36. fejezet - Ismeretlen jobb kéz

Sziasztok. Itt az első könyv lezárása. Nem szokásos módon, homályos lesz minden. Ilyenek vagyunk. Amúgy nem kell aggódni, nem lesz sablonos a történet, szerintünk. Reméljük tetszett az első "könyv" (: . Hamarosan (ma) jelentkezünk egy új dizihez, a második részhez. Ezt ketten írtuk meg. Rekord mennyiségű kommit :D

36. fejezet
Ismeretlen jobb kéz

Bella

- Hogy az a rohadt, büdös, magjával nem bíró, felkoppintó… - kezdek kifogyni. Nem jó így… - Szóval az a… tökélet..len, szemfogas… buzi gyanús, cigányfürti, búspöcs, göndör bari bárány…. Hogy mert így felültetni? Engem? Pedig én, az Isten bassza meg, megnyíltam neki. Ugye picinyem? – simogattam meg a hasamat. – De remélem azzal tisztában vagy, hogy ezeket a csúnya szavakat csak akkor mondhatod, ha olyan dühös és elkeseredett vagy, mint a mami. De mellettem nem lehetsz az, szóval fogd be a füled! – mordultam rá.
Basszus, miért vagyok ma ennyire feszült? Mik ezek a felhők a fejek felett? Nem, nem szabad egy pasi miatt dühöngenem. Nem leszek paranoiás… Nem stimmel valami, ennyire fontos lett volna nekem? Ennyire peches vagyok? Beleszerettem a gyerekem apjába? Ne már!

A nap már az ég alján járt, éhes voltam az eső is nagy, kövér cseppekben kopogott a szélvédőn. Szar idő volt, a kedvem is rossz volt, és kibaszottul mérges voltam. Felemésztett a harag. Nem a szomorúság. Ó, nem. Én bosszús voltam.
Alig láttam már valamit, mire erősen kezdtem a kormányt csapkodni.
- Szentséges, rohadt élet! Élvezed, mi? – morogtam a sötét, szürke felhők felé.
A közelben alig láthatóan, de egy kis, lepukkant motelt véltem felfedezni.
Ránk fér a pihenés, állapítottam meg. Leparkoltam, majd kiszálltam az autóból, egyenesen bele a sárba. Az eső még mindig szakadt, így tökéletesen átáztam. Kellemetlen volt. A szél süvített, a fák dühösen susogtak, az épület tetejéről ágak, falevelek jártak táncot a szélben. A viskó régi volt, a fa kívülről vörösre volt mázolva, a tetőt benőtte a moha. Megfogtam a bőröndjeimet, majd felhúztam a kapucnimat, és kelletlenül betrappoltam a „hotelnek” nevezett izébe. Bent szokatlan meleg és büdös volt. Egy hatalmas faliórával találtam szembe magam. Hajnali négy volt, és az épület belülről is ugyanolyan régi és lepukkant volt, mint kívülről. Egy 40-es éveiben járó, kopaszodó, borostás férfi a recepciós pultnál horkolt. Mellette volt egy csengő, így én megnyomtam. Összerezzent, majd lassan megnyújtózkodott és kelletlenül rám nézett.
- Ébresztő hapsikám – dörrentem rá.
- Szép jó reggelt kishölgy! – gúnyolódott. Hogy pofám verném, Istenem. De hogy! Jót tesz az erőmnek a terhességi hormon. Lobbanékonyabb vagyok.
- Egy szobát szeretnék, de rögtön. Fáradt és terhes vagyok. Csipkedje magát! – magyaráztam sürgősen.
- Hagyd, Bob, majd én segítek neki. – jelent meg… egy dallamos hangú, vámpír! Fekete, oldalra nyalt haja, hófehér képe és arany írisze volt. Pont, mint Cullenék.
- Köszi, SP – sóhajtott az öreg. – Egy újabb PMS-es hölgy.
- TERHES, te fasz! – csaptam az asztalra.
- Nyugi, add csak a bőröndjeit. – kapta ki a kezemből, a feltehetően süti barát. Elég buzis képe volt, már nem azért.
Nagy, nyúlánk léptekkel megindult egy szűkős folyóson. A plafon szokatlanul magasan helyezkedett el, a vakolat néhány helyen potyogott. A padló régi, kopott volt, amit egy virágos szőnyeggel próbáltak leplezni.
- Várj! – kaptam el a vállát, ami kemény, elpusztíthatatlan fajtából készült. Plusz egy pont. Tuti, hogy vérszívó.
- Igen? – fordult meg, arcára barátságos mosoly ült ki, kivillantva szemfogát. Tuti, hogy homár!
- Hogy hívnak?
- Christian Frewer, miért?
- Vámpír vagy? – vontam kérdőre ellentmondás nem tűrően. Kínosan, reflexszerűen felnevetett.
- Dehogy, hülye vagy? - cincogott. Felsóhajtottam.
- Na, idefigyelj, sovány tej! Nem érek rá, mert rohadtul felcsinált egy vérszívó, belehalhatok és a gyerekemnek apa kell. Mivel veled futottam össze, te leszel az, aki segít nekem – förmedtem rá. Arca elnyúlt.
- Terhes vagy… egy… magunk fajtától? – suttogta. Sík hülye.
- Mondtam már! Segítesz vagy hagysz meghalni? – kérdeztem ironikusan.
- Van más választásom? – nézett az ég felé. – Segítek.

Edward
Már egy hete itt rohadok Volterrában, a szobámba. Ki nem merek menni, mert ott vár a mennyasszonyom Xénia. Apám! Beijedtem egy nőtől!
Carlisle-t meggyőztem, hogy, hadd éljünk továbbra is állati véren Alice-kel. Természetesen Jasper nem akart. „Apánk” (ha lehet őt még így nevezni), csak úgy ment bele, hogy látta, bizony így is ugyanolyan erősek, és strapabírók vagyunk. Szánalmas.
Már egy hete némán, mozdulatlanul fekszem, a plafont bámulom. A szívem képtelen megszakadni, pedig most tuti belehalnék a fájdalomba. Szerelmem csodálatos arcán a düh, megvetés és undor. Összemosódnak a képek, s csak ez az egy, legrosszabb pillanat maradt meg kettőnkből. Lehunyom a szemem, és Őt látom. A szeme fájdalomtól csillog. Szeretném, ha megtalálna, és kivételes a szerepekben felcserélve, Ő mentene meg engem. Nem a herceg a hercegnőt. Fordítva. Nem akarom, hogy valaki más ölelje Őt. Nem akarom, hogy visszamenjen ahhoz a… Chris Summer gyerekhez. Hiszen én szeretem Őt. Ismertem eddig a testi harcokat, majd Esme után a lelki küzdelmet. De ez az elsöprő, pusztító érzés nem hasonlított semmihez. Mint amikor a méreg terjedt a szervezetemben. Ég az egész testem, agyam fáradt, kiégett. Belefáradtam. Miért nem hozhattam magammal? Miért mentem bele abba, hogy legyen menyasszonyom? Miért nem kértem még haladékot? Akkor talán… Bella is itt lehetne.

*

- Edward! Ideje lenne kimozdulni! – dörrent rám Carlisle. – Már három hónapja csak vadászni mész ki.
- Nem akarom elvenni Xénia-t! – nyafogtam. – NEM AKAROM! Ő egy házisárkány.
- Fiam, nekem mindegy kit veszel el, de muszáj, hogy legyen egy feleséged. És lássuk be, senki nem akar attól a bús fejedtől semmit azon az aranyos, szófogadó kislányon kívül. – veregette meg a vállamat. Érintésétől kirázott a hideg.
„Bella akart engem!” – sírt fel a lelkem.
- Ez nem igaz! Én szeretném őt. Én leszek a felesége.
Mi a fasz?! – néztünk egyszerre az ajtóban álló jövevényre.

Bella
Elköltöztünk London egyik külterületébe, olyan Isten háta mögötti helyre, ahol senkinek nem tűnt fel, hogy három hónap alatt, akkora lettem, mint a boroshordó. SP-ről /azt kérte hívjam így, most honnan gondoltam volna ezek után, hogy nem meleg?!/, kiderült, hogy a lányokat szereti, így összejöttem vele. Csak így ment bele abba, hogy azt mondjuk majd a gyerekemnek, hogy ő az apja. Nem akartam, hogy nincstelenül, félárván felnőjön.
- Chr… vagy is SP! Segíts felállni! – kiáltottam le annak a fél marhának. Már akkora volt a pocakom, hogy nem tudtam egyedül felkelni az ágyból.
- Itt vagyok, Élete(i)m. – húzott fel.
- Kösz – motyogtam. Remélem, azt tudja, hogy én nem szeretem őt. Legalább is ezt tisztáztam az olyan beszólásaimmal, mint „sügér, apapótló, második, baszódj meg...”. Na, igen. Őt és a mosolyát semmi nem pótolhatja.
- Bella! – szólított meg riadtan. – Elfolyt a magzatvized!
Ezzel a mondattal iszonyatos fájdalmat éreztem, mintha a zsigereimtől akarnának megfosztani. Ilyen fájdalmat, még soha nem éreztem. Hangos, émelyítő sikításra figyeltem fel. A tükörképemmel találtam szembe magam, ami a gardróbból „mosolygott” rám. Arcom sápadt volt, a homlokom izzadságcseppek ültek, tartásom görnyedt volt, és, ami még rosszabb… ordítottam.
- Shh… - kezdett el kapkodni. – Feküdj le! – szólalt meg riadtan, majd egy pillanat alatt az ágyban találtam magam.

THE END

Sok-sok kommit :D puszi: A&P

Új blog :)

Puszmóval nyitottunk egy Alkonyat paródiás blogot. Főszerepben: Adam Lambert és Lady Gaga. Csak erős idegzetűeknek! Részlet:
"Beléptem ennek a tetves épületnek az ajtaján, és lefejeltem egy fagyos szart. Fasza! Már megint a hűtőházba nyitottam be?

- Kurva életbe! Három órán keresztül vasaltam ezt a pólót. Most miattad gyűrött lett. – Hallottam meg egy bugyi szaggató hangot a fejem fölött. Felpillantottam és egy nyálcsorgató pasival találtam magam szemben. Mintha veszett lenne. Még szerencse, hogy beoltattam magam kutyák ellen."
Van kedvetek nézzetek be :D
http://alkonyat-adam.blogspot.com/

Új blog

Sziasztok!
Nyitottam egy új /régi/ blogot. Ha van kedvetek nézzetek be. (Kizzyvel és Puszmóval karöltve írom). Ez a Döntés folytatása... :)
http://itt-hagytal.blogspot.com/

Puszmó nyaraltatni magát :D

Sziasztok. Csak szólni szeretnék, hogy ma nem lesz friss. Nem voltam ma itthon, és most még össze is kell pakolnom, meg készülődnöm kell hnapra :D 1 hétre nyaraltatom magam Allieéknál :P Messze lakunk egymástól, szóval nem tudunk gyakran találkozni. Most kiszeretnénk használni az időt :D Jól össze fog szorongatni :D Lehet, meg fogok fulladni :D Szóval, nem tom, h mikor hozunk majd frisst. De fogunk írni, nyugi :) Én majd pihentetem magam, és megpróbálom majd ráerőszakolni :D De pszt! Ne szóljatok neki :D Addig is Emmettes ölelés, és millió pusszantás :) Ne feledjétek! Imádás titeket 4 ever :D

35.fejezet- Az álom

Meghoztam a fejit :) Ááá, azok a komik :D Szakadtam rajtuk :D Oldalra kiírtam a komi határt :D A friss időpontja és lehet ízelítő is ki fog kerülni a kövi fejiből majd :D Bár, most nincs mit kitennem :D Majd a későbbiekben lehet fogom használni :D Na mindegy :D Jó olvasást :)

"Akármit is cselekszel az életedben, lényegtelenné válik, de nagyon fontos, hogy megtedd, mert senki más nem fogja. Mint mikor valaki belecsöppen az életedbe, és az egyik feled azt mondja: "közel sem vagy a tökéletes állapothoz", de a másik viszont: "tedd örökre magadévá őt".

"Ne feledd: mindenki, akit megismersz, fél valamitől, szeret valamit és elvesztett már valamit."


  ( Bella szemszöge)

Hogy lehettem ennyire hülye? Hisz mit is gondoltam? Hogy egy olyan srác, mint Edward, komolyan érdeklődne irántam? Kész röhej. Egy idióta balfék vagyok. Egy naiv kislány. Már megint bedőltem a nyálas dumának. A szép szavaknak. Szeretlek. Közbe meg menyasszonya van. Bárcsak kiherélhetném, hogy több lányt ne tudjon átbaszni. Ez a baj velünk, nőkkel. Mindent elhiszünk. Mert hinni akarunk. Tündérmeséről álmodunk, ahol értünk jön a szőke herceg fehér lovon, megment minket, majd boldogan élünk, amíg meg nem halunk. Pedig ez kibaszottul nincs így. Nincsenek hercegek, se örökké tartó szerelmek. Csak ki kellene nyitnunk a szemünket. De még ahhoz is lusták vagyunk. Álmodozunk. Istenem! Mi a francért nem lehetek én is olyan érzéketlen, mint ő? Ő boldogan éli tovább az életét a menyasszonyával, míg én itt sírok a kocsiban. Bömbölök, mint egy 5 éves, akitől elvették a babáját. Még szerencse, hogy anyuék nem jöttek ki megnézni mi van velem.
- Nyugi Bella! Nem nézhetsz ki olyan ramatyul. – Nyugtatgattam magam, majd belenéztem a visszapillantó tükörbe.
- Jézusom! Mint egy zombi. Össze kell szedned magad! Nem sírhatsz tovább miatta. Ha ő elég hülye volt ahhoz, hogy elsétáljon, te legyél elég okos ahhoz, hogy ez ne érdekeljen. Igen, nem fog érdekelni. Független, erős nő vagyok. Ezen is túl fogok jutni. Harcolnom kell. Főleg a kicsiért. – Erre a gondolatra gyengéden végigsimítottam a pocimon.
- Értünk túl kell lépnem rajta. Most csak magunkra gondolhatok. Ketten. És nagyon boldogak leszünk. Igaz picim? – Vajon hallja, amit mondok? Mindegy, nem számít. Pár percig még a kocsiban ültem. Összeszedtem magam, hogy embernek nézzek ki. Kiszálltam a kocsiból, majd az ajtóhoz sétáltam. Mielőtt benyitottam volna, megtorpantam. Apáék biztos kérdezősködni fognak. Előttük el kell játszanom, hogy minden rendben. Képes vagyok rá. Benyitottam, majd elkiáltottam magam.
- Hazajöttem. – Fél perc alatt mindketten előttem termettek. Nem kíváncsi népség, mi? Nem szóltak semmit, csak bámultak rám. Nem zavartattam magam, levettem a felesleges cuccokat magamról. Miután végeztem, percekig némán néztük egymást.
- Mi van? – Elégeltem meg a dolgot.
- Minden rendben? – Mért végig anya. Erre most mit mondjak? Persze, minden okés, csak a srác, akit szeretek jól átbaszta az agyam, mert menyasszonya van. Én csak egy kis nyári kaland voltam a számára. Mellesleg úgy néz ki, hogy terhes vagyok. Ja, és azt említettem már, hogy félig vámpír félig ember babát hordok a szívem alatt? Nem tudom, mitől különlegesebb egy ilyen baba, mint a sima emberi magzat. Lehet, ha megszületik, megöl, mert éhes lesz. De amúgy minden okés. Minden a legnagyobb rendben. Kicsit sokkolnám őket ezekkel.
- Persze. – hazudtam végül. Nekik is könnyebb így. Elég, ha én idegeskedem.
- Csak, mert sokáig ültél kint a kocsidban. Mit csináltál? – Hm, gondolkozzunk csak.
- Edwarddal telefonáltam.
- Hogy hogy? Hát most nem náluk voltál? – Anyám és a „pont bele a közepébe” kérdései.
- Disneylandben maradtak még pár napra. Kihasználják az utolsó nyári napokat. Csak kocsikáztam egy kicsit. De ezt mondtam neked, anya. – Az arcom rezzenéstelen volt. Megy ez neked Bella Swan.
- De én… - Anya értetlenül nézett rám. Utálok nekik hazudni, de most muszáj.
- Fáradt vagyok. Nem mehetnék aludni?
- Persze kislányom, menj csak. – Vette át a szót apu, mert anyu még mindig döbbenten állt ott.
- Jó éjt! – Nyomtam mindkettőjük arcára egy puszit, majd felrohantam a lépcsőn. Nem estem el. Tök menő vagyok. Előkaptam egy rövidnadrágot, egy toppot, meg egy bugyit, és átslisszoltam a fürdőbe. Lezuhanyoztam, felöltöztem, és elvégeztem a szükséges teendőimet. Visszamentem a szobámba, majd lefeküdtem. Nem tudtam aludni. A gondolataim folyton a mai nap történésein jártak. Nem szabad agyalnom ezen. Egész éjjel forgolódtam. Egyszer akarok úgy Isten igazából aludni, és pont ilyenkor nem sikerül?



Egy réten találtam magam. Pontosabban a mi rétünkön. Egyedül voltam. Hogy kerültem ide? Hirtelen zajt hallottam. Megrémültem, és futni kezdtem. Csak futottam és futottam. Nem néztem hátra. Olyan érzésem volt, mintha valaki követne. Hirtelen visszajutottam arra a helyre, ahonnan elindultam. Megint futni kezdtem, s megint visszajutottam ugyanoda. Mintha csak körbe-körbe futkároztam volna. Megálltam. Felesleges menekülnöm. Megint zajt hallottam. Összerezzentem.
- Ki van ott? – Kérdeztem rémülten. Sötét volt. Valaki kilépett a fák közül. Nem láttam az arcát. Az alak egyre csak közeledett felém. Feszülten várakoztam. Nem sietett, lassan lépkedett. Mikor már elég közel került hozzám, rögtön felismertem. Ez az arc felejthetetlen. Örökre az emlékezetembe véstem.
- Edward? – Kérdeztem értetlenül. Ő mégis, hogy került ide? Megállt előttem, és csak az arcomat fürkészte.
- Miért vagy itt? – Suttogtam magam elé. Nem válaszolt. Csöndbe burkolózott.
- Azért jöttél vissza, hogy még jobban megalázz? Nem volt még elég, amit a házatok előtt tettél velem? Felfogtam, hogy csak egy kis nyári kaland voltam számodra. Nem kell még egyszer a szemembe mondani. Miért akarsz megint rám taposni? – Éreztem, hogy kibuggyannak a könnyeim. Miért vagyok ennyire gyenge? Keze végigsiklott az arcomon, letörölve a cseppeket róla. Hideg érintése határozottan jól esett.
- Bella – hangja hallatán sírásroham tört rám.
- Shhh – húzott közelebb magához, s átölelt. Olyan jó volt a karjai közt lenni. Gyengéden simogatta a hátamat. Miután valamennyire lecsillapodtam, eltolt magától.
- Bella. Amiket a fejedhez vágtam, az mind hazugság. Hogyan is lehettél volna csak egy kaland, mikor te hoztál fényt az életembe? Tudnod kell valamit. – Egész végig mélyen a szemembe nézett.
- Szeretlek – fogta meg a kezemet. – Minden egyes szavam hazugság volt. Őrülten szeretlek, és örökké szeretni is foglak. Noha nem lehetek veled, lélekben mindig ott leszek melletted. Ezt sose felejtsd el! Soha egyetlen nő sem pótolhat majd téged. Elvégre, ha meggyújtunk egy gyertyát, majd eloltjuk, sötétebb lesz, mint azelőtt volt.
- Mit akarsz ezzel Edward? – értetlenül néztem rá. Összezavarodtam. Pár órával ezelőtt még azt mondta, hogy nem szeret, most meg épp az ellenkezőjét.
- Tudod miért szomorú a Hold? – Tért ki a válasz elől. Felnézett az égre.
- Nem, nem tudom. Miért? – Én is feltekintettem. Egészen varázslatos látvány.
- Mert volt egy szerelme. Úgy hívták: Kuekuatsu, vele élt a szellemek világában. Minden éjjel együtt járták az eget. De egy másik égi szellem irigy volt; cselt vetett be, hogy megszerezze magának a Holdat. Szólt Kuekuatsunak, hogy vigyen a Holdnak vadrózsát, amit akkor talál, ha lejön közénk a Földre. De azt nem tudta, hogy ha lejön a szellemek világából, akkor többé már nem térhet vissza… Éjjelente, ha felnéz az égre, a Holdat látja, s fájdalmasan üvölti a nevét. De már sosem érintheti meg többé…
- Szomorú történet. – Fordultam vissza felé, de már nem volt ott.
- Edward? – Nem jött válasz.
- Edward? – Könnyek közt indultam a megkeresésére. De semmi. Eltűnt. Megint elhagyott.

Zihálva ébredtem fel. Semmi baj. Csak álom. Csak egy álom volt. Képtelen voltam visszaaludni. De nem is akartam. Gondolkoznom kell. Nem ámíthatom magam tovább. Egy lény van a hasamban, amiről nem tudok semmit. Akár még veszélyes is lehet. Tudom, a kicsikém nem bántana senkit se szánt szándékkal, de az ösztönei felett nem tud uralkodni.
- Mégis mi tévő legyek? – Suttogtam a sötétbe. Nincs senki, akivel megoszthatnám ezt a dolgot. Egyedül maradtam.
- Bárcsak segíthetnél nekem. – Simítottam végig a pocakomon. Hirtelen éles fájdalmat éreztem. Mintha megrúgott volna. Biztos csak képzelődöm. Ilyen korban még nem adhat jeleket. Bár, ő nem ember. Lehet fejlettebb. Ennél hülyébb már amúgy sem lehetek. Kipróbálom.
- Hallasz engem? – A kérdésre újabb rúgást kaptam. Aszta! Erre nem számítottam.
- Hű! Nagyon okos vagy picim. A mama nagyon büszke rád. Beszélgethetnél velem. Csináljuk azt, ha a válaszod nem, akkor egyet rúgsz, ha igen, akkor kettőt. Rendben? – Két rúgást kaptam.
- Lehetne gyengédebben? Ez fáj a mamának. Fontos dologról kell döntenünk. Elvégre a közös jövőnkről van szó. A mama nem tudja, hogy elmenjen vagy maradjon. Segítenél benne dönteni? – Újabb két rúgás.
- Neked mi a véleményed? Minden rajtad múlik. Azt tesszük, amit te akarsz. El akarsz menni innen? – A következő pillanatban jött is a válasz. Tehát megszületett a döntés. Elmegyünk.
Az éjszaka további részében fent voltam. Reggel megvártam, míg apuék elmennek itthonról.
- Elmentem! – Kiáltott fel anyu. Ez volt a jel. Kipattantam az ágyból, beledobáltam pár cuccomat a bőröndbe, majd felöltöztem. Fájdalmas búcsút vettem minden helyiségtől. Hagytam egy búcsúlevelet anyáéknak. Beleírtam, hogy muszáj volt elmennem, és, hogy ne keressenek. Nagyon sajnálom, és szeretem őket. Kivittem a bőröndöt a kocsiba, majd bepattantam.
- A közös jövőnk kezdete, picim. – Gázt adtam, majd elhajtottam. Azt még nem tudom, hogy hová megyek, csak el innen. Magam mögött kell hagynom a múltam.

34.fejezet - A búcsú

Sziasztok. Meghoztam a fejezetet. Hát, nem vagyok túl jó a búcsúzkodásban, az érzelmek kifejezésében :D Remélem, azért túlélhető :D Jó olvasást :) 

"Az elengedés azt jelentette, hogy elfogadja a megváltoztathatatlant. Hogy nem próbál meg belekapaszkodni a reménybe azért, hogy a sorsát megváltoztassa. Nem harcol a végzet magasabb rendű erői ellen, és nem akarja, hogy azok meghajoljanak az akarata előtt. Nem könyörög megváltásért, azt feltételezve, hogy ő jobban tudja. Az elengedés azt jelentette, hogy elfogadja azt, amit a sors kiszabott rá, és felismeri, hogy a szabad választás az egyetlen út, a végzet pedig megmásíthatatlan.
Nincs alkudozás. Nincs irányítás. Egyszerűen megadja magát, és elfogadja, hogy az, akit szeretett, többé már nem része a jövőjének, és ez ellen nem tehet semmit."

( Rosalie szemszöge)

- A menyasszonyod? – Kérdeztem értetlenül Edwardtól. Nem válaszolt, csak nézett maga, és azt suttogta, hogy ez nem lehet.
- Valaki elmagyarázná nekünk is, hogy mi folyik itt? – Szólt közbe Emmett. Hát igen! Az én macikám mindig kíváncsi.
- Majd én. – Vette át a szót Xénia vagy, hogy is hívják. – Arról mindannyian tudtok, hogy Edward a trón várományosa. – Megvárta, míg bólintunk, majd folytatta.
- Carlisle azt is elmondta Edwardnak, hogy ahhoz, hogy elfogadják az uralkodását, meg kell házasodnia. Gondolom, nem kell ecsetelnem, hogy a Románok ötlete volt ez a kis házassági ajánlat. Ezelőtt még nem találkoztunk a jövendőbeli férjemmel, de én nagyon jól ismerem. Hála Rosalie drágának. – Kacsintott rám. – Mikor csatlakoztam hozzátok, szándékosan más nevet használtam. Abban állapodtunk meg Carlisle-val, hogy csak a nevem oszthatja meg Edikével. A gondolataimból nem tudta kiolvasni ki is vagyok valójában, ugyanis nem fordított rám különösebb figyelmet. Itt jött a képbe drága barátném, aki mindent megosztott velem.
- Hogy érted azt, hogy mindent? – Kérdezte tőle Alice.
- Minden mindent. Az egész életeteket. A legkisebb titkaitokat is tudom. És még észre sem vette, hogy mindent kifecsegett nekem. Hogyan is vette volna? Hisz csak magával foglalkozott. Könnyebb volt kijátszani, mint egy játékbabát.
- Akkor azt is ő árulta el, hogy most itt vagyunk? – Kérdezte húgom. Meg sem tudtam szólalni. Sokkolt az egész. Hogy lehettem ennyire hülye? Tényleg minden ott von az orrom előtt, csak nem vettem észre. Hogyan is vettem volna? Lefoglalt az, hogy magamat nézzem a tükörben. Tényleg egy felszínes dög vagyok. Egyáltalán vannak értékeim a testemen kívül? Nem nagyon tudom elképzelni.
- Persze. Ki más? – Harsány nevetésben tört ki. A ringyó. Bárcsak darabokra szaggathatnám. Körbepillantottam. Az én macikám szomorúan nézett rám. Pontosabban csalódottan. Vagy talán kiábrándultan? Már neki is elege van belőlem. Végül is megértem. Elvégre egy elviselhetetlen szipirtyó vagyok.
- Ja, és hogy van Bellácska? – Kérdezte Xénia Edwardot. Bátyám felkapta a fejét, és dühös pillantást küldött felé. Az a némber csak nevetett. Élvezte a helyzetet.
- Róla meg honnan tudsz? – Szűrte ki a szavakat bátyám a fogai közt. Xénia nem válaszolt, csak a fejével felém intett. Edward rám nézett. A szemében mérhetetlen undort fedeztem fel.
- Hogy voltál erre képes, cica? Hát neked már semmi sem szent? Hisz a családod voltunk. Elég volt. Betelt a pohár. Ideje megtudnod az igazságot. Állandóan csak magaddal foglalkozol. A legfontosabb személy az életedben az saját magad. Egyáltalán tudod, mi az, hogy szeretet? Önzetlenség? Szerintem ez neked az idegen szavak szótára. Engem sem tiszteltél. Nem néztél semminek. Remélem, most boldog vagy. Ugye boldog vagy? Most mindenki csak téged néz. Te vagy a középpontban. Élvezed? – Kelt ki magából Emmett.
- Várjunk csak! Kell még neked valami. Taps. Ugye tapsot akarsz? – Ütötte össze két tenyerét. – Hát ez fantasztikus! A hercegnő megkapta végre, amit akart. Undorodom tőled. Mélységesen megvetlek. Végeztem veled. Örökre.
- Emmett… - Igaz, hogy nem tudok sírni, de az igazi könnyek befelé folynak, nem igaz? Ha a külvilágnak nem is tudtam megmutatni, mennyire szenvedek, a fájdalom belül szétvetett. A szívem vérzett. Hannára néztem, akinek arcán aprócska könnycseppek folytak végig. Csalódottan nézett rám, majd intett, hogy engedjem el. Kimászott az ölemből, majd Alice-hez futott. Már ős is megvet.
- Nem mondtam el neked, hogy Forksba jöttünk. Akkor mégis honnan tudod? – Ez az egy kérdés foglalkoztatott.
- Mikor felhívtál, hogy nem folytatod tovább a mi kis tervünket, mert megkedvelted Bellácskát – itt elhúzta a száját – cselekednem kellett. Megkértem Tiffanyt, hogy használja rajtad a képességét. Kiszedte belőled az információt, amire szükségem volt, majd kitörölte az emlékezetedből. Ezért nem emlékszel rá, hogy köptél.
- Miféle terveteket? – Kérdezte dühösen Edward.
- El akarod mondani nekik te? – Kérdezte tőlem Xénia, de amikor látta, hogy nem szólalok meg, folytatta. – Rosalie azért akart közel férkőzni Bellához, hogy minél több információt megtudjon róla. Így könnyebb lett volna tönkretenni a kapcsolatotokat. De ez a hülye megkedvelte. Ezt nem hagyhattam. Amúgy gondolom, sejtitek, hogy ez az én ötletem volt.
- És most mi lesz? – Kérdezte rémülten Alice. Mi az, nem látja előre?
- Blokkolják a képességét. – Válaszolt a ki nem mondott kérdésemre Edward.
- Nos, ez így igaz. – Vette át a szót Carlisle. – Gondolom, mondanom sem kell, hogy nagy csalódást okoztatok nekem. Ezért büntetést érdemelnétek. De amilyen nagy szívem van, megkíméllek titeket tőle. Mindannyian hazamegyünk, és mindenki teljesíti a kötelességeit. Csupán ennyi lesz a dolgotok.
- Miféle kötelességek? – Kérdeztem felháborodva.
- Roppant egyszerű dolgok. Edward elveszi feleségül Brittany-t, és átveszi a trónt tőlem. Végre megpihenhetek. Jasper továbbra is a hadsereg kiképzésével fog foglalkozni. Alice visszamegy a férjéhez, és teljesíti asszonyi kötelességeit. Emmett csatlakozni fog a testőrséghez. A fizikuma megvan hozzá, és végre hasznát is vesszük majd. Te, kedvesem, az ételt fogod szállítani. És mindannyian visszatértek emberi vérre. A vámpírok vezető családja nem lehet gyenge család. Az állati vér pedig azzá tesz titeket.
A szavai olyan egyszerűnek tűntek. Mintha ez lenne a természetes. Tényleg ezzé akart válni? Egy kegyetlen vámpírrá? Hová tűnt az emberi életeket megmentő Carlisle Cullen? Hová tűnt a boldog, kiegyensúlyozott családom? Minden elveszett, ami egykor jellemzett minket. És én nem vettem észre. Mekkora egy egoista majom voltam. És miért nem ellenkezik senki sem? Alice, hogy tud egy helyben állni? Na, és Edward? Most kényszerítik arra, hogy hagyja el a szerelmét és vegyen el egy másik nőt. És ő mit tesz? Csak néz maga elé és hallgat. Mi történt mindenkivel?
- Na, és Hanna? Vele mi lesz? – Eszembe jutott, hogy róla nem esett szó.
- Megöljük. – Terült el egy hatalmas vigyor Xénia arcán.

   ( Bella szemszöge)

Még csak 6 óra. Még 2 óra, míg Edward megérkezik. Addig megbolondulok. Muszáj valamit csinálnom. Mára szabadnapot kértem. Az egész estét szerelmemmel akarom tölteni. Elmegyek kocsikázni. Közben benézek hozzájuk is. Hátha hamarabb hazaérnek. Felvettem egy bő ruhát, meg egy torna csukát. A ruha eltakarta a hasam, így észre se venni, hogy megnőtt. Nem akarom, hogy Edward idő előtt megtudja. Akkor elmaradna a meglepetés ereje. Elköszöntem anyától, bepattantam a kocsimba, majd Edwardékhoz hajtottam. Ha nincsenek még otthon, teszek egy kört a városban, majd visszamegyek. Utálok várakozni. Már messziről észrevettem, hogy mennyien állnak a házuk előtt. Vendégség van náluk? Ezt nem is mondták. Kiszálltam a kocsiból, majd átfurakodtam a tömegen. Mennyi ember! Jobban mondva vámpír. Edwardék ott álltak középen. Mindenki olyan feszült volt. Körbenéztem, és a minket körbevevő vámpírok szinte csorgatták a nyálukat rám. Hát, eddig el is felejtettem, hogy én táplálék is lehetek számukra. Én csak lazán belibbentem ide, miközben vagy húszan rám ugorhattak volna. Szemeik feketén csillogtak. Ez talán nem túl jó jel. Mindegy, itt vannak Alice-ék. Ők úgy sem engednék, hogy elfogyasszanak vacsorára.
- Szia, édes. – Csókoltam volna meg Edwardot, de ő elhúzódott. Mi a franc?
- Bella, beszélnünk kell. – Lépett egy gyönyörűséges vámpírlány mellé. – Ő itt Brittany. A menyasszonyom.
- A menyasszonyod? – Kérdeztem hüledezve. Végignéztem az említett személyen. Igazán gyönyörű jelenség. Összehasonlításra sem vagyok érdemes vele szemben.
- Nézd, Bella. Össze fogunk házasodni. Én csak megijedtem kicsit a házasságtól, ezért jöttem el otthonról. Egy kis nyári kalandra vágytam. Ennyi voltál számomra. Egy kis nyári kaland csupán. Brittany-t szeretem. – Arca rezzenéstelen volt, miközben kimondta ezeket a szavakat. Mint egy jég. Szemernyi tapintat sem volt benne. Képes az arcomba vágni mindenki előtt, hogy csak szórakozott velem. Egy ilyen érzéketlen tuskó biztos nem lesz a gyerekem apja. Jobb is így, hogy nem tudja. Ő úgy se ismerné el a picit, a gyerek meg csak szenvedne az apja miatt. Mindenkinek jobb lesz így. Majd én egyedül felnevelem ezt a kis csöppséget a hasamban.
- Legyetek boldogok. – Küldtem egy szánalmas mosolyt feléjük. A lány csak vigyorgott. Látszik rajta, mennyire boldog. Az a kretén továbbra is ugyan úgy állt ott. Semmi érzelem az arcán. Egy percig gondolkoztam azon, hogy elbúcsúzzak a többiektől, de rájöttem, hogy ők is tudtak Edward menyasszonyáról, mégsem szóltak. Tehát felesleges lenne a búcsúzkodás. Keménynek kell tűnnöm. Mintha meg sem rendített volna az, amit az előbb hallottam. Pedig elvesztésének végtelen súlya úgy borult rám, mint egy szögekkel teletűzdelt palást. Ezernyi apró szúrás, fájdalom és szomorúság volt csak, ami várt rám. Menekülésre vagy enyhülésre nem számíthattam, nem lelhettem békét, könyörületet vagy vigaszt semmiben. Az lettem, ami mindig is voltam: végtelenül magányos nő abban a világban, amelyet teremtettem. Átfurakodtam a tömegen, majd elhajtottam. El innen. El attól a családtól, aki végleg megpecsételte a sorsomat. A család, aki örök magányba és szenvedésbe taszított.

Ui: Komi határ :)

33.fejezet - Nem várt vendégek

 Tádáááááááááááám :D Kellett már egy kis izgalom, nem? :D Remélem, örültök majd neki :D Tudom, nektek ez nem sokat jelent, de CSÜTÖRTÖKÖN megyek Alliemhoz (L) Wííí, mi már non várjuk :D Nyíregyháza-Tatabánya :D Ennyit jelent nekünk :D Jó, nem csöpögök tovább :D Jó olvasást :) Szemet nem nézni :D

  ( Edward szemszöge)

- Ezt mégis ki találta ki? – küldtem szúrós pillantást Rosalie felé. Biztos ő a hunyó.
- Igen, én voltam. – mondta rezzenéstelen arccal. Profi, az hót ziher. – Hanna még sohasem volt ott, és egyszer szeretne eljutni oda. Miért ne vihetnénk el mi? Elvégre van pénzünk hozzá. Még suli előtt be tudjuk iktatni az utat. Most róla van szó, Edward. Nem rólam. Miért ne teljesíthetnénk egy kislány álmát? – Ezeket a szavakat biztos, hogy ő mondta? Ez nem lehet az a Rosalie, akit én ismertem. Nem vitték el véletlenül az UFO-k? Agymosás? Hőguta?
- Nem kell így méregetni. Megváltoztam. Te is tudod. – Akkor is furcsa. Pontosabban hátborzongató.
- Tényleg ezt szeretnéd? – fordultam Hanna felé. Elvégre mégiscsak róla van szó.
- Annyira boldog lennék, Edward bácsi. – felelte csillogó szemekkel. Hát ki tud ennek ellenállni?
- Jó. – egyeztem bele, mire jutalom tapsot kaptam.
- De! – emeltem fel a mutatóujjam. Jobb mindent előre tisztázni. – Ez az egész utazás Hannáért van. Szóval… - fordultam bátyám felé – nem Emmett maciért. Emmett maci a játékok közelébe se mehet. Nem akarok problémákat.
- Jaj, ne már! - háborodott fel az említett. – Miért nem?
- Mondjuk, mert összetörne alattad a hinta? Körülbelül hatvanszor akkora vagy, mint egy gyerek. Be se férnél semmibe.
- Azért nem vagyok annyira kövér. – húzta fel az orrát. – De ha nem tetszem neked, akkor ezentúl vigyázni fogok a vonalaimra. Csak Update nyuszik vérét fogom inni. Rám senki se mondja, hogy kövér.
- Nem kell a hiszti. Nem mész a közelükbe és kész. – Hogy lehet valaki ennyire gyerekes? Fel nem foghatom.
- Nem vagy az apám. Nem parancsolsz nekem. – Húzta fel a vállát bátyám.
- Ezért nem akarok én sehova se veletek menni. Mindig ez van. Miért nem lehetünk egyszer egy normális család?
- Mert talán nem vagyunk normálisak? – Kérdezett vissza Emmett.
- Akkor miért mennénk mi Disneylandbe? Tulajdonképpen mit is fogunk mi ott csinálni? Emmett felül egy póni hátára? Alice arcfestésen vesz majd részt? Én meg? Activityzzek? – Miért kell az ilyen hülyeségeket állandóan erőltetni?
- Csak magadra tudsz gondolni Edward bácsi, igaz? Az nem számít, hogy én mit akarok? – Kezdett el hisztizni Hanna. Rosalie 2, avagy a szöszi visszavág. Mi jöhet még ezután? Mellimplantátumok háborúja?
- Jó, ne menjünk. De akkor ne rajtam kérd majd számon, ha nem tudok majd megfelelően teljesíteni az iskolában. A vágyódás sok időt elvesz a gyerek idejéből. A koncentrációja se megfelelő. Ez az esemény akár még lelki traumát is okozhat majd nálam. A lelki trauma nagyban befolyásolni fogja majd a jellemfejlődésem. Ez az egész kihatással lesz az egész életemre. Akár bele is rokkanhatok majd. De nem baj. Akkor nem megyünk. – Folytatta tovább, és a végén még az orrát is felhúzta. Ezeket meg honnan a francból tudja? Még csak 6 éves, könyörgöm. Mintha betanulta volna ezt a szöveget. Á, Rosalie-ból ezt is kinézem.
- Megyünk. – Sóhajtottam fel. Elvégre van más választásom?
- Jaj, de izgulok. – Csatlakozott hozzánk Alice is. – 3 óra múlva indul a gépünk. Irány pakolni.
- Mi? Ilyen hamar? Még csak el se búcsúztam Bellától. – Azért ez már a pofátlanság netovábbja.
- Jaj, Edward. Csak 1 hétről van szó. Kibírod addig nélküle.
- 1 hét? Ezt senkise mondta nekem. – Ez csak engem háborít fel? Hát hová csöppentem?
- Mert nem kérdezted. – Öltött rám nyelvet Alice. A kis pukkancs.
- Nem érünk most erre rá. Sipirc, mindenki pakolni. – Csapta össze két tenyerét húgom. Mindenki készségesen elkullogott a szobájába, így hát én is így tettem.  Bedobáltam pár cuccot a bőröndömbe, majd felhívtam Bellát. Biztos ki lesz akadva. Mondjuk, megérteném.
- Szia, édes. Mizujs? – Már a hangjától elolvadok.
- Szia, kicsim. Hát ömm… izé… lenne itt valami… - Szedd össze magad Edward! Férfi vagy.
- Baj van? – Kérdezte aggódva. Gratulálok! Az év nyuszija díjat elnyernéd.
- Disneylandbe megyünk 1 hétre 3 óra múlva. – Mondtam ki egy szuszra. Hű! Bátorság 4ever.
- Jó szórakozást! Érezzétek jól magatokat! Add át üdvözletem a többieknek! – Mondta könnyedén. Ennyi? Semmi veszekedés? Semmi leordibálom a hajad a fejedről? Hát milyen nő ez? Legalább egy kis hisztit, kérem.
- Ömm… okés. Átadom nekik. – Nyögtem ki végül. Ez a férfi hiú büszkeségemet sérti. Ki hallott már ilyet?
- Edward. Gyere, indulunk. – Hallottam meg húgom hangját. Mi van? Alice-ék elkészültek 10 perc alatt? Ez az év vicce.
- Mennem kell! Majd hívlak. Vigyázz magadra! Szeretlek.
- Te is. Én is. Nem túl gyorsan hintázni, mert összekócolódik a hajad. – Kezdett el kuncogni.
- Nagyon vicces. Tényleg mennem kell. Szia.
- Szia.
Letettem, majd felkaptam a bőröndöm és leslattyogtam a nappaliba. Á, szóval ezért készültek el ilyen gyorsan.
- Hol van a bőröndötök? – Néztem körbe a nappaliban, de sehol semmi.
- El kell mennünk vásárolni. Nincs semmi göncünk, amit magunkkal vihetnénk. – Kezdett el panaszkodni Alice.
- Végül is az a 60 tonna ruha semmiség. Biztos nincs köztük elegendő 1 hétre. – Hangom gúnyosan csengett.
- Most nem érünk rá a hülyeségeidre. Igyekeznünk kell! – Kezdett el kifelé tolni húgom a házból. Ezért nem akartam én ezt. Mindig ez van. De a család, az család. Bármennyire is golyót repítenél mindegyik fejébe. Mondjuk, úgyse halnának meg, szóval tök mindegy. Csak vigyorogj! Talán úgy túléled.

  ( Bella szemszöge)

Edwardék ma este érkeznek haza. Végre! Már nagyon hiányzott. Meg meglepetésem is van számára. Miután elutaztak, csak nem múltak el a rosszullétek. És a menszeszem sem jött meg. Továbbra is zabáltam mindent és mindenkor. A hasam is kezdett növekedni. Anyáék szóvá is tették, hogy kicsit meghíztam. Ráfogtam arra, hogy kicsit sokat ettem mostanában, de majd lemozgom. Szerencsére bevették. Minden jel továbbra is arra mutatott, hogy terhes vagyok. De mivel a teszt negatív lett, ez képtelenségnek tűnt. Aztán elgondolkoztam. Ha tényleg terhes vagyok, akkor egy félig vámpír félig ember babát hordok a szívem alatt. Nem hiszem, hogy a teszteket erre találták volna ki. Szóval 99 %, hogy terhes vagyok. Már alig várom, hogy elmondhassam Edwardnak. Szándékosan azt tervezem előre csak, hogy beszélnem kell vele. Nem akarom, hogy Alice lelője a poént. Már csak 3 óra. Vajon örülni fog? Nagyon remélem.

   ( Edward szemszöge)

Bella nem tudja, de korábban jöttünk haza. Azt mondtam neki, hogy csak nyolcra érünk haza, de három órával korábbi géppel érkeztünk. Meg akarom lepni. Már nagyon hiányzik. Ez az 1 hét viszonylag simán telt el. Leszámítva kisebb károkat – amiket ki kellett fizetnünk, és amik természetesen Emmett hibájából keletkeztek – minden zökkenőmentesen ment. A lányok is boldogok, mert vásároltak dögivel, Hanna is boldog, mert eljutott Disneylandba, Emmett is boldog, mert végre megkapta Rosalietól, amit akart, és én is boldog vagyok, mert egy ideig nem nyaggatnak majd. Mikor leparkoltam a ház előtt, ismerős vámpír illat csapta meg az orromat. Nem, ez nem lehet. Hogy találtak ránk?
- Edward, te is érzed? – Kérdezte rémülten Alice. Már késő volt a meneküléshez. Körbekerítettek minket. Mindannyian kiszálltunk a kocsiból. Rosalie szorosan magához ölelte Hannát, aki reszketett a félelemtől.
- Nocsak, nocsak! Kiket látnak szemeim. Hiányoztunk nektek? – Kérdezte gúnyosan Carlisle. Ki akartam olvasni a gondolataiból, hogyan bukkantak ránk, de szándékosan nem gondolt rá. A francba! Körbenéztem, de nem találtam kibúvót. Végünk. Nincs menekvés.
- Hogy találtatok ránk? – Legalább tudjam. ki vagy mi okozta a vesztem.
- Volt egy kis segítségünk. Lépj elő, drágám. – Carlisle parancsára a tömeg egy része kettévált, és kilépett Xénia. Xénia? Rosalie barátnője? Már semmit se értek.
- Xénia? – Kérdezte döbbenten Rosalie. – Hogy tehetted ezt? Hisz barátnők voltunk. Képes voltál elárulni? De miért?
- Barátnők? – Nevetett fel Xénia. – Ugyan már! De sokkal egyszerűbb lenne, ha inkább bemutatkoznék. Megkönnyítené a dolgunkat. Az igazi nevem Brittany Dawson.  – Felkaptam rá a fejem. A többieknek ez a név semmit sem mondott, de nekem annál többet.
- Még mindig nem értem. – Felelte értetlenül Rosalie.
- A menyasszonyom. – Suttogtam magam elé.


Ui: Ha vki nem értené a fejit, elárulom, h nem írtam le Disneylandet, ugrottam az időben 1 hetet :D Komi határ :) Pusszantás :)