam a nagy futás közepette – nézett rám édesen, amitől ajkam önkéntelenül is mosolyra húzódott.

- Mindenképpen megadom a tartozásom. Jó éjt!

- Jó éjt! – Viszonozta gesztusom, majd közelebb hajolva hozzám, apró puszit nyomott arcomra. Igaz, hogy csak néhány másodpercig tartott az egész, de olyan volt, mintha megállt volna körülöttünk a világ. Csak ő és én léteztünk, na meg persze édes ajka, ami perzselte bőrömet. Aztán szája hirtelen feljebb siklott.

- Eres lo que falta en mi, canción dentro de mi – suttogta fülembe, majd felvette eredeti pozícióját.  (Te vagy minden, ami belőlem hiányzik... te vagy a dal bennem- szerk. ) *

- Ez mit jelent? – Kérdeztem izgatottan. A szívem majd kiugrott a helyéről.

- Mindent a maga idejében – felelte mosolyogva, majd egy hátraarcot követően, távolodni kezdett tőlem.

Sóhajtva néztem a Cullen ház felé, hisz tudtam, hogy mindent láttak és hallottak. Csigalassúsággal indultam meg a bejárat felé, de ahogy ez lenni szokott, igencsak hamar odaértem. Vettem egy nagy levegőt, majd beléptem.

A nappaliban felsorakozva vártak rám, kivéve Mary-t és Carlisle-t. Úgy látszik, ők még nem értek haza. Alice bűnbánóan nézett rám, de pillantásommal közöltem vele, nincs oka aggodalomra.

- Hallgatom – sóhajtottam fel. Tudtam, kitől fogom kapni a fejmosást.

- Hogy képzelted ezt? Hisz még gyerek vagy. Felfogtad, hogy mi történhetett volna? Egyedül voltál Hannah, egyedül. Nem tudtunk volna megvédeni.

- Te pedig azt fogd fel Edward, hogy már nem 8 éves vagyok. Szükségem van egy kis levegőre. Szükségem van normális életre.

- És azt gondolod, hogy ez a legalkalmasabb mód a normális életre? Arra még nem gondoltál, hogy valami pszichopata is lehetett volna a srác? Bármit tehetett volna veled, bármit.

- De nem tett semmit sem. Azért egy kicsit jobban is bízhatnál bennem. Bár tudom, hogy most nem erről van szó. Arról, hogy képtelen vagy felfogni, már nem az a kislány vagyok, akinek megismertél. Fogd már fel, nem vagy az apám – emeltem föl hangomat, de mikor a szavak elhagyták a számat, már tudtam, mekkora ostobaságot követtem is el.

- Edward…

- Igazad van. Nem vagyok az apád. Igazából még a rokonod sem. Nincs semmi jogom ahhoz, hogy beleszóljak az életedbe. – Felelte kimérten, de a szemei elárulták, mennyire is fájdalmasan érintették szavaim. Tisztában voltam vele, hogy ez a gyengepontja.

Emlékszem, amikor még olyan 10 éves lehettem, egy nap elmentünk kettesben sétálni. Órákon át beszélgettünk, és egyszer csak felhozódott a szüleim halála.

„ – Szerinted látnak engem onnan fentről?- Kérdeztem tőle, miközben szememmel az eget pásztáztam.

- Igen. És nagyon büszkék rád. Amikor esik az eső, néhány esőcsepp az ő könnycseppjüket szimbolizálja. Örömükben sírnak, hogy mennyire fantasztikus lányuk van.

- Edward- fordultam felé. – Én örülök neki, hogy te vagy a mostohaapukám. Téged szeretlek a legjobban a családból. De ezt vissza ne mondd nekik, mert úgyis letagadom. – Ő erre csak elmosolyodott.

- Én is boldog vagyok, hogy velünk vagy Hannah. Most elárulok neked egy titkot, de nem adhatod tovább. Ugyan mindig ítélkezéssel beszélek a vámpírságról, és egyetértek azzal, hogy ilyen szörnyeknek ne legyenek utódjai, de egész életemben szerettem volna gyerekeket. Olyan vagy számomra, mint egy ajándék. Mintha a sors egy kicsit törleszteni akarna azért, amiért szörnyeteg lettem.”

Erről a beszélgetésről azóta sem tud senki, vagy ha igen, akkor jól titkolják. Tudtam nagyon jól, hogy mennyire fájdalmas is ez számára, mégis a lelkébe tiportam.

- Nem akartalak megbántani. Szeretlek, és igenis van jogod beleszólni az életembe, de arra kérlek, engem is érts meg. Tinédzser vagyok, aki eddig el volt zárva a külvilágtól. Csak szeretném egy kicsit próbálgatni a szárnyaimat, átélni dolgokat. De ettől függetlenül még a te kicsi Hannah-d maradok. – Jasper rám tévedt pillantásából sejtettem, hogy nyert ügyem van. Edward felsóhajtott, ami egyben a győzelmemet is jelentette.

- Miért nem tudok én haragudni rád? Csak ezt mondja meg valaki –ölébe kapott, majd forgatni kezdett, akár kiskoromban. Mikor befejezte, mindketten felszabadultan kacagtunk.

- De ettől függetlenül még meg akarom ismerni a srácot. – Mikor felhúzott szemöldökömmel jeleztem számára, hogy ez már túl sok, gyorsan hozzátette. – Persze csak majd idővel. Meg amikor te akarod.

- Tudod, mi a vicces ebben Hannah? – Szólalt meg hirtelen Emmett. Minden szempár rá szegeződött, és Edward reakciójából ítélve, nem tetszett neki, amit a nagy melák mondani akar. De hát Emmettet sohasem lehetett megállítani, nem igaz?

- Hogy amíg Edike itt papol neked, addig a Plázában igencsak flörtölgetett – terült el egy hatalmas vigyor arcán.

- Az nem volt flört – kezdett el gyorsan mentegetőzni Edward. – Csak segítettem egy lánynak kivinni a csomagjait a kocsijához. Ez csak udvarias gesztus volt, de Emmett IQ szintjét ez meghaladja. – Az említett felhördült, míg Edward csak a szemét forgatta. Itt egy összecsapás van a levegőben. Nem hiszem, hogy szeretnék a részese lenni.

- Na, jó, nekem még tanulnom kell, ezért felmegyek a szobámba. Azt nem kérem, hogy legyetek halkak, mert úgysem fog menni, de azért a berendezésre próbáljatok vigyázni. Szeretem ezt a házat. – Gyorsan mindenki arcára leheltem egy puszit, majd elindultam felfelé a lépcsőn. A legjobb eshetőség a menekvés, ha Edward és Emmett szemmel méregetik egymást. Most úgyis kellemesebb az illúzió a valóságnál…

*http://our-life-in-words.tumblr.com/