Először is boldog Halloween-t mindenkinek :D A frissel kapcsolatban: már szóltam Allie-nak, amint tudja, megírja nektek :)
Chatparty: kedd, szerda 19:00-tól :D Még nem tudtam beszélni Allie-val, de ha ezt látod mézes puszedlim, ne üss szét :D Ha nem lesz senki, nekem az is jó :D Legfeljebb benyomok egy filmet, meg néhány táblás csokit :D
És még vmi :P Nekem bejön a szám, s a klip is :D
2010. október 31., vasárnap
2010. október 24., vasárnap
Ne verjetek szét :D
Tudom, tudom, már rég volt friss ... * védi a fejét* De most egyszerűen nem tudok írni. Nem ihlethiány van, sem az, hogy nincs elég időm, de mégis... vmiért nem jön a késztetés, hogy írjak. Ezt hívják kiégésnek? Lehet. Nem arról van szó, hogy elmúlt volna a Twilight lázam, mert megvan még, de már nem annyira erős, mint régen. Már másért is odavagyok :P Az is közrejátszik, hogy saját könyvre gyűjtök ötleteket, és ez foglal le. Egyszerűen perpillanat nem tudok arra gondol, hogy mi legyen Bellával és Edwarddal, amikor teljesen más eseményen, szereplőkön dolgozom. Bocsánat, de beindultak a hormonjaim, és nem tudom leállítani őket :D Amint összeszedtem magam, hozom is a frisst. Amiért most bejegyzek, az az, hogy szeretnétek-e chatpartyt őszi szünetbe? Az az igazság, hogy nagyon tetszenek azok a blogok, ahol fantasztikus beszélgetések zajlanak a chatekbe. Én is szeretnék valami ilyesmit. Jobban megismerni az olvasókat. Szerintem egy ilyen party nagyon klassz. Azért őszi szünetre gondoltunk, mert akkor nincs suli, mindenki ráér. Vagyis legtöbben. Ti mit szólnátok hozzá? Oldalra kitettem egy szavazást. Remélem, nektek is bejön majd az ötlet :) Sietek a frissel, de addig is csak azt tudom ajánlani, hogy olvassatok :) Olyan jó könyvek vannak, de komolyan :P Imádom az írók fantáziáját :D Sok sok cuppcuppolással, és Zarekes öleléssel: Puszmó
2010. október 16., szombat
EM-9. fejezet - Érzelmek
Na, sziasztok. Meghoztam a frisst, bár kicsit csalódott vagyok. Nem jött össze a komihatár. Na, mindegy. Most szemet hunytam felette. Erre viszont vonatkozik már. Jó olvasást :)
( Carlisle szemszöge)
Kedves Carlisle, barátom! Tudtuk, hogy a fiad - az a gyáva féreg, aki uralkodónak nevezi magát- át fogja adni az üzenetünket. Mit szólsz a kis meglepetésünkhöz? Hát nem fantasztikus? Úgy gondoltuk, hogy az utóbbi időben eléggé ellaposodott az életed, így hát mi egy kis színt viszünk bele. Mit szólnál egy kis játékhoz? Nem lenne más dolgod, mint csupán átadni a trónt, és mi cserébe visszaszolgáltatjuk a hőn szeretett lánykádat. Nem vennénk a szívünkre, ha esetleg megbomlana a ti kis cuki családi békétek. Így hát az ajánlatunk a következő: ti szépen átadjátok a trónt, mi pedig visszaadjuk Alice-t. Már ha szükségetek van rá. Szó, ami szó, igen mutatós darab, az biztos. Bárcsak ne beszélne annyit! De semmi sem lehet tökéletes. Ha elfogadod az ajánlatunkat, jelenj meg Edwarddal december harmadikán a palota háta mögött található erdőtől 500 méterre. De semmi trükk. Mi nem a Volturi vagyunk. Baráti öleléssel: Stefan és Vladimir
- Na, belátod végre, hogy igazam van? – kezdett el járkálni Edward.
- Amelyik vámpír fenyegetőzik, az nem harap – húztam meg a vállam.
- Mi a francos istennyiláról beszélsz te? – termett előttem hirtelen – Nem fogod fel, hogy Alice életéről van szó? – ragadta meg a pólóm szegélyét.
- Leszarom, hogy mit gondolsz. Ott leszek azon a tetves találkozón, és visszaszerzem a húgom. Jobb, ha beletörődsz, hogy átadom a trónt. Ez a kibaszott uralkodás nem hozott mást a családra, csak szenvedést. Befejeztem! Véget vetek ennek a hülyeségnek. Elmegyünk innen, és új életet kezdünk. Veled, vagy nélküled, de elmegyünk. De ha velünk akarsz jönni, akkor meg kell változnod. Nem fogok többet szemet hunyni a dolgaid fölött. Elvesztetted Esme-t, jó, tudjuk, hogy fáj. De nem foghatod örökké erre, hogy egy szörnyeteg lettél. Nem fogsz tudni rajta túllépni igazán sohasem, de legalább próbálj meg vele együtt élni. Hát nem veszed észre, hogy egyedül maradtál? Mindenkit sikerült elmarnod magad mellől. Megérte?
- Fogd be! – fogtam be a fülem, hátha úgy nem hallom, amit mond, de sikertelen volt.
- Mindig is felnéztünk rád. Te voltál a példaképünk. A példakép, aki a szemünkben a legerősebb volt. Istenítettünk. Csodáltunk. Hová tűnt a jószívűséged? Hová tűnt az a Carlisle, aki minden elesetten segített? Ha nomád volt, ha nem. Ha vámpír, ha ember. Nem tűnhetett el teljesen. Ott van valahol a szíved mélyén. Miért nem harcolsz érte? Miért nem vagy képes megtenni ezt értünk? – ordította a szemembe Edward.
- Te mocskos szemétláda – rontott be az ajtón Jasper. Mielőtt még nekem eshetett volna, Edward lefogta.
- Ő a lányod. A kurva életbe! Hagynád meghalni?
- Honnan tudsz róla? – kérdezte értetlenül Edward.
- Az őröknek is van füle – felelte gúnyosan Jasper.
- Érte megyek. Érted? – szakította ki magát Jasper Edward kezei közül.
- Ne csinálj ostobaságot! Kész öngyilkosság lenne odamenned. Már döntöttem. Elmegyek a találkozóra, és megejtem a cserét.
- Honnan tudod, hogy ez nemcsak egy csapda? Lehet, csak arra szolgál nekik, hogy egyedül légy, és megöljenek téged – nyitottam fel a szemét.
- Te ebbe ne szólj bele! – támadt rám Jasper.
- Elég legyen! Jasper, engedd el! – adta ki az utasítást Edward. Jasper kényszeredetten, de elengedett.
- Én megyek – indultam meg az ajtó felé.
- Csak gondolj arra, hogy Esme mit szólna most ehhez – kiáltott utánam Edward. Sajnos nagyon is jól tudtam, hogy mit. És ez iszonyatosan megrémisztett.
( Emmett szemszöge)
- Mi? – sikerül végre megszólalnom a döbbenettől.
- He… hetvenkettő – kezd el dadogni.
- Ismétlem. Mi? Hanna, kicsim. Biztos vagy benne, hogy szereted azt a bácsit? Lehet, hogy csak kedvesen bánt veled, és ezt téveszted össze a szerelemmel. Hisz még csak kislány vagy, nem tudhatod pontosan, hogy azt érzed, amit. Lehet, hogy csak szeretnéd bemagyarázni magadnak, hogy azt érzed. Nem hiszem, hogy egy – ráncos, aszalt szilvába, kaparom meg a torkom – ilyen érett pasiba szeretsz bele – fejezem be hangosan a mondatot. Apám! Hol tettem szert ilyen pszichológiai rizsára? Írhatnék akár egy könyvet is, Az éj vágyai, avagy Az egy éjszakás kalandok titkai kezdőknek címmel. Én lehetnék Dr. Emmett Cullen, szexuálpszichológus.
- Hát, szeretek vele lenni. Dühös leszek, ha más lányokkal beszélget. Szeretem, ha átölel. Olyan jó illata van – kezd el álmodozni. Anyám! Ez tényleg belépett a hibbant libák klubjába. Egy nő ugyanis, ha szerelmes, tiszta hibbant lesz.
- Ömm – nem tudtam mit kinyögni. A nagy Emmett Cullen most életében először nem tudott megszólalni. Még szerencse, hogy a testvéreim nincsenek itt. Évtizedeken át szívatnának ezzel.
- Tudod, édesem, a nagy korkülönbséget, ami köztetek van, elleneznék az emberek. Náluk ez megbotránkoztatónak számít. Ők nem olyanok, mint a vámpírok. Ők öregszenek – megölöm Alice-t, ha a kezem közé kerül. Hogy engedhette ezt? Nem normális a húgom, az biztos. Szóval ilyen lenne apának lenni. Hát, szó, ami szó, ezeket a kínos beszélgetéseket szívesen kihagyom.
- Én nem mondtam, hogy ember – néz rám nagyra nyitott szemekkel Hanna.
- Ezek szerint… akkor…
- Igen, vámpír – fejezi be helyettem a mondatot.
- Kérlek, mondd, hogy nem Damon az – nem válaszol, csupán lehajtja a fejét. Úristen! Na, most ebből, hogy mászunk ki?
( Axe szemszöge)
- Hazajött már az a tökfilkó? – lép be a szobámba Nessa, mire én gyorsan a párnám alá tuszkolom az újságot.
- Már megint azt nézegeted? – csukja be az ajtót a húgom, miközben a szemét forgatja.
- Minek kérdezed, ha úgyis tudod? – ülök fel az ágyon, szorítva ezzel neki is helyet. Veszi a célzást, s lehuppan mellém.
- Már tegnap óta nem jött haza. Nem, mintha hiányozna, ne értsd félre, de még sohasem maradt ki ilyen sokáig – kezdi el az eszmefuttatását Nessa. Tudom, ha egyszer beindul, nem lehet lelőni se, épp ezért szó nélkül végighallgatom. Úgy hamarabb szabadulok. Vajon kitől örökölhette a cserfességét? Anyától tuti nem. Se attól a radiátortól.
- Anyát nem is izgatja, hogy nincs itthon. Nem úgy tűnik, hogy szeretné. De akkor miért van vele? Nekem itt valami nagyon gyanús. És ki fogom deríteni. Segítesz benne?
- Nes, te mindenben rejtélyt keresel – sóhajtok fel. A következő pillanatban kinyílik a bejárati ajtó, s belép rajta SP.
- Elegem van. Ha nem kapom meg, amit akarok, mindent kitálalok a kölyköknek.
- Miről beszélsz? Ezt nem teheted meg. Megígérted – csendül fel anya kétségbeesett hangja.
- Ó, dehogyisnem. Sőt, még annál is többet megtehetek – nevet fel harsányan.
- Megkeresem az ig… - és ekkor, mintha filmszakadás történt volna. Minden elhalkul.
-„ Mi történt? Miért nem hallok semmit?” – szorítja meg a kezem a húgom, hogy anyáék ne hallják kérdését.
- „ Szerintem anya felvonta a pajzsát. Igazad volt, Nes. Itt valami tényleg gyanús.”
- „Na, ugye. Nekem mindig igazam van.” – mosolyodik el. Megforgatom a szemem. A fő, hogy no ego.
( Carlisle szemszöge)
Bezárkózom a szobámba, mintha ezzel elmenekülhetnék a múltam elől. Hiába futok előle, mindig utolér. Azt azonban elfelejtettem, hogy van egy vendégem.
- Ő a feleséged? – mutat felém Mary egy képet Esmeről.
- Csak volt. Meghalt- tépem ki a kezéből, s visszateszem a helyére.
- Ó, sajnálom.
- Nem kell.
- Tudod, mi a te bajod? Félsz az érzelmektől. Sok emberre igaz, akit már ért csalódás. Körbekeríted a szíved, hogy megvédd magad az újabb csalódásoktól. Csak elfelejted, hogy ezáltal az összes többi érzelmet is ellököd magadtól. Nehéz beismerni ezt. Sokan sohasem teszik meg. De neked érdemes lenni. Fantasztikus családod van, akik szeretnek. Pontosabban csak szerettek. Nem mindenkinek adatik ez meg. Irigyellek értük, be kell, valljam. Én egész életemben egyedül voltam. Nem tudom, milyen érzés ilyen családi légkörben felnőni. Mázlista vagy, tudod? Csak ne cseszd el, mert meg fogod bánni.
- Először is: én nem vagyok ember, ha nem tűnt volna fel. Másodszor: nem vagyok kíváncsi egy elmebeteg nőszemély kioktatására. Mert aki egy vámpírokkal teli kastélyban maradt, az nem lehet más, csak őrült. Pont te beszélsz nekem folytatásról, meg újrakezdésről, mikor nem tértél vissza az emberek életébe, hanem itt maradtál? Milyen jövőd lehet itt? Akár már holnap elfogyaszthatlak ebédre. Nem vall túl magas intelligenciahányadosra a maradásod, úgy, hogy kérlek, kímélj meg a prédikációdtól, mert nem vagyok kíváncsi rá – más sem hiányzott, mint egy okoskodó nőszemély, de tényleg. Halványan elmosolyodott, majd folytatta.
- Igazad van. Nincs jogom kioktatni téged. Csupáncsak az igazsággal szembesítettelek. Nem én tehetek róla, hogy az igazság mindig jobban fáj, mint a hazugság. Hogy őrült vagyok-e? – gondolkozott el pár másodpercre. – Nem. Csupáncsak rákos.
( Carlisle szemszöge)
Kedves Carlisle, barátom! Tudtuk, hogy a fiad - az a gyáva féreg, aki uralkodónak nevezi magát- át fogja adni az üzenetünket. Mit szólsz a kis meglepetésünkhöz? Hát nem fantasztikus? Úgy gondoltuk, hogy az utóbbi időben eléggé ellaposodott az életed, így hát mi egy kis színt viszünk bele. Mit szólnál egy kis játékhoz? Nem lenne más dolgod, mint csupán átadni a trónt, és mi cserébe visszaszolgáltatjuk a hőn szeretett lánykádat. Nem vennénk a szívünkre, ha esetleg megbomlana a ti kis cuki családi békétek. Így hát az ajánlatunk a következő: ti szépen átadjátok a trónt, mi pedig visszaadjuk Alice-t. Már ha szükségetek van rá. Szó, ami szó, igen mutatós darab, az biztos. Bárcsak ne beszélne annyit! De semmi sem lehet tökéletes. Ha elfogadod az ajánlatunkat, jelenj meg Edwarddal december harmadikán a palota háta mögött található erdőtől 500 méterre. De semmi trükk. Mi nem a Volturi vagyunk. Baráti öleléssel: Stefan és Vladimir
- Na, belátod végre, hogy igazam van? – kezdett el járkálni Edward.
- Amelyik vámpír fenyegetőzik, az nem harap – húztam meg a vállam.
- Mi a francos istennyiláról beszélsz te? – termett előttem hirtelen – Nem fogod fel, hogy Alice életéről van szó? – ragadta meg a pólóm szegélyét.
- Leszarom, hogy mit gondolsz. Ott leszek azon a tetves találkozón, és visszaszerzem a húgom. Jobb, ha beletörődsz, hogy átadom a trónt. Ez a kibaszott uralkodás nem hozott mást a családra, csak szenvedést. Befejeztem! Véget vetek ennek a hülyeségnek. Elmegyünk innen, és új életet kezdünk. Veled, vagy nélküled, de elmegyünk. De ha velünk akarsz jönni, akkor meg kell változnod. Nem fogok többet szemet hunyni a dolgaid fölött. Elvesztetted Esme-t, jó, tudjuk, hogy fáj. De nem foghatod örökké erre, hogy egy szörnyeteg lettél. Nem fogsz tudni rajta túllépni igazán sohasem, de legalább próbálj meg vele együtt élni. Hát nem veszed észre, hogy egyedül maradtál? Mindenkit sikerült elmarnod magad mellől. Megérte?
- Fogd be! – fogtam be a fülem, hátha úgy nem hallom, amit mond, de sikertelen volt.
- Mindig is felnéztünk rád. Te voltál a példaképünk. A példakép, aki a szemünkben a legerősebb volt. Istenítettünk. Csodáltunk. Hová tűnt a jószívűséged? Hová tűnt az a Carlisle, aki minden elesetten segített? Ha nomád volt, ha nem. Ha vámpír, ha ember. Nem tűnhetett el teljesen. Ott van valahol a szíved mélyén. Miért nem harcolsz érte? Miért nem vagy képes megtenni ezt értünk? – ordította a szemembe Edward.
- Te mocskos szemétláda – rontott be az ajtón Jasper. Mielőtt még nekem eshetett volna, Edward lefogta.
- Ő a lányod. A kurva életbe! Hagynád meghalni?
- Honnan tudsz róla? – kérdezte értetlenül Edward.
- Az őröknek is van füle – felelte gúnyosan Jasper.
- Érte megyek. Érted? – szakította ki magát Jasper Edward kezei közül.
- Ne csinálj ostobaságot! Kész öngyilkosság lenne odamenned. Már döntöttem. Elmegyek a találkozóra, és megejtem a cserét.
- Honnan tudod, hogy ez nemcsak egy csapda? Lehet, csak arra szolgál nekik, hogy egyedül légy, és megöljenek téged – nyitottam fel a szemét.
- Te ebbe ne szólj bele! – támadt rám Jasper.
- Elég legyen! Jasper, engedd el! – adta ki az utasítást Edward. Jasper kényszeredetten, de elengedett.
- Én megyek – indultam meg az ajtó felé.
- Csak gondolj arra, hogy Esme mit szólna most ehhez – kiáltott utánam Edward. Sajnos nagyon is jól tudtam, hogy mit. És ez iszonyatosan megrémisztett.
( Emmett szemszöge)
- Mi? – sikerül végre megszólalnom a döbbenettől.
- He… hetvenkettő – kezd el dadogni.
- Ismétlem. Mi? Hanna, kicsim. Biztos vagy benne, hogy szereted azt a bácsit? Lehet, hogy csak kedvesen bánt veled, és ezt téveszted össze a szerelemmel. Hisz még csak kislány vagy, nem tudhatod pontosan, hogy azt érzed, amit. Lehet, hogy csak szeretnéd bemagyarázni magadnak, hogy azt érzed. Nem hiszem, hogy egy – ráncos, aszalt szilvába, kaparom meg a torkom – ilyen érett pasiba szeretsz bele – fejezem be hangosan a mondatot. Apám! Hol tettem szert ilyen pszichológiai rizsára? Írhatnék akár egy könyvet is, Az éj vágyai, avagy Az egy éjszakás kalandok titkai kezdőknek címmel. Én lehetnék Dr. Emmett Cullen, szexuálpszichológus.
- Hát, szeretek vele lenni. Dühös leszek, ha más lányokkal beszélget. Szeretem, ha átölel. Olyan jó illata van – kezd el álmodozni. Anyám! Ez tényleg belépett a hibbant libák klubjába. Egy nő ugyanis, ha szerelmes, tiszta hibbant lesz.
- Ömm – nem tudtam mit kinyögni. A nagy Emmett Cullen most életében először nem tudott megszólalni. Még szerencse, hogy a testvéreim nincsenek itt. Évtizedeken át szívatnának ezzel.
- Tudod, édesem, a nagy korkülönbséget, ami köztetek van, elleneznék az emberek. Náluk ez megbotránkoztatónak számít. Ők nem olyanok, mint a vámpírok. Ők öregszenek – megölöm Alice-t, ha a kezem közé kerül. Hogy engedhette ezt? Nem normális a húgom, az biztos. Szóval ilyen lenne apának lenni. Hát, szó, ami szó, ezeket a kínos beszélgetéseket szívesen kihagyom.
- Én nem mondtam, hogy ember – néz rám nagyra nyitott szemekkel Hanna.
- Ezek szerint… akkor…
- Igen, vámpír – fejezi be helyettem a mondatot.
- Kérlek, mondd, hogy nem Damon az – nem válaszol, csupán lehajtja a fejét. Úristen! Na, most ebből, hogy mászunk ki?
( Axe szemszöge)
- Hazajött már az a tökfilkó? – lép be a szobámba Nessa, mire én gyorsan a párnám alá tuszkolom az újságot.
- Már megint azt nézegeted? – csukja be az ajtót a húgom, miközben a szemét forgatja.
- Minek kérdezed, ha úgyis tudod? – ülök fel az ágyon, szorítva ezzel neki is helyet. Veszi a célzást, s lehuppan mellém.
- Már tegnap óta nem jött haza. Nem, mintha hiányozna, ne értsd félre, de még sohasem maradt ki ilyen sokáig – kezdi el az eszmefuttatását Nessa. Tudom, ha egyszer beindul, nem lehet lelőni se, épp ezért szó nélkül végighallgatom. Úgy hamarabb szabadulok. Vajon kitől örökölhette a cserfességét? Anyától tuti nem. Se attól a radiátortól.
- Anyát nem is izgatja, hogy nincs itthon. Nem úgy tűnik, hogy szeretné. De akkor miért van vele? Nekem itt valami nagyon gyanús. És ki fogom deríteni. Segítesz benne?
- Nes, te mindenben rejtélyt keresel – sóhajtok fel. A következő pillanatban kinyílik a bejárati ajtó, s belép rajta SP.
- Elegem van. Ha nem kapom meg, amit akarok, mindent kitálalok a kölyköknek.
- Miről beszélsz? Ezt nem teheted meg. Megígérted – csendül fel anya kétségbeesett hangja.
- Ó, dehogyisnem. Sőt, még annál is többet megtehetek – nevet fel harsányan.
- Megkeresem az ig… - és ekkor, mintha filmszakadás történt volna. Minden elhalkul.
-„ Mi történt? Miért nem hallok semmit?” – szorítja meg a kezem a húgom, hogy anyáék ne hallják kérdését.
- „ Szerintem anya felvonta a pajzsát. Igazad volt, Nes. Itt valami tényleg gyanús.”
- „Na, ugye. Nekem mindig igazam van.” – mosolyodik el. Megforgatom a szemem. A fő, hogy no ego.
( Carlisle szemszöge)
Bezárkózom a szobámba, mintha ezzel elmenekülhetnék a múltam elől. Hiába futok előle, mindig utolér. Azt azonban elfelejtettem, hogy van egy vendégem.
- Ő a feleséged? – mutat felém Mary egy képet Esmeről.
- Csak volt. Meghalt- tépem ki a kezéből, s visszateszem a helyére.
- Ó, sajnálom.
- Nem kell.
- Tudod, mi a te bajod? Félsz az érzelmektől. Sok emberre igaz, akit már ért csalódás. Körbekeríted a szíved, hogy megvédd magad az újabb csalódásoktól. Csak elfelejted, hogy ezáltal az összes többi érzelmet is ellököd magadtól. Nehéz beismerni ezt. Sokan sohasem teszik meg. De neked érdemes lenni. Fantasztikus családod van, akik szeretnek. Pontosabban csak szerettek. Nem mindenkinek adatik ez meg. Irigyellek értük, be kell, valljam. Én egész életemben egyedül voltam. Nem tudom, milyen érzés ilyen családi légkörben felnőni. Mázlista vagy, tudod? Csak ne cseszd el, mert meg fogod bánni.
- Először is: én nem vagyok ember, ha nem tűnt volna fel. Másodszor: nem vagyok kíváncsi egy elmebeteg nőszemély kioktatására. Mert aki egy vámpírokkal teli kastélyban maradt, az nem lehet más, csak őrült. Pont te beszélsz nekem folytatásról, meg újrakezdésről, mikor nem tértél vissza az emberek életébe, hanem itt maradtál? Milyen jövőd lehet itt? Akár már holnap elfogyaszthatlak ebédre. Nem vall túl magas intelligenciahányadosra a maradásod, úgy, hogy kérlek, kímélj meg a prédikációdtól, mert nem vagyok kíváncsi rá – más sem hiányzott, mint egy okoskodó nőszemély, de tényleg. Halványan elmosolyodott, majd folytatta.
- Igazad van. Nincs jogom kioktatni téged. Csupáncsak az igazsággal szembesítettelek. Nem én tehetek róla, hogy az igazság mindig jobban fáj, mint a hazugság. Hogy őrült vagyok-e? – gondolkozott el pár másodpercre. – Nem. Csupáncsak rákos.
2010. október 9., szombat
8. fejezet - Szennyes
Sziasztok! Puszmónak dolga van, névszerint pizsi-partizik, így engem érte a megtiszteltetés, na meg benneteket, hogy én írtam meg a frisst :D Jó olvasást: Alice
8. fejezetSzennyes
Alice szemszöge
- Hol vagyok?! – követeltem egy rosszarcú, öregvámpírtól. A teste porzott, mintha mészből lenne, és épp bomlásnak indulna. Olyan porhanyós volt, mint amilyen a Volturi. Talán ez a halottak bosszúja? Mamááám…
- Mindent a maga idejében szép hölgy! – dörmögte a másik, amelyik lefogott. Hogy megrugdosnám, Istenem!
- De nem értik? Nekem ma találkozom, lenne a férj… a barátommal. Szóval mondják, mit akarnak, vagy engedjenek a dolgomra! – vázoltam fel a lehetőségeket.
- Ma biztosan nem. Ha teljesítik a követelésünket, szabadon távozhat. Ha nem, maga bánja. Bízzon a családja szeretetében, és várjon.
- Mit akarnak tőlük? Van nekem pénzem! Őket hagyja ki ebből! – ripakodtam rájuk, és fészkelődni kezdtem, hogy kiszabaduljak, de csak annyit értem el, hogy erősebben szorított. Ha drámain fogalmaznék, azt mondanám: a vért is kiszorította a csuklómból. Na, persze ez nem igaz, de akkor is fájt!
- Nem szép dolog így bánni egy lánnyal! – jegyeztem meg. Szorítása csillapodott.
- Csak maradjon csöndbe! – jött be a harmadik jómadár. – Idegesítő lányka! Nem volt csendesebb? – hangja reszelős, kellemetlen volt, erős románakcentussal. Fintorogva bámultam matt fehér, ráncos arcára.
Edward szemszöge
- Carlisle! – csaptam a masszív, tölgyfaasztalra, ami megadóan, hangos reccsenéssel mondta fel a szolgálatot. Égtem a dühtől. Legszívesebben annak a kontaktlencsés képének ugrottam volna. – Nem fogod fel? ALICE! A lányod! Mi a fontosabb a kibaszott uralmad, ami tönkre tett MINDENT! Tönkre tette a családunkat – vettem finomabbra, halk, suttogásra futotta. Tönkre tette az életemet, és a szívemet… folytattam gondolatban. Vajon Bella jól van? Összejött azzal a Summer gyerekkel? A gondolatától még mérgesebb lettem. – Vagy Alice? A lányod! A románok Volterrát akarják! Mondom: és? Mikor ott van Allie! A testvérem! Neked meg az elcseszett birodalmad kell?!
- Nem nyitok vitát! – meredt rám.
- Alice, a kicsi Allie! Megölik! – folytattam. – Meg fogják ölni!
- Nem merik… - győzködte magát.
- Itt van! – nyomtam a kezébe a levelet. – Olvasd! – utasítottam.
Bella szemszöge
- Nem hiszem el! – dobta be a durcát Sp. – Már hónapok a feleségem vagy, de egy ujjal sem érhettem hozzád.
- Mondtam, hogy soha nem foglak szeretni! Sőt, kimondottan utállak! Örülj, hogy megtűrlek a házamban! – vágtam hozzá. Szerencsém volt, hogy gyermekeim aludtak. Gyermekeim, akik elvileg alig több mint hat hónaposak, még is úgy néznek ki, mint egy tíz-tizenkét éves tini. Idegesítő, hogy nem babázhattam eleget.
- Jó, asszem most megyek… kiszelőztetem a fejem! – azzal eltűnt.
- Csak ne írj még egy emos dalt! Azt én nem élném már túl! – kiáltottam utána.
Bambán álltam a hálószobánk közepén. Nem kellett volna azt éreznem, hogy le kell, hogy üljek, de a lábaimra ólom telepedett, és rogyadozni kezdett. Tudom, hogy csak az eszem játszik velem, ilyet nem érezhetek, még is helyet foglaltam, puha, fehér szőnyegünkön, a térdemet pedig felhúztam, és átkaroltam.
A gyomrom szokásos görcsbe rándult, mint mindig, amikor egyedül vagyok. Kicsit végre elmerülhettem az érzéseimben, levethettem az álcát, ami úgy kínzott.
Vajon Edward jól van a feleségével?
Szorosan lehunytam a szemem, hogy az égető, porzó égés megszűnjön benne. Így, mikor nem láttam a Világot körülöttem, egy lidércálomba csöppentem, képletesen. Láttam, ahogy Edward átöleli gyönyörű feleségét, és ahogy őt csókolja helyettem. Már nem dühös voltam rá, amiért felültetett. Dühömet átvette a fájdalom. Rossz volt magamnak is beismerni, szerettem őt…
Szerelem… a világ legrosszabb dolga. Soha nem akarok többé szerelmes lenni. Teljesen jól vagyok, így, egyedül Alex-al, és Nessával. Igen. Tökéletesen. Közeledő léptek zajára eszméltem fel. A lányom felébredt.
- Anya! – szólított meg az ajtóból.
Felpattantam, és szembefordultam lányommal.
- Igen?
- Be fogom feketére festeni a hajam.
- Miért?! – állam a padlón koppant. Ki akarná a gyönyörű, bronz haját feketére festeni? Pont olyan haja volt, mint Edwardnak. Ugyanolyan rezes.
- Adam is befogja, ezért én is be akarom.
- Mi van? A tesód nem fogja befesteni a haját, gondoskodom róla!
- De befogja! Nem tilthatod meg nekünk! Utálom a hajamat! Azt sem tudom honnan örököltem! Neked sötétbarna a hajad, apámnak meg éjfekete! Magyarázd meg! Mondd el, kinek ilyen színű még a haja!
Most megfogott.
- Kicsim, nektek van a legszebb hajatok. Ez a szín elképesztő. Én nem válnék meg tőle… Egyébként nem kéne aludnod? Hajnali négy van.
- Én nem az engedélyed kértem, hanem közöltem. Jó éjt!
- Vanessa Anne Frewer! Állj meg most!
- Miért pont most élsz a szülői adottságaiddal?! Ha jól tudom, eddig nem izgatott az, hogy mit csinálunk, nem? Mit vársz tőlem?
- Nem engedheted meg magadnak ezt a hangszínt! Az anyád vagyok!
- Nem izgat! Hidegen hagysz! Undorom tőled, hogy egy ilyen féreghez mentél hozzá, mint „Sp”! Mocskos buzi! Na, erre mit lépsz?!
- Nessa, ne húzz fel! – figyelmeztettem.
- Soha nem törődsz az érzéseimmel! – üvöltött a képembe. – Soha nem válaszolsz a kérdéseimre! Miért vagyok vörös?! Adamnek miért zöld a szeme?! Az apánk miért nem foglalkozik velünk?! – hangja akadozott, könnyei ömlöttek. Minden egyes elhullajtott könnycseppjétől bevéreztem. Dühös voltam magamra, tönkre tettem az életüket. Miattam egy burokban élnek, mélyen elszigetelve a valóságtól. A dühömet rá akartam kivetíteni, nehéz volt megállnom, hogy ne pofozzam fel. Égettem a kezem. Égtem, hogy behúzzak egyet valakinek. Annyira fájt az igazság. Mentegetőzni akartam, de felesleges. Így is annyit hazudtam… Az egész életüket egy képzeletbeli, boldog világra építettem fel. Időkérdése volt. hogy szagot fog…
- Csak menj aludni… - mutattam az ajtó felé.
- Befestem a hajam. Hadd illjek bele végre az ideális „családi képbe”… - gúnyolódott.
- Menj… - suttogtam, kezemet ökölbeszorítottam. – És mélységesen szégyelld magad. Jó éjt, Vanessa!
Ha Edward itt lenne, válaszolna a kérdéseire. Ha Edward itt lenne, nevelhetné. Ha Edward nem létezne, dolgozhatnék. Ha Edward nem létezne, boldog lehetnék szerelem nélkül.
Ha Edward nem pont velem, egy tanyasi libával akart volna szórakozni, nem fájna most. Ha Edward nem velem akart volna szórakozni, a gyermekeim szeretnének. Ha Edward nem létezne, minden jobb lenne…
Nessa szemszöge
- Mire volt ez jó, hugi? A fekete klassz szín, nem azért…– testvérem bronzos hajába túrt, álmosan pislogott. – Jó kis műsor volt, de anyu nem tehet róla…
Megszorítottam a kezét, hogy hallja a gondolataimat. Így anyám nem hallja, mi is járt a fejemben.
„De! Nagyon is tehet róla! Elhallgat előlünk valamit! Az álmomban – ismét levetítettem neki a képet – nem azt a buzeránsat csókolta. Valaki mást. Az arcát nem láttam! Mintha homály fedné… mintha az emlék ködös lenne. Egy forradalmat indítottam, személyes megoldásként, míg te a babérjaidon csücsültél. Sok itt a szennyes, teregessük ki…”
Remélem tetszett. :)
13 komment
2010. szeptember 28., kedd
EM - 7. fejezet - Titkok
Hú, gyerekek, sikerült :D Végre van friss :D Én sem tudom elhinni :D Ihletet nyertem Tia-tól, amiért ezer köszi (L) S Lipton teát ittam :D Sok szemszög, s egy kis izgalom :D Remélem, elnyeri a tetszéseteket. Ja, am a játékot törlöm, semmi szükség rá. Na befogom, mert két hét sok idő :D Jó olvasást :)
( Mary szemszöge)
Kedvesnek tűnik ez az Edward. És szó, ami szó, igazán jó pasi is. Na, nem mintha erre gondolnék. Ugyan már! Az én koromban? Mondjuk az apja sem rossz. Úristen, Mary! Mikre gondolsz te? Azonnal verd ki ezeket a fejedből! Úgy viselkedsz, mint egy 15 éves kamasz, akinek beindultak a hormonjai. Vagy csupán arról van szó, hogy ki szeretnéd használni a lehetőséget. Hisz nem minden nap akad az ember ilyen félistenekre. Most már komolyan állítsd le magad! Egy ráncos, aszalt vénasszony vagy, nem egy kis bakfis. Jobb, ha megkeresed Carlisle-t. Legalább addig sem gondolsz ilyen hülyeségekre.
(Jasper szemszöge)
Az elmúlt egy hónapom csodálatosan telt. Sikerült rendeznem a kapcsolatomat Alice-szel. Igaz, még nem olyan a viszony köztünk, mint régen, de kezd helyrerázódni. Na, nem mintha könnyen ment volna. Alaposan megdolgoztatott minden egyes percben. Bizonyítás bizonyítást követett. Nemcsak neki, hanem magamnak is bizonyítottam. Lassacskán kezdtem a régi énem visszanyerni. Igaz, néha még nehéz volt magam kontrollálni a vér terén, de nem hagytam, hogy felém kerekedjen a szörnyeteg. Megálltam a helyem, s ezzel bebizonyítottam magamnak, s mindenkinek, hogy mégsem vagyok annyira gyenge, mint amilyennek gondoltak. Többé már az sem érdekelt, hogy megfeleljek másoknak. Hisz Alice ráébresztett, hogy mindig lesznek olyanok, akiknek nem leszek elég jó, akármit is csinálok. Az a fontos, hogy elfogadjam magam, s a többi nem számít. Akik igazán szeretnek, azokat nem zavarják a hibáim. Kiegyensúlyozottá váltam. Tökéletessé az tenné a boldogságom, ha Alice elválna Edwardtól. Már sokat beszélgettünk erről, de sohasem jutottunk dűlőre. Természetesen én azt szeretném, ha elválna tőle mihamarabb, de ő nem szeretné cserbenhagyni. Állítása szerint elárulná, ha megtenné. Elvégre akkor Edward szabaddá válna, s még az is megtörténhetne, hogy Xéniát kellene feleségül vennie. A másik indoka az, hogy már így is egyedül kell irányítania Edwardnak, mert ő minden egyes percet velem tölt. Nem szeretne visszaélni a szeretetével. Szerintem Edwardot ez nem zavarná, hisz számára csak az a fontos, hogy a húga boldog legyen. De nők! Ki érti őket? Elvégre furcsa logikai meneteik vannak.
( Emmett szemszöge)
Itt fekszek egyedül a szobánkban, s unatkozom. Utálom, ha Rose bébi magamra hagy. De állítása szerint szüksége volt egy kis kikapcsolódásra, ami számára a vásárlást jelenti. Most azok az átkozott ruhák tényleg érdekesebbek, mint én? Meg egyáltalán mi szükség rájuk? Hisz úgyis letépem róla az összeset. Csak felesleges pénzkidobás. De mondja valaki azt egy vásárlásra kiéhezett nőnek, hogy nem mehet. Rögtön az intenzív osztályon köt ki. Mondjuk, az én esetemben ez nem fordulhatna elő. Legfeljebb csak kiherélne. Grrrr! Még a feltételezéstől is kirázott a hideg. Kopogtatás szakítja félbe eme fantasztikus eszmefuttatásom.
- Szabad – kiáltok ki, s felülök az ágyon. Lenyomódik a kilincs, s lassan kinyílik az ajtó. Hanna dugja be a fejét.
- Mi az, tündérem? – mosolygok rá.
- Beszélhetnénk, Emmett bácsi? – lép be a szobába, s bezárja maga mögött az ajtót.
- Persze. Gyere csak! – paskolom meg magam mellett az ágyat. Megfontoltan végigsétál a szobán, majd felpattan mellém.
- Miről szeretnél beszélgetni? – fordulok vele szembe. Mondjuk, nem hiszem, hogy én vagyok erre a legalkalmasabb. A vicces nagybácsi szerepére tökéletes vagyok, de a komoly apa szerep nem nekem való. Néhány másodpercig hezitált, majd megszólalt.
- Mi az a szerelem? – néz rám nagy barna szemeivel érdeklődőn. Hoppá! Az én nézeteimet, hogy csökkentsem le 6 éves szintre?
- A szerelem – mérlegelem a szót. Igazából még nem találtam ki, hogyan is írjam körül.
- Tudod, Hanna, az egy olyan dolog, amit senki sem tud pontosan megállapítani. – Úristen, úgy beszélek, mint Edward!
- Te szereted Rosalie nénit?
- Persze, hogy szeretem.
- És mit érzel, amikor vele vagy? – csak nem hagy kitérni a válasz elől. Most mondjam azt neki, hogy legszívesebben letépném róla a ruhát minden egyes percben? Tartok majd neki szívesen felvilágosító órát, de arra akkor fel kell készülnöm. Nézzük csak, mi is kell hozzá. Pornófilm, guminő, vibrátor, síkosító, óvszer, tampon, játék baba. Körülbelül ennyi.
- Hát… szeretek vele lenni, meg jó vele khm – köszörültem meg a torkom – jó hozzábújni. De várjunk csak? Miért is kérdezed te ezt? – esett le hirtelenjében. Hanna szégyenlősen lehajtotta a fejét.
- Vagy úgy! Egy fiú van a dologban, mi? – vigyorodtam el. Nem válaszolt, csak elpirult.
- Akkor szedted össze, amikor kint voltál Alice-szel vásárolni?
- Nem igazán – emelte fel a fejét. Szégyenlősen nézett rám. Mit kell ezt szégyellni? Beindultak nála a hormonok, ennyi.
- És hány éves? – firtatom tovább a dolgot. Hogy ijesszek majd rá arra a pisisre? Tök jó muri lesz. Hanna is élvezni fogja, az biztos.
- 72 – ereszt el egy mosolyt, az én állam pedig közelebbről megismerkedik a padlóval.
( Edward szemszöge)
- Egészen biztos ebben? – kérdezem mérgesen.
- Természetesen, uram.
- Amint meg tud valamit, azonnal hívjon.
- Úgy lesz. Viszlát!
- Viszlát! – rakom le dühösen a telefont.
Ezt nem tudom elhinni. Probléma probléma hátán. Hát sohasem lesz már egy nyugodt percem? Nem elég, hogy mostanában kordában kell tartanom a társadalmat, most még Carlisle is lázadozni kezd. Mondjuk, eddig is gyanakodtam rá, de felruháztam az ártatlanság vélelmével. A mai esemény után azonban semmi kétség, hogy átvert eddig. De hátha ez a nő jó hatással lesz rá. A gondolatai mintha arról árulkodtak volna, hogy megmozgatott benne valamit. Remélem, sikerül megtörnie. Még mindig Esme emlékébe kapaszkodik. Nekünk is hiányzik, és sokat gondolunk rá, de túl kellett lépnünk. A túllépés nem azt jelenti, hogy elfelejtjük. Hisz mindörökké az emlékezetünkbe véstük. De muszáj élnünk tovább az életünket. Azt azonban nem értem, miért Mary az a nő, aki képes lehet megváltoztatni apámat. Teljesen más egyéniséggel rendelkezik, mint amilyen Esme-nek volt. De elvégre a szerelem útjai kifürkészhetetlenek. Ugyanez történt velem és Bellával is. Bella! Már attól vérzik a szívem, ha csak rágondolok. A testvéreim nem tudják, de magánnyomozót fogadtam fel a felkutatására. Kívül megjátszhatom, hogy minden a legnagyobb rendben, de belül szétvet a fájdalom. Szükségem van rá. Ha nem fenyegetne minket egy lázadás, magam mennék el megkeresni. De felelősséggel tartozom a családomért, s a többi fajtánkbeliért. Olyan hírek kaptak szárnyra, hogy a Románok harcra készülnek ellenünk. Szeretnék megkaparintani a hatalmat. És ha még ez nem lenne elég, az előbb hívott a magánnyomozó, hogy Vancouver-nél elvesztette Bella nyomát. Az még biztos, hogy ott megszállt egy motelben, de az után lehetetlen kideríteni, hogy hová tűnt. Vajon mi lehet vele? Túllépett már rajtam? Vagy már rég talált valakit magának? Szörnyű ez a bizonytalanság. Fel fog emészteni nemsokára.
( Alice szemszöge)
Már alig várom a mai estét. Egy meglepetéssel készülök Jaspernek. Pontosabban egy romantikus éjszakai összebújós csillagnézéssel. Jó, ehhez nem kell túl nagy szervezőkészség, de a szándék a fontos, nem? Nem is sejti, miért hívtam ide. Csak annyit mondtam neki, hogy hatra legyen itt. Előtte még szerettem volna beszélgetni vele a válásomról. Igen, végre rászántam magam. Remélem, Edward nem fog megharagudni rám emiatt. Nem látom, mi fog történni. Borzasztó ez a sötétség. Az utóbbi időben vagy nem voltak látomásaim, vagy homályosak voltak. Hiába erőlködtem, semmi. Nem szóltam erről senkinek, mert nem akartam, hogy megijedjenek. Csak túl paráznák a dolgot. Nincs velem semmi baj, csak kimerültem. Zajt hallottam, miközben leterítettem a pokrócot a földre. Túl korán érkezett Jasper. Ezért még kapni fog. Megfordultam, de a fák takarása miatt csak körvonalakat tudtam kivenni. Mi van velem? Egyre homályosabb a látásom. A térdeim is kezdik felmondani a szolgálatot. Próbálok megmozdulni, de képtelen vagyok rá. Kezd lassulni az agyműködésem, s magával ragad a sötétség.
( Vanessa szemszöge)
Már megint egy unalmas nap. Elvégeztük a szokásos tevékenységeinket, s most ismét álomra kell hajtanunk a fejünket. Semmi izgalom, semmi kaland, semmi szokatlan. Uncsiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii! Még apát se szívathatjuk Axe-el, mert anya ránk parancsolt. Az egyetlen örömforrásunkat is elvette. Na, mindegy. Aludjunk, hogy holnap egy újabb borzalmasan unalmas napra ébredhessek.
………………………………………………………………………………………………...........
Anya egy bárpult mögött állt, háttal az ajtónak. Mit keresek én itt? És hol vagyok? Körbenéztem, s arra a megállapításra jutottam, hogy egy szórakozóhelyen lehetek. Hogy kerültem ide? Az az utolsó emlékem, hogy lefeküdtem aludni. Nincs több időm ezen rágódni, mert kinyílok az ajtó, s belép rajta valaki. Ha minden igaz, akkor egy férfi. Az arcát homály fedi, de az öltözete alapján stílusos, s ápolt. Megindul anya felé, s megáll a bárpult előtt.
- Hello. A tulajjal szeretnék beszélni. – hangja zene füleimnek. Anya megfordult, s így szembekerült vele.
- Miért? – néz a fickóra. De miért nem látom az arcát?
- A… a munka miatt – hangja szaggatott. Vajon miért?
- David most nincs itt, de engem bízott meg, hogy foglalkozzam a jelentkezőkkel. Gyere, üljünk le oda, és beszélgessünk. – mutatott anya egy asztal felé. Egymással szemben foglaltak helyet.
- Szóval. Hogy is hívnak? – kérdezi meg anya. Ez engem is nagyon érdekelne. Valamiért kíváncsisággal tölt el ennek a férfinek a kiléte. Az idegen épp válaszolna, amikor a saját szobámban ébredek fel. Mi? Miért éppen most? És mi volt ez? Kipattanok az ágyamból, beledugom a lábam a papucsomba, s kifelé tartok a szobámból. Innom kell egy pohár vizet. A folyosón Axe-be ütközöm. Ő is elég értetlen arcot vág.
- Van, te is láttad? – és megvan az izgalom, amire vágytam. Egy titok, ami kiderítésére épp alkalmasak vagyunk Axe-el.
( Mary szemszöge)
Kedvesnek tűnik ez az Edward. És szó, ami szó, igazán jó pasi is. Na, nem mintha erre gondolnék. Ugyan már! Az én koromban? Mondjuk az apja sem rossz. Úristen, Mary! Mikre gondolsz te? Azonnal verd ki ezeket a fejedből! Úgy viselkedsz, mint egy 15 éves kamasz, akinek beindultak a hormonjai. Vagy csupán arról van szó, hogy ki szeretnéd használni a lehetőséget. Hisz nem minden nap akad az ember ilyen félistenekre. Most már komolyan állítsd le magad! Egy ráncos, aszalt vénasszony vagy, nem egy kis bakfis. Jobb, ha megkeresed Carlisle-t. Legalább addig sem gondolsz ilyen hülyeségekre.
(Jasper szemszöge)
Az elmúlt egy hónapom csodálatosan telt. Sikerült rendeznem a kapcsolatomat Alice-szel. Igaz, még nem olyan a viszony köztünk, mint régen, de kezd helyrerázódni. Na, nem mintha könnyen ment volna. Alaposan megdolgoztatott minden egyes percben. Bizonyítás bizonyítást követett. Nemcsak neki, hanem magamnak is bizonyítottam. Lassacskán kezdtem a régi énem visszanyerni. Igaz, néha még nehéz volt magam kontrollálni a vér terén, de nem hagytam, hogy felém kerekedjen a szörnyeteg. Megálltam a helyem, s ezzel bebizonyítottam magamnak, s mindenkinek, hogy mégsem vagyok annyira gyenge, mint amilyennek gondoltak. Többé már az sem érdekelt, hogy megfeleljek másoknak. Hisz Alice ráébresztett, hogy mindig lesznek olyanok, akiknek nem leszek elég jó, akármit is csinálok. Az a fontos, hogy elfogadjam magam, s a többi nem számít. Akik igazán szeretnek, azokat nem zavarják a hibáim. Kiegyensúlyozottá váltam. Tökéletessé az tenné a boldogságom, ha Alice elválna Edwardtól. Már sokat beszélgettünk erről, de sohasem jutottunk dűlőre. Természetesen én azt szeretném, ha elválna tőle mihamarabb, de ő nem szeretné cserbenhagyni. Állítása szerint elárulná, ha megtenné. Elvégre akkor Edward szabaddá válna, s még az is megtörténhetne, hogy Xéniát kellene feleségül vennie. A másik indoka az, hogy már így is egyedül kell irányítania Edwardnak, mert ő minden egyes percet velem tölt. Nem szeretne visszaélni a szeretetével. Szerintem Edwardot ez nem zavarná, hisz számára csak az a fontos, hogy a húga boldog legyen. De nők! Ki érti őket? Elvégre furcsa logikai meneteik vannak.
( Emmett szemszöge)
Itt fekszek egyedül a szobánkban, s unatkozom. Utálom, ha Rose bébi magamra hagy. De állítása szerint szüksége volt egy kis kikapcsolódásra, ami számára a vásárlást jelenti. Most azok az átkozott ruhák tényleg érdekesebbek, mint én? Meg egyáltalán mi szükség rájuk? Hisz úgyis letépem róla az összeset. Csak felesleges pénzkidobás. De mondja valaki azt egy vásárlásra kiéhezett nőnek, hogy nem mehet. Rögtön az intenzív osztályon köt ki. Mondjuk, az én esetemben ez nem fordulhatna elő. Legfeljebb csak kiherélne. Grrrr! Még a feltételezéstől is kirázott a hideg. Kopogtatás szakítja félbe eme fantasztikus eszmefuttatásom.
- Szabad – kiáltok ki, s felülök az ágyon. Lenyomódik a kilincs, s lassan kinyílik az ajtó. Hanna dugja be a fejét.
- Mi az, tündérem? – mosolygok rá.
- Beszélhetnénk, Emmett bácsi? – lép be a szobába, s bezárja maga mögött az ajtót.
- Persze. Gyere csak! – paskolom meg magam mellett az ágyat. Megfontoltan végigsétál a szobán, majd felpattan mellém.
- Miről szeretnél beszélgetni? – fordulok vele szembe. Mondjuk, nem hiszem, hogy én vagyok erre a legalkalmasabb. A vicces nagybácsi szerepére tökéletes vagyok, de a komoly apa szerep nem nekem való. Néhány másodpercig hezitált, majd megszólalt.
- Mi az a szerelem? – néz rám nagy barna szemeivel érdeklődőn. Hoppá! Az én nézeteimet, hogy csökkentsem le 6 éves szintre?
- A szerelem – mérlegelem a szót. Igazából még nem találtam ki, hogyan is írjam körül.
- Tudod, Hanna, az egy olyan dolog, amit senki sem tud pontosan megállapítani. – Úristen, úgy beszélek, mint Edward!
- Te szereted Rosalie nénit?
- Persze, hogy szeretem.
- És mit érzel, amikor vele vagy? – csak nem hagy kitérni a válasz elől. Most mondjam azt neki, hogy legszívesebben letépném róla a ruhát minden egyes percben? Tartok majd neki szívesen felvilágosító órát, de arra akkor fel kell készülnöm. Nézzük csak, mi is kell hozzá. Pornófilm, guminő, vibrátor, síkosító, óvszer, tampon, játék baba. Körülbelül ennyi.
- Hát… szeretek vele lenni, meg jó vele khm – köszörültem meg a torkom – jó hozzábújni. De várjunk csak? Miért is kérdezed te ezt? – esett le hirtelenjében. Hanna szégyenlősen lehajtotta a fejét.
- Vagy úgy! Egy fiú van a dologban, mi? – vigyorodtam el. Nem válaszolt, csak elpirult.
- Akkor szedted össze, amikor kint voltál Alice-szel vásárolni?
- Nem igazán – emelte fel a fejét. Szégyenlősen nézett rám. Mit kell ezt szégyellni? Beindultak nála a hormonok, ennyi.
- És hány éves? – firtatom tovább a dolgot. Hogy ijesszek majd rá arra a pisisre? Tök jó muri lesz. Hanna is élvezni fogja, az biztos.
- 72 – ereszt el egy mosolyt, az én állam pedig közelebbről megismerkedik a padlóval.
( Edward szemszöge)
- Egészen biztos ebben? – kérdezem mérgesen.
- Természetesen, uram.
- Amint meg tud valamit, azonnal hívjon.
- Úgy lesz. Viszlát!
- Viszlát! – rakom le dühösen a telefont.
Ezt nem tudom elhinni. Probléma probléma hátán. Hát sohasem lesz már egy nyugodt percem? Nem elég, hogy mostanában kordában kell tartanom a társadalmat, most még Carlisle is lázadozni kezd. Mondjuk, eddig is gyanakodtam rá, de felruháztam az ártatlanság vélelmével. A mai esemény után azonban semmi kétség, hogy átvert eddig. De hátha ez a nő jó hatással lesz rá. A gondolatai mintha arról árulkodtak volna, hogy megmozgatott benne valamit. Remélem, sikerül megtörnie. Még mindig Esme emlékébe kapaszkodik. Nekünk is hiányzik, és sokat gondolunk rá, de túl kellett lépnünk. A túllépés nem azt jelenti, hogy elfelejtjük. Hisz mindörökké az emlékezetünkbe véstük. De muszáj élnünk tovább az életünket. Azt azonban nem értem, miért Mary az a nő, aki képes lehet megváltoztatni apámat. Teljesen más egyéniséggel rendelkezik, mint amilyen Esme-nek volt. De elvégre a szerelem útjai kifürkészhetetlenek. Ugyanez történt velem és Bellával is. Bella! Már attól vérzik a szívem, ha csak rágondolok. A testvéreim nem tudják, de magánnyomozót fogadtam fel a felkutatására. Kívül megjátszhatom, hogy minden a legnagyobb rendben, de belül szétvet a fájdalom. Szükségem van rá. Ha nem fenyegetne minket egy lázadás, magam mennék el megkeresni. De felelősséggel tartozom a családomért, s a többi fajtánkbeliért. Olyan hírek kaptak szárnyra, hogy a Románok harcra készülnek ellenünk. Szeretnék megkaparintani a hatalmat. És ha még ez nem lenne elég, az előbb hívott a magánnyomozó, hogy Vancouver-nél elvesztette Bella nyomát. Az még biztos, hogy ott megszállt egy motelben, de az után lehetetlen kideríteni, hogy hová tűnt. Vajon mi lehet vele? Túllépett már rajtam? Vagy már rég talált valakit magának? Szörnyű ez a bizonytalanság. Fel fog emészteni nemsokára.
( Alice szemszöge)
Már alig várom a mai estét. Egy meglepetéssel készülök Jaspernek. Pontosabban egy romantikus éjszakai összebújós csillagnézéssel. Jó, ehhez nem kell túl nagy szervezőkészség, de a szándék a fontos, nem? Nem is sejti, miért hívtam ide. Csak annyit mondtam neki, hogy hatra legyen itt. Előtte még szerettem volna beszélgetni vele a válásomról. Igen, végre rászántam magam. Remélem, Edward nem fog megharagudni rám emiatt. Nem látom, mi fog történni. Borzasztó ez a sötétség. Az utóbbi időben vagy nem voltak látomásaim, vagy homályosak voltak. Hiába erőlködtem, semmi. Nem szóltam erről senkinek, mert nem akartam, hogy megijedjenek. Csak túl paráznák a dolgot. Nincs velem semmi baj, csak kimerültem. Zajt hallottam, miközben leterítettem a pokrócot a földre. Túl korán érkezett Jasper. Ezért még kapni fog. Megfordultam, de a fák takarása miatt csak körvonalakat tudtam kivenni. Mi van velem? Egyre homályosabb a látásom. A térdeim is kezdik felmondani a szolgálatot. Próbálok megmozdulni, de képtelen vagyok rá. Kezd lassulni az agyműködésem, s magával ragad a sötétség.
( Vanessa szemszöge)
Már megint egy unalmas nap. Elvégeztük a szokásos tevékenységeinket, s most ismét álomra kell hajtanunk a fejünket. Semmi izgalom, semmi kaland, semmi szokatlan. Uncsiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii! Még apát se szívathatjuk Axe-el, mert anya ránk parancsolt. Az egyetlen örömforrásunkat is elvette. Na, mindegy. Aludjunk, hogy holnap egy újabb borzalmasan unalmas napra ébredhessek.
………………………………………………………………………………………………...........
Anya egy bárpult mögött állt, háttal az ajtónak. Mit keresek én itt? És hol vagyok? Körbenéztem, s arra a megállapításra jutottam, hogy egy szórakozóhelyen lehetek. Hogy kerültem ide? Az az utolsó emlékem, hogy lefeküdtem aludni. Nincs több időm ezen rágódni, mert kinyílok az ajtó, s belép rajta valaki. Ha minden igaz, akkor egy férfi. Az arcát homály fedi, de az öltözete alapján stílusos, s ápolt. Megindul anya felé, s megáll a bárpult előtt.
- Hello. A tulajjal szeretnék beszélni. – hangja zene füleimnek. Anya megfordult, s így szembekerült vele.
- Miért? – néz a fickóra. De miért nem látom az arcát?
- A… a munka miatt – hangja szaggatott. Vajon miért?
- David most nincs itt, de engem bízott meg, hogy foglalkozzam a jelentkezőkkel. Gyere, üljünk le oda, és beszélgessünk. – mutatott anya egy asztal felé. Egymással szemben foglaltak helyet.
- Szóval. Hogy is hívnak? – kérdezi meg anya. Ez engem is nagyon érdekelne. Valamiért kíváncsisággal tölt el ennek a férfinek a kiléte. Az idegen épp válaszolna, amikor a saját szobámban ébredek fel. Mi? Miért éppen most? És mi volt ez? Kipattanok az ágyamból, beledugom a lábam a papucsomba, s kifelé tartok a szobámból. Innom kell egy pohár vizet. A folyosón Axe-be ütközöm. Ő is elég értetlen arcot vág.
- Van, te is láttad? – és megvan az izgalom, amire vágytam. Egy titok, ami kiderítésére épp alkalmasak vagyunk Axe-el.
2010. szeptember 27., hétfő
Új blog :D
Tom, tom, most meg fogtok verni, de nem hagyhattam ki :D Mondhatni kényszerítettek rá:D Na jó, nem :D A frissel kapcsolatban. Tom, h már rég volt, és nagyon sajnálom. Az idő hiány problémám kezd megoldódni, már csak ihlet kell :D De igyekszem, és a héten kiizzadom vhogy :D Amiért most bejegyzek :D Nyitottam 1 blogot Kstev-al. Szakadni fogtok a röhögéstől, ha meg tudjátok, mi a témája :D Én is tom, h nem vok komplett :D De legalább korszakalkotó vok:D Vagy legalábbis én még nem láttam ilyen témájú blogot :D Tom&Puszmó :D Most lehet röhögőgörcsöt kapni :D Nem tom, h sikeres lesz e egyáltalán, de próba cseresznye :D A link, ha vkit érdekelne :D Lécci, nézzetek be :D Köszi :) Nagyon, nagyon :)
http://tomandpuszmo.blogspot.com/
Ui: Igen, ha lenne ihletem, már ide is megírtam volna a fejit. Bocsi, de most csak hülyeségek ugranak be :D Sztem ti sem szeretnétek, ha Jasper összejönne Emmettel :D Vagy ha mégis, csak szóljatok :D Kitartás. És ezer bocsánat. Puszsantás mindenkinek (K)
2010. szeptember 16., csütörtök
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)