35.fejezet- Az álom

Meghoztam a fejit :) Ááá, azok a komik :D Szakadtam rajtuk :D Oldalra kiírtam a komi határt :D A friss időpontja és lehet ízelítő is ki fog kerülni a kövi fejiből majd :D Bár, most nincs mit kitennem :D Majd a későbbiekben lehet fogom használni :D Na mindegy :D Jó olvasást :)

"Akármit is cselekszel az életedben, lényegtelenné válik, de nagyon fontos, hogy megtedd, mert senki más nem fogja. Mint mikor valaki belecsöppen az életedbe, és az egyik feled azt mondja: "közel sem vagy a tökéletes állapothoz", de a másik viszont: "tedd örökre magadévá őt".

"Ne feledd: mindenki, akit megismersz, fél valamitől, szeret valamit és elvesztett már valamit."


  ( Bella szemszöge)

Hogy lehettem ennyire hülye? Hisz mit is gondoltam? Hogy egy olyan srác, mint Edward, komolyan érdeklődne irántam? Kész röhej. Egy idióta balfék vagyok. Egy naiv kislány. Már megint bedőltem a nyálas dumának. A szép szavaknak. Szeretlek. Közbe meg menyasszonya van. Bárcsak kiherélhetném, hogy több lányt ne tudjon átbaszni. Ez a baj velünk, nőkkel. Mindent elhiszünk. Mert hinni akarunk. Tündérmeséről álmodunk, ahol értünk jön a szőke herceg fehér lovon, megment minket, majd boldogan élünk, amíg meg nem halunk. Pedig ez kibaszottul nincs így. Nincsenek hercegek, se örökké tartó szerelmek. Csak ki kellene nyitnunk a szemünket. De még ahhoz is lusták vagyunk. Álmodozunk. Istenem! Mi a francért nem lehetek én is olyan érzéketlen, mint ő? Ő boldogan éli tovább az életét a menyasszonyával, míg én itt sírok a kocsiban. Bömbölök, mint egy 5 éves, akitől elvették a babáját. Még szerencse, hogy anyuék nem jöttek ki megnézni mi van velem.
- Nyugi Bella! Nem nézhetsz ki olyan ramatyul. – Nyugtatgattam magam, majd belenéztem a visszapillantó tükörbe.
- Jézusom! Mint egy zombi. Össze kell szedned magad! Nem sírhatsz tovább miatta. Ha ő elég hülye volt ahhoz, hogy elsétáljon, te legyél elég okos ahhoz, hogy ez ne érdekeljen. Igen, nem fog érdekelni. Független, erős nő vagyok. Ezen is túl fogok jutni. Harcolnom kell. Főleg a kicsiért. – Erre a gondolatra gyengéden végigsimítottam a pocimon.
- Értünk túl kell lépnem rajta. Most csak magunkra gondolhatok. Ketten. És nagyon boldogak leszünk. Igaz picim? – Vajon hallja, amit mondok? Mindegy, nem számít. Pár percig még a kocsiban ültem. Összeszedtem magam, hogy embernek nézzek ki. Kiszálltam a kocsiból, majd az ajtóhoz sétáltam. Mielőtt benyitottam volna, megtorpantam. Apáék biztos kérdezősködni fognak. Előttük el kell játszanom, hogy minden rendben. Képes vagyok rá. Benyitottam, majd elkiáltottam magam.
- Hazajöttem. – Fél perc alatt mindketten előttem termettek. Nem kíváncsi népség, mi? Nem szóltak semmit, csak bámultak rám. Nem zavartattam magam, levettem a felesleges cuccokat magamról. Miután végeztem, percekig némán néztük egymást.
- Mi van? – Elégeltem meg a dolgot.
- Minden rendben? – Mért végig anya. Erre most mit mondjak? Persze, minden okés, csak a srác, akit szeretek jól átbaszta az agyam, mert menyasszonya van. Én csak egy kis nyári kaland voltam a számára. Mellesleg úgy néz ki, hogy terhes vagyok. Ja, és azt említettem már, hogy félig vámpír félig ember babát hordok a szívem alatt? Nem tudom, mitől különlegesebb egy ilyen baba, mint a sima emberi magzat. Lehet, ha megszületik, megöl, mert éhes lesz. De amúgy minden okés. Minden a legnagyobb rendben. Kicsit sokkolnám őket ezekkel.
- Persze. – hazudtam végül. Nekik is könnyebb így. Elég, ha én idegeskedem.
- Csak, mert sokáig ültél kint a kocsidban. Mit csináltál? – Hm, gondolkozzunk csak.
- Edwarddal telefonáltam.
- Hogy hogy? Hát most nem náluk voltál? – Anyám és a „pont bele a közepébe” kérdései.
- Disneylandben maradtak még pár napra. Kihasználják az utolsó nyári napokat. Csak kocsikáztam egy kicsit. De ezt mondtam neked, anya. – Az arcom rezzenéstelen volt. Megy ez neked Bella Swan.
- De én… - Anya értetlenül nézett rám. Utálok nekik hazudni, de most muszáj.
- Fáradt vagyok. Nem mehetnék aludni?
- Persze kislányom, menj csak. – Vette át a szót apu, mert anyu még mindig döbbenten állt ott.
- Jó éjt! – Nyomtam mindkettőjük arcára egy puszit, majd felrohantam a lépcsőn. Nem estem el. Tök menő vagyok. Előkaptam egy rövidnadrágot, egy toppot, meg egy bugyit, és átslisszoltam a fürdőbe. Lezuhanyoztam, felöltöztem, és elvégeztem a szükséges teendőimet. Visszamentem a szobámba, majd lefeküdtem. Nem tudtam aludni. A gondolataim folyton a mai nap történésein jártak. Nem szabad agyalnom ezen. Egész éjjel forgolódtam. Egyszer akarok úgy Isten igazából aludni, és pont ilyenkor nem sikerül?



Egy réten találtam magam. Pontosabban a mi rétünkön. Egyedül voltam. Hogy kerültem ide? Hirtelen zajt hallottam. Megrémültem, és futni kezdtem. Csak futottam és futottam. Nem néztem hátra. Olyan érzésem volt, mintha valaki követne. Hirtelen visszajutottam arra a helyre, ahonnan elindultam. Megint futni kezdtem, s megint visszajutottam ugyanoda. Mintha csak körbe-körbe futkároztam volna. Megálltam. Felesleges menekülnöm. Megint zajt hallottam. Összerezzentem.
- Ki van ott? – Kérdeztem rémülten. Sötét volt. Valaki kilépett a fák közül. Nem láttam az arcát. Az alak egyre csak közeledett felém. Feszülten várakoztam. Nem sietett, lassan lépkedett. Mikor már elég közel került hozzám, rögtön felismertem. Ez az arc felejthetetlen. Örökre az emlékezetembe véstem.
- Edward? – Kérdeztem értetlenül. Ő mégis, hogy került ide? Megállt előttem, és csak az arcomat fürkészte.
- Miért vagy itt? – Suttogtam magam elé. Nem válaszolt. Csöndbe burkolózott.
- Azért jöttél vissza, hogy még jobban megalázz? Nem volt még elég, amit a házatok előtt tettél velem? Felfogtam, hogy csak egy kis nyári kaland voltam számodra. Nem kell még egyszer a szemembe mondani. Miért akarsz megint rám taposni? – Éreztem, hogy kibuggyannak a könnyeim. Miért vagyok ennyire gyenge? Keze végigsiklott az arcomon, letörölve a cseppeket róla. Hideg érintése határozottan jól esett.
- Bella – hangja hallatán sírásroham tört rám.
- Shhh – húzott közelebb magához, s átölelt. Olyan jó volt a karjai közt lenni. Gyengéden simogatta a hátamat. Miután valamennyire lecsillapodtam, eltolt magától.
- Bella. Amiket a fejedhez vágtam, az mind hazugság. Hogyan is lehettél volna csak egy kaland, mikor te hoztál fényt az életembe? Tudnod kell valamit. – Egész végig mélyen a szemembe nézett.
- Szeretlek – fogta meg a kezemet. – Minden egyes szavam hazugság volt. Őrülten szeretlek, és örökké szeretni is foglak. Noha nem lehetek veled, lélekben mindig ott leszek melletted. Ezt sose felejtsd el! Soha egyetlen nő sem pótolhat majd téged. Elvégre, ha meggyújtunk egy gyertyát, majd eloltjuk, sötétebb lesz, mint azelőtt volt.
- Mit akarsz ezzel Edward? – értetlenül néztem rá. Összezavarodtam. Pár órával ezelőtt még azt mondta, hogy nem szeret, most meg épp az ellenkezőjét.
- Tudod miért szomorú a Hold? – Tért ki a válasz elől. Felnézett az égre.
- Nem, nem tudom. Miért? – Én is feltekintettem. Egészen varázslatos látvány.
- Mert volt egy szerelme. Úgy hívták: Kuekuatsu, vele élt a szellemek világában. Minden éjjel együtt járták az eget. De egy másik égi szellem irigy volt; cselt vetett be, hogy megszerezze magának a Holdat. Szólt Kuekuatsunak, hogy vigyen a Holdnak vadrózsát, amit akkor talál, ha lejön közénk a Földre. De azt nem tudta, hogy ha lejön a szellemek világából, akkor többé már nem térhet vissza… Éjjelente, ha felnéz az égre, a Holdat látja, s fájdalmasan üvölti a nevét. De már sosem érintheti meg többé…
- Szomorú történet. – Fordultam vissza felé, de már nem volt ott.
- Edward? – Nem jött válasz.
- Edward? – Könnyek közt indultam a megkeresésére. De semmi. Eltűnt. Megint elhagyott.

Zihálva ébredtem fel. Semmi baj. Csak álom. Csak egy álom volt. Képtelen voltam visszaaludni. De nem is akartam. Gondolkoznom kell. Nem ámíthatom magam tovább. Egy lény van a hasamban, amiről nem tudok semmit. Akár még veszélyes is lehet. Tudom, a kicsikém nem bántana senkit se szánt szándékkal, de az ösztönei felett nem tud uralkodni.
- Mégis mi tévő legyek? – Suttogtam a sötétbe. Nincs senki, akivel megoszthatnám ezt a dolgot. Egyedül maradtam.
- Bárcsak segíthetnél nekem. – Simítottam végig a pocakomon. Hirtelen éles fájdalmat éreztem. Mintha megrúgott volna. Biztos csak képzelődöm. Ilyen korban még nem adhat jeleket. Bár, ő nem ember. Lehet fejlettebb. Ennél hülyébb már amúgy sem lehetek. Kipróbálom.
- Hallasz engem? – A kérdésre újabb rúgást kaptam. Aszta! Erre nem számítottam.
- Hű! Nagyon okos vagy picim. A mama nagyon büszke rád. Beszélgethetnél velem. Csináljuk azt, ha a válaszod nem, akkor egyet rúgsz, ha igen, akkor kettőt. Rendben? – Két rúgást kaptam.
- Lehetne gyengédebben? Ez fáj a mamának. Fontos dologról kell döntenünk. Elvégre a közös jövőnkről van szó. A mama nem tudja, hogy elmenjen vagy maradjon. Segítenél benne dönteni? – Újabb két rúgás.
- Neked mi a véleményed? Minden rajtad múlik. Azt tesszük, amit te akarsz. El akarsz menni innen? – A következő pillanatban jött is a válasz. Tehát megszületett a döntés. Elmegyünk.
Az éjszaka további részében fent voltam. Reggel megvártam, míg apuék elmennek itthonról.
- Elmentem! – Kiáltott fel anyu. Ez volt a jel. Kipattantam az ágyból, beledobáltam pár cuccomat a bőröndbe, majd felöltöztem. Fájdalmas búcsút vettem minden helyiségtől. Hagytam egy búcsúlevelet anyáéknak. Beleírtam, hogy muszáj volt elmennem, és, hogy ne keressenek. Nagyon sajnálom, és szeretem őket. Kivittem a bőröndöt a kocsiba, majd bepattantam.
- A közös jövőnk kezdete, picim. – Gázt adtam, majd elhajtottam. Azt még nem tudom, hogy hová megyek, csak el innen. Magam mögött kell hagynom a múltam.