EM-19. fejezet- Váratlan fordulat

Hannah szemszöge:

Csak egy pillanatig tartott az egész, mégis az egész testem beleremegett. Nem bírtam volna ránézni, így azonnal elfordultam, s kezemet a szám elé kaptam. Jézusom! Nem hiszem el, hogy megcsókoltam. Akkora idióta vagyok!

- Ejha!- jött a hátam mögül a megnyilvánulás. – Nem vártam volna ilyen horderejű köszöntőt, de…- Nem akartam végig hallgatni, ahogy porig aláz, ahogy azt mondja, ne haragudjak, de Ő nem is akar tőlem semmit. Így igyekeztem meggátolni abban, hogy bármit is mondhasson.

- Csupán véletlen volt az egész!- fordultam ismét felé. – Én ezt egyáltalán nem így akartam, én csak...- hebegtem össze-vissza. Axe egy édes mosollyal ajkain figyelte ténykedésem, s kisujját sem mozdította annak érdekében, hogy az általam keltett feszült légkör kissé feloldódjon.

– Nem felejthetnénk csak úgy el?- kérdeztem, miközben lesütöttem a pilláim, és a már eddig is piros pírban burjánzó arcom, most egyre feltűnőbb színre váltott.

- Én nem akarom elfelejteni. – Simította egyik kezét az arcomra. – Még ha a véletlen műve is volt az egész, én akkor is boldog vagyok, amiért így történt. Életem legédesebb csókja volt. - mondta, s szemeiből azt olvastam ki, hogy igazat beszél.

- Köszönöm! Az igazság az, hogy csupán meg akartalak lepni, de valahol én sem bánom, hogy ez így alakult – feleltem, miközben szorosan leültem mellé. – Oh, el is felejtettem, hogy ezt neked hoztam. - Nyújtottam át a papírzacskót.

- Gumicukor?- kérdezte felhúzott szemöldökkel, majd elmosolyodott, és kivett egy darabot belőle. – Köszönöm!- tette még hozzá, aztán beleharapott. Ezek szerint szereti. – Te is kérsz?- nyújtotta felém a zacskót, majd innentől kezdve együtt majszoltuk az édességet.

- Ugye minden rendben ment a családoddal az este!?- kezdeményezett újabb beszélgetést, aminek egyszerre örültem, meg annyira nem is.

- Hát, Edward akadékoskodott egy kicsit, de semmi komoly – mosolyogtam.

- Akadékoskodott, ezt meg hogy kell értenem?- Hát persze, hogy nem hagyja annyiban.

- Először is, tudnod kell, hogy az én családom elég konzervatív, éppen ezért nem örülnek annak, ha késő este egy fiúval császkálok az erdőben, pláne, hogy nem is ismerik az illetőt - vázoltam a legrövidebben a szitut.

- Értem. Azonban ezen könnyen változtathatunk. Csak mondd meg, mikor és hol?- Mosolygott rám.

- Igazság szerint, most is odamehetnénk hozzájuk. Persze, csak ha komolyan gondolod - pillantottam fel rá kissé félénken. Sosem lehet tudni.

- Nyugi hercegnőm, menjünk, keressük meg őket. – Azzal lesegített a padról, majd szorosan egymás mellett kezdtünk sétálni. A gyomrom ismét egy apró gombóccá gömbölyödött össze, amitől úgy éreztem magam, mintha menten rókáznék. - Jaj, Istenem, csak add, hogy minden rendben menjen!- fohászkodtam.

Már az ebédlőbe lépkedtünk befelé. Elég sokan voltak, így többször is körbe kellett pillantanom, hogy megtaláljam a Cullen családod.

- Erre - húztam magam után Axe-t. – Ne hagyd, hogy elijesszenek!- súgtam még a fülébe, mielőtt az asztalukhoz érnénk, csupán egy biccentést kaptam válaszul. Még pár mély lélegzetre jutott időnk, aztán ténylegesen odaértünk.

-          Sziasztok! Család, Ő itt Alexander! Axe, Ők itt a családom. Balról jobbra haladva Rosalie, Emmett, Alice és Jasper, végül pedig Edward.

       
- Te?- hangzott egy hitetlenkedő kérdés Axe szájából, miközben meredten bámulta Edwardot.

           

-          Valami gond van?- kérdeztem meg tőle. Az arca pillanatok alatt változott falfehérré. Szemei a terem és Edward között cikázott. Mintha valakit feltétlenül keresne, ugyanakkor nem akarja szem elől téveszteni Edwardot sem. Nem tartott sokáig, míg rendezte arcvonásait. De még nekem, emberi lénynek is feltűnt, hogy valami nincs rendben. Vajon tudja? Az nem lehet.

-         
- Csupán azt hittem, találkoztunk már valahol. De ez teljességgel lehetetlen. – felelte barátságosan. – Örülök, hogy találkoztunk.

Axe szemszöge:

A fenébe is, nem elég, hogy egytől egyig vámpírok, de ez az a srác. Igen, teljesen biztos vagyok benne, hogy Ő az. Most mit tegyek?- Idegesen toporogtam, és gondolatban már az összes hajszálam kitéptem. Most bezzeg Nessa sincs sehol. Hu, csak nyugodj le! Most nem ezért vagy itt.

Próbáltam rendbe szedni magam, már amennyire az lehetséges volt.

-          Csupán azt hittem, találkoztunk már valahol. De ez teljességgel lehetetlen. - Válaszoltam mosolyogva. – Örülök, hogy találkoztunk. – fordultam a család felé.

-          Na, ne vágj már ilyen képet. Nem harapunk, vagy még is?- Kezdett el szórakozni a nagy melák, mire a szöszi az oldalába vájta a könyökét. Egy biztos, az fájhatott.

-          Ne félj, meg tudom magam védeni!- néztem komolyan a szemükbe. Vajon ők tudják, hogy félig vámpír vagyok? Hiszen dobog a szívem, vér folyik az ereimben, így az ebből a szempontból tudatlan vámpíroknak valószínűleg fogalmuk sincs, hogy most mivel is ülnek szemben. Áh. Ez hatalmas szívás. Vajon Hannah tudja? És mégis hogyan kéne felhoznom ezt a témát?

A továbbiakban általános dolgokról beszélgettünk. Család, iskola, és tervek a jövőre nézve. Azonban mélyebb dolgokra, mint a vámpírkérdés, itt se a hely, se az idő nem volt megfelelő. Ráadásként mindenekelőtt, biztosra kell mennem, és megtalálnom a bizonyítékot. Elköszöntem mindenkitől, aztán kifelé igyekeztem. Most azonnal haza akartam menni, és felkutatni az egész lakást.

Mialatt kifelé haladtam a hugicámat hívtam, de Ő az ötödik csörgésre sem volt hajlandó felvenni. Már majdnem úgy döntöttem, kinyomom, mikor mégis csak meghallottam nyávogó hangját.

- Csak azt tudnám, miért telefonálsz, ha már itt kellene ülnöd mellettem – hadarta el egy szuszra.

- Neked is, szia! Egyébként azért telefonálok, mert most haza kell mennem, de kellene valaki, aki elintéz pár dolgot.

- Nem fogom a hátsódat óvni azért, mert folyton ellógsz!- Szinte láttam magam előtt, ahogy vicsorít. Mikor lett belőle felelősségteljes nő?

- Most nem erről van szó. Majd ha hazaérsz, mindent elmagyarázok. – Ígértem. – Most azonban jól figyelj rám. – Nagyjából felvázoltam neki, hogy mit is szeretnék a mai este. Húgom fellelkesült az ötlettől, így már nem volt kedve akadékoskodni. És mivel az órák egytől egyig megkezdődtek, nekünk is abba kellett hagyni a társalgást.

Mikor hazaértem, szerencsémre nem találtam otthon senkit. Mintha anya említette volna, hogy amíg mi az iskolában tartózkodunk, addig ő elmegy vadászni. Sp pedig, mint általában, egész nap mulatta az időt az egyik nőcskével. Már a puszta gondolattól is ökölbe szorult a kezem, még sem tehettem semmit.

Miután sikerült ismét higgadt állapotba kerülnöm, megkezdtem a kutatást.  Nem szokásom mások holmija között turkálni, de most nem volt más lehetőségem. Három szobát azonnal kizártam. Az anyámét, a sajátomat és a vendégszobánkat. Így szerencsémre, már csak két lehetőség maradt. A tesóm szobája és a padlástér. Mivel nem akartam rögtön Nessa személyes holmija között nézelődni, ezért inkább a padlást választottam.

- A francba…- hagyta el ajkaimat egy mély sóhaj, ahogy körülnéztem. Anyám mániákusan rakosgatta a gyerekkori emlékeinket. Képek ezrei, rajzok, játékok, kisruhák. Mindent megőrzött. Anyám nagyon is rendszerető, de úgy látszik, ez az ő rumlis szobája. Leültem a kupac közepén egy zsákfotelre, aztán felvéve az egyik kupacot, elkezdtem átlapozni. Egy ideig szórakoztatott a dolog, de két óra elteltével, már szörnyen untam. Ráadásul, lezárt dobozok tömkelege várakozott még a sarokban, amiről lila gőzöm sem volt, mit tartalmazhat. Talán ez mégis csak elhamarkodott ötlet volt tőlem. Vanessaval közösen talán többre mennék, hiszen az is lehet, hogy Ő maga tüntette el valahova azt a vacakot.

- Megjöttem!- Mélázásomból hugicám hangja rázott fel, én pedig nagyon megörültem, hogy máris itthon van. – Axe, merre vagy?- kiáltott fel a lépcsőn. – Most azonnal gyere ide!- akaratoskodott továbbra is. Csak azt tudnám, ha akar valamit, akkor miért nem Ő jön hozzám? Nem bosszankodtam ezen, inkább fogtam magam, s az elgémberedett végtagjaimat megjárattam.

- Mondd, mit akarsz?- Dőltem lezserül a lépcsőkorlátnak.

- Mi az, hogy mit akarsz? Már másfél órája itthon lehetnék, de én ahelyett, hogy a saját gondjaimmal törődnék, neked intézkedem. Mondd csak, mégis mit képzelsz magadról?- tette csípőre a kezeit. Tipikus női mozzanat.

- Nyugodj már meg, a sok idegességtől ráncos leszel a végén!- hecceltem továbbra is. Nessa olyan volt, akár egy fújtató bika. Ilyenkor jobb visszavonulót fújni, máskülönben elsöpör. – Most azt hiszem, én megyek készülődni. Mit is mondtál, hányra kell érte mennem?

- Azt írtam, este 7-re ott elszel. Szóval igyekezz!- Azzal elsétálva mellettem bevonult a szobájába. Ezt követően, még egy ideig rágódtam azon, hogy szóljak-e a tudomásomra jutott dolgokról, vagy sem. Végül úgy döntöttem, jobb, ha hallgatok.

Még csak fél négy volt, ezért visszavonultam a szobámba, s a legújabb szerzeményemmel dőltem el az ágyon. Mindig is érdekeltek a misztikus könyvek. Néha jókat nevettem azon, valaki hogyan képes annyi sületlenséget kitalálni, máskor bálványoztam a leleményes elmét, kinek képzelő ereje határtalan. Becca Fitzpatrick, Csitt csitt című könyve pedig határozottan felkeltette az érdeklődésem.

Az idő azonban így hamar eltelt, és nekem ideje volt elkezdenem készülődni. Egy gyors zuhany és a ruhák magamra kapkodása után, késznek is tituláltam magam. Még felkaptam az íróasztalomról a slusszkulcsot, aztán már indultam is. Odalent a dohányzó asztalon egy szál rózsa hevert. Tudtam, hogy Vanessa keze van a dologban, és én nagyon hálás voltam neki mindenért. Remélem, minden úgy alakul, ahogy azt szeretném.


Mivel már egyszer végigjártam a terepet futva, így játszi könnyedséggel találtam el autóval is a házukig, s most már azt is értettem, miért pont az erdő mélyén laktak. Közel van a vacsora- szórakoztattam magam, miközben már a lépcsőn sétáltam felfelé. Az ajtóhoz felérve a virágot a hátam mögé rejtettem, majd ezt követően bekopogtam. Hannah izgatott hangja hallatszódott ki, ahogy oda kiállt a többieknek, miszerint Ő szeretne ajtót nyitni.

Rövid időn belül ez meg is történt, s én szembe találtam magam káprázatos mosolyával. Ahogy azonban végigjárattam rajta a szemem, a szavam is elakadt. Gyönyörű volt. Egy egyszerű fehér ruhácska volt rajta, amin fekete csipkedíszítés volt, mégis olyan káprázatosan állt neki, hogy az ember ádámcsutkája úgy ugrándozott, mintha saját életet élne.

- Fantasztikus vagy!- bókoltam neki hangosan is, mire kissé elpirult, s elsuttogott egy halk köszönömöt.

- Nem jössz be? Vagy talán…- Hagyta félbe a mondatot, bár én így is éreztem, mit akar mondani.

- Kössz, de most nem. Inkább talán induljunk. – mosolyogtam rá. Ő még beszaladt a kabátjáért, elbúcsúzott a család összes tagjától, majd ismét hozzám csatlakozott.

Érződött, hogy mindketten zavartak vagyunk. Hiszen én sem voltam túlontúl tapasztalt a lányok terén. Ő az első, akit komolyan szeretnék megismerni.

- Ez a tiéd!- nyújtottam át neki a vörös rózsát, amiért ismét kaptam egy puszit. Sajnos most tényleg csak az arcomra.

Az est folyamán igyekeztem a legnagyobb úriember lenni. Kinyitotta, az ajtókat, lesegítettem a kabátját…stb. Vanessa a Daily Restaurants-ban foglaltatott asztalt az én kérésemre. Nagyon szerettem ezt a helyet, mivel itt készítik a legfinomabb steaket, és a kiszolgálás is kiváló.  

Hannah szemszög:

- Tetszik?- kérdezte meg Axe. Olyan aranyos volt, sosem hittem volna, hogy az a magabiztos mosoly, ami mindig az arcán ragyog, miattam fog izgalommal átitatottá változni. Bár azt nem mondhatom, hogy nem értettem meg. Én is épp úgy izgultam, ha még nem jobban. Hiszen ez most hivatalos volt.

- Nagyon szép - mosolyogtam rá én is, majd miután leadtuk a rendelést, beszélgetni kezdtünk.

Az izgalmak ellenére nagyon jól éreztük magunkat, legalábbis én biztosan. Egyetlen egy olyan perc sem volt, mikor ne tudtunk volna miről beszélgetni, és ez nagyszerű volt. Az ételek finomak, a társaság kiváló. Kell ennél több?

Azonban mikor már a desszertet fogyasztottuk, Axe arca gondterhelt lett, s idegesen tekintgetett körbe.

- Nem hiszem el - sóhajtotta, miközben szorosan mögém bámult.
- Valami baj van?- kérdeztem rá.

- Nem… semmi, inkább ne foglalkozzunk vele. - Nem bírtam ki, hogy ne nézzem meg, mi miatt lett ennyire ideges. Tekintetemet arra a pontra fordítottam, amit az előbb Ő oly mereven bámult. Az arcát nem láthattam, mivel elbújt az egyik tartó oszlop mögé. Csupán azt láthattam, hogy barna egyenes haja, s tökéletes alakja volt.

- Ki ez a lány?- kérdeztem meg Axe-t.

- Senki, senki, aki lényeges lenne. Kérlek Hannah!- nézett rám esdekelve.

- Ha nem lenne lényeges, akkor nem bujkálna a mögött az oszlop mögött - mutattam rá. – Talán ő az egyik volt barátnőd?- Lehet, hogy semmi közöm hozzá, mégis majd megőrültem, hogy megtudjam.

- Nem, dehogy is! Ő csupán egy rokon!- Szabadkozott, nem sok sikerrel.

- Akkor miért nem hívod ide és mutatod be nekem?- kérdeztem.

- Azért, mert ti nem találkozhattok, vagyis nem miattad…de…-  Csak hebegett-habogott össze vissza.

- Tudod mit? Majd akkor találkozhatunk legközelebb, ha már nem szégyellsz a családod előtt. - Ezután fogtam magam és faképnél hagytam.

- Én idióta! Én persze rögtön odaviszem a családomhoz, beavatom a titkaimba. Hogy lehetek ennyire abnormális?- Egyszerre voltam hihetetlenül mérges, ugyanakkor csalódott is. Ha igazán szeretne tőlem valamit, akkor nem félne attól, hogy bemutasson a családjának. Azt hiszem, én is csak egy újabb préda voltam a listáján. Az új csaj, akinek még sosem volt barátja. Lássuk, kinek sikerül hamarabb meghódítani!- Könnyek gyűltek a szemembe saját gondolataim miatt, nem szerettem volna mást, csak minél előbb hazajutni. Mivel nem igazán tudtam, merre vagyok, ezért fogtam egy taxit.

Az út folyamán magamba merültem, s az elmúlt napokon gondolkoztam. Nem érthettem félre mindent. Az bizonyos, hogy erős vonzalom van kettőnk között, ezt neki is éreznie kellett. De azt már fel nem foghatom, mi kifogása van az ellen, hogy a családjának bemutasson. Még csak a testvérét sem ismerem, pedig egy iskolában tanulunk.

- Kisasszony kérem, megérkeztünk - szólt hátra nekem a sofőr. Alaposan el lehettem bambulva, ha még azt sem vettem észre, hogy megálltunk.

 Ahogy kipillantottam az ablakon, Alice alakja tűnt fel előttem. Egyenesen a taxihoz jött, majd a sofőr kezébe nyomta a pénzt, míg én kiszálltam. Azt hiszem, jócskán többet is kapott, mint azt kellett volna, mivel a fizetés után úgy elhajtott, mint akit puskából lőttek ki.

- Szia, Alice!- köszöntem, s próbáltam egy mosolyt is az arcomra erőltetni. De ez a gyenge mosoly azonnal lehervadt, ahogy megláttam gondterhelt arcát.

- Valami baj van?- Kezdtem el azonnal faggatni.

- Nem tudom, de…de Edward…Ő eltűnt…

Új történet

Ismertető:


Egy múlt elől menekülő fiatal lány, ki az átélt szörnyűségek hatására megkeményítette szívét, s lelkét érzéketlenné téve próbálja megvédeni magát az újabb csalódásoktól. 

Egy jelen ellen harcoló férfi, ki titkolja az emberek előtt valódi énjét. Ki rég elfelejtette már, milyen is, ha valaki saját magáért szereti. 

Két megtört lélek. Két lélek, kik mindennap megküzdenek magukkal és a világgal is. 

Egy nap azonban egy váratlan fordulat hatására a két lélek egybefonódik, s sorsuk örökre megpecsételődik… 

„A remény fura dolog. A világ legcinikusabb embere sem képes teljesen kiölni magából. A remény apró szikraként ott lapul mindenkinek az elméjében, s arra vár, hogy az első szellőre fellángoljon.” 

Tartalom:

Alíz fiatalon elmenekül otthonról barátnőjével, Helgával. Úgy gondolja, ha másik országba menekül, talán maga mögött hagyhatja a múltat. Azzal azonban nem számol, hogy egy váratlan esemény végleg megváltoztatja az életét...

„ Az életünk olykor megállíthatatlanul az ütközés felé halad, anélkül, hogy mi tudnánk erről. Legyen az véletlen vagy szándékos, semmit sem tehetünk ellene. "

Alexander egyik napról a másikra bukkan fel Alíz életében, és alaposan fel is kavarja azt. A lány először harcol ellene, az érzései azonban végül erősebbnek bizonyulnak. Annak ellenére is, hogy a férfi Helga barátja...

  „Kétségbeesetten kapaszkodtam az utolsó szalmaszálamba, mert igen jól tudtam, az életem múlik rajta. Még akkor is, ha ezzel Helgát bántom. Helgát… az eddigi fénysugaramat. A múltam és a jövőm csapott össze. Én pedig csak az egyiket választhattam…”

Fájdalommal, könnyekkel, meglepetésekkel, érdekes fordulatokkal átitatott történet, melynek a végén kiderül, hogy senki sem az, kinek mutatja magát...

Link   /Nem Twilight/

Em-18. fejezet- Titkok

Alexander szemszöge:


Bőrének csodás aromája még mindig körüllengett. Az ajkam pedig még mindig attól a röpke érintéstől bizsergett. Mosolyogva vettem az utat hazafelé, s végig azon járt az eszem, mivel lephetném meg holnap. Vajon minek örülne a legjobban? Mindenképpen valami kisebb apróságra gondoltam, ami mosolyt csal az arcára.

Sebességemnek köszönhetően hamar hazaértem, s egy gyors sziasztok után már szaladtam is felfelé. Mielőtt becsuktam az ajtót, még hallottam anyám elégedetlen morgását, azonban túl boldog voltam ahhoz, hogy most ezzel törődjek. Bezzeg Ő úgy döntött, hogy nem hagyja ennyiben és dörömbölni kezdett az ajtómon.

- Axe, bemehetek?- kérdezte, mikor harmadik dörömbölésre sem feleltem. De én még mindig néma csöndben dőltem hátra az ágyamon. – Az édesanyád vagyok, nincs szükségem az engedélyedre! Most azonnal be fogok menni!- Szinte láttam magam előtt, ahogy toporzékol, és az ajkát harapdálja, hogy leplezze idegességét.

- Kösz, de semmi kedvem bájcsevegni. Most minek akarnál meghallgatni, ha soha nem érdekelt a véleményem?- Az ajtó kulcsra volt zárva, így nem tudott olyan könnyen bejönni, azt meg erősen kétlem, hogy azt megkockáztatja, hogy betörje.

-          Ez nem igaz! Téged és a húgodat is mindig szívesen meghallgattam. Nekem csak az a fontos, hogy ti boldogok legyetek.  De ne zárj ki az életedből!- Tenyerét az ajtóra csúsztatta, majd végigsimított azon. – Kérlek – suttogta. Éreztem, hogy ez az utolsó.
Lassan az ajtóhoz lépkedtem, majd résnyire kinyitottam, hogy éppen csak a fejem fért ki rajta. Anyám arca ragyogott, amiért sikerült meggyőznie. Nem adják olyan könnyen azt a kását!

-          Majd akkor talán eljátszhatod a családi idillt, a jótét édesanyát, ha már nem hazudsz a képembe. Addig pedig, csak menj, és nyaggasd a drágalátos Sp-t!- Mielőtt bejöhetett volna, rácsaptam az ajtót, s ismét kulcsra fordítottam.

-          Nem érdekel! Elvégre még mindig én vagyok az anyád, s azt teszed, amit én mondok neked! Világos?- őrjöngött. Bár ez sem tartott sokáig. Utána ismét jött egy kis könyörgés, majd újabb tombolás, végül mikor megunta, végleg magamra hagyott.

Bella szemszöge:


Annyira bánt, hogy ilyen a kapcsolatom vele. Én megpróbáltam jó anya lenni, de úgy látszik, nem voltam az. Homályos emberi emlékeim kapcsán még vissza tudtam emlékezni, hogy nekem milyen volt a kapcsolatom a szüleimmel. Egy biztos: ilyen sosem. Mert mint minden szülő-gyermek kapcsolatban, köztünk is voltak nézeteltérések, de azt sosem veszekedéssel oldottuk meg. Még is hogyan jutottam erre a szintre?

Elbotorkáltam Nessa szobájáig, aztán ott is bekopogtam.

-          Te is gyűlölsz?- kérdeztem meg tőle, mielőtt a kopogásomra válaszolhatott volna.

- Gyere inkább be!- tárta ki lányom az ajtaját. Szemeimet a nem létező könnyeim fátyolosították el, amiket mindeddig elfolytottam magamban. Vanessával együtt ültünk le az ágyára, majd szorosan magamhoz öleltem. Ők ketten voltak az életem, s rettentően fájt azt tudni, hogy egyikük nem viszonozza a szeretetem. Egy szülőnek nincs is annál nagyobb csapás, mint az, ha egy gyerek visszautasítja a szeretetét. És Axe ezt teszi velem.

-          Jaj, anya, ne fújd fel ennyire. Majd egyszer megbékél. – Mosolygott rám. Jól esett a bíztatása.

-           

-          Köszönöm. Csak szeretném tudni, hogy mi történik vele. Úgy csillog a szeme, mintha…- Azt akartam mondani, mintha Edwardot látnám magam előtt, de igyekeztem elharapni a mondat végét. Lányom volt azonban olyan szemfüles, hogy ezt kiszúrja.

-           

-          Mintha? Mire gondoltál anya?- kérdezte.

-          Hagyjuk, nem lényeges. Csak nem egy lány van a dologban?- somolyogtam rá, és ahogy a szemébe néztem, egyre biztosabb voltam benne, hogy erről lesz itt szó.

-          Én sem tudok sokat- suttogott. - Csupán annyit sikerült kiderítenem, hogy Axe odáig van egy bizonyos Hannah nevű lányért, aki nem rég költözött Londonba a családjával.

A név hallatára megdobbant a szívem. A kicsi Hannah jutott eszembe, aki Edward nevelt lánya volt. Azonban azt az ötletet, hogy Ő lenne az, akivel a fiam megismerkedett, azt rögtön el is vetettem. Hiszen rengeteg Hannah nevezetű ifjú hölgy élhet ezen a világon. Ez csak a sors egyik jelentéktelen kriséje, amivel kísérteni tud.

Még megköszöntem a lányom kedvességét, majd egy jó éjt puszi után ágyba parancsoltam.

Undorral lépkedtem a „párommal” közös szobánkba, aki most is valami ócska nővel hentereg. Nem mintha zavarna, egyszerűen csak undorodom tőle.
Felrémlik a kérdés, hogy miért nem hagyom el? Ennek egyszerű oka van. Mióta az ikrek megszülettek, úgy akartam Őket nevelni, hogy egy teljes, ne pedig csonka családban nőjenek fel. Nem akartam, hogy tudják, a biológiai apjuk miként bánt el velem. Sp pedig-jaj nem kellene így hívnom- szóval, Ő kézen fekvő volt. Most pedig? Egyszerűen félek elmondani a gyerekeimnek az igazságot. Rettegek attól, hogy ha kiderül, mind idáig csak hazudtam nekik, soha többet nem állnak velem szóba.

Hannah szemszöge:

A srácok egész éjszaka zajongtak, így kicsit kellemetlen volt aludni, de már az évek során sikerült ezekhez a csetepatékhoz, s a velük járó zűrzavarhoz hozzászoknom. Az álmom pedig annál békésebbre, igazán habos-babosra sikerült, ami felvillanyozta a reggelem. A korai idő ellenére táncolva, hangosan énekelve készülődtem, felriasztva a ház lakóit. Na, nem mintha aludtak volna.

-          Mégis mi ez a féktelen ricsaj? Hát hogy lehet így aludni?- dugta be fejét a szobámba, miközben szemeit dörzsölgette, mintha valóban most keltettem volna fel.

-          Kac-kac.- Látom te is szellemes kedvedben ébredtél – böktem meg óriási mellkasát. Hatalmas volt, ez tagadhatatlan.

-          Ahogy mondod, törpilla – terült el egy ezer wattos mosoly a képén, mire hírtelen magához rántott. Egyik kezét a hátamra simította, a másikkal a kezemet fogta. Aztán hirtelen elkezdtünk forogni, szökdelni, és nem is tudom, mit csináltunk még. Ő vezetett, én csak követtem. Az egész házat áttáncoltuk, amihez Edward és Alice zenét is adtak alánk. Mindenki kacagott. Felejthetetlen pillanat volt, az már biztos. Rég volt, hogy mindannyian ennyire önfeledtek voltunk.

Azonban az én hátsóm más okokból kifolyólag is be volt már sózva. Alig vártam, hogy újra láthassam Axe-t. Sőt, még egy üzletbe is be kell ugranom, ahol M&M’s édességet kaphatok.

Még tíz perc szórakozás után sikerült indulásra késztetnem mindenkit. Azonban, mikor elindultunk, Edward megígértette velem, hogy ma bemutatom nekik a srácot. Ugye nem is kell mondanom, máris mennyire lelombozódtam. Olyan ciki lesz az egész: Szia Axe! Mizújs? Családom szeretne megismerni, nincs kedved velünk ebédelni? – Ugyan már, hisz egyikőjük sem eszik, sőt a legtöbb embert elriasztják maguk mellől. És még ez nem is olyan lényeges, mert ugye bár az emberek természetükből adódódóan félnek tőlük, ugyanakkor vonzódnak is hozzájuk. Micsoda remek párosítás! Áh, megőrülök!

-          Már én is!- szólt hátra Edward.

-           

-          Hupsz – kaptam a szám elé a kezem- Teljesen megfeledkeztem róla, hogy nem vagyok egyedül.

-           

-          Ezzel gyakorta vagyunk így mis is. Eddy képességéhez nem lehet hozzászokni. Szegény lány, egy titka sem lehet előtted. Nem úgy, mint…- Egy újabb baki. De most Edward szemei nem szórtak szikrákat, csupán elnézően bazsalygott. Mi történhetett itt?

-          Edward?- Mivel pont mögötte ültem, így át tudtam karolni a nyakát. – Még is ki az a lány? Na, áruld el. – Nyaggattam, de nem sok hajlandóságot mutatott arra, hogy válaszoljon. Nagyon örülnék neki, ha lenne valakije, aki boldoggá teszi. Talán.

-          Eltúlozzátok a dolgot. Ahogy Emmettnek is megmondtam, csupán kedves akartam lenni, ezért segítettem neki. Nem kell rögtön kombinálni – mondta, de egy aprócska mosoly végig ott ült a szája szegletében.

- Ne hidd, hogy ez egy lejátszott menet, Edward Cullen!- feleltem neki gondolatban.

- Rendben, megértettem. De most talán igyekezz, mert a végén még tényleg elkésünk. – Egy édességbolt előtt álltunk.  Beszaladtam megvenni, amit kell, plusz vettem még egy-két nyalánkságot, aztán siettem is vissza a többiekhez.

Épp végszóra értünk be a suli parkolójába. Már valamivel otthonosabban mozogtam a folyosón, és most a saját felszerelésem is nálam volt. Így a tanár előtt be is értem, s kipakolt felszereléssel várakoztam, hogy folytathassuk az előzőleg megkezdett munkát.
A festéssel töltött idő kicsit lenyugtatott, azonban gyakorta gondoltam a kis papírzacskó tartalmára. Remélem, szereti az efféle nyalánkságokat.

Az órák folytonosan folytak a maguk rendjében. Egyszer becsengettek, aztán ki. Én mégsem tudtam teljes lélekjelenléttel odakoncentrálni. Már a nagyszünet kellős közepén kalandoztam, s azon agyaltam, miként kéne köszönnöm neki. Elégedjek meg egy sziával, vagy adhatok neki egy puszit?

- Ms. Cullen! Volna szíves az órára figyelni és nem álmodozni?- Szólított fel az irodalom tanár, majd fejcsóválva tovább állt. Ha így folytatom, a végén minden tanárnál eláshatom magam. Az óra maradék részén megreguláztam a gondolataimat, és a tananyagra figyeltem. Aztán mikor végre a negyedik órámnak is vége szakadt, egyszerűen féltem elindulni. Egy teljes órám volt, az igaz. Még is kettős érzések kavarodtak bennem. Sietni, hogy minél több percet tölthessek vele, vagy húzni egy kicsit az időt? Mi lenne a megfelelőbb?

Végül úgy döntöttem, jobb, ha indulok. Sietős léptekkel mentem az iskola mögé a padokhoz. Sietős léptekkel kerülgettem a lézengő diákokat. A szekrényemből kikaptam a kabátom, és a kis papírzacskót, aztán már annyira siettem, hogy szinte futottam. Az épület kanyarulatban megigazgattam a ruhám és a hajam, aztán teljes nyugalmat erőltetve az arcomra, kiléptem.

Ő már ott ült a mi padunkon. Eddig még nem vett észre, és én is óvatosan lépkedtem, hogy rá tudjak ijeszteni. A járkáló diákok takarásában nem is figyelt fel rám, így könnyedén elé jutottam. Tudtam, hogy nem tétovázhatok, mivel hamar észre fog venni.

Minden nemű gondolkozás nélkül hajoltam felé, hogy egy puszit nyomhassak arcára.

Végül aztán Axe felém kapta a tekintetét, így nekem egyenesen a szájára sikerült nyomnom egy jókora cuppanóst.

Szavazás

Na szóval. Mivel sztem szinte mindenki tudja, h több blogom is van ezen kívül, úgy döntöttem, muszáj lecsökkentenem őket. Ez tehát azt jelenti, h a blogjaimra kiteszek 1 ugyanilyen szavazást, és mérlegelem a szavazatokat. A legnépszerűbbeket tervszerűen folytatom, a kevésbé érdekelt történetek fejezeteit lecsökkentem, nem húzom addig a törit. A szavazást oldalt találjátok. Pusszantás

Em- 17. fejezet- Séta

Halihó. A frisst most én hoztam- Puszmó. Anita most az érettségijére készül gőzerővel, ezért megfenyegettem, hogy billentyűzetet ne merjen venni a kezei közé :D Nagyon szorítsunk neki, hogy sikeres legyen az érettségije :)  Most jó kedvem van :D Ez meglátszik a fejin is :P Úszógumikat előkészíteni, nyáltenger következik :D               

                  Hannah szemszöge:

- M&M’s-t? – nyújtotta felém a zacskót Axe. Mióta elindultunk a házunktól, egyikünk sem szólalt meg. Igazából még rá se pillantottam, annyira zavarban voltam. Ő csak somolygott rajtam, de nem erőltette a beszélgetést.

- Köszi – eresztettem el egy erőltetett mosolyt, majd kivettem egy kék színű csoki golyót, amit aztán ízlelőbimbóim rendelkezésére bocsátottam. Kezemet kihúztam Axe kezéből, majd – mintha életbevágóan fontos lenne- a kabátom gyűrődéseit kezdtem kisimítani. Hangos nevetés harsant fel mellőlem.

- Mi olyan vicces? – néztem föl rá szempillám alól.

- Csak olyan édes vagy. Úgy viselkedsz, mintha életedben először lennél kettesben fiúval – kezdett el somolyogni, de amikor észrevette, hogy lehajtott fejjel, csendben lépkedek tovább, felfogta, hogy rátapintott a lényegre.

- Te… - nagyra nyílt szemei elárulták, mennyire meglepődött ezen. – Most ez komoly? – Fogta át vállamat, megállásra késztetve engem ezzel.

- Igen. Holnap nyugodtan röhöghetsz majd rajtam a haverjaiddal – feleltem feldühödve, miközben kiszabadítottam magamat szorításából, s öles léptekkel távolodtam tőle. A feltörekvő könnycseppek szúrták szemeimet, de megtiltottam nekik, hogy előbújjanak rejtekhelyükről.

 Mindig is cikinek tartottam, hogy ennyire le vagyok maradva a többi átlagos lányhoz képest. A többi korombeli már rég túl van az első csókján, vagy barátján. Én meg még egy arcra puszit sem kaptam senkitől a családon kívül. Mennyire égő vagyok már.

 Mire is számítottam? Axe-n látszik, hogy egy tipikus „minden lány a lábaim előtt hever” fiú. Hogy lehetek ennyire idióta?

- Hé, várj már! – Hallottam meg hangját a hátam mögül, majd rá pár másodpercre már mellettem lépkedett.

- Mit akarsz? – kérdeztem meg szemernyit sem barátságosan

.

- Én… oké, be kell vallanom, hogy néhány pillanatig sokkolt, amit mondtál, mert nem gondoltam volna, hogy egy ilyen lány, mint te, szóval… - látszott rajta, hogy nagyon keresi a szavakat. Bennem mégis csak egy rész ragadt meg.

- Egy olyan lány, mint én? Mégis milyen vagyok? – Szembefordultam vele, ezzel mindkettőnket megállásra ösztönözve. Pillantásomat végig szemére szegeztem. Az az aranybarna szempár teljesen elvarázsolt. A furcsa az volt, hogy írisze nagyon is emlékeztetett valakire. Ki lehet az?

- Hát tudod… - köszörülte meg torkát. – Te nem olyan vagy, mint a legtöbb lány a suliban. Egyszerre vagy szép és okos, mindazonáltal nem élsz vissza velük. Látszik rajtad, hogy megvan mindened, mégse vágsz fel. Nem akartál leteperni, mint a legtöbb lány. Halálos kombináció ez azért a férfiakra nézve.

- Megvagy – ütöttem rá vállára, majd futni kezdtem. Mindig is szerettem ezt a fajta testmozgást. Lehet azért, mert vámpírok közt nőttem fel? Imádtam, amikor a szél az arcomba kap.

Most talán volt egy kis köze a hirtelen jött fogócskámhoz annak is, hogy nem tudtam, mit feleljek Axe vallomására. Egyrészről majd kibújtam a bőrömből örömömben, másrészről zavarban voltam. Képtelen lettem volna elmondani neki, hogy tetszik. Azért ironikus, hogy vámpírokkal élek együtt, de ahhoz nincs elég bátorságom, hogy az érzéseimet kimutassam.

- Megvagy- csapódott valaki hirtelen az oldalamba, amitől a földön fekve végeztem, felettem Axe-szel.

- Azért az jó jel, ha így letudlak venni a lábadról – felelte vigyorogva. Az én szám is mosolyra húzódott.

- Ki mondta, hogy tőled ájultam el? Igazából ez a falevél varázsolt el ennyire – emeltem arcához a mellettem található levelet.

- Haj! De sok gondom is lesz veled – sóhajtott fel ironikusan, az én szívem pedig egyre gyorsabban kezdett el verni, mikor agyam felfogta szavainak jelentését.

Az erdőt szellő szelte át, amitől megborzongtam. Axe, mintha csak észbekapott volna, felállt, és engem is felsegített.

- Ideje, hogy hazakísérjelek. Későre jár már – nyújtotta kezét felém, én pedig belecsúsztattam az enyémet övébe. Csendbe burkolózva lépdeltünk egymás mellett. Annyira furcsa, mindemellett különleges volt ez a pillanat számomra, hogy nem akartam szavakkal elrontani.

A házunktól néhány méterre azonban szörnyű felismerést tettem. Rose és Edward kocsija is már az épület előtt állt. Istenem! Engem ki fognak nyírni.

Megálltam, és megszorítottam kísérőm kezét, jelezvén, jobb, ha nem megyünk tovább. Értette a célzást, így már csak a búcsú maradt hátra.

- Tartozol egy M&M’s-el. Elhagytam a nagy futás közepette – nézett rám édesen, amitől ajkam önkéntelenül is mosolyra húzódott.

- Mindenképpen megadom a tartozásom. Jó éjt!

- Jó éjt! – Viszonozta gesztusom, majd közelebb hajolva hozzám, apró puszit nyomott arcomra. Igaz, hogy csak néhány másodpercig tartott az egész, de olyan volt, mintha megállt volna körülöttünk a világ. Csak ő és én léteztünk, na meg persze édes ajka, ami perzselte bőrömet. Aztán szája hirtelen feljebb siklott.

- Eres lo que falta en mi, canción dentro de mi – suttogta fülembe, majd felvette eredeti pozícióját.  (Te vagy minden, ami belőlem hiányzik... te vagy a dal bennem- szerk. ) *

- Ez mit jelent? – Kérdeztem izgatottan. A szívem majd kiugrott a helyéről.

- Mindent a maga idejében – felelte mosolyogva, majd egy hátraarcot követően, távolodni kezdett tőlem.

Sóhajtva néztem a Cullen ház felé, hisz tudtam, hogy mindent láttak és hallottak. Csigalassúsággal indultam meg a bejárat felé, de ahogy ez lenni szokott, igencsak hamar odaértem. Vettem egy nagy levegőt, majd beléptem.

A nappaliban felsorakozva vártak rám, kivéve Mary-t és Carlisle-t. Úgy látszik, ők még nem értek haza. Alice bűnbánóan nézett rám, de pillantásommal közöltem vele, nincs oka aggodalomra.

- Hallgatom – sóhajtottam fel. Tudtam, kitől fogom kapni a fejmosást.

- Hogy képzelted ezt? Hisz még gyerek vagy. Felfogtad, hogy mi történhetett volna? Egyedül voltál Hannah, egyedül. Nem tudtunk volna megvédeni.

- Te pedig azt fogd fel Edward, hogy már nem 8 éves vagyok. Szükségem van egy kis levegőre. Szükségem van normális életre.

- És azt gondolod, hogy ez a legalkalmasabb mód a normális életre? Arra még nem gondoltál, hogy valami pszichopata is lehetett volna a srác? Bármit tehetett volna veled, bármit.

- De nem tett semmit sem. Azért egy kicsit jobban is bízhatnál bennem. Bár tudom, hogy most nem erről van szó. Arról, hogy képtelen vagy felfogni, már nem az a kislány vagyok, akinek megismertél. Fogd már fel, nem vagy az apám – emeltem föl hangomat, de mikor a szavak elhagyták a számat, már tudtam, mekkora ostobaságot követtem is el.

- Edward…

- Igazad van. Nem vagyok az apád. Igazából még a rokonod sem. Nincs semmi jogom ahhoz, hogy beleszóljak az életedbe. – Felelte kimérten, de a szemei elárulták, mennyire is fájdalmasan érintették szavaim. Tisztában voltam vele, hogy ez a gyengepontja.

Emlékszem, amikor még olyan 10 éves lehettem, egy nap elmentünk kettesben sétálni. Órákon át beszélgettünk, és egyszer csak felhozódott a szüleim halála.

„ – Szerinted látnak engem onnan fentről?- Kérdeztem tőle, miközben szememmel az eget pásztáztam.

- Igen. És nagyon büszkék rád. Amikor esik az eső, néhány esőcsepp az ő könnycseppjüket szimbolizálja. Örömükben sírnak, hogy mennyire fantasztikus lányuk van.

- Edward- fordultam felé. – Én örülök neki, hogy te vagy a mostohaapukám. Téged szeretlek a legjobban a családból. De ezt vissza ne mondd nekik, mert úgyis letagadom. – Ő erre csak elmosolyodott.

- Én is boldog vagyok, hogy velünk vagy Hannah. Most elárulok neked egy titkot, de nem adhatod tovább. Ugyan mindig ítélkezéssel beszélek a vámpírságról, és egyetértek azzal, hogy ilyen szörnyeknek ne legyenek utódjai, de egész életemben szerettem volna gyerekeket. Olyan vagy számomra, mint egy ajándék. Mintha a sors egy kicsit törleszteni akarna azért, amiért szörnyeteg lettem.”

Erről a beszélgetésről azóta sem tud senki, vagy ha igen, akkor jól titkolják. Tudtam nagyon jól, hogy mennyire fájdalmas is ez számára, mégis a lelkébe tiportam.

- Nem akartalak megbántani. Szeretlek, és igenis van jogod beleszólni az életembe, de arra kérlek, engem is érts meg. Tinédzser vagyok, aki eddig el volt zárva a külvilágtól. Csak szeretném egy kicsit próbálgatni a szárnyaimat, átélni dolgokat. De ettől függetlenül még a te kicsi Hannah-d maradok. – Jasper rám tévedt pillantásából sejtettem, hogy nyert ügyem van. Edward felsóhajtott, ami egyben a győzelmemet is jelentette.

- Miért nem tudok én haragudni rád? Csak ezt mondja meg valaki –ölébe kapott, majd forgatni kezdett, akár kiskoromban. Mikor befejezte, mindketten felszabadultan kacagtunk.

- De ettől függetlenül még meg akarom ismerni a srácot. – Mikor felhúzott szemöldökömmel jeleztem számára, hogy ez már túl sok, gyorsan hozzátette. – Persze csak majd idővel. Meg amikor te akarod.

- Tudod, mi a vicces ebben Hannah? – Szólalt meg hirtelen Emmett. Minden szempár rá szegeződött, és Edward reakciójából ítélve, nem tetszett neki, amit a nagy melák mondani akar. De hát Emmettet sohasem lehetett megállítani, nem igaz?

- Hogy amíg Edike itt papol neked, addig a Plázában igencsak flörtölgetett – terült el egy hatalmas vigyor arcán.

- Az nem volt flört – kezdett el gyorsan mentegetőzni Edward. – Csak segítettem egy lánynak kivinni a csomagjait a kocsijához. Ez csak udvarias gesztus volt, de Emmett IQ szintjét ez meghaladja. – Az említett felhördült, míg Edward csak a szemét forgatta. Itt egy összecsapás van a levegőben. Nem hiszem, hogy szeretnék a részese lenni.

- Na, jó, nekem még tanulnom kell, ezért felmegyek a szobámba. Azt nem kérem, hogy legyetek halkak, mert úgysem fog menni, de azért a berendezésre próbáljatok vigyázni. Szeretem ezt a házat. – Gyorsan mindenki arcára leheltem egy puszit, majd elindultam felfelé a lépcsőn. A legjobb eshetőség a menekvés, ha Edward és Emmett szemmel méregetik egymást. Most úgyis kellemesebb az illúzió a valóságnál…

*http://our-life-in-words.tumblr.com/

EM-16.fejezet- Az a rózsaszín köd

      Hannah szemszöge:

Kábultan ücsörögtem a padocskán, s az elmúlt fél órára gondoltam. Olyan hihetetlen volt az egész. Alig tudok róla valamit, pontosabban, a nevén kívül semmit sem. Mégis olyan ez az egész, mintha a bűvkörében tartana. Ha lecsukom a szemeim, érzem az illatát, látom magam előtt kedvesen csillogó szemeit, melyek, mint egy fekete lyuk, szippantanak magukba. S én oly boldogan zuhannék abba a mélységbe.

- Áh, de miket is beszélek, ez őrület! - Megráztam a fejem, hogy kitisztulhasson az őrült gondolataimtól.

Amit nem mellesleg Alice ugrándozása meg is akadályozott, hogy tovább folytassam. 

-       Szijaaa!- nyújtotta el a köszönést, miközben önkényesen helyet foglalt mellettem. – Igazán helyes az a srác.- mosolygott rám mindentudóan, mire én csak meglepetten kaptam rá a tekintetem. Ennyit arról, hogy nem szólok senkinek.

-       Alice…- kezdtem volna magyarázkodásba, de Ő félbeszakított.

-       Ne aggódj, nem szólok senkinek, még Edwardnak sem. – Igazán idegesítő, hogy azelőtt ad választ a kérdésemre, mielőtt feltenném azt. De hát Ő ilyen, nincs mit tenni.

-       Köszönöm - búgtam, s csak remélni tudtam, hogy mindkettőnknek sikerül majd elrejteni a gondolatait szeretett agyturkászunk elől. Még egy darabig

-       De nekem tartozol egy hosszas meséléssel, ne hidd, hogy annyiban hagyom!- Figyelmeztetett. – Most azonban igyekezzünk, mert neked még át is kell öltöznöd. - Azzal lepattantunk az asztalról, majd az öltöző felé vettük az irányt. Bár Alice-nek nem velem volt órája, mégis jobbnak látta, ha most nem egyedül bóklászom. Hát igaza is volt, mert egyedül tuti egy évbe telt volna, mire mindent felfedezek. Útközben serényen magyarázott, hogy az ezt követő óráimhoz, mikor merre menjek, ami igazán megkönnyítette a dolgom. Miután megérkeztünk az öltözőkhöz, Ali egy puszival búcsút is vett tőlem, majd már el is sietett, előtte azonban még a fülembe súgta, hogy jövök neki eggyel. Ezt nem igazán értettem, de nem is nagyon agyaltam rajta. Majd ha úgy tarja jónak, úgy is megosztja velem.

Sietősen kapkodtam a ruháimat, s vettem fel az egységes tornaruhát, ami egy fekete pólóból és térdig érő tapadós rövidnadrágból állt. Hozzá kötelező volt a fehér zokni viselete. Kicsit snassznak tűnhetett egy divatnak hódoló személy előtt, de nekem teljesen mindegy volt, miben szórakoztatom a népet.

 A lányok többsége kisebb fondorlatokkal azonban mégis megpróbálták feldobni. Pillangócskák, virágok és egyéb habos babos dolgot tűztek fel rá. A nadrágot többszörösen felhajtották, hogy rövidebbnek hasson, míg a pólójukra görcsöt kötöttek. Már-már szánalmasan próbálták felhívni magukra a figyelmet, de ez engem nem igazán foglalkoztatott. Bárgyú vigyorral az arcomon lépkedtem közöttük, hosszú hajamat a fejem tetejére fogtam, s közben végig Axen gondolkoztam. Vajon neki tetszenek ezek a magamutogatós lányok? Hisz Ő is csak egy férfi. – Nyugtáztam el magamban a gondolatot. Ennek ellenére a mosoly még mindig ott virított arcomon, s én olyan boldognak éreztem magam.

-       Jó napot! Sorakozó!- szólt hangosabban a tornatanár, majd belefújt egyet a sípjába. Csak azt tudnám, miért ragaszkodnak a tornatanárok olyan nagyon ehhez az idegesítő tárgyhoz. A teremben még rajtunk kívül három osztály tartózkodott, s akármelyik edzőt figyeltem meg, mindnek ott lógott a nyakában, használatra kész.

-       Jó napot Mr. Read!- feleltük kórusban, majd haptákba vágtuk magunkat, további utasításokat várva.

-       Jobbra át! Öt kör bemelegítő futás!- Erre azonban már csak nem tetsző megjegyzéseket lehetett hallani. Azért mindenki tette, amit mondott, s futásnak eredt. Engem különösebben nem zavart, a futás mindig is kellemes kikapcsolódás volt számomra, s azt hiszem, a legjobb gondolataim is ebben a helyzetben születnek. Több kört is rávertem a többiekre, mivel nem győztem kivárni a tempójukat. Ha valaki vámpírok társaságában nő fel, a sebesség a részévé válik. Vajon, ha én is az lennék, jobban felkelteném az érdeklődését? Rosalie arca lebegett előttem. Ahogy minden hímnemű egyed nyálcsorgatva fordul utána, ahogy belépked az ótvar iskola területére. Olyan volt, mint ha egy régóta sötét szobába beengednénk a napfényt. Én sosem fogok efféle hatást kelteni. Ahhoz túlságosan is egyszerű vagyok. Az óra további részén kosaraztunk, ami elég jól ment, így igazán élveztem a játékot azzal a pár másik lánnyal, kit nem érdekelt, ha letörik a körme.

    

       A tesit követően még három órám volt. Igazán hosszú egy első nap. Biológia, matek és angol irodalom várt még rám. A matek kivételével egyikkel sem volt bajom. Azt a tantárgyat nem nekem találták ki és kész. De két óra és tizenöt perc elteltével már a parkoló felé vehettem az irányt.

-       Sziasztok!- köszöntem a többieknek, ahogy elébük értem. A fiúk megtört arca mosolygásra késztetett. – Mi történt?- kérdeztem meg az okát sejtésemnek.

-       Alice!- felelte egyszerűen Em. – Egyszerűen csak Alice történt velünk. – folytatta, ezzel ingerelve Alice-t.

-       Rendben, újabb egy óra! Mindenkinek!- felelte a kis hajcsár, majd bepattant Rose metál vörös BMW autójába.

-       Vásárolni megyünk?- kérdeztem rá a délutáni programra. A néma, szenvedéssel teli bólintás minden kétségemet eloszlatta.

-       Te nem, mivel neked tanulnod kell - szólt ki kurtán Alice. - De ne aggódj, veszek neked valami szépet. – Mosolygott rám. Én pedig nem tudtam, hogy most örülnöm kéne, vagy durcáskodni. Mert ugyebár ő a világ legnagyobb boltkórosa, s nála egy egyszerű bevásárlás is órákig tart. Ebből kifolyólag, talán jobban jártam, hogy megúsztam. De ha azt veszem figyelembe, hogy csak engem nem visznek, no és én még is csak lány vagyok, akkor még sem olyan jó ez. Hmm… egy biztos, miután hazaérnek, biztosan megtudom, hogy szerencsém volt-e, amiért kimaradtam, vagy egy nagy buliból hagytak ki a leckéim miatt.

-       Nem lesz ott semmiféle mulatság - zsörtölődött Edward is. – Gyertek, menjünk mi is, mielőtt még azon is kiakadnak, hogy nem követjük őket azonnal. Ideje lenne már megtanulnotok, hogyan tartsátok őket kordában – bosszankodott továbbra is Edward.

-       Majd akkor szövegelj, ha melletted is van valaki. - Vágott vissza Emmett, de utána rögtön el is hallgatott, Edward fancsali képét látva. Kényes téma. Nem is feszegettük tovább, így beszállva a Volvóba, száguldoztunk a lányok után haza.

Axe szemszöge:

- Ki ez a csaj haver? – Kérdezte Tom, miközben egyik kezét a vállaimra fektette. – Igazán dögös buksza.- vigyorgott, mint a vadalma, s még mielőtt végleg eltűnhettünk volna az épület takarásában, még egyszer hátra pillantott. - Határozottan!- jelentette ki ismét. Én csak mosolyogtam megnyilvánulásán. Bár tény és való, hogy Hannah nagyon gyönyörű lány. És nem is olyan buta liba, mint a legtöbb, akik megszállottan körülöttem legyeskednek. Komolyan néha már szánalmas, mit meg nem tesznek azért, hogy akár csak egy pillanatra is rájuk figyeljek. Úgy döntöttem, inkább gyorsan meg is szabadulok még a gondolattól is, hogy velük foglakozzam, így ismét Hannah arca kúszott lelki szemeim elé. Ajkaim önkéntelenül is mosolyra húzódtak, elmémben, mint egy ismétlődő dallam hangzott fel lágy és könnyed nevetése.

-       Hahó! Föld hívja Alexander Frewert! – Legyezett barátom a szemeim előtt. Fel sem tűnt, hogy így elbambultam.

-       Hannah! Hannah-nak hívják. - kaptam észbe hirtelen, s válaszoltam a már rég hozzám intézett kérdésre.

-       Hát barátom, ez a kis boszorkány alaposan az ujjai köré csavart téged!- veregetett hátba, miközben már a folyosókon haladtunk húgom felé.

-       Ne légy nevetséges!  Hisz még csak most ismertem meg - feleltem, miközben Vanessa elé értünk.

-       Kit ismertél meg?- kérdezte azonnal, és fürkésző tekintetével azonnal vizslatni kezdett. Majd miután nem válaszoltam azonnal, közelebb lépett és szaglászni kezdett.

-       Ez női parfüm. Méghozzá Channel legújabb terméke. – Állapította meg alig fél perc alatt.

-       Igen, beszélgettem egy lánnyal. Talán valami gondod van vele?- kérdeztem talán kicsit ingerültebben. Eddig folyton azzal nyaggatott anyával együtt, hogy miért nem találok már magamnak egy rendes lányt. Most meg itt hepciáskodik miatta. Komolyan mondom, néha el sem hiszem, hogy azonos a génállományunk. Bár ha arra gondolok, hogy azt tartják, hogy az ikrek merőben ellentétei a másiknak, akkor pontosan meg tudom érteni. Szegénykém nem tehet róla, hogy én kaptam a szépséget, az észt és az erőt.

-       Látod, már megint, mintha itt sem lenne - szakította félbe gondolatmenetem Tom.

-       Szálljatok már le rólam! Inkább azt áruld el nekem, hogy miért kellett ideszaladnom.

-       Hát csak aggódtam, hogy valami gond lesz veled- sütötte le a szemeit. – Nem hiányzik egy újabb balhé- suttogta, de én így is tökéletesen hallottam, s meg is értettem, mire célozgat. – Bár ha tudtam volna, mit zavarok meg, akkor biztos békén hagylak. – Csillogott fel a tekintete, miközben kitért a neki szándékozott tasli elől.

-       Hárpia!- mondtam neki, mire kidugta azt az apró nyelvét. Most már teljesen biztos vagyok benne, hogy hatalmas gondok vannak vele. Szegény édesanyánk, hogy kiborul majd, ha megtudja.

-       Ti bolondok vagytok! – jegyezte meg Tom a megállapítását. Hát, nem volt messze az igazságtól, az már biztos. Nem ugrattuk egymást tovább, ideje volt, hogy bemenjünk az óráinkra. Még hosszas 4 órát kell végigszenvednem.

Hannah szemszöge:

 Már kora délután az ürességtől kongott a ház. Még Mary és Carlisle sem tartózkodott itthon. Mindketten az új munkahelyükön voltak, s majd csak késő este jönnek haza. A többiek pedig, hát Ők Alice zsarnokoskodását élvezhetik. Szegénykéim!

Miután magamra hagytak, még egy darabig tv-t néztem, mint egy ellenkezésképpen. Aztán, mivel rövid idő múlva meguntam, így rászántam magam a tanulásra. Minő meglepetés.

Úgy kb. egy órája, görnyedhettem a töri könyvem felett, mikor apró kis neszt hallottam. Nem is foglalkoztatott nagyon, elvégre egy eldugott helyen élünk az erdőben. Nem hiszem, hogy nagy jelentőséget kellene fordítanom annak, ha például megrepedt egy fa. Ennek ellenére, kicsivel jobban kezdtem fülelni. A hangok nem maradtak abba. Apró kis koppanásokat lehetett hallani. Olyan volt, mintha az ablakom dobálnák. Te szent ég, valaki dobálja az ablakom!- azonnal felpattantam a székről, s az ablakhoz siettem. Először csak kikukucskáltam rajta, hogy megtudjam, ki az, majd izgatottan tágasra tártam.

-       Te meg mit keresel itt? – kérdeztem az odalent ácsorgó Axe-től.

-       Csak látni akartalak!- felelte egyszerűen, mire nekem pírba futott az arcom. Sosem kerültem még közelebbi kapcsolatba egy fiúval sem, s ezek az érzések felettébb különösek voltak számomra.

-       A családom hamarosan hazaér. Jobban tennéd, ha most mennél.

-       Addig nem, míg nem kapok egy jó éjt puszit .- Heccelt tovább. – Na, gyere már le, csak egy pár percre. – Kérlelt, s én nem tudtam neki tovább ellent mondani. Sebesen futottam le a lépcsőn, majd felkapva a kabátom, s a cipőm, kisétáltam a verandára. Addigra már Ő maga is ott várakozott.

-       Elmondanád, hogy még is honnan tudtad meg a címem?- vontam kérdőre.

-       Megvannak az informátoraim. És az iskola adattárában minden megtalálható – kacsintott rám, majd úriemberhez méltóan a kezét nyújtotta. – Sétáljunk!? – kérte, de most meghagyta a döntést nekem. Akár vissza is utasíthattam volna, még is belecsúsztattam kezemet az övébe. Aztán hosszas pillanatokig álltunk egymással szemben, mosollyal az arcunkon, kiélvezve a köztünk pattogó szikrákat.