Esti mese

 Sziasztok:) Tegnap említették, hogy szívesen olvasnák mi a helyzet otthon. Ezért tádám :D Kis szösszenet lett, de betekintést nyerhettek Carlisle és Jasper gondolataiba. Persze, a sajátos módomon :D Hihi :D Jó olvasást :)

"Változás ugyanis anélkül nem fog bekövetkezni, hogy ne néznénk szembe a saját félelmeinkkel, ami igen, fájdalommal fog járni."

"Magával még nem fordult elő, hogy az éjszaka közepén felriadt, és érezte, hogy közeleg a vég? Olyan, mint egy ezer mérföld magas árhullám. Fölénk emelkedik, sötétebb az éjszakánál, hideg, és le fog csapni ránk, elsöpör minket.... Nem érzett még ilyesmit? "

"A démonoknak akkor se higgyünk, ha igazat mondanak."

Volterrában mindeközben, Carlisle ül trónszékében, magába roskadva, az életén gondolkozva. Milyen boldogok is voltak Esme-vel. Hányszor, de hányszor visszakívánta azokat az éveket. Ha képes lenne rá, újra álmodná a boldog perceket. Amikor kézen fogva végig sétáltak egy réten, s a naplementét csodálták. Vagy amikor elkísérte feleségét egy árvaházba. Emlékszik, Esme mennyire felszabadult és boldog volt a gyerekek között. De a varázs véget ért, azon a végzetes napon. Sohasem fogja elfelejteni felesége fülsiketítő kiáltozását. Azóta olyan lett, mint egy állat. Csak a fájdalom és a vér élteti. Élvezettel tölti el, ha látja áldozatai szemében a félelmet. Azt mondják, mindent lehet, csak akarni kell. Egy dolog van a Földön, amit nem akar Carlisle Cullen: változást. Megfogadta felesége emlékére, hogy már sohasem lesz a régi. És hogy miért nem? Mert a régi énjét magával vitte Esme a túlvilágra. Mindenki azt hiszi, elborult az elméje, azért lett ilyen. De nem! Őt a fogadalma kötelezi. A fogadalma, amivel halott feleségét búcsúztatta. Családja darabokra hullott szét. De még ez sem zavarta. Részben a gyerekeit okolta Esme haláláért. Ha nem lenne Alice-nek és Edwardnak az a képessége, ami, akkor nem tett volna náluk látogatást aznap a Volturi küldöttsége. Azt hitte, Demetri halála majd valamiféle enyhülést hoz a lelkére, de nem. Carlisle Cullen nem érzett többé semmit. Se félelmet, se szeretet, se együttérzést. Főleg nem megbocsátást. Igazság szerint az sem zavarta, hogy Edwardék megszöktek. Csak azért akarta őket visszahozatni, mert szembe mertek szegülni az ő akaratával. Ezt senki sem teheti meg. Mellesleg Edward és Alice képességének nagy hasznát vette. Mindenhol rettegnek tőle. Elérte, amit akart, de mégsem boldog. Ő alakította ki magáról ezt a képet, de ez csak álarc. Azért, hogy elijesszen mindenkit. Legbelül azonban még mindig gyászolja halott feleségét, s tudja, hogy örökké fogja. Legbelül még mindig szenved, de ezt senki sem tudja. Ahogy azt sem, hogy azon a napon, halott szíve darabokra hullott szét, s darabjait végleg elfújta a szél.


2 fej bújik elő a takaró alól. Jasperé és Cassandráé.

Vajon mit kereshet Cassandra Jasper takarója alatt?
a) Fázott a lába, ezért bebújt megmelegíteni
b) Jasper megmutatta neki a világítós matricáját

A helyesnek vélt válasz betűjelét küldjék el a 1769-es nem emelt díjas sms számra, s a helyesen válaszolók között kisorsolunk egy vacsorameghívást Jasper Hale felajánlásának köszönhetően.

Amit sokan nem tudnak, az az, hogy Cassandra nem csak Edi fiút szórakoztatta, hanem Jasper számára is megfelelő unaloműzőnek bizonyult néha- néha. És hogy Jasper Hale miért vette igénybe a szolgálatait? Feleségével oly annyira megromlott a kapcsolata, hogy az utóbbi másfél évben már semmilyen testi kontaktus nem volt közöttük. Alice nem bírta elviselni, hogy férje ennyire vérszomjas gyilkos lett. Jasper változni akart, de nem tudott. Akárhányszor megpróbált kiszakadni ebből, mindig eszébe jutottak a régi sérelmek. A múlt mindig visszarántotta, s ő képtelen volt harcolni ellene. Annak idején, mikor a Mariával töltött évek után megváltozott, csak egy valaminek köszönhette. Pontosabban egy valakinek. Alice Cullennek. De ez a tünemény már nincs többé. Végleg elmarta magától. Az egyetlen támasza ő volt. Belül összeomlott, de a külvilágnak az erős férfi látszatát keltette. Az apja arra nevelte, hogy a gyengeség a bukás jelképe. És ő erős. Akármit is kell kiállnia, egy igazi férfi sohasem lehet gyenge. Mégis hiányzott neki a felesége. A mindig mosolygós, élettel teli Alice. A mérhetetlenül kicsi és bosszantó Alice. Aki ruhamániás, aki mindenbe beleüti az orrát, aki mindig optimista, aki mindenkit szeret, s őt is mindenki szereti. Hiányzott neki a felesége. De nem az, aki az utóbbi 3 évben volt, hanem az igazi. Az igazi Alice Cullen. De mégsem vallhat színt. Carlisle szerint, az érzelmek kimutatása sebezhetővé tesz. És Carlisle-nak mindig igaza van.

Mi a közös Jasperben és Carlisleban? Hogy mindketten félnek. Félnek a kudarctól. Félnek az újabb csalódástól. De azt elfelejtik, hogy az életben vannak olyan pillanatok, amikor igenis kockáztatnunk kell, őrült lépéseket kell tennünk. Hisz, ha szivárványt akarsz látni, az esőt is el kell viselned.

- Itt a vére, vérezz el végre! – takarom be Hannát.
- Köszönöm Edward bácsi. Szép mese volt. – lehel puszit arcomra.
- Nem értem miért ezt a mesét választottad. – nézek rá értetlenül.
- Mert szeretem ezt a mesét.
- A vérmániás vámpírok Volterrában. Nem hiszem, hogy ez lenne a megfelelő mese a gyerekeknek. De most már aludj!
- Rendben. – nyom el egy ásítást. Felállok és odamegyek az ajtóhoz.
- Szép álmokat. – kapcsolom le a villanyt.



Ui: Annyira belemélyedtetek a tegnapi maratonba, hogy  csak a mese végére értetek ide :D