Esti mese

 Sziasztok:) Tegnap említették, hogy szívesen olvasnák mi a helyzet otthon. Ezért tádám :D Kis szösszenet lett, de betekintést nyerhettek Carlisle és Jasper gondolataiba. Persze, a sajátos módomon :D Hihi :D Jó olvasást :)

"Változás ugyanis anélkül nem fog bekövetkezni, hogy ne néznénk szembe a saját félelmeinkkel, ami igen, fájdalommal fog járni."

"Magával még nem fordult elő, hogy az éjszaka közepén felriadt, és érezte, hogy közeleg a vég? Olyan, mint egy ezer mérföld magas árhullám. Fölénk emelkedik, sötétebb az éjszakánál, hideg, és le fog csapni ránk, elsöpör minket.... Nem érzett még ilyesmit? "

"A démonoknak akkor se higgyünk, ha igazat mondanak."

Volterrában mindeközben, Carlisle ül trónszékében, magába roskadva, az életén gondolkozva. Milyen boldogok is voltak Esme-vel. Hányszor, de hányszor visszakívánta azokat az éveket. Ha képes lenne rá, újra álmodná a boldog perceket. Amikor kézen fogva végig sétáltak egy réten, s a naplementét csodálták. Vagy amikor elkísérte feleségét egy árvaházba. Emlékszik, Esme mennyire felszabadult és boldog volt a gyerekek között. De a varázs véget ért, azon a végzetes napon. Sohasem fogja elfelejteni felesége fülsiketítő kiáltozását. Azóta olyan lett, mint egy állat. Csak a fájdalom és a vér élteti. Élvezettel tölti el, ha látja áldozatai szemében a félelmet. Azt mondják, mindent lehet, csak akarni kell. Egy dolog van a Földön, amit nem akar Carlisle Cullen: változást. Megfogadta felesége emlékére, hogy már sohasem lesz a régi. És hogy miért nem? Mert a régi énjét magával vitte Esme a túlvilágra. Mindenki azt hiszi, elborult az elméje, azért lett ilyen. De nem! Őt a fogadalma kötelezi. A fogadalma, amivel halott feleségét búcsúztatta. Családja darabokra hullott szét. De még ez sem zavarta. Részben a gyerekeit okolta Esme haláláért. Ha nem lenne Alice-nek és Edwardnak az a képessége, ami, akkor nem tett volna náluk látogatást aznap a Volturi küldöttsége. Azt hitte, Demetri halála majd valamiféle enyhülést hoz a lelkére, de nem. Carlisle Cullen nem érzett többé semmit. Se félelmet, se szeretet, se együttérzést. Főleg nem megbocsátást. Igazság szerint az sem zavarta, hogy Edwardék megszöktek. Csak azért akarta őket visszahozatni, mert szembe mertek szegülni az ő akaratával. Ezt senki sem teheti meg. Mellesleg Edward és Alice képességének nagy hasznát vette. Mindenhol rettegnek tőle. Elérte, amit akart, de mégsem boldog. Ő alakította ki magáról ezt a képet, de ez csak álarc. Azért, hogy elijesszen mindenkit. Legbelül azonban még mindig gyászolja halott feleségét, s tudja, hogy örökké fogja. Legbelül még mindig szenved, de ezt senki sem tudja. Ahogy azt sem, hogy azon a napon, halott szíve darabokra hullott szét, s darabjait végleg elfújta a szél.


2 fej bújik elő a takaró alól. Jasperé és Cassandráé.

Vajon mit kereshet Cassandra Jasper takarója alatt?
a) Fázott a lába, ezért bebújt megmelegíteni
b) Jasper megmutatta neki a világítós matricáját

A helyesnek vélt válasz betűjelét küldjék el a 1769-es nem emelt díjas sms számra, s a helyesen válaszolók között kisorsolunk egy vacsorameghívást Jasper Hale felajánlásának köszönhetően.

Amit sokan nem tudnak, az az, hogy Cassandra nem csak Edi fiút szórakoztatta, hanem Jasper számára is megfelelő unaloműzőnek bizonyult néha- néha. És hogy Jasper Hale miért vette igénybe a szolgálatait? Feleségével oly annyira megromlott a kapcsolata, hogy az utóbbi másfél évben már semmilyen testi kontaktus nem volt közöttük. Alice nem bírta elviselni, hogy férje ennyire vérszomjas gyilkos lett. Jasper változni akart, de nem tudott. Akárhányszor megpróbált kiszakadni ebből, mindig eszébe jutottak a régi sérelmek. A múlt mindig visszarántotta, s ő képtelen volt harcolni ellene. Annak idején, mikor a Mariával töltött évek után megváltozott, csak egy valaminek köszönhette. Pontosabban egy valakinek. Alice Cullennek. De ez a tünemény már nincs többé. Végleg elmarta magától. Az egyetlen támasza ő volt. Belül összeomlott, de a külvilágnak az erős férfi látszatát keltette. Az apja arra nevelte, hogy a gyengeség a bukás jelképe. És ő erős. Akármit is kell kiállnia, egy igazi férfi sohasem lehet gyenge. Mégis hiányzott neki a felesége. A mindig mosolygós, élettel teli Alice. A mérhetetlenül kicsi és bosszantó Alice. Aki ruhamániás, aki mindenbe beleüti az orrát, aki mindig optimista, aki mindenkit szeret, s őt is mindenki szereti. Hiányzott neki a felesége. De nem az, aki az utóbbi 3 évben volt, hanem az igazi. Az igazi Alice Cullen. De mégsem vallhat színt. Carlisle szerint, az érzelmek kimutatása sebezhetővé tesz. És Carlisle-nak mindig igaza van.

Mi a közös Jasperben és Carlisleban? Hogy mindketten félnek. Félnek a kudarctól. Félnek az újabb csalódástól. De azt elfelejtik, hogy az életben vannak olyan pillanatok, amikor igenis kockáztatnunk kell, őrült lépéseket kell tennünk. Hisz, ha szivárványt akarsz látni, az esőt is el kell viselned.

- Itt a vére, vérezz el végre! – takarom be Hannát.
- Köszönöm Edward bácsi. Szép mese volt. – lehel puszit arcomra.
- Nem értem miért ezt a mesét választottad. – nézek rá értetlenül.
- Mert szeretem ezt a mesét.
- A vérmániás vámpírok Volterrában. Nem hiszem, hogy ez lenne a megfelelő mese a gyerekeknek. De most már aludj!
- Rendben. – nyom el egy ásítást. Felállok és odamegyek az ajtóhoz.
- Szép álmokat. – kapcsolom le a villanyt.



Ui: Annyira belemélyedtetek a tegnapi maratonba, hogy  csak a mese végére értetek ide :D

Blog ajánlás :D

1 blogot szeretnék ajánlani :) Úúú, nekem non bejön a töri :D Jókat lehet a fejiken nevetni :D Csúcs szuperek :D Nézzetek be, hátha nektek is bejön :D Nem Twilightos, hanem Robos :D Kukkantsatok be :)


http://sohasemondhogysoha.blogspot.com/

16. fejezet- A bosszú

 Meghoztam mára az utolsó fejit is. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de kicsit fájdalmas befejezni. Remélem, örültetek ennek a kis maratonnak :) Lehet, máskor is fogok ilyet csinálni :) Tök menő volt :D Én jól szórakoztam :D Írták páran, hogy elutaznak, ezért jó nyaralást kívánok nekik :) Jó olvasást :) Bezárult mára Puszmó feji tára :P

 (Alice szemszöge)

 - Jön! – kiáltottam el magam.
- Úristen! Bújjunk el, Alice, bújjunk el! – sipítozott Emmett, akár egy kislány.
- És mégis hová bújnál?
- Nem tudom. Akkor meneküljünk el! De ki fog minket nyuvasztani. – ezt csinálja, mióta hazajött. Csak siránkozik nekem.
- Késő. 10 másodperc. 9…8…7…6…5…4…3…2…1… - és kicsapódott a bejárati ajtó.
- Neeeeeee! – kezdett el visítozva körbeszaladgálni a nappaliban Emmett.
- Ne bánts, kérlek! – térdepelt le elé. – Minden az ő ötlete volt. – mutatott felém.
- Áruló. – morogtam az orrom alatt.

  ( Edward szemszöge)

- Nyugodj meg, Emmett. – néztem le rá. Láttam, hogy megkönnyebbült, ezért hozzátettem. – Lassú halálotok lesz. – mosolyodtam el.
- Minden a te hibád. – állt fel a földről, s Alice felé fordult.
- Az enyém? Én hívtam el Bellát randizni? – háborodott fel húgom.
- De… de te mondtad, hogy hívjam el.
- És ha én azt mondom, hogy csókold meg Edwardot, akkor megcsókolod? – gúnyolódott rajta a kis törpe.
- Kényszerített Edward, kényszerített. – fordult felém esdeklően Emmett. Ilyen könnyen nem ússzák meg. Ez még csak a kezdet.
- Ne, Edward, kérlek, ne! – állt elém húgom.
- Sajnálom Alice. Te akartad. Vagy elállsz az utamból, vagy én raklak arrébb. Dönthetsz. – néztem rá várakozón.
- De kérlek, ne az összeset. Kérlek! – nézett rám kiskutya szemekkel. Ezzel most nem tud meghatni. Látta, hogy hiábavaló a próbálkozása, ezért elállt az utamból. Felmentem a szobájába, s levittem a nappaliba egy ruhakupacot és egy ollót.
- Ezt azért, mert hazudtatok nekem. – vágtam szét egy ruhát.
- Ezt azért, mert ezt a hülyét uszítottad Bellára. – vágtam szét még egyet. Annyira belelendültem a ruhák szétcincálásába, hogy már a harmadik kupacnál jártam.
- És Emmett büntetése mi lesz? – kérdezte váratlanul húgom.
- Ne félj! Neki is meg van már a tervem. – mosolyodtam el. Következő pillanatban húgom tekintete elhomályosult. Mikor véget ért a látomása, felé fordultam.
- De nem mondhatod el neki. Ha tartod a szád, nem teszem tönkre több ruhádat. – ajánlottam fel neki egy alkut.
- Hallgatok, mint a sír. Köszönöm, Edward, köszönöm.
- Ez nem ér. Engem mindenből kihagytok. – háborodott fel Emmett.
- Majd meg tudsz mindent a maga idejében. – terült el egy vigyor arcomon. Ó, ha tudnád!  Fogsz te még szidni. De még hogy.
- Rosalie! – kiáltott fel húgom.
- Mi van Rose bébivel? – teremt rögtön mellette bátyám.
- Holnap ideér. Még pontos időt nem látok, de legkésőbb délutánra itt lesz.
- Szuper! – vigyorodott el Emmett.
- Ez tényleg jó hír. – telepedtem le a kanapéra.
Az elkövetkezendő pár órában Emmett elviselhetetlen volt. Állandóan Rosalie-ról áradozott, vagy rá gondolt. Mivel már nem bírtam, ezért úgy döntöttem, hogy reggeli után elviszem Hannát sétálni. Addig se kell bátyámmal együtt lennem.


   ( Alice szemszöge)

Miután Edwardék kitették a lábukat a házból, Emmett rögtön letámadott.
- Mit akar Edward velem csinálni?
- Nem mondom el. – nyújtottam rá nyelvet.
- Kérlek! – rebegtette meg pilláit. Azt hiszi, ezzel elér nálam valamit? Akkor nagyon téved. Különben sem tudja olyan jól csinálni, mint én.
- Nem! Edward tönkretenné az összes ruhámat. Nem kockáztathatom a kicsikéim életét.
- Szemét. – fonta keresztbe karját megsértődve.


   ( Rosalie szemszöge)

 Már csak néhány perc és végre a mackómmal lehetek. Szerencsére sikeresen leráztam Jasperéket. Túl hamar tudomást szereztek a szökésemről, így még Volterrában megpróbáltak elkapni, de túljártam az eszükön. Szőke vagyok, nem hülye.

  ( Emmett szemszöge)

 Már csak néhány perc. Á, már nem bírok magammal.
- Mikor jön már? – kérdezem húgomat.
- Egy másodperccel később, mint az előbb. – forgatja meg szemét Edward. Időközben ők is hazaértek a kis sétáról, s együtt várjuk Rosalie-t. Hannának nagyon sok mindent meséltem róla. Már nagyon szeretné megismerné. Elmondtam azt is, hogy Rose bébi nagyon szeretne gyereket, így Hanna neki egy ajándék lesz.
- Mikor jön már? – teszem fel újból a kérdést.
- Mindjárt. – feleli mosolyogva Alice. Olyan lassan telnek a másodpercek. Mindig ilyen lassan telik az idő? Eddig észre sem vettem.
- Mikor jön már?
- Most olyan vagy Emmett bácsi, mint szamár a Shrekből. – kuncog rajtam Hanna.
- Nagyon vicces. – húzom fel az orromat.
- Itt van. – kiált fel Alice, s ebben a pillanatban kinyílik a bejárati ajtó, s a küszöbön az én bébim áll. Végre!

  ( Edward szemszöge)

Emmett rögtön Rosalie-ra vetette magát. 5 perce megállás nélkül csókolóznak. Hanna szemét nem tudom eltakarni, mert mindig lefejti a kezemet a szeméről.
- Khm – köszörülöm meg a torkomat. Végre elszakadnak egymástól.
- Rosalie. - visítozza Alice.
- Alice. – visítozza ő is, s megölelik egymást. Miután elválnak egymástól, Rosalie felém fordul.
- Szia, Edward. – elég bizonytalan.
- Rosalie. – küldök felé egy mosolyt. A szemével, csak Hannát pásztázza.
- Ő Hanna. Hanna, ő Rosalie.
- Csókolom. – mosolyog rá a kis csöppség.
- Szia. – lép elé. Látszik rajta, hogy meghatódott. Itt az idő, a bosszúra.
- Szeretnék valamit mondani. – vonom magamra a figyelmet. – Emlékszel Emmett, hogy bosszút ígértem?
- Mondtam, hogy nem az én hibám volt. – próbált mentegetőzni bátyám.
- Az nem számít. Most megosztom veled, hogy mi a büntetésed. 1 hétig nem érhetsz Rosalie-hoz. – bátyámban meghűlt volna a vér, ha lehetséges lenne.
- Mi? Ebbe Rose bébi úgysem menne bele. – próbál magabiztosnak tűnni.
- Úgy gondolod? – vigyorgok rá. – Ha Rosalie nem segít, akkor nem érintkezhet Hannával. – tudom, hogy elég szemét dolog, de megérdemli. Ők kezdték. Emmett kétségbeesetten nézett Rosalie-ra. Tudta, hogy vesztett.
- Rendben. – egyezik bele Rosalie könnyedén.
- Ne már, bébi. Nem teheted ezt velem. – próbál könyörögni bátyám.
- Sajnálom Emmett. Csak 1 hét. Utána majd bepótoljuk. – kacsint férjére.
- Rendben. – sóhajt fel fivérem. Ej, de papucs. Úgysem fogja kibírni. És ezt mindenki nagyon jól tudja. Ezért fogom én annyira élvezni a kínszenvedését. Bosszú, édes bosszú.

Ui: Minimum 8 komi. * írni se tud a hülyegyerek :D*Szerintem, ennyit megérdemlek :) Vagyis remélem :)

15. fejezet- A randi

Megjöttem :D Ismét :D Gyerekek, tök menő ez a maraton :D Ááá, csak úgy jött, ez az Emmettes dolog :D Szegény Edi fiú :D Minden drága olvasómnak ajánlom a fejit :) Rem, örültek ennek a napnak :)  

( Edward szemszöge)

- Hé, Bella. –köszönti bátyám könnyedén, miközben megáll mellettem.
- Emmett. – mosolyog rá. – Hogy vagy?
- Jól. És te? – Emmett is küld felé egy mosolyt. Oké. Miről maradtam le? Szóval ez az, amit ennyire titkoltak. Ne akarják, hogy a kezeim közé kerüljenek!
- Én is jól, köszönöm.
- Ki a barátod? – szakítom félbe ezt az idillt.
- Emmett, ő Edward. – mutatott rám. – Edward, ő Emmett. – mutatott bátyámra. Ó, ha tudnád, hogy mennyire jól ismerem? És, hogy szét fogom ezért verni a pofáját? A jelek szerint Bella nem tudja, hogy Emmett a testvérem.
- Mit kér az úr inni? – küldtem bátyám felé „megöllek, te szemétláda” pillantást.
- Majd én foglalkozom a vendégemmel. Te vidd ki a rendelést! – tolta elém Bella a tálcát. Kénytelen voltam jó pofát vágni, s kivinni az italokat az asztalokhoz.
- Ó, bocsánat. – majdnem ráborítottam egy lányra a coláját. Még szerencse, hogy idejében utána nyúltam.
- Semmi gond. – mosolygott rám. Egész végig csak Belláékat figyeltem. Már fél órája beszélgettek, s nevetgéltek. Mikor visszamentem a bárpulthoz, Bella épp egy másik pincérrel beszélgetett, így kihasználtam a lehetőséget.
- Azonnal húzz a mosdóba! – néztem dühösen bátyámra. Nem válaszolhatott, mert Bella vissza is tért.
- Egy pillanat és visszajövök, csak kimegyek a mosdóba. – kért elnézést bátyám.
- Mi a rendelés? – kérdezte Bella. Nem tudtam figyelni, mert gondolatban már Emmett-et vertem szét.
- Edward! – hallottam meg Bella hangját ismét.
- Mi? – kaptam fel a fejem.
- A rendelést kérdeztem. Minden oké?
- Ömm, nem is tudom. Kimennék a mosdóba, jó?


   ( Emmett szemszöge)

Ez nagyon nem lesz jó. De nagyon nem. Edward totál ideges volt. Azt vártam, mikor ugrik rám.
- Te szemétláda. – lépett be Edward az ajtón.
- Meg tudom magyarázni. – tartottam fel kezeimet.
- Mégis mit? Hogy rámozdultál a csajra, aki tetszik nekem? – a szemei feketén izzottak.
- Nem úgy van, ahogy gondolod.
- Miért, szerinted, hogy gondolom? – tett felém néhány lépést. A francba! Miért vagyunk csak ketten a WC-ben?
- Edward, ne csinálj őrültséget! – lépdeltem hátrébb, mert még mindig közelített felém. Már csak néhány lépésre volt tőlem, de a hátam mögül elfogyott a hely. A falnak ütköztem.
- Alice ötlete volt. Én nem akartam. Tényleg nem. Ő erősködött. Meg akarta nézni, hogy Bella csak téged utasít-e vissza, vagy mást is. Esküszöm, nekem sohasem jutott volna ez eszembe. – mondtam ki egy szuszra.





 ( Edward szemszöge)

Alice! Gondolhattam volna. Neki miben nincs benne a keze? De ezért még számolok vele. Ezt mégis, hogy képzelte? Még ezt a marhát is belekeverte.
- Szóval. – fogtam meg inggallérját. - Most kimész, és mindent bevallasz Bellának. A fülem hallatára. Világos voltam? – néztem vele farkasszemet.
- Igen.

   ( Bella szemszöge)

Mi tart ilyen sokáig? Emmett és Edward már vagy 5 perce bent vannak a mosdóban. Remélem, nem történt velük semmi. Kinyílik az ajtó, s kilépnek rajta mindketten. Végre!
- Már azt hittem, belefulladtatok. – próbálok viccelődni, de mindketten fapofával néznek rám.
- Emmett mondani szeretne valamit. – néz rá Edward a srácra.
- Nos, Bella. Hazudtam neked.
- Mi? Ezt nem értem. – nézek értetlenül Edwardra, de ő csak int, hogy figyeljek.
- Emmett Cullen vagyok. Edward testvére. – néz rám bocsánatkérően.
- Te kérted meg, hogy hazudjon? – támadom le Edwardot.
- Nem. Én vagyok a hibás. Edward semmiről se tudott. – szól közbe Emmett. Visszafordulok felé.
- Ne haragudj! – néz rám bűnbánóan. Felsóhajtok. Tudhattam volna. Túl szép volt, hogy igaz legyen.
- Hagyjuk! – legyintek.
- Tényleg ne haragudj! Nem szándékos volt.
- Mondtam. Hagyjuk! Már nem számít.
- Nos, én akkor megyek. Sziasztok. – búcsúzott el Emmett, s távozott.
- Én tényleg nem tudtam semmiről sem. Esküszöm! – próbálkozott Edward, de kerültem a tekintetét.
- Hagyjuk! Inkább vedd fel a rendelést! – könnyebb lesz így mindenkinek.


  ( Emmett szemszöge)

Ú, Edward nagyon pipa volt. Szerintem komolyan gondolta, hogy bosszút áll.
- Megjöttem! – kurjantom el magam a nappaliban.
- Halkabban! Hanna már alszik. – szökdécsel le húgom a lépcsőn.
- Láttad, igaz? – lépdelt felém bosszúsan.
- Mit? Hogy beköptél? – kever le egy nyaklevest.
- Nagyon ijesztő volt. Ott helyben megölt volna. – védekezem.
- Így csak itthon fog kinyírni mindkettőnket. Ez tényleg jobb megoldás volt, nem mondom.
- Tényleg ki akar nyírni minket? – Edward nem olyan. Edward megbocsátó. Vagyis remélem.
- Azt tervezi, hogyan fogja eltörni a nyakadat. Most azt, hogyan tépi le a karodat. Nem, mégsem! Most a ruháimat vagdossa össze gondolatban. Most a pénzt égeti el a szemünk láttára.
- Akkor lehet, hogy tényleg mérges.
- Á, dehogyis. Te tényleg ennyire hülye vagy? – morog rám húgom.
- Jól van na! Nem lehet mindenki olyan okos, mint te. – nyújtok rá nyelvet megsértődve.



  ( Edward szemszöge)

Bella egész este nem szólt hozzám. Sőt, amennyire csak tehette, elkerült. Mikor vége lett a melónak, én is leléptem a többiekkel. Semmi értelme nem lett volna maradni, hisz úgy sem szólt volna hozzám. Most épp hazafelé tartok. Köszönöm Alice Cullen! Sikerült elérned, hogy még jobban utáljon. Biztos, hogy engem okol a történtekért. De nem baj. Megkapjátok ti, csak érjek haza.

Ui: Ma még lesz 1 friss, ha meg lesznek a komik :) Jupíííííííííííííííííííííííííí :D

14. fejezet- Az összeesküvés

Na, kibe ütközött? Na, kibe? :D Gondoltátok volna? :D Rossz kisfiú :D Jó olvasást:) Komik élnek :)

  ( Bella szemszöge)

- Bocsánat, hölgyem. – mosolygott rám, egy mackószerű srác.
- Semmi gond. – még mindig alig kaptam levegőt. Igazán lélegzetelállítóan nézett ki. Valami furcsa mégis volt benne. Fehér bőre volt, s zöld szemei, mintha a lelkem legmélyéig próbálnának hatolni. Igazán izmos volt. Túlontúl tökéletes. Bár, Edwardnál még se helyesebb. Ezt azonnal fejezd be, Bella!
- Esetleg, kiengesztelhetnélek valamivel? – villantotta rám hófehér fogsorát. Volt valami lélegzetelállító benne.
- Hahó. – integetett a szemem előtt.
- Mi? – néztem rá értetlenül.
- Esetleg, kiengesztelhetlek valamivel? – próbálkozott újból.
- Nem, köszönöm. – mosolyogtam rá. Elég bénán sikerülhetett. Már az is csoda, hogy meg tudok állni a lábamon.
- Biztos? – viszonozta mosolyomat.
- Hát, ha jobban belegondolok, talán segíthetnél valamiben. Nem találom a majoránnát.
- Á, szóval, csak a gaz szolgálataidra kellek? – nézett szigorúan rám
- Ne haragudj, nem akartalak megbántani. – mégis hogy képzeltem ezt?
- Csak vicceltem. – nevetett rajtam. – Segítek. – kacsintott rám.
Az egész bevásárlás ideje alatt beszélgettem a sráccal, s igazán jól éreztem magam.
- Köszönöm, a segítséget. – raktam be a csomagokat a kocsiba.
- Igazán, szívesen. – mosolygott rám.
- Még be sem mutatkoztam. Bella vagyok. Bella Swan. – nyújtottam felé a kezem.
- Emmett vagyok. Emmett Lautner. – fogott velem kezet. Az ő keze is pont olyan hideg volt, mint az Edwardé. Már megint kezded, Bella!
- Még nem láttalak. Új vagy? – nem volt ismerős. Pedig Forksban mindenki ismer mindenkit.
- Nem rég költöztem ide a családommal.
- Értem. – mosolyogtam rá. Egész végig csak mosolygok. Lehet, hülyének néz. Mondjuk, ő is végig csak nevetett.
- Megihatnánk esetleg később valamit? – nézett rám várakozón.
- Igen, persze. – csúszott ki a számon. Mit csinálsz Bella? A fogadalmad, emlékezz!
- Hol és mikor találkozzunk?
- Ömm, hát én este dolgozom a helyi discoban, szóval…- nem tudtam befejezni a mondatot, mert közbe szólt.
- Este 9 megfelel? – küldött felém egy ezer wattos mosolyt.
- Persze. – mentem bele. –Nekem most mennem kéne. – nyitottam ki a kocsiajtót.
- Akkor este. Szia. – mosolygott rám.
- Szia. – szálltam be a kocsiba, s hajtottam el. Mégis mit műveltem?



    ( Emmett szemszöge)

Miután Bella elment, Alice-ék rögtön ott termettek.
- Na, hogy ment? – kérdezte a kis törpe. Mintha nem tudná?
- Este kilenckor találkozom vele. – vigyorogtam rá.
- Ezt nem értem. Edwardot visszautasította, de neked igent mondott. De miért? – gondolkozott el húgom.
- Egyszerű a válasz. Jobb pasi vagyok, mint az öcsi, és ezt Bella is észrevette.
- Férfiak! – forgatta meg a szemét. – Menjünk haza! De rejtsd el a gondolataidat! Nem szeretném, ha Edward tudomást szerezni erről a kis incidensről.
- Miért? Legalább egy jó kis bunyó lenne belőle. – ettől felvillanyozódtam.
- Eszedbe se jusson! – vágott nyakon húgom.
- Jól van na! De most mégis mit csinálunk? Azt mondtad, hogy nemet fog mondani.
- Nem tudom, Emmett, nem tudom. – nézett rám kétségbeesetten.


  ( Edward szemszöge)

 Mióta Alice-ék hazajöttek, nagyon furcsán viselkednek. Húgom folyamatosan dalokat dúdol, míg Hanna Spongyabobot motyogja magában. Ez nagyon gyanús. Mintha Hanna is tudná, hogy gondolatolvasó vagyok.
- És Emmett hol van? – kérdezi hirtelen húgom.
- Nem tudom. Miután elmentetek, rá 5 percre ő is elhúzta a csíkot vadászat címszó alatt. Persze nem hiszem, hogy 10 perc alatt éhes lett volna, hisz előtte jött vissza. De nem igazán érdekelt hová megy. Legalább addig se idegesít.
- Értem. – felelte Alice. Ez nem megszokott tőle, hogy ilyen szótlan. Itt valami történt vagy történni fog.
- Helló, család. – esett be az ajtón Emmett. Rögtön észrevettem, hogy kontaktlencsét visel.
- Hol voltál? – kérdeztem, mintha csak kíváncsi lennék.
- Erre-arra. – húzta fel a vállát.
- Aha. És hol volt az az erre-arra? – feszegettem tovább.
- Hát, tudod, erre is meg arra is.
1+1 az 2. 2+2 az 4. – olvastam bele a gondolataiba. Ez gyanús. Roppant gyanús. Körbenéztem a nappaliban. Mindenki feszengett. Mi történhetett? Még Hanna is rémülten nézett rám.
- És ti mit csináltatok, Alice? – fordultam húgom felé.
- Hát, csak vásárolgattunk. – úristen! Valami szörnyűség történt. Alice sohasem használná azt a szót, hogy vásárolgattunk.
- És mit is?
- Ezt is, azt is. – gondolatban az ABC-t ismételgette.
- És te jól szórakoztál? – fordultam Hanna felé. Kiesett a kezéből a ceruza.
- Persze.
Spongyabob,spongyabob,spongyabob – hallottam a gondolatait.
- Rendben. – néztem végig rajtuk. Egyszer úgy is gondolnotok kell rá, és akkor lebuktok.
Már este fél 7 van, de még mindig bírják. De nem adom fel.
- Edward, menned kellene. – szól rám húgom.
- Persze, megyek már. – csak én hallottam, hogy felsóhajtottak?


  ( Alice szemszöge)

- Azt hittem, már sohasem megy el. – sóhajtottam fel, miután Edward elment itthonról.
- Már nem bírtam volna tovább. – dörzsölte a fejét Emmett. Tényleg nagyon nehéz volt, nem gondolni arra, hogy Emmett randizik Bellával.
- És most mi lesz? – kérdezte tanácstalanul.
- Elmész a randira.


  ( Edward szemszöge)

Bella tényleg betartotta azt, amit ígért. Nem mosolygott rám, nem beszélt velem, csak ha szükséges volt. Ma azonban mégis olyan más volt. Mintha kivirult volna.
- Szép vagy. – jegyeztem meg, miután leadtam az egyik rendelést.
- Kösz. – nem hiszem, hogy beszélgetni akar velem, de nem adom fel.
- Ma olyan más vagy. Mintha kivirultál volna. – közömbösséget színleltem, de legbelül furdalt a kíváncsiság.
- Randim lesz. – húzta fel a vállát. A hír szíven ütött. Mi? Azt mondta tegnap, hogy nem bonyolódik kapcsolatba, de ma már randizik? Vagy csak engem akart lekoptatni? Az is lehet.
- És megkérdezhetem, hogy kivel? – hogy utána szét tudjam verni a pofáját.
- Vele. – mutatott az ajtó felé, amin belépett bátyám, s a bárpult felé tartott.


Ui: Nem kell szomorkodni :) Még hozok fejit :) Rem örültök :)

13. fejezet- A pénz

Megjöttem :D Na, szerettek? :D Erre választ várok :D Függővég :D De nyugi :D  7 körül hozom a kövit :D Na, szerettek? :D

  ( Bella szemszöge)

Miután Edward elment, én is hazarohantam. A kocsiban alig bírtam a könnyeimmel. A szobámban már szabad folyást engedtem nekik. Nem, nem lehet. – vágtam le magam az ágyra. Megint sírok. Egy pasi miatt. Nem, még egyszer nem. Még Edwarddal sem.


 ( Edward szemszöge)

Vadásztam. Vadásztam és vadásztam. Szükségem volt valamire, hogy lenyugodjak. Most mégis mit tettem? Mitől változott meg a helyzet fél perc alatt?  Nők! Ki érti őket? Eléldegéltem én eddig nélkülük, szépen, nyugodtan. Semmi probléma, semmi idegesség. De nem! Nekem szerelmesnek kell lennem. Hogy én lehessek Edward Idióta Cullen. A kis puli, aki kullog utána, de ő csak nevet rajtam. Jó, nem nevet, csak nem tud dönteni. Pedig roppant egyszerű: igen vagy nem. Miért kell ezt ennyire megbonyolítani? Nem értem.


   ( Alice szemszöge)

Döntött. Bella döntött. Visszautasította. Hát vak ez a lány? Edward oda van érte. De valami oka csak lehet, hogy ennyire fél a szerelemtől. De vajon mi? Ezért vagyok én itt. Hogy kiderítsem. De el kell rejtenem Edward elől a gondolataimat. Ő biztos ellenezné. De kit érdekel a véleménye? Hazajön. Gondolnom kell valami másra. De mire? Találj ki valamit Alice, találj ki!

  ( Edward szemszöge)

Amikor hazaértem, Alice a nappaliban ült, s Emmett még mindig a sarokban állt.
- Miért van Emmett még mindig a sarokban? – ültem le húgom mellé. Amíg beszélgetünk, addig se gondolok Bellára.
- Mert ijesztgette Hanna-t, meg rémtörténeteket mesélt neki.
- Nem is igaz. - morgott az orra alatt bátyám.
- Azt mondtad neki, hogy a nyaki ütőeréből innál, mert közbe éreznéd a haja illatát. Beteg vagy.
- Értem. – sóhajtottam fel. Nem igazán tudtam rájuk koncentrálni. Csak Bella járt a fejemben, s a majdnem csókunk. Vajon milyen lett volna?
- Edward, figyelsz rám? – integetett a szemem előtt húgom.
- Mi? Mit kérdeztél?
- Azt mondtam, hogy holnap bemennék a városba Hannával. Nem gond?
- Nem, persze, hogy nem.
- Egyébként Hanna csinált neked valamit.
- Mit?
- Fent van a szobájában, nézd meg! Szerintem tetszeni fog. – mosolygott rám Alice. Hanna még aludt. Olyan édes volt. Lerúgta magáról a takarót, ezért betakartam. A hajnali napsugár már besütött az ablakon. Az asztalon rajzok tömkelege feküdt. Mégis tudtam, melyiket szánta nekem. Ez volt a legtetején. Hanna a nyakamban ült, körülöttünk fák és virágok. Mindketten mosolyogtunk. Pár percig csodáltam ezt a remekművet, majd visszatettem. Reggel úgy is ideadja nekem, s akkor láthatom a mosolyt az arcán.
- Jó reggelt, álomszuszék. – bújt az ölembe reggel Hanna.
- Szia, Edward bácsi. Csináltam neked valamit.
- Nekem? Mégis mit? – kérdeztem kíváncsian.
- Ezt. – nyomta a kezembe a rajzot. – Tetszik? – izgatottan várta a választ.
- Hogy tetszik-e? Hisz ez egy remekmű. Köszönöm. – mosolyogtam rá.
- Szívesen. – nyomott puszit arcomra. Megkordult a gyomra, amire elpirult.
- Éhes vagyok.
- Azt hallottuk. – kuncogott rajta Alice. – Na, gyere. Megreggelizünk, se bemegyünk a városba. Ha már vásárolni nem tudunk, legalább nézzünk szét.
- Miért ne tudnál vásárolni? – lépett be az ajtón Emmett. Most tért vissza a vadászatról. Végre letelt a büntetése. Bár, szerintem hamar vissza fog kerülni a sarokba.
- Mert nincs pénzünk, te lüke. Szerinted Edward miért dolgozik? – forgatta meg a szemét húgom.
- Nekem van pénzem. – jelentette ki könnyedén bátyám.
- Tessék? – kérdeztük egyszerre Alice-szel.
- Mi van? – értetlenkedett Emmett.
- És ezt eddig miért nem mondtad?
- Mert nem kérdeztétek. – húzta fel a vállát. Alice elé lépett.
- Te idióta. – adott neki egy taslit. Hannával jót kuncogtunk rajta.
-  Áú. Ezt miért kellett?
- Mert idióta vagy. – adott neki Alice még egyet.
- Szerintem megértette, Alice. – kuncogtam tovább.
- Ide a pénzt! – nyújtotta ki a tenyerét húgom.
- Nincs nálam. Emlékszel, hogy hoztam magammal egy zsákot? Na, abban van. Ott van a földön. – mutatott a zsák felé.
- Azt hittem, a ruháid vannak benne. – odamentem a zsákhoz, felkaptam, elment a kanapéhoz, s letettem.
- Ja, persze. Zsákba hordozom a ruháimat. – gúnyolódott Emmett. Szétnyitottam a száját. Tele volt pénzzel.
- Honnan is van ez? – néztem bátyámra.
- Útközben beugrottam egy bankba. – kuncogott.
- Loptad a pénzt? – morogtam rá. Szörnyen dühös voltam.
- Engem nem érdekel, hogy honnan van. Pénz és kész. Ellehet költeni, ez a lényeg. – csicseregte Alice.
- De akkor is lopott. – csak engem érdekel ez? Hanna még mindig a nappaliban állt, s mindent hallott. Fantasztikus! Jóra neveljük mi is.
- Hanna éhes. – szóltam Alice-re.
Miután Hanna megreggelizett és felöltözött, elment Alice-szel a városba. Alice és Emmett kijelentették, hogy a pénzt megtartják, ezért húgom úgy döntött, hogy vásárolnak egyet Hannával. Nem tudom, milyen újdonságot tudna még venni, a lopás után, de ő tudja. Egyre jobban elnyomnak, s egyre kevesebb a beleszólásom a dolgokba. Ez nem tetszik. Nagyon nem.

    ( Bella szemszöge)

Egész hajnalba csak hánykolódtam az ágyban. Nem tudtam kiverni a fejemből Edward Cullen-t. Miért vagyok én ennyire idióta? Mivel nem tudtam aludni, ezért úgy döntöttem, hogy segítek anyunak főzni.  Miután végeztem a reggeli teendőimmel, lementem hozzá a konyhába.
- Jó reggelt! – köszönt mosolyogva.
- Jó reggelt! – próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra. – Mit főzöl majd ma?
- Nem tudom. Azon gondolkozom. Bár, bevásárolni is be kellene már. Alig van valami itthon.
- Majd én bevásárolok. – ajánlkoztam fel. Addig se agyalok.
- Komolyan? Az nagyon jó lenne.
- Persze.
- Akkor mindjárt írok egy listát.
- Csak ennyi? – néztem nevetve a papírra.
- Miért? – kérdezte anyu értetlenül.
- A fél boltot fel kell vásárolnom.
- Ez nem vicces, kisasszony. – öltött rám nyelvet. Mindig is nagyon jól kijöttem a szüleimmel. Igazán szerencsésnek mondhatom magam.
- Inkább megyek. – felvettem a cipőmet, a dzsekimet, s kimentem a kocsimhoz. Leállítottam a motort az üzlet előtt, s bementem. Már vagy 5 perce kerestem a majoránnát, amikor beleütköztem valakibe.
- Ó, elnézést. – kaptam fel a fejem. Szóhoz se jutottam, mikor megláttam, hogy kibe ütköztem bele.

Ui: Komikat ne felejtsétek, please :) Ennyit megérdemlek, nem? :)

12. fejezet- A tánc

Megjöttem :) Haha, kicsit se vok gonosz :D Min 3 komi és jön a kövi :D
 

( Edward szemszöge)

- Szia, Edward. – köszön vissza mosolyogva. Oké, ez fura. Nagyon fura. Bella mosolyog rám. Sehol egy leszidás vagy egy beszólás. Lehet, hogy ez a Punk’d?
- Gyere, ülj le! – mutat a vele szemközti székre. Ez még furább. Körbenézek, kamerákat keresve, de semmi. Megdöbbenve elindulok felé, s leülök.
- Hogy vagy? – kérdezi közvetlenül.
- Ömm. – megköszörülöm a torkom. – Jól, köszönöm. És te? – kicsit kényelmetlen ez a közvetlenség, mert nem vagyok hozzászokva.
- Ma még senki sem akart megerőszakolni. – küld felém egy mosolyt, amitől, ha ember lennék, tuti elájulnék.
- Meg szeretném köszönni a tegnapit. – még mindig mosolyog. Na, jó. Vagy elrabolták az UFO-k és agymosást hajtottak rajta végre, vagy ez csak egy klón, vagy bedrogozott.
- Szívesen. – mosolygok rá én is. Szíve hevesen kezd el kalapálni. Mégis csak hatással vagyok rá? De miért nem hallom a gondolatait? Ez annyira fusztráló. 
- Kérdezhetek valamit? – kezdi el harapdálni a száját. Miért csinálja ezt? Ez annyira izgató. Azt akarja, hogy behurcoljam a WC-be?
- Persze. – szakadok el az egzotikus képzelgéseimtől.
- Hogy lehetsz apa? Mármint, tudom, hogy, hanem …- keresi a szavakat. Nagyon zavarban van. -  Te 17 éves vagy. A kislány pedig 6. Érted. Vagy te ilyen korán érő típus vagy? – már olyan piros, mint egy paradicsom. Most erre mit mondjak? Végül is, ha utána számolunk, az tényleg beteges lenne.
- Ömm, szóval… nem az én gyerekem. – bököm ki végül.
- Óh. Szóval, te csak elvállalod az apa szerepét? – most ezt, hogy fogalmazzam meg. Hogy a húgom az állítólagos barátnőm, és Hanna lett volna a vacsorám? Bella a hallgatásomat félreértelmezhette, mert megszólalt. – Nem akartam feszegetni a témát. Bocsáss meg, ha kellemetlen. – tette kezét az enyémre. Milyen meleg! És hogy hogy nem kapja el a kezét? Éreznie kellene, hogy hideg vagyok. Ez az első testi kontaktus közöttünk. Mondhatni, átléptünk egy határt.
- Ó, bocsánat. – nézett kezeinkre, s elhúzta az övét.
- Semmi baj. – mosolyogtam rá.
- Mennünk kéne. – törte meg a varázst.
Az est további részében sohasem voltunk kettesben, de Bella néha mosolyt küldött felém. Ez jó jel, nem? Hajnalban, miután távoztak a vendégek, s a többiek is már hazamentek, én ott maradtam Bellának segíteni. Egész este erre vártam.
- Nyugodtan hazamehetsz! Boldogulok. – sohasem kérne segítséget. Ezt már észrevettem.
- Van időm. Maradok. – pakoltam a székeket felfelé.
- Hát, kösz. – törölgette az asztalokat. Egyikünk se szólalt meg, de néha-néha lopva egymásra néztünk. Mikor találkozott a tekintetünk, Bella mindig elfordította a fejét. Egyszer csak nevetésre lettem figyelmes.
- Mi az? – fordultam felé.
- Lehet, hülyének fogsz nézni, de táncolsz velem?
- Szívesen. – mosolyogtam rá. Ez még kérdés? Ez életem legjobb ajánlata.
- Davidnek vannak Cd-i az irodájában. – mondta, s eltűnt. Furcsa, ez a lány. Egyik nap még ki nem állhat, ma meg már táncolni akar velem. Mindegy, ez nekem csak jó.
- Itt is vagyok. – tért vissza a kezében egy CD-s magnóval, s rengeteg CD-vel. - Mindjárt keresek valamit. – letette őket, s keresgélni kezdett a CD-k között. Én csak néztem őt. Annyira édes volt, s lelkes. Néhány perccel később mosolyogva felkiáltott.
- Megvan! – betette a CD-t, s felcsendült a dal.




- Biztos, hogy ez az? – kérdeztem bizonytalanul.
- Biztos. – nyújtotta mosolyogva kezét felém. Átkaroltam, s ő hozzám bújt.
- Jó illatod van. – nézett fel rám.
- Neked is. – szippantottam hajába. Ő visszadőlt a mellkasomra, s tovább táncoltunk. Életem legszebb pillanatai ezek. Mikor véget ért a dal, szomorúan váltam volna el Bellától, de ő visszahúzott.
- Táncolj még velem! – nézett szemeimbe.
- Rendben.



Nem vagyok valami jó táncos. Remélem, nem okozok neki nagy csalódást.
- Min gondolkozol? – tettem fel a kérdést, ami legjobban foglalkoztat.
- Semmin. Csak élvezem a pillanatot.
- Én is. – mosolyodtam el.
- Gyere, beszélgessünk! – húzott Bella hátrafelé a szám befejeztével.
- Ez David irodája. – mutatott körbe. – Gyere! – húzott egy fekete kanapé felé. Leültünk, s egymással szembe fordultunk.
- Mikor költöztetek ide? – kérdezte kíváncsian.
- Nem rég. Te mióta laksz itt?
- Á, már itt születtem. Apu idevalósi. És a családoddal költöztél ide? – ez a kíváncsiság. Mit válaszoljak?
- Így is mondhatni. Csak a többiek később jönnek. – végül is igaz, mert Emmett később jött és Rosalie épp úton van.
- Értem. Kérdezz, felelek? – nagyon izgatott volt.
- Rendben. Hölgyeké az elsőbbség. – mosolyogtam rá.
- Kedvenc szín?
- Kék. Neked?
- Kék és fekete. Minek akarsz tanulni? – nézzük csak! Mit nem tanultam még eddig?
- Nem tudom. Még nincs elképzelésem. Neked?
- Az a baj, hogy sok van. Mondjuk, egy vállalkozást szívesen vezetnék. Már úgy is megszoktam itt. De a gyerekek is vonzanak. Lennék tanár néni vagy óvó néni. – mosolygott rám. – Kedvenc étel? – hegyi oroszlán? Lehet, nem értékelné a humoromat.
- Nincs konkrét. Mindent megeszek. Van barátod? – tértem át kicsit személyesebbe. Érdekelt, na. Maga elé bámult. Valami rosszat mondtam?
- Kedvenc film? – tért ki a válasz elől.
-  Csillagok háborúja. Neked?
- Jó, de ne röhögj! Rendben? – bólintottam. – Szerelmünk lapjai.
- Nem tűnsz romantikus típusnak. – csúszott ki a számon. – Ne haragudj! – te idióta.
- Semmi baj. – mosolyodott el. – Tényleg nem tűnök annak. De néha jó beleélni magadat a filmekbe. Hogy minden tökéletes, mindenki boldog, a végén minden rendbe jön. A valóság azonban kegyetlen és fájdalmas.
- Csak ha te úgy akarod. – csúsztam közelebb hozzá.
- Most majd azt mondod, hogy örökké szeretni foglak, és én higgyek neked? – csúszott közelebb ő is.
- Az „örökké szeretni foglak" nem feltétlenül kell, hogy elhangozzon, ahhoz, hogy a másik érezze. – suttogtam. Belenéztem a szemébe, s közeledtem ajka felé. Néhány centire voltam tőle, amikor hirtelen felpattant.
- Nem tudom mi ütött belém. Ez nem helyes. Ne haragudj!
- Miért nem? Miért ne próbálhatnánk meg? – álltam fel.
- Mert én nem szeretném. – fordította el a fejét. A háta mögé léptem, s a fülébe suttogtam.
- Mitől félsz? – éreztem, hogy megremeg.
- Semmitől. – lépett távolabb. – Minden visszaáll a régi kerékvágásba. Én vagyok a főnököd, te pedig a beosztottam. Ennyi. – fordult velem szembe.
- Barátok se lehetünk?
- A barátságból szerelem lesz, a szerelemből fájdalom, a fájdalomból a véget nem érő kínzó elmúlás.
- Ez hülyeség. Nem mindennek rossz a vége. – feldühödtem.
- Menj el! – mutatott az ajtó felé. Nem mozdultam. – Menj már! – ordított rám. Felsóhajtottam, s megindultam kifelé. Az ajtóból még visszafordultam. Mikor ránéztem, elfordította a fejét. Rendben! – sóhajtottam fel, s elhagytam az irodát. Kisétáltam az épületből is. Körbenéztem. Nem volt az utcán senki se. Eltűntem vámpírsebességgel.