EM- 22. fejezet - Kicsi Edi :D

Tudjátok, mi a vicces? Hogy totál elfelejtettem, hogy mára tűztem ki az időpontot :D Totál véletlenül jöttem fel, mert eszembe jutott, hogy meg kellene nézni a cseréket, erre ezzel szembesülök... :D

            Axe szemszöge:

A telefonom vad csörgésbe kezdett, de jelen pillanatban még ez sem szakíthatott volna el Hannah-tól. Istenem! Ha eddig szerettem csókolózni, mostantól imádni fogok. Hogy hihettem eddigi csókjaimat jóknak? Ehhez képest minden előző nyelvcsatám piskóta volt.

A zene továbbra is kitartóan dübörgött, így kénytelen-kelletlen elváltam Hannah-tól.

- Francba – nyúltam be zsebembe a mobilomért. Mikor megláttam a kijelzőn, ki is a hívóm, heves szitkozódásokba kezdtem.

- Mondd gyorsan – vágtam bele rögtön a közepébe. Közben az előttem elhelyezkedő kis tüneménynek a hajával játszadoztam.

- Csak nem épp megzavartam valamit? – kérdezte húgom gúnyosan. Máskor már rég rácsaptam volna a telefont, vagy épp elküldtem volna melegebb éghajlatra, de most még ő sem tudta elrontani a kedvem.

- Eltaláltad. Miattad lemaradok Rebecca Black: Friday című daláról. Pont most adják a Rettentően Idegesítő 

Személyek csatornán. Jön a kedvenc részem. Tudod.

It’s Friday, Friday
Gotta get down on Friday
Everybody’s lookin’ forward to the weekend, weekend – kezdtem el énekelni a refrént. Hannah csak kuncogott, én pedig karomat átvetve vállán húztam közelebb magamhoz.

- Jézusoooooooom – sipítozott Nessa. – Miattad beszakadt a dobhártyám. Ennél még az eredeti is jobb.

- Hát kösz – hangom felháborodottan csengett. Kicsit letörhetett volna az egóm, ha nem ekkora.

- Miért hívtál? – tértem a lényegre.

- Nem kertelek bátyó. Iszonyú nagy szarban vagy. Hannah családja tombol a dühtől. Nem csodálkoznék, ha megszabadítanának néhány testrészedtől – jót röhögött a gyenge kis poénján, aztán folytatta. – Haza kell hoznod őt. Ha nem, feldoblak. Mindketten tudjuk, hová vitted őt. Elsőre leesett a tantusz, mikor meghallottam a kis magánakciódat. Bár be kell vallanom, először az életben felnézek rád.

- Ez mindennél többet ér – feleltem gúnyosan. Próbáltam kontrollálni magam, de felhúzott, hogy a saját testvérem akar feladni. Micsoda családi idill.

- Ha nem hozza őt haza azonnal, esküszöm, hogy megölöm. Ki fogom tekerni a nyakát – hallottam meg egy igencsak ismerős hangot a háttérből.

- Te elmentél hozzájuk? – csattantam fel. – Hogy tehetted ezt?

- Csak védeni akartam a segged. Mikor a fülembe jutott a dolog, tudtam, hogy ebből még nagy balhé lesz. Teljesen elment az eszed, mikor ezt tetted? Ez már nem olyan, mint az eddigi kis pitiáner ügyeid. Felfogtad, hogy akár meg is vádolhatnak emberrablással? Többen látták a parkolóban, ahogy az eszméletlen Hannah-t beültetted a kocsidba. Ezt nehezen tudnád kimagyarázni. Nem akarom a bátyámat börtönben látogatni. Különben sem állna jól neked a csíkos. Szóval fogd meg a csajt, ültesd be a kocsiba, és szállítsd haza. Ha egy órán belül nem értek ide, elmondom a hely címét, plusz feldoblak anyánál. Biztos odalesz érte. Tutira öröm lesz életed hátralévő részét a szobádban tölteni. Szóval emeld fel a segged, és hozd haza őt. Azonnal – mondandójának a vége már kiabálásba torkollott.

Mielőtt válaszolhattam volna, megszakította a hívást.

- Fantasztikus – sziszegtem fogaim közt.

- Nem értettem mindent, de azt még én is leszűrtem, hogy haza kell mennem – sóhajtott fel kényszeredetten.

- Nem muszáj…

- Nincs szükség még nagyobb balhéra - vágott közbe.

- Hozom a kocsi kulcsát – álltam fel a kanapéról, ezzel végleg véget vetve a bújócskázásnak.

          Nessa szemszöge:

- Biztos, hogy hazahozza őt? – kérdezte rögtön Edward. – Ha nem, én esküszöm…

- Elindultak – szólalt föl Alice.

- Most volt látomásod? – kérdezte tőle Carlisle. Alice csak bólintott.

- Mitől lehet ez? Hogyan lehetséges, hogy néha látod Hannah-t, néha pedig nem? – kezdett el morfondírozni a doki. Úgy látszik, őt már ez foglalta le.

- Amúgy honnan tudtad meg a címünket? – fordult felém Alice.

- Csak kikerestem az aktátokat, és rajta volt – húztam meg flegmán vállamat.

- Hogy jutottál hozzá?

- Jóban vagyok egy-két emberrel – vigyorodtam el.

          Hannah szemszöge:

Természetesen mindenki kint állt már a ház előtt, mikor bekanyarodtunk a kis ösvényen. Nem is vártam tőlük mást.

- Nyugi – szólalt meg Axe.

- Nyugodt vagyok – próbáltam füllenteni. Belül azonban igenis rettegtem. Féltem Edward reakciójától. Néha eléggé drasztikus tud lenni.

- Akkor miért markolászod úgy a műszerfalat, mintha meg akarnád fojtani? – fordult felém Alexander, én pedig lepillantottam ujjaimra, és be kellett látnom, hogy tényleg igaza van.

A kocsi megállt a házunk előtt, s ugyanebben a pillanatban kivágódott az ajtóm. Edward kikapcsolta a biztonsági övemet, majd magához vont.

- Annyira aggódtam – suttogta fülembe.

Néhány másodperc elteltével lábamra állított, és az éppen kiszálló Axe felé intézte szavait.

- Ezt még egyszer meg ne próbáld, hallod? Különben a puszta kezemmel fogom kioltani az életedet – szavai kissé megbotránkoztattak, habár ezelőtt is ismertem már a harcias énjét.

- Nem fog többé előfordulni – válaszolta Axe.

- Hát persze, hogy nem – nézett rá Edward dühösen. – Hisz soha többé nem találkozhat veled.

Ezt nem bírtam kihagyni a végéről :D

Friss időpontja oldalt

Fontos!!!

Tudom, mostanában nem nagyon voltak frissek, és biztos többre számítottatok a nyár miatt. Igen ám, de a nyár nem arról szól, hogy egész nap a gép előtt ülsz. Hééé, akkor mikor élnél? Mindemellett be kell vallanom, el is fáradtam kissé. Tehát arra jutottam, hogy ezt a hátralévő 3 hetet még szeretném kiélvezni. Ráadásul még fogynom is kell. Igen, nemsokára itt a szalagavatóm, én pedig -nincs mit szépíteni rajta- úgy nézek ki, mint 1 disznó. Ez azt jelenti, hogy keményen kell edzenem, hogy lemenjen pár kg. Emellett szeretnék a családommal lenni, a barátaimmal, pihenni, olvasni, filmezni, és még 1 versenyem is lesz szeptember végén, és még semmit sem készültem rá. Tehát a blogjaimat szüneteltetem 1 időre. Minden történetem folytatása augusztus utolsó hetén, vagy szeptember első hetén jön. Ne haragudjatok, de tényleg kimerültem. De ennek ellenére lesz folytatás mindenhol :)

Van olyan, aki jelentkezett a Liszt Ferenc műveltségi vetélkedőre? :D Vagy éppen küzd a kg-k ellen? :D Felvehetne msnre, tanácsokat adni :P

(K) Puszmó

Homo Pornó 2 :D

Katt ide érte: http://adam-leigh.blogspot.com/

EM-21.fejezet-Elrabolva

 Mivel Anitát éppen pihentetjük egy kicsit, ezért sajnos csak velem kell beérnetek :D 

    Külső szemlélő

          E/3.

Alexander mit sem törődve a számára tenyérbe mászó egyénnel, és a folyosón ácsingózók kidülledt szemeivel, könnyűszerrel felkapta Hannah-t, és sietős léptekkel megindult kifelé. Az iskolából kilépve szinte végigszaladt a parkolón, hogy aztán nehézségek nélkül behelyezze Hannah-t az autójába. Becsapta az ajtót, majd megkerülvén járművét ő is beszállt, mielőtt gyújtást adván elhajtott a helyszínről. Nem is törődvén az utána rohanó vámpírral.

       Edward szemszöge:

          E/3.

- Mit értesz pontosan azon, hogy Hannah-t elrabolták? – Ragadta meg testvére pólójának szegélyét Edward Cullen. Az oly rég elnyomott dühe szempillantás alatt visszaférkőzött testébe, mihelyst tudomást szerzett a lány eltűnéséről.

- Ne dramatizálj már – fejtette le fivére ujjait magáról Emmett. – Nem rabolták el, csak a pasija megfurikáztatja egy kicsit – dőlt vigyorogva a mellette elhelyezkedő szekrénynek.

- És miért nem állítottad meg azt a srácot? – Sziszegte Edward dühösen.

- Mondtam már. Mire észrevettem, már túl messze volt a kocsi. Voltak a parkolóban, nem kockáztathattam meg a lebukást – rántotta meg vállát hetykén.

- És te miért nem láttad ezt? – Fordult hirtelen az eddig hallgató Alice és Jasper felé.

- Nem tudom. Én sem értem. Tegnap sem láttalak téged. Lehet, hogy egyszerűen csak kezdek értéktelenné válni – hajtotta le fejét szomorúan a kis pöttöm.

- Ne mondd ezt, kicsim! Te vagy a legfantasztikusabb vámpír az egész univerzumban - próbálta vigasztalni kedvesét Jasper.

- Ne itt nyáladzatok már. Nem akarok megfulladni a nyálatokban – húzta el száját Emmett, mint aki undorodna valamitől.

- Itt meg mi történt? – Érkezett meg Rosalie is, ki épphogy csak le tudta rázni az utána koslató matek tanárt. Olvasta ki gondolatai közül Edward, és ezzel egyetemben arra is rájött, hogy a szöszi a férjének teljesen más történetet fog előadni késésének okára. Mondván, nincs szükségük arra, hogy az ő kis macija jelenetet rendezzen. 

Edwardot perpillanat nem tudta lekötni Barbie és Ken fordulatokban gazdag élete, így egy fújtatással karöltve távozott a folyosóról, hogy megkereshesse az ő kis szeme fényét.  

             

         Hannah szemszöge:

Szemem viszketett, fejem lüktetett, torkom kiszáradt – ezekkel tudnám jellemezni, hogyan éreztem magam, mikor értelemben gazdag elmém normalizálódni kezdett. Lassan felnyitottam szemhéjamat, de nem kellett tartanom a rám támadó hirtelen napsugaraktól. A szobában sötét volt, de azt sikerült kikövetkeztetnem, hogy nem otthon vagyok. Az illatok pedig csak megerősítettek abban, amit eddig is sejtettem. Nem éreztem vaníliaillatot, mely a szobámat jellemezte.

Nehézkesen feltápászkodtam az ágyról, és a sötétben kitapogatva megkerestem az ajtót. Végigmentem az ismeretlen előszobán, melynek végében lévő szobájából fény szűrődött ki. Valószínűleg a nappali- suhant át az agyamon, miközben elértem utam végére.

A fény forrása a használatban lévő TV volt, ami előtt található bőrgarnitúrán egy fiú foglalt helyet. Fekete, megismételhetetlen állású frizurájáról még hátulról is felismertem.

- Ülj csak le – szólalt meg váratlanul. Egy pillanatra kihagyott a szívem. Honnan tudta, hogy itt vagyok, ha hátra sem nézett? – Tűnődtem magamban, de lábaim önálló életre kelvén versenybe szálltak agyammal, így mire észbe kaptam, már le is ültem. Persze tisztes távolságra Axe-tól.

Riadtan észleltem a mellettem elhelyezkedő órán lévő időt: 19:22. Edward biztos idegbeteg lehet már. Mit fogok még én ezért kapni? – Sóhajtottam fel kissé kényszeredetten.

- Hogy kerültem ide? – Törtem meg a kínos csendet. Partneremmel azonban nem vettem fel a szemkontaktust. Még csak felé sem fordultam.

- Elájultál, én pedig idehoztalak – érkezett a nem túl bő felelet. Azért kicsit jobban is megerőltethetné magát.

- Arra még emlékszem, hogy ökölharcra akartál kelni Peterrel – hangom gúnyosan csengett. – De utána teljes homály. Lennél szíves felvilágosítani? – Fordultam végre felé. Szemei úgy tapadták rám, mintha most látnának elsőként, pillantásával pedig testem minden egyes porcikáját feltérképezte, amitől egy remegés futott végig a gerincem mentén.

- Arra a bájgúnárra gondolsz? A kisujjammal elintézném. És el is fogom, ha még egyszer a közeledbe megy – tekintetét mélyen az enyémbe fúrta. Nem adhattam meg neki a győzelem örömét, így álltam pillantását, habár kissé megijesztett a szemeiből szikrázó düh.

- Miért? – Hangom elég erőtlennek tűnt.

- Mert te az enyém vagy – húzódott közelebb hozzám, így alig pár centi választott el minket egymástól. A szemkontaktust azonban egyikünk sem szakította meg.

- Nem vagyok a tiéd – nem hangzott túl meggyőzően. Gratulálok, Hannah!

- Igazán? – Érintette meg ujjaival arcomat. – Pedig én úgy véltem, hogy elég jól megértettük egymást.

- De aztán te hazudtál – emlékeztettem a múltkori éttermes kis esetre.

- Nem hazudtam – futtatta végig ujjait nyakamon.

- De… - nyeltem egy nagyot, mivel keze végigsiklott az oldalam mentén. Most tulajdonképpen fel kellene háborodnom. Akkor miért érzem azt, hogy még többet akarok?

- Nem hazudtam neked Hannah. Soha. És nem is fogok. Tudod miért? – Tőlem már csak egy fejrázásra futotta. Axe ennek ellenére folytatta.

- Mert fontos vagy nekem – suttogta elfúlóan, majd erőteljesen magához rántva száját az enyémre tapasztotta. A kezdeti rémület és megdöbbenés helyét néhány másodperc elteltével az odaadás vette át. Úgy öleltem, mintha az életem múlna rajta, miközben ajkam egy pillanatra sem szakadt el az övétől.

     

 Edward szemszöge:

        E/3.

Több órányi sikertelen keresgélés után Edward Cullen már a kétségbeesés szélén állt. Képtelen volt felfogni, miért is vitte el az a kis ficsúr Hannah-t. Ó, de ha egyszer a kezeim közé kerül – mérhetetlen düh lobbant fel benne Alexander iránt.

 Mobilja rezegni kezdett, és már meg sem tudta számolni, hányadik alkalommal fordul ez elő, mióta távozott az iskolából. Először fel sem akarta venni, ám hívója rémesen kitartónak bizonyult. Kihúzta farmere zsebéből a kis szerkentyűt, és a kijelzőn Alice nevét pillantotta meg. Gondolhattam volna – suhant át agyán.

- Mi az, Alice? – Szólt bele egyből a lényegre térve.

- Haza kell jönnöd. Nagyon fontos.

- Hannah? – Kérdezte, de a választ meg sem várva már futott is a Cullen ház felé. Szerencséjére nem haladt túl messzire az erdőben, így hamar megérkezett. Felrohant a lépcsőn, és felrántotta a bejárati ajtót. A nappaliban azonban nem azt a személyt találta, akire számított.

- Te? – Kérdezte döbbenten. 

Valami egészen más

Lécci nézzetek be :) Előre is köszönöm :)

http://letezem-vilag.blogspot.com/

Ui: Este friss :D

Eleven mese

Sziasztok :) Egy kicsit elkalandozom ebben a bejegyzésben. 1 lány kíváncsi, hogy lenne-e érdeklődés a története iránt, ezért arra kérlek titeket, hogy olvassátok el a prológust, és véleményeteket jelezzétek :) Hatalmas köszönet érte :)

Eleven mese

Hope Caen, egy fiatal írónő, hirtelen felindultságból beküldi magának és barátainak írt fantasy regényét az egyik New York-i kiadóhoz. Félve várja a választ, miközben több milliószor megfordul a fejében, hogy rossz ötlet volt ez az egész. Aztán megjön a válaszlevél... 

Daniel Moore, az anyja segítségével bekerült ehhez a kiadóhoz, ahova naponta tucatnyi kidobni való kézirat érkezik, mégis többet megjelentetnek. Aztán a kiadó megkapja Hope kéziratát. Daniel anyja szinte rögtön félredobja a különös történetet, de a fia érdeklődve kezdi el olvasni. A fiút megfogja a lány stílusa, és úgy érzi, van esélye a regénynek, ha foglalkoznak vele. Éppen ezért felkeresi a lányt, és együtt próbálják kiadás képessé tenni a könyvet. Aztán a mese valósággá válik, miközben Hope és Daniel egyre jobban összemelegednek...

Egy eleven mese, ami mindent megváltoztat... Mondd. Te már felkészültél?