EM- 13. fejezet- A kimondott igen

Haha :D Tom, ti se hiszitek el, amit láttok :D De igaz, friss van :D Ezt a fejit Tia-nak köszönhetitek <3 A kis drága megsajnált engem, és írt nekem, pontosabban nektek 1 fejit :D Megkért, h írjam le, h ez csak egyszeri alkalom volt. De ő nem ismer engem :D Na jó, csak vicceltem :D Még egyszer hatalmas köszönet Tia-nak, imádlak baba <3

(Mary szemszöge)

A vékony póló előtt szorosan keresztbe fontam karjaimat, hogy ne hűljek ki a kelleténél gyorsabban. Észre sem vettem, hogy ilyen messze elkóboroltam a többiektől, és már a homokos parton sétáltam felfelé. A gondolataim egy téma körül kattogtak, amit nem tudtam miként elő adni a többieknek. Már láttam is magam előtt Rose és Carlisle megvető pillantását, illetve a többiek hitetlenkedését. De nem volt más választásom, éreztem, hogy nincs sok időm már addig, amíg… nem, erre még véletlenül sem szabad gondolnod Mary! Biztosan meg fogják érteni, ha pedig mégsem, akkor még mindig ott van a második opció – ültem le egy korhadó fa törzsére összetörten. Ekkora szívességet még sosem kértem senkitől, valójában meg is érteném, ha azonnal az utamra bocsátanának. Én meg az eszetlen ötleteim – függesztettem tekintetemet a vörösen izzó naplemente felé. El sem bírtam képzelni, hogyan lehet valami ennyire gyönyörű. Ehhez fogható talán csak Carlisle izmos és kidolgozott teste lehetett, ami hiába tudtam, hogy veszélyes, mégis védelmezően hívogatott maga felé. Úgy elvesztem volna benne, az ölelésében, az ajkai zamatában és hagy ne soroljam még miben… Nem, nem, nem! Verd már ki a fejedből te buta liba. Egy ilyen összeaszott, randa nőre még egy pillantást sem vetne – korholtam le magam, hogy aztán mégis tovább áhítozzak a tiltott gyümölcs iránt. Elképzeltem, amint mellettem ül a faágon és velem együtt gyönyörködik a nem mindennapi látványban, mert ez tényleg nem volt megszokott odahaza. Örültem, ha a hatalmas építmények mögül legalább egy darabkát elcsíphettem az alkonyat pompázatos szépségéből. Szorosan lehunytam szemeimet, mikor már kellőképp belém ivódott a látvány, hogy fantáziavilágomat tovább gerjesszem képzelgéseimmel, amiben Carlisle nyerte el a főszerepet. Szinte már éreztem, amint hűs keze a derekamra simul, én pedig vadállatként csapok le ajkaira, hogy lehűtsem a köztünk keletkező, izgató feszültséget. A nyugalmi állapotom egészen addig tartott, míg a hátam mögül valami neszezésre fel nem kaptam a fejem, csakhogy ez a hang nem a fantáziám része volt, hanem a rideg valóság. Éreztem, hogy valami figyel engem a hátam mögül…

(Nessa szemszöge)

- Szia, baby, igazán csinosak vagyunk ma este – hallottam meg a testemet megborzongató reszelős hangot. Hol van már az a tökkelütött bátyám? Ezt nem hiszem el – fordítottam el fejemet a harmincas éveiben járó férfiről, hogy helyette a földet tüntessem ki a figyelmemmel. – Nem jössz el egy körre, drága?

- Egy: nem vagyok a drágád. Kettő: túl öreg vagy hozzám, tata – fúrtam szemeimet a barna szempárba dühösen. Mégis mit képzel ez magáról? Attól hogy jó kocsija van, már is meghághat?

- Hm, de felvágták a nyelvedet, na de én majd gondoskodok róla, hogy megtanuld a kellő illemet – húzódott gonosz mosoly a férfiszájra, miközben egyre csak közeledett felém.

- Ezzel szerintem már elkésett – hátráltam el a piaszag elől.

- Ne egyed olyan forrón a kását, cica – ölelt magához szorosan, amitől hányni támadt kedvem.

- Azonnal eresszen el, hagyjon békén – próbáltam kiszabadulni zárkára hasonlító karjaiból, de csak azt értem el, hogy még közelebb vont magához és az alhasamhoz nyomódott kemény valója.

- Ugyan már, meglásd, jól fogunk szórakozni – harapott bele nyakamba és szívogatni kezdte, a meghökkenéstől sikoltozni kezdtem. Körmeim a férfi húsába martak, de ez sem volt elég hatásos megoldás, mert nem engedett a szorításon.

- Axe, kérlek, segíts – kiabáltam a félelemtől megremegve.

- Tudtam, hogy előbb-utóbb élvezni fogod. Szóval most egy szerepjátékot játszunk? Ha én Axe vagyok, akkor a te neved mi legyen? Talán Dzsenna? Oh, igen, határozottan illik a jellemedhez ez a név. Igazi úrnő vagy, a tenyeremen foglak hordozni ma éjjel – suttogta a fülembe kéjesen, amit heves fejrángással elleneztem. Axe a mogyoróival fog jojózni, ha egy ujjal is hozzám ér ez a tahó, csak jöjjön már ki abból az istenverte discóból.

- Gyere ide hercegnőm, pecsételjük meg a kapcsolatunkat egy forró csókkal – ragadta meg a tarkómat és akaratomon kívül húzott magához mindinkább közelebb. A szájából érkező cigi és szesz egyvelege eltompította az érzékszerveimet, így későn érzékeltem, hogy akaratosan szétfeszítette az ajkaimat, majd nyelve durván térképezte föl a meghódításra váró területeket. Amilyen váratlanul kezdődött, olyan gyorsan is ért véget a gusztustalan nyalakodás. A férfi karjai nem hogy eleresztettek, de egyáltalán nem is láttam az eddig még fölém magasodó testet.

- Hogy merészel a húgomhoz érni, amikor szemlátomást látszik rajta, hogy nem akar magától semmit? – hallottam meg a sziszegő kérdést tőlem néhány méterre. Remegő lábakkal odabotorkáltam a buszmegállóhoz nyomódott testhez és az előtte vicsorgó bátyámhoz. Felszólítani sem volt időm, hogy engedje el a szerencsétlen flótást, a sors már így is eléggé bántotta, amiért ilyen arcot adományozott neki, de már be is húzott neki egy hatalmasat. Az orra rögvest eldeformálódott, ontotta magából a vért.

- Oh, te szerencsétlen – kapott az említett részre csórikám, de ez még nem volt elég Axe-nak, mert újabb ütéssel „jutalmazta” a férfit. Fájdalmában felnyögött és a járdára rogyott.

- Axe elég volt, hagyd abba – léptem bátyám mögé és próbáltam elcibálni a sérült elől.

- Nem elég, bántott téged – rúgott bele a gyomrába fékevesztetten, egészen addig folytatva ténykedését, míg a közeledő szirénák hangjára fel nem kapta a fejét.

(Bella szemszöge)

Vámpírgyorsasággal szeltem át az országutat, hogy a legközelebbi rendőrkapitányságra minél előbb beérjek. Hogy lehettek ilyen felelőtlenek? Egyszerűen el sem bírtam képzelni, hogy az én gyönyörű szép csemetéim hogy keveredhettek utcai verekedésbe. Azt hittem félrehallottam az ügyeletes zsarut, mikor felhívott. Ha ilyen fiatalon máris bevarrják őket bántalmazásért, mi lesz a későbbiekben? Nyugodj le Bella, semmi baj nincs, biztos valami félreértés történt – nyugtattam magam az ajtón besétálva.

- Elnézést uram, itt tartják fogva Alexander és Vanessa Frewert? – támaszkodtam meg a pulton idegesen.

- Ön netalán a gyámjuk? – nézett rám szúrós szemekkel a szemüvege mögül.

- Az édesanyjuk vagyok – kértem ki magamnak bosszúsan.

- Jöjjön utánam – fogott meg egy böszme kulcscsomót és már menetelt is előre. – Nem csodálom, hogy ilyen hamar a bűnözésbe menekülnek, felelőtlen szülők nélkül ide lyukad ki ez a nemzedék – mormogta maga elé, hogy egy emberi lény számára lehetetlen legyen a pusmogást meghallani, de nekem elég hangos volt, hogy fortyogjak magamban.

- Anya, anyuci – nyúlt ki a rácson Nessi vörösre duzzadt kezekkel. Mint egy anyatigris vetődtem a rendőr elé és a közöttünk húzódó vassal nem is foglalkozva öleltem át magamhoz mindkettőjüket. Hogy is képzelhettem, hogy képesek ők bárkinek is bántani? Náluk tisztább teremtések nem is léteznek.

- Nos, óvadék ellenében már ma elengedjük őket – nézett rám a rendőr megenyhült arcvonással.

- Rendben van, máris adom – húztam elő a kabátzsebemből egy hatalmas köteget és az egészet a férfi tenyerébe fektettem.

- Na de hölgyem, ez rettentően sok – nézett rám meghökkenve a muksó.

- Remélem, ez fedezi a további kiadásokat és sikerül elsimítanunk a dolgot egyszerűbben is – néztem rá kihívóan a férfira, az összes női praktikámat bevetve. Látszólag túl jól is sikerült, mert a szívverése az egekbe szökött és az arcába tódult a vér. – Akkor ebben megegyeztünk, a viszont látásra – hagytuk ott a lemerevedett férfit egymagában.

- Úgy sajnáljuk anya, rettentően felelőtlenek voltunk – kezdte Axe a bocsánatkérést, de ennek nem itt volt az ideje, majd ha hazaértünk, megkapják a magukét, de azt nem teszik zsebre.

- Ne most, majd otthon megbeszéljük – tessékeltem ki a szabad levegőre őket, hogy aztán egy taxiban szótlanul meredjünk mindnyájan magunk elé, míg haza nem értünk.

(Edward szemszöge)

Követtem a zavart hangokat a fejemben. A gazdája igen csak ki volt készülve jelen pillanatban. Fájt ilyen állapotban látnom, egészen közel került már a szívemhez. Még arra is esélyt láttam, hogy Carlisle-t megváltoztassa belsőleg, újra virágzásba borítsa. Figyelmetlenül ráléptem a talpam alatt nyugalomban fekvő faágra, mire az atomjaira tört szét. A francba, most biztosan halálra ijesztettem szegényt.

- Ki van ott? – sodródott a félénk kérdés felém.

- Ne ijedj meg, én vagyok az, Edward – jöttem ki a bokrok árnyékából és mellé telepedtem.

- Semmi baj, csak elmerengtem – dörzsölte mindkét karját tenyerével.

- Tessék, ezt vedd fel – fektettem hátára szövetkabátomat. Igaz, nekem az effajta ruhákra nem volt szükségem, de divatból Alice mindig ránk aggatott egy-két meleg darabot.

- Köszönöm – hajtotta le fejét, mint aki a gyónása előtt még összegzi bűneit. Adtam neki időt, hogy hangosan is kimondja néma gondolatait, bár eléggé meglepődtem a kérésen. Mondhatni szíven ütött. – Nem tudom hogyan fogjak hozzá – nézett rám kérlelő szemekkel.

- Nem hiszem, hogy én lennék a megfelelő egyén a számodra – fehéredtem el, hol ott ez a mi fajtánknál teljességgel lehetetlennek számított.

- Csak gondold át, kérlek. Tisztában vagy vele, hogy én nemsokára… - nyelt egyet jelentőségteljesen. Persze, hogy tudtam. Mégsem bírtam eljátszani a gondolattal, hogy megtegyem. Senki kedvéért nem akartam istent játszani.

- Kérlek Edward. Már csak napjaim vannak hátra… jobb esetben.

- De miért pont én? – fakadtam ki, a reakcióm még engem is meglepett.

- Mert más nem tenné meg, benned van az utolsó reményem.

- Nem olyan jó ez a lét, mint azt képzeled – mosolyogtam rá szomorúan. Egy gyenge kis ember ésszel fel sem foghatta, hogy mennyi mindent kell nélkülöznünk és lemondanunk róla, mert azok vagyunk, amik.

- Én tudom, mit akarok, pontosabban mondva kit – csillogtak meg a csokibarna szemek. – És tudom, hogy egy kis része - nem tudom mekkora, de – szintén kíván engem.

- Túl sokat kérsz tőlem – keltem fel a rönkről eszelősen, fel-alá járkálva. 

- Tedd meg, kérlek – lépett mögém kérlelőn. Mikor letisztult a kavargó kép előttem, hátrafordultam és mélyen a szemeibe néztem, hogy analizáljam, mekkora félsz található benne. De ott csak vágyat láttam, tömény szerelmet, ami ledöntött a lábamról. A szavak önkéntelenül formálódtak meg bennem, amik szájamat elhagyva értek véglegesen be. 

- Rendben van, megteszem. Átváltoztatlak vámpírrá Mary…