EM- 3. fejezet- Változások

Sziasztok :) Hamarabb hoztam a frisst :) Hannás részt Allie-nak ajánlom :D Remélem, örülsz neki :D Jó olvasást :)

   “Ha valamit nem szeretsz, változtass rajta! Ha változtatni nem tudsz, változtass azon, ahogy gondolkodsz róla! Csak ne panaszkodj!” (Maya Angelou)

„Ami jön, fogadjátok, ami megy, engedjétek! Ennyi az egész.” (zen bölcsesség)

“Talán különös dolog ilyet mondani, de egyedül a fejlődésben, az átalakulásban és a változásban találhatjuk meg az igazi biztonságot.”
(Anne Morrow Lindbergh)

   ( Alice szemszöge)

A mellettem álló Edwardra pillantottam. Ő tudta, mi zajlik le bennem. Hirtelen a tekintetem elhomályosult, látomásom lett. A képkockák befejeztével, már tudtam a választ.
- Megismételné a kérdést? - intéztem szavaimat a nő felé. Kelletlenül felsóhajtott.
- Kijelenti-e Ön, Alice Marie Brandon, hogy az itt jelenlévő Edward Anthony Mason Cullen-nel házasságot köt?
- Igen, kijelentem. – Húztam ki magam. A nő Edward felé fordult. Látszólag jobban érdekelte az ő személye, mint én.
- Kijelenti-e Ön, Edward Anthony Mason Cullen, hogy az itt jelenlévő Alice Marie Brandon-nal házasságot köt?
- Igen, kijelentem. – Hangzott el bátyám válasza is.
- A rám ruházott hatalomnál fogva, önöket ettől a pillanattól fogva házastársakká nyilvánítom. Megcsókolhatja a menyasszonyt. – Húzta el a száját a nő. Kuncognom kellett rajta. Edwarddal egy gyors szájra puszit váltottunk egymással. Fura volt. Tök bizarr. A nő miután elvégezte a teendőét, távozott. Szóval mostmár hivatalosan is Mrs. Edward vagyok.
- Ha-ha. Nagyon vicces. – Morgott fel mellettem a „férjem”.
       

   ( Edward szemszöge)


Ezzel is megvolnánk. Király és férj lettem. Nem tudom, melyik a rémisztőbb jelenség. Mostmár mi hozzuk a szabályokat Alice-szel. Lesz néhány változtatás, az biztos. Carlisle gondolatai arról tanúskodtak, hogy elégedett. Jasper dühös és mérges volt. A katonáknak még mindig le kellett fogniuk őt. Emmett pedig… khm… Kibékült Rosalie-val, így visszatért a perverz éne. Nem hittem volna, hogy valaha is ezt fogom mondani, de hiányzott a perverzsége. Már úgy megszoktam.
- Hogy van a gerlepár? – Kezdett el vigyorogni.
- Mi van, el tudtál szakadni Rosalie nyelvétől? – Mióta kibékültek, nyalták-falták egymást. Néha a leggusztustalanabb helyzetekben. De most elnéztem nekik. Kivételesen.
- Ugye nem fogsz rámászni a húgira? Olyan kis törékeny szegény. Most befolyásolható állapotban van. Ha mégis egymásnak esnétek, ne felejtkezzetek el védekezni. Mekkora a méreted Edi fiú? Biztos találunk neked valamit. Mondtam neked bébi, hogy vegyünk nekik nászajándékot. Egy mikroszkópra nagy szükségük lesz. – Sóhajtott fel színpadiasan.
- És ugye nem Hanna előtt akarjátok majd csinálni? Bár, ha jobban belegondolok, jobb, ha még idejében felvilágosítjátok. Nem akartam elárulni nektek, de Damon szemet vetett rá. Mindig a szoknyája alá néz, ha játszanak. Mondtam, hogy ne tangát vegyetek neki. – Visszaszívom. Újra azt a komoly Emmettet akarom. Az tény és való, hogy Damon és Hanna nagyon jól összebarátkoztak. Kezdetben ugyan féltem, hogy Hanna vére milyen hatással lesz Damonra, de semmi jelét nem mutatta, hogy meg szeretné kóstolni. Így én is megnyugodtam. Együtt szoktak játszani. Most is valahol bújócskáznak. Hanna haragszik rám, amiért elvettem Alice-t. Az esküvőn sem akart részt venni. Nem tudta felfogni, hogy miért nem Bellát vettem feleségül. Elmagyaráztam neki mindent, de ő csak felháborodva ennyit mondott: „Akkor sem értem. Szembenézhetnél a gonosz bácsival. Te le tudnád győzni Edward bácsi. „ – Majd kiviharzott a szobából. Nem ilyen egyszerű a dolog. Azt mégsem mondhattam neki, hogy őt védem meg így a haláltól. Tehát most fasírtban vagyunk. Kicsapódott az ajtó, s berohant rajta Hanna, Damonnal a háta mögött.
- Haragszom rátok, de ha kellően megvesztegettek, esetleg megbocsátok. – Állt meg előttünk a kis csöppség. Szúrós pillantást vetettem Emmettre.
- Nem én voltam. – Emelte fel mindkét kezét maga elé.
- Miért mindig rágondolsz? – Kezdett el kuncogni Hanna. – A TV-ben hallottam. – Ühüm. Szerintem véletlenül kirepül a TV az ablakon.
- Eszedbe ne jusson Edward Cullen! – Kiáltott rám Alice. A francba! Nyelvet öltöttem rá. A kis pöttöm mindenbe beleszól.
- Először is, le szeretném szögezni, hogy új ruhatárat kérek. Nem kell semmi habos-babos, se rózsaszín. Farmert akarok és pólót. És tornacipőt. Láttam egy nagyon klasszat a TV-ben. És nem akarom, hogy próbababának használjatok. Fiús lány akarok lenni. Baseballozni akarok Emmett bácsival, és nem szeretném, ha ti visítoznátok, ha koszos lesz a ruhám. Fára akarok mászni. Kocsikkal játszani, békát kínozni. És… és harcolni is akarok. Olyan erős akarok lenni, mint Emmett bácsi. – Mesélte ujjongva az ötleteit. Alice és Rosalie, ha képesek lettek volna, most biztosan sírtak volna. A képmásukra akarták formázni Hannát. Mindketten durcás fejet vágtak. Még én sem bírtam ki kuncogás nélkül.
- Ez az én kiscsajom. – Kapta fel Hannát ölébe Emmett. – Emmett bácsi mindenre megtanít majd. – Kacsintott rá. Alice-ék segélykérő pillantást vetettek rám.
- Most mit csináljak? – Húztam meg a vállam. – Ha ez a kívánsága, tiszteletben kell tartanotok. – Belül fantasztikusan szórakoztam. Végre valaki, aki ellen mer szegülni Rosalie-éknak. Szívesen élveztem volna még ezt a pillanatot, de minél hamarabb túl akartam esni az új szabályok bejelentésén.
- Szólok mindenkinek. – Nézett rám Alice, majd távozott. Látta, mire készülök. Pár perccel később elkezdtek beszédelegni a katonák. Miután mindenki jelen volt, összeszedtem minden bátorságom, majd megszólaltam.
- Mint tudjátok, a mai naptól kezdve én lettem az új király. – Húgom mellettem megköszörülte a torkát. Semmiből sem tud kimaradni. – És ez a hölgy, aki mellettem áll, a királynő. Ezentúl mi döntünk majd mindenben. Úgy gondoltuk, szükség lesz néhány változtatásra. Elég régi szabályok uralkodnak itt a 21. századhoz képest. Korszerűsíteni szeretnénk a vámpír fajt. Fejlődésre van szükségünk. A köpenyeket elvetjük. Ha valaki küldetésre megy, és szükséges a köpeny viselése, akkor magával viheti. De itt kötelezővé teszem a ruha viselését. Alice és Rosalie mindenki stílusához megfelelő ruhát fog vásárolni. Azt is szeretnénk, ha megismernétek az embereket. Épp ezért vásárolunk majd TV-ket, Laptopokat, Mp4-eket, vagy amit csak szeretnétek. A technológia fejlődött, és nem élhetünk elbástyázva tőle. A fejlődésre szükségünk van.
- És ha valaki nem tartja be a szabályokat, azzal mi történik? – Kérdezte meg egy hang a tömegből. Tudtam, miért kérdezi. Carlisle a törvényszegőket halálbüntetéssel sújtotta.
- Büntetést kap. Itt nem halálbüntetésre gondolok. De higgyétek el, ha egyszer megismeritek ezeket az eszközöket, utána el sem akarjátok majd őket engedni. – Mosolyodtam el.
- Természetesen az a szabály is továbbra él, hogy nem fedhetjük fel magunkat az emberek előtt. De ez nem azt jelenti, hogy nem is élhetünk közöttük. Épp ezért elérkeztünk a legnagyobb változtatáshoz. Mindenkinek át kell térnie állati vérre. – Síri csend következett be. Mindannyiuk arcáról döbbenetet lehetett leolvasni.
- Ezzel nem értek egyet. – Lépett ki valaki a tömegből.

EM- 2. fejezet - Házasság?

 Megjöttem :) Ennyire gonosznak néztek? :D Én is imádom a kis csöppséget :$ Hanna az én kicsi énem :P Nem rizsálok többet :) Jó olvasást :)

"Vannak dolgok, amiket nem akarunk, hogy megtörténjenek, de el kell fogadnunk - ugyanígy vannak emberek is, akik nélkül nem tudunk élni, de néha el kell engednünk őket."

"Az érzések változnak, de az emlékek örökké megmaradnak."


        ( Edward szemszöge)

- Te nem is tudod? Hanna már nem él itt. – A mondat végére felsóhajtottam. Megkönnyebbültem. Már kezdtem szörnyű dolgokra gondolni. Először azt hittem, megölték. De ezek szerint csak nem ilyen szívtelenek.
- Mi történt? Hol van most? Mesélj el mindent!
- Carlisle először meg akarta öletni. De Alice-ékkel kikönyörögtük, hogy ne tegye. Csak úgy volt hajlandó megkímélni az életét, ha elhagyja a „palotát”. Ó, Edward! Árvaházba kellett dugnom. Ha láttad volna, hogy sírt. Ahogy belém kapaszkodott. Könyörgött a kis tündérke nekem. Megkérdezte, hogy azért hozom ide, mert rossz volt? Azt mondta büntessem meg inkább, de vigyem haza. Megígérte, hogy soha többé nem lesz rossz. Várt téged. Azt mondta Edward bácsi majd biztosan értem jön, és elvisz innen. Mikor látta, hogy kilépek az ajtón, és te sem jössz, elájult szegénykém. Vissza akartam menni, de nem tehettem. Titokban tájékozódok róla, hogy mi van vele. Teljesen lefogyott. Nem eszik semmit se. Állandóan csak sír, és rajzolgat. Nem beszél senkivel sem. Olyan, mint egy zombi. Szörnyű állapotban van. Segítenünk kell rajta, Edward. Kérlek! – Ragadta meg köpenyemet. A hallottak egyszerűen sokkoltak.
- Melyik árvaházban van? – Kérdeztem ingerülten.
- Itt, nem messze.
- Érte megyünk. Kihozzuk onnan. – Jelentettem ki dühösen. Hogy voltak erre képesek? Rosalie döbbenten nézett rám.
- De Carlisle…
- Hidegen hagy Carlisle. Érte megyünk, és itt fog velünk lakni. Ha valakinek nem tetszik, magam tépem szét. Én leszek a király. Olyan döntést hozhatok, amit akarok. Mindenki bekaphatja most már. – Szabadultak el az indulataim. Nálam is van egy bizonyos határ. Eddig is épp elég ideig tűrtem.
Rosalie mutatta az utat, én pedig követtem. Az árvaház csak öt percre volt emberi tempóban. Egész úton azon izgultam, vajon hogyan fog reagálni Hanna. Elvégre az is lehet, hogy gyűlöl minket, és szóba se áll majd velünk. Megérdemelnénk. Egy kedves hölgy elvezetett minket a gyerekekhez. Hanna egy széken ült, és egyedül rajzolgatott. A többiek nem igazán foglalkoztak vele. Észre se vették, hogy ott van. Idegesen lépkedtem nővérem mellett. Pár méterre álltam meg tőle.
- Hanna? – Kérdeztem bizonytalanul. Felkapta a fejét, és rám nézett. Pár másodpercig csak bámult rám, majd felállt, és felém rohant.
- Tudtam, hogy eljössz értem. – Ugrott nyakamba. Szorosan, mégis gyengéden öleltem magamhoz.
- Ne haragudj! – Néztem meggyötört arcán végig.
- Tudtam, hogy nem hagysz magamra. – Kezdtek el potyogni könnyei.
- Soha nem foglak. – Néztem rá meghatottan. – Van itt még valaki, aki nagyon örül neked. – Mutattam a hátam mögött álló Rosalie-ra.
- Rosalie néni. – Suttogta maga elé. Nővérem átölelt minket. Mindhárman meghatottan álltunk ott.
- Elnézést. – Köszörülte meg valaki mellettünk a torkát. Tudtam, miről akar velünk beszélni, ezért elküldtem Hannát Rosalieval, hogy mutassa meg neki a rajzait.
- Azonnal elviszem. – Fordultam a mellettem álló nő felé.
- Sajnálom, de ez nem lehetséges. Nem hiszem, hogy maga nagykorú lenne – nézett végig rajtam - és ha még ki is adnám magának, ahhoz, hogy lebonyolítsuk a folyamatot, idő kell. – Most szórakozik velem? Azt hiszi, hogy egy ember packázhat velem? Nagyon nagyot téved.
- Szerintem meg tudnánk oldani a helyzetet. – Utaltam a megvesztegetés lehetőségére. A gondolatai arról árulkodtak, hogy elég kapzsi egy nőszemély.
- Nem értem, mire céloz. – Játszotta a hülyét. A gondolataiban már az összegen gondolkozott.
- Nézze! Mi most feltűnés nélkül elvisszük Hannát, én pedig idehívok valakit, akivel biztosan el tudják majd simítani a dolgot. – Kaptam elő mobilom, s tárcsáztam Alice számát.
- Már úton vagyok. Már az összeget is tudom. – Szólt bele a telefonba húgom.
- Mondtam már, hogy aranyat érsz?
- Még nem, de épp ideje volt már, hogy ezt észrevedd. – Nyomta ki.
Rosalie-val összepakoltuk Hanna cuccait, majd elhagytuk az árvaházat. Alice mindent elintézett. Hannát beköltöztettük a szobámba, mert nem bíztam a többiekben. Szemmel akartam tartani őt. Carlisle-val veszekedtünk egy sort, de végül megegyeztünk. Ha uralkodok, Hanna maradhat. Még arra is sikerült rávennem, hogy Alice-ék elmehessenek vásárolni. Egyre menőbb vagyok. Jasper megpróbált néhányszor beszélgetést kezdeményezni velem, de én leráztam.  Fontosabb dolgom is van, minthogy őt hallgassam. Először is: beszélnem kell Emmettel. Furcsa volt őt a testőrségben látni. Mintha megkomolyodott volna.
- Mizu? – Léptem mellé.
- Szolgálatban vagyok. Nem beszélgethetek. – Oké. Ilyet a régi Emmett biztosan nem mondott volna. Hát itt tényleg mindenki megváltozott? Nagyon le vagyok maradva.
- Rosalie-ról lenne szó. – Halkan morgott egyet, de továbbra is csak egy helyben állt. Nehezebb lesz, mint gondoltam.
- Tényleg megbánta, amit tett. Nagyon sajnálja a dolgot, és szeretné jóvátenni.
- Azt jól is teszi. – Szűrte ki a szavakat fogain keresztül.
- Szeret téged, és fáj neki, hogy így bánsz vele. Mindenki megérdemel egy második esélyt, nem igaz? – Látszott rajta, hogy őrlődik a szavaimon. Ez már jó jel. Legalább gondolkozik rajta.
- Már épp eleget hagytad szenvedni. És te sem nézel ki valami túl jól. Valld be, hogy hiányzik neked.
- Nem tagadom, hiányzik. De…
- Semmi de. Bocsáss meg neki végre. Azt szeretném, ha boldogok lennétek.
- Rendben. Gondolkozok rajta.
- Mikor lettél te ilyen komoly? Úgy nézel ki, mint egy pingvin. – kezdtem el kuncogni rajta.
- Nagyon vicces. Az emberek változnak, ahogy a vámpírok is.
  
 
    ( Bella szemszöge)

3 nap telt el, mióta megindult a szülés. Azóta már én is vámpír lettem. Ma fejeződött be az átváltozásom. A szülés pillanataira nem igazán emlékszem, minden olyan homályos. SP elmondta, hogy amolyan császármetszés féleséget hajtott végre rajtam. Nem tudom, hogy ez mit takar pontosan, de jelen pillanatban nem is igazán érdekel. Csak az számít, hogy minden rendben, és a kicsikéim is jól vannak. Bizony ám! Ketten vannak. Egy fiú és egy lány. Alexander és Vanessa. Mindketten annyira gyönyörűek. És az én kicsikéim. Még nem tudjuk, hogy milyen tulajdonságokat örököltek a vámpíroktól, és miket az emberektől, de idővel rájövünk mindenre. Christian sokat segít nekem, és hálás vagyok neki érte. Igaz, hogy nem szeretem, de hálából mellette maradok. Ő törődik velem, és nem fog elhagyni, ahogy azt Edward tette anno. De nem bánkódok többet miatta. A legfontosabb, hogy új életet kezdhetek. Bella Frewerként.

  
( Alice szemszöge)

Eljött az esküvő napja. Nem lesz túl nagy felhajtás. Minden egyszerű és nyugodt lesz. Elváltam Jaspertől, így már hivatalosan is szabad vagyok. Az elmúlt három napban próbált a közelembe férkőzni, de minden alkalommal faképnél hagytam. Már csak néhány perc, és Edward felesége leszek.
- Alice. Ne tedd ezt, kérlek! Én, szeretlek – Rontott be az ajtón Jasper. Mégis hogy sikerült leráznia a testőröket? Minden lépését figyelték.
- Nem tehetek mást. – Kerültem a tekintetét. Próbáltam nyugodt maradni, de nem igazán sikerült.
- Megváltozom. Még állati vérre is átállok, csak ne tedd ezt. Szükségem van rád. – Szorította meg a kezem. Nagy, boci szemekkel néztem rá. Elgyengültem. Ezt ki is használta, és meg akart csókolni. Ajka már majdnem súrolta ez enyémet, mikor belépett Edward.
- Engedd el! – Szedte le rólam Jaspert. A háta mögött megjelentek az őrök, és lefogták Jaspert.
- Csak manipulált. Ne dőlj be neki! – Nézett rám Edward. Csak bólintani bírtam. Karját nyújtotta nekem, majd bevonultunk a terembe. A házasságkötő előtt megálltunk. Ideges voltam. Biztos, hogy ezt akarom? Jasper szavai teljesen összezavartak. És ha tényleg igazat mondott? Hisz Rosalie is képes volt megváltozni. Edward megszorította a kezemet. Felnéztem rá, és egy szánalmas mosolyt küldtem felé. A nő elkezdte a szövegét mondani, de én nem hallottam belőle semmit se. A gondolataim Jasper és a házasság körül forogtak. Biztos ezt akarom? Még visszaléphetek. És ha csak hazudott?
- Kijelenti-e Ön, Alice Marie Brandon, hogy az itt jelenlévő Edward Anthony Mason Cullen-nel házasságot köt? – Szegezte nekem a kérdést a házasságkötő. Riadtan néztem a nőre, majd Edwardra. Képtelen voltam bármit is kinyögni.

Elveszett Múlt - 1. fejezet - Nem várt menyasszony

 Sziasztok. Megjöttem :) Be kell vallanom, kicsit szomorú vagyok. Fáj, hogy véget ért az első könyv :( Én nagyon szerettem. Na mindegy. Itt a folytatás. Itt is lesz elég izgalom, ne féljetek :D Néha nagyon fogtok utálni, néha őrültnek fogtok tartani :D Köszönöm a sok-sok olvasót és látogatót :) A végéért ne utáljatok :D

"Eltűnődtél már azon, hogy vajon melyik a rosszabb: kimondani valamit, majd azután azt kívánni, bárcsak ne tetted volna - vagy nem mondani semmit, és később azt kívánni, bárcsak kimondtad volna?"

"Gyakran megesik az életben, hogy elfelejtjük azokat a dolgokat, amikre emlékeznünk kellene, és olyan dolgokra emlékszünk, amiket el kellene felejtenünk."

"Azokat a szavakat a legnehezebb kimondanunk, amelyek a legtöbbet jelentik."

    ( Edward szemszöge)
Az ajtóban egy olyan személy állt, akire soha életemben nem számítottam volna. Vagyis erre a szerepkörre vállalkozva biztosan nem. Mérhetetlenül kicsi és bosszantó húgom kihúzta magát, és rezzenéstelen arccal állta a ráeső hitetlenkedő pillantásokat. Ez megbolondult? Még hogy ő legyen a feleségem? Hisz a testvérem. Jó, nem a vérszerinti, de akkor is. Ráadásul Jasper felesége. Ez sem elfelejthető tényező. A megdöbbenésből Carlisle ébredt föl először.
- Most nem érünk rá, holmi hülyeségekre Alice. Mihamarabb esküvőt kell tartanunk, különben lázadni fognak.
- A szándékaim komolyak. Edward felesége szeretnék lenni, és a vámpírfajt szeretném szolgálni. – Húgom arcáról elszántságot lehetett leolvasni. Miközben Carlisle ízlelgette az előbb hallottakat, Alice gondolatban győzködött engem.
„Kérlek Edward, segíts nekem! Nem tudok tovább Jasper mellett maradni. Folyamatosan megaláz. Már nem szeret engem. Tudtad, hogy megcsal Cassandrával? Tegnap rájuk nyitottam. És erre ő mit mondott? Ha tőlem nem kaphatja meg, van más, aki szívesen kiszolgálja. Számon kértem rajta a dolgot, erre ő majdnem megütött. Még szerencse, hogy Emmett arra járt, így megakadályozta a dolgot. Nem tudok így tovább élni. Könyörgöm, segíts rajtam!”
Szavai megdöbbentettek. Én ezekről miért nem tudtam? Honnan is tudhattam volna, ha ki sem mozdultam? Hisz a környezetemmel nem is foglalkoztam. Azt sem tudom, mi van a többiekkel. Önző voltam. Arcon kellene köpnöm magam. Vajon valaki törődött a kis Hannával?
„Mellesleg ezzel te is csak jól járnál. Én nem másznék rád, mint az a némber. Meg engem már amúgy is ismersz. Tudnál velem élni. Csak néha mennék az agyadra. „ – Folytatta a győzködést húgom. Meg kell hagyni, ért hozzá.
- Alice-t akarom. Különben nem lesz esküvő. – Jelentettem ki. Végre megmertem szólalni. Ideje visszaszereznem a becsületem. Nem riadhatok vissza, egy plasztik bébitől. Miután lezajlik ez a kis beszélgetés, megkeresem a többieket. Muszáj tudnom, mi történt azóta, mióta zombi lettem. Hogy lehettem ennyire gyáva? Ez már tőlem is hányinger. Beöltöztethetnének rózsaszín nyuszi jelmezbe, és én lehetnék a Nesquik nyuszi. Szánalmas alak vagyok, az biztos.
- Rendben. – Bólintott rá Carlisle.
- De…de… nekem kell lennem a feleségének. Nem teheted ezt. – Kezdett el hisztizni Xénia.
- Azt tehetek, amit akarok. Még én vagyok a király. Meghoztam a döntésem. Alice és Edward összeházasodnak.
- Nem. Nem fogom megengedni. – Folytatta a nyávogást a Barbieland VIP tagja. Carlisle mit sem törődve vele, hívatta az őröket, és kitessékeltette velük a „palotából”.
- Ezt miért kellett? – Kérdezte húgom értetlenül. Igaz, hogy nem szerette ezt a nőszemélyt, de megsajnálta.
- Már nem volt rá szükségem. – Húzta meg a vállát apám. Milyen közömbös. Mennyire érzéketlen.
- Hívjátok ide Jaspert! – Adta ki az utasítást. Pár percen belül megjelent fivérem. A gondolataiból kiolvastam, nem érti, miért van itt, de az érzelmeink összezavarják. Négyen tartózkodtunk csak a szobámban. Körbenéztem. Elég kicsi, ha bunyóra kerülne a sor. Húgom szorosan mellém állt. Látszott rajta, hogy fél a férjétől.
- Miért hívattál apám? – Kérdezte Jasper tisztelettel Carlisle-tól. Néhány másodpercre síri csend állt be, majd Carlisle megszólalt.
- Alice elválik tőled, és hozzámegy Edwardhoz. – Apám nem teketóriázott, az biztos. Rögtön a lényegre tért. Fivérem hitetlenkedve nézett feleségére. Mintha megbánás suhant volna át az arcán.
- Nem fogok elválni tőle. – Jelentette ki bosszúsan Jasper.
- Nem adtam választási lehetőséget számodra. Csak ismertettem veled a tényeket. Nekem erre nincs időm. Majd valakit megbízok a válásokkal. 3 nap múlva esküvő. Szorít a határidő. – Viharzott ki a szobámból Carlisle. Hárman maradtunk. Alice görcsösen kapaszkodott belém. Mindketten feszülten vártuk Jasper reakcióját.
- Beszélhetnék négyszemközt a feleségemmel? – Fordult felém fivérem.
- Nemsokára elválunk. – Vágta rá Alice.
„Ne hagyj vele kettesben! Bántani fog. „ – Üzent gondolatban húgom. Szorítása egyre erősebb lett. Szinte leszakította rólam a ruhát.
- Ne félj tőlem! – Lépett közelebb fivérem, de Alice a hátam mögé bújt. Jasper megtorpant, és felsóhajtott.
„ Gyűlöl?” – Kérdezte tőlem gondolatban. Még van pofája megkérdezni, azok után, amit művelt?
- Teljes szívéből. – Szűrtem ki fogaim között. Mit jó pofizik itt velem? Hisz ő is hibás abban, hogy az életünk ennyire szörnyű. Legszívesebben megölném ezt a mocskot.
- Megérdemelném. – Nézett rám bűnbánóan. Érzi az érzelmeimet. El is felejtettem. Mit játssza meg itt magát előttem? Nem áll jól neki ez a szerep. Előbb gondolkodni kellene, és utána cselekedni, kishaver. Az én boldogságomat is tönkretette, na de Alice? Elvégre őt még szereti is. Ha így bánik azzal, akit szeret, akkor mi történhet azzal, akit utál? Azt hiszi, mindent rendbe hozhat egy „megbántam” pillantással? Akkor nagyot kell koppannia.
- Akarsz még valamit mondani, vagy készülődhetünk az esküvőnkre végre? – Kérdeztem gúnyosan. Tudtam, ott bántom, ahol a legjobban fáj neki. Ideje megtanulnia mi is az a szenvedés. Miután látta, hogy Alice csak némán áll, jobbnak látta távozni.
- Nem voltunk túl kegyetlenek? Látszott rajta, hogy szenved. Lehet, hogy megváltozott. – Alice túl jószívű. Ez csak egy csel volt, hogy húgom lépjen vissza a házasságtól. Utána minden ott folytatódna, ahol most tart. Jasper továbbra is megcsalná és megalázná. Nem fog többet szórakozni a húgommal. Ezt megígérhetem.
- Figyelj ide! – Néztem mélyen szemébe. – Csak azt akarja, hogy bedőlj neki. Szerinted valaki megváltozhat egy perc alatt? – Kérdésemre megrázta a fejét.
- Na, látod. Nem engedem, hogy továbbra is így bánjon veled. Megértetted? Te az én kicsi húgom vagy, és meg foglak védeni. Mindent megteszek majd, hogy újra mosolyogni lássalak. Mivel mi leszünk a királyi pár, néhány módosítást bevezetünk majd. Először is: levetjük ezeket a köpenyeket. Azt akarom, hogy majd mindenkinek bevásárolj! – Az utolsó szóra szemei felcsillantak. Boldogan vetette bele magát karjaimba. Elvált tőlem, és szemembe nézett.
- És veled mi lesz? A te boldogságod nem fontos?
- Velem ne törődj! Az a lényeg, hogy ti biztonságban legyetek. Mi van a többiekkel? – Szégyelltem magam, amiért elhanyagoltam őket.
- Emmett csatlakozott a testőrséghez. Rosalie addig hisztizett, amíg Carlisle bele nem egyezett, hogy más szállítsa az ebédet. A kapcsolatuk nem igazán rendeződött. Emmett nem hajlandó megbocsátani Rose-nak. Pedig ha látnád, hogy mennyit változott. Adakozik a szegényeknek, és néha kisurran, hogy segítsen is nekik. Már nem saját magát állítja a középpontba. A változása csodálatra méltó. – Igazán meglepett, amit a nővéremről mondott. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy ez tényleg az a Rosalie, akit ismertem. Lehetséges ekkora változás? Talán Jaspernek is sikerülne? Nem kizárt.
- És Hanna? – Őt nem is említette. Húgom lesütötte szemeit, és a padlót fixírozta. Szándékosan másra gondolt. Vajon mi történhetett? Ez nem sejtet túl sok jót.
- Erről inkább kérdezd Rosalie-t. – Nyögte ki végül. Egyenesen nővérem szobája felé vettem az irányt, és kopogtatás nélkül rontottam be. Az ágyon feküdt elmerengve, és döbbenten kapta fel a fejét, mikor meglátott.
- Edward? – Kérdezte hitetlenkedve.
- Én vagyok az. Hogy vagy? – Arca szomorúságot tükrözött. Tényleg megváltozott. A mindig tökéletesen álló haja most össze volt kócolva. Arcát nem takarta smink. Köpenyt viselt.
- Megvagyok. És te? – Kérdezte félszegen.
„ Nem akartam, hogy ez legyen. Egy önző dög voltam. Mikor ráébredtem, mit tettem, már késő volt. Bella szeretett téged. Mindenki életét csak megkeserítettem. Megérdemlem, hogy az én kis macikám, ha még hívhatom így, teljes szívéből gyűlöl.” – Kért bocsánatot gondolatban.
- Csak haragszik rád. De te is tudod, hogy nem tud nélküled élni. – Kezdtem el bíztatni. Beszélnem kell majd Emmettel.
- Túl jó vagy Edward. Meg sem érdemlem a bocsánatod.
- Jaj, gyere már ide! – Öleltem át szorosan. Nem tiltakozott. Ő is visszaölelt.
- És Hanna? – Jutott eszembe, amiért is jöttem. Felkapta a fejét, és riadtan nézett rám.
- Te nem is tudod? Hanna már nem él…

Puszmó blogbejegyzése :D

Halihó mindenkinek :) Puszmó jelenteni, hogy itthon van :D Én nagyon szuperül éreztem magam :) Hatalmas ölelés KIS Alice-nek <3 :)
Friss nem tudom, mikor lesz, de megpróbálok sietni :) Oldalra ki fogom majd írni, és onnan tudtok majd tájékozódni :) Új dizi milyen lett?:P Új szereplők? :D Nekem van kedvencem :D Megsúgom: két betű :D Egyszóval minden okés, és a fejivel majd sietek :) Imádás titeket <3 Pusszantás :)

JÓ NAPOT! :D

36. fejezet - Ismeretlen jobb kéz

Sziasztok. Itt az első könyv lezárása. Nem szokásos módon, homályos lesz minden. Ilyenek vagyunk. Amúgy nem kell aggódni, nem lesz sablonos a történet, szerintünk. Reméljük tetszett az első "könyv" (: . Hamarosan (ma) jelentkezünk egy új dizihez, a második részhez. Ezt ketten írtuk meg. Rekord mennyiségű kommit :D

36. fejezet
Ismeretlen jobb kéz

Bella

- Hogy az a rohadt, büdös, magjával nem bíró, felkoppintó… - kezdek kifogyni. Nem jó így… - Szóval az a… tökélet..len, szemfogas… buzi gyanús, cigányfürti, búspöcs, göndör bari bárány…. Hogy mert így felültetni? Engem? Pedig én, az Isten bassza meg, megnyíltam neki. Ugye picinyem? – simogattam meg a hasamat. – De remélem azzal tisztában vagy, hogy ezeket a csúnya szavakat csak akkor mondhatod, ha olyan dühös és elkeseredett vagy, mint a mami. De mellettem nem lehetsz az, szóval fogd be a füled! – mordultam rá.
Basszus, miért vagyok ma ennyire feszült? Mik ezek a felhők a fejek felett? Nem, nem szabad egy pasi miatt dühöngenem. Nem leszek paranoiás… Nem stimmel valami, ennyire fontos lett volna nekem? Ennyire peches vagyok? Beleszerettem a gyerekem apjába? Ne már!

A nap már az ég alján járt, éhes voltam az eső is nagy, kövér cseppekben kopogott a szélvédőn. Szar idő volt, a kedvem is rossz volt, és kibaszottul mérges voltam. Felemésztett a harag. Nem a szomorúság. Ó, nem. Én bosszús voltam.
Alig láttam már valamit, mire erősen kezdtem a kormányt csapkodni.
- Szentséges, rohadt élet! Élvezed, mi? – morogtam a sötét, szürke felhők felé.
A közelben alig láthatóan, de egy kis, lepukkant motelt véltem felfedezni.
Ránk fér a pihenés, állapítottam meg. Leparkoltam, majd kiszálltam az autóból, egyenesen bele a sárba. Az eső még mindig szakadt, így tökéletesen átáztam. Kellemetlen volt. A szél süvített, a fák dühösen susogtak, az épület tetejéről ágak, falevelek jártak táncot a szélben. A viskó régi volt, a fa kívülről vörösre volt mázolva, a tetőt benőtte a moha. Megfogtam a bőröndjeimet, majd felhúztam a kapucnimat, és kelletlenül betrappoltam a „hotelnek” nevezett izébe. Bent szokatlan meleg és büdös volt. Egy hatalmas faliórával találtam szembe magam. Hajnali négy volt, és az épület belülről is ugyanolyan régi és lepukkant volt, mint kívülről. Egy 40-es éveiben járó, kopaszodó, borostás férfi a recepciós pultnál horkolt. Mellette volt egy csengő, így én megnyomtam. Összerezzent, majd lassan megnyújtózkodott és kelletlenül rám nézett.
- Ébresztő hapsikám – dörrentem rá.
- Szép jó reggelt kishölgy! – gúnyolódott. Hogy pofám verném, Istenem. De hogy! Jót tesz az erőmnek a terhességi hormon. Lobbanékonyabb vagyok.
- Egy szobát szeretnék, de rögtön. Fáradt és terhes vagyok. Csipkedje magát! – magyaráztam sürgősen.
- Hagyd, Bob, majd én segítek neki. – jelent meg… egy dallamos hangú, vámpír! Fekete, oldalra nyalt haja, hófehér képe és arany írisze volt. Pont, mint Cullenék.
- Köszi, SP – sóhajtott az öreg. – Egy újabb PMS-es hölgy.
- TERHES, te fasz! – csaptam az asztalra.
- Nyugi, add csak a bőröndjeit. – kapta ki a kezemből, a feltehetően süti barát. Elég buzis képe volt, már nem azért.
Nagy, nyúlánk léptekkel megindult egy szűkős folyóson. A plafon szokatlanul magasan helyezkedett el, a vakolat néhány helyen potyogott. A padló régi, kopott volt, amit egy virágos szőnyeggel próbáltak leplezni.
- Várj! – kaptam el a vállát, ami kemény, elpusztíthatatlan fajtából készült. Plusz egy pont. Tuti, hogy vérszívó.
- Igen? – fordult meg, arcára barátságos mosoly ült ki, kivillantva szemfogát. Tuti, hogy homár!
- Hogy hívnak?
- Christian Frewer, miért?
- Vámpír vagy? – vontam kérdőre ellentmondás nem tűrően. Kínosan, reflexszerűen felnevetett.
- Dehogy, hülye vagy? - cincogott. Felsóhajtottam.
- Na, idefigyelj, sovány tej! Nem érek rá, mert rohadtul felcsinált egy vérszívó, belehalhatok és a gyerekemnek apa kell. Mivel veled futottam össze, te leszel az, aki segít nekem – förmedtem rá. Arca elnyúlt.
- Terhes vagy… egy… magunk fajtától? – suttogta. Sík hülye.
- Mondtam már! Segítesz vagy hagysz meghalni? – kérdeztem ironikusan.
- Van más választásom? – nézett az ég felé. – Segítek.

Edward
Már egy hete itt rohadok Volterrában, a szobámba. Ki nem merek menni, mert ott vár a mennyasszonyom Xénia. Apám! Beijedtem egy nőtől!
Carlisle-t meggyőztem, hogy, hadd éljünk továbbra is állati véren Alice-kel. Természetesen Jasper nem akart. „Apánk” (ha lehet őt még így nevezni), csak úgy ment bele, hogy látta, bizony így is ugyanolyan erősek, és strapabírók vagyunk. Szánalmas.
Már egy hete némán, mozdulatlanul fekszem, a plafont bámulom. A szívem képtelen megszakadni, pedig most tuti belehalnék a fájdalomba. Szerelmem csodálatos arcán a düh, megvetés és undor. Összemosódnak a képek, s csak ez az egy, legrosszabb pillanat maradt meg kettőnkből. Lehunyom a szemem, és Őt látom. A szeme fájdalomtól csillog. Szeretném, ha megtalálna, és kivételes a szerepekben felcserélve, Ő mentene meg engem. Nem a herceg a hercegnőt. Fordítva. Nem akarom, hogy valaki más ölelje Őt. Nem akarom, hogy visszamenjen ahhoz a… Chris Summer gyerekhez. Hiszen én szeretem Őt. Ismertem eddig a testi harcokat, majd Esme után a lelki küzdelmet. De ez az elsöprő, pusztító érzés nem hasonlított semmihez. Mint amikor a méreg terjedt a szervezetemben. Ég az egész testem, agyam fáradt, kiégett. Belefáradtam. Miért nem hozhattam magammal? Miért mentem bele abba, hogy legyen menyasszonyom? Miért nem kértem még haladékot? Akkor talán… Bella is itt lehetne.

*

- Edward! Ideje lenne kimozdulni! – dörrent rám Carlisle. – Már három hónapja csak vadászni mész ki.
- Nem akarom elvenni Xénia-t! – nyafogtam. – NEM AKAROM! Ő egy házisárkány.
- Fiam, nekem mindegy kit veszel el, de muszáj, hogy legyen egy feleséged. És lássuk be, senki nem akar attól a bús fejedtől semmit azon az aranyos, szófogadó kislányon kívül. – veregette meg a vállamat. Érintésétől kirázott a hideg.
„Bella akart engem!” – sírt fel a lelkem.
- Ez nem igaz! Én szeretném őt. Én leszek a felesége.
Mi a fasz?! – néztünk egyszerre az ajtóban álló jövevényre.

Bella
Elköltöztünk London egyik külterületébe, olyan Isten háta mögötti helyre, ahol senkinek nem tűnt fel, hogy három hónap alatt, akkora lettem, mint a boroshordó. SP-ről /azt kérte hívjam így, most honnan gondoltam volna ezek után, hogy nem meleg?!/, kiderült, hogy a lányokat szereti, így összejöttem vele. Csak így ment bele abba, hogy azt mondjuk majd a gyerekemnek, hogy ő az apja. Nem akartam, hogy nincstelenül, félárván felnőjön.
- Chr… vagy is SP! Segíts felállni! – kiáltottam le annak a fél marhának. Már akkora volt a pocakom, hogy nem tudtam egyedül felkelni az ágyból.
- Itt vagyok, Élete(i)m. – húzott fel.
- Kösz – motyogtam. Remélem, azt tudja, hogy én nem szeretem őt. Legalább is ezt tisztáztam az olyan beszólásaimmal, mint „sügér, apapótló, második, baszódj meg...”. Na, igen. Őt és a mosolyát semmi nem pótolhatja.
- Bella! – szólított meg riadtan. – Elfolyt a magzatvized!
Ezzel a mondattal iszonyatos fájdalmat éreztem, mintha a zsigereimtől akarnának megfosztani. Ilyen fájdalmat, még soha nem éreztem. Hangos, émelyítő sikításra figyeltem fel. A tükörképemmel találtam szembe magam, ami a gardróbból „mosolygott” rám. Arcom sápadt volt, a homlokom izzadságcseppek ültek, tartásom görnyedt volt, és, ami még rosszabb… ordítottam.
- Shh… - kezdett el kapkodni. – Feküdj le! – szólalt meg riadtan, majd egy pillanat alatt az ágyban találtam magam.

THE END

Sok-sok kommit :D puszi: A&P

Új blog :)

Puszmóval nyitottunk egy Alkonyat paródiás blogot. Főszerepben: Adam Lambert és Lady Gaga. Csak erős idegzetűeknek! Részlet:
"Beléptem ennek a tetves épületnek az ajtaján, és lefejeltem egy fagyos szart. Fasza! Már megint a hűtőházba nyitottam be?

- Kurva életbe! Három órán keresztül vasaltam ezt a pólót. Most miattad gyűrött lett. – Hallottam meg egy bugyi szaggató hangot a fejem fölött. Felpillantottam és egy nyálcsorgató pasival találtam magam szemben. Mintha veszett lenne. Még szerencse, hogy beoltattam magam kutyák ellen."
Van kedvetek nézzetek be :D
http://alkonyat-adam.blogspot.com/

Új blog

Sziasztok!
Nyitottam egy új /régi/ blogot. Ha van kedvetek nézzetek be. (Kizzyvel és Puszmóval karöltve írom). Ez a Döntés folytatása... :)
http://itt-hagytal.blogspot.com/

Puszmó nyaraltatni magát :D

Sziasztok. Csak szólni szeretnék, hogy ma nem lesz friss. Nem voltam ma itthon, és most még össze is kell pakolnom, meg készülődnöm kell hnapra :D 1 hétre nyaraltatom magam Allieéknál :P Messze lakunk egymástól, szóval nem tudunk gyakran találkozni. Most kiszeretnénk használni az időt :D Jól össze fog szorongatni :D Lehet, meg fogok fulladni :D Szóval, nem tom, h mikor hozunk majd frisst. De fogunk írni, nyugi :) Én majd pihentetem magam, és megpróbálom majd ráerőszakolni :D De pszt! Ne szóljatok neki :D Addig is Emmettes ölelés, és millió pusszantás :) Ne feledjétek! Imádás titeket 4 ever :D

35.fejezet- Az álom

Meghoztam a fejit :) Ááá, azok a komik :D Szakadtam rajtuk :D Oldalra kiírtam a komi határt :D A friss időpontja és lehet ízelítő is ki fog kerülni a kövi fejiből majd :D Bár, most nincs mit kitennem :D Majd a későbbiekben lehet fogom használni :D Na mindegy :D Jó olvasást :)

"Akármit is cselekszel az életedben, lényegtelenné válik, de nagyon fontos, hogy megtedd, mert senki más nem fogja. Mint mikor valaki belecsöppen az életedbe, és az egyik feled azt mondja: "közel sem vagy a tökéletes állapothoz", de a másik viszont: "tedd örökre magadévá őt".

"Ne feledd: mindenki, akit megismersz, fél valamitől, szeret valamit és elvesztett már valamit."


  ( Bella szemszöge)

Hogy lehettem ennyire hülye? Hisz mit is gondoltam? Hogy egy olyan srác, mint Edward, komolyan érdeklődne irántam? Kész röhej. Egy idióta balfék vagyok. Egy naiv kislány. Már megint bedőltem a nyálas dumának. A szép szavaknak. Szeretlek. Közbe meg menyasszonya van. Bárcsak kiherélhetném, hogy több lányt ne tudjon átbaszni. Ez a baj velünk, nőkkel. Mindent elhiszünk. Mert hinni akarunk. Tündérmeséről álmodunk, ahol értünk jön a szőke herceg fehér lovon, megment minket, majd boldogan élünk, amíg meg nem halunk. Pedig ez kibaszottul nincs így. Nincsenek hercegek, se örökké tartó szerelmek. Csak ki kellene nyitnunk a szemünket. De még ahhoz is lusták vagyunk. Álmodozunk. Istenem! Mi a francért nem lehetek én is olyan érzéketlen, mint ő? Ő boldogan éli tovább az életét a menyasszonyával, míg én itt sírok a kocsiban. Bömbölök, mint egy 5 éves, akitől elvették a babáját. Még szerencse, hogy anyuék nem jöttek ki megnézni mi van velem.
- Nyugi Bella! Nem nézhetsz ki olyan ramatyul. – Nyugtatgattam magam, majd belenéztem a visszapillantó tükörbe.
- Jézusom! Mint egy zombi. Össze kell szedned magad! Nem sírhatsz tovább miatta. Ha ő elég hülye volt ahhoz, hogy elsétáljon, te legyél elég okos ahhoz, hogy ez ne érdekeljen. Igen, nem fog érdekelni. Független, erős nő vagyok. Ezen is túl fogok jutni. Harcolnom kell. Főleg a kicsiért. – Erre a gondolatra gyengéden végigsimítottam a pocimon.
- Értünk túl kell lépnem rajta. Most csak magunkra gondolhatok. Ketten. És nagyon boldogak leszünk. Igaz picim? – Vajon hallja, amit mondok? Mindegy, nem számít. Pár percig még a kocsiban ültem. Összeszedtem magam, hogy embernek nézzek ki. Kiszálltam a kocsiból, majd az ajtóhoz sétáltam. Mielőtt benyitottam volna, megtorpantam. Apáék biztos kérdezősködni fognak. Előttük el kell játszanom, hogy minden rendben. Képes vagyok rá. Benyitottam, majd elkiáltottam magam.
- Hazajöttem. – Fél perc alatt mindketten előttem termettek. Nem kíváncsi népség, mi? Nem szóltak semmit, csak bámultak rám. Nem zavartattam magam, levettem a felesleges cuccokat magamról. Miután végeztem, percekig némán néztük egymást.
- Mi van? – Elégeltem meg a dolgot.
- Minden rendben? – Mért végig anya. Erre most mit mondjak? Persze, minden okés, csak a srác, akit szeretek jól átbaszta az agyam, mert menyasszonya van. Én csak egy kis nyári kaland voltam a számára. Mellesleg úgy néz ki, hogy terhes vagyok. Ja, és azt említettem már, hogy félig vámpír félig ember babát hordok a szívem alatt? Nem tudom, mitől különlegesebb egy ilyen baba, mint a sima emberi magzat. Lehet, ha megszületik, megöl, mert éhes lesz. De amúgy minden okés. Minden a legnagyobb rendben. Kicsit sokkolnám őket ezekkel.
- Persze. – hazudtam végül. Nekik is könnyebb így. Elég, ha én idegeskedem.
- Csak, mert sokáig ültél kint a kocsidban. Mit csináltál? – Hm, gondolkozzunk csak.
- Edwarddal telefonáltam.
- Hogy hogy? Hát most nem náluk voltál? – Anyám és a „pont bele a közepébe” kérdései.
- Disneylandben maradtak még pár napra. Kihasználják az utolsó nyári napokat. Csak kocsikáztam egy kicsit. De ezt mondtam neked, anya. – Az arcom rezzenéstelen volt. Megy ez neked Bella Swan.
- De én… - Anya értetlenül nézett rám. Utálok nekik hazudni, de most muszáj.
- Fáradt vagyok. Nem mehetnék aludni?
- Persze kislányom, menj csak. – Vette át a szót apu, mert anyu még mindig döbbenten állt ott.
- Jó éjt! – Nyomtam mindkettőjük arcára egy puszit, majd felrohantam a lépcsőn. Nem estem el. Tök menő vagyok. Előkaptam egy rövidnadrágot, egy toppot, meg egy bugyit, és átslisszoltam a fürdőbe. Lezuhanyoztam, felöltöztem, és elvégeztem a szükséges teendőimet. Visszamentem a szobámba, majd lefeküdtem. Nem tudtam aludni. A gondolataim folyton a mai nap történésein jártak. Nem szabad agyalnom ezen. Egész éjjel forgolódtam. Egyszer akarok úgy Isten igazából aludni, és pont ilyenkor nem sikerül?



Egy réten találtam magam. Pontosabban a mi rétünkön. Egyedül voltam. Hogy kerültem ide? Hirtelen zajt hallottam. Megrémültem, és futni kezdtem. Csak futottam és futottam. Nem néztem hátra. Olyan érzésem volt, mintha valaki követne. Hirtelen visszajutottam arra a helyre, ahonnan elindultam. Megint futni kezdtem, s megint visszajutottam ugyanoda. Mintha csak körbe-körbe futkároztam volna. Megálltam. Felesleges menekülnöm. Megint zajt hallottam. Összerezzentem.
- Ki van ott? – Kérdeztem rémülten. Sötét volt. Valaki kilépett a fák közül. Nem láttam az arcát. Az alak egyre csak közeledett felém. Feszülten várakoztam. Nem sietett, lassan lépkedett. Mikor már elég közel került hozzám, rögtön felismertem. Ez az arc felejthetetlen. Örökre az emlékezetembe véstem.
- Edward? – Kérdeztem értetlenül. Ő mégis, hogy került ide? Megállt előttem, és csak az arcomat fürkészte.
- Miért vagy itt? – Suttogtam magam elé. Nem válaszolt. Csöndbe burkolózott.
- Azért jöttél vissza, hogy még jobban megalázz? Nem volt még elég, amit a házatok előtt tettél velem? Felfogtam, hogy csak egy kis nyári kaland voltam számodra. Nem kell még egyszer a szemembe mondani. Miért akarsz megint rám taposni? – Éreztem, hogy kibuggyannak a könnyeim. Miért vagyok ennyire gyenge? Keze végigsiklott az arcomon, letörölve a cseppeket róla. Hideg érintése határozottan jól esett.
- Bella – hangja hallatán sírásroham tört rám.
- Shhh – húzott közelebb magához, s átölelt. Olyan jó volt a karjai közt lenni. Gyengéden simogatta a hátamat. Miután valamennyire lecsillapodtam, eltolt magától.
- Bella. Amiket a fejedhez vágtam, az mind hazugság. Hogyan is lehettél volna csak egy kaland, mikor te hoztál fényt az életembe? Tudnod kell valamit. – Egész végig mélyen a szemembe nézett.
- Szeretlek – fogta meg a kezemet. – Minden egyes szavam hazugság volt. Őrülten szeretlek, és örökké szeretni is foglak. Noha nem lehetek veled, lélekben mindig ott leszek melletted. Ezt sose felejtsd el! Soha egyetlen nő sem pótolhat majd téged. Elvégre, ha meggyújtunk egy gyertyát, majd eloltjuk, sötétebb lesz, mint azelőtt volt.
- Mit akarsz ezzel Edward? – értetlenül néztem rá. Összezavarodtam. Pár órával ezelőtt még azt mondta, hogy nem szeret, most meg épp az ellenkezőjét.
- Tudod miért szomorú a Hold? – Tért ki a válasz elől. Felnézett az égre.
- Nem, nem tudom. Miért? – Én is feltekintettem. Egészen varázslatos látvány.
- Mert volt egy szerelme. Úgy hívták: Kuekuatsu, vele élt a szellemek világában. Minden éjjel együtt járták az eget. De egy másik égi szellem irigy volt; cselt vetett be, hogy megszerezze magának a Holdat. Szólt Kuekuatsunak, hogy vigyen a Holdnak vadrózsát, amit akkor talál, ha lejön közénk a Földre. De azt nem tudta, hogy ha lejön a szellemek világából, akkor többé már nem térhet vissza… Éjjelente, ha felnéz az égre, a Holdat látja, s fájdalmasan üvölti a nevét. De már sosem érintheti meg többé…
- Szomorú történet. – Fordultam vissza felé, de már nem volt ott.
- Edward? – Nem jött válasz.
- Edward? – Könnyek közt indultam a megkeresésére. De semmi. Eltűnt. Megint elhagyott.

Zihálva ébredtem fel. Semmi baj. Csak álom. Csak egy álom volt. Képtelen voltam visszaaludni. De nem is akartam. Gondolkoznom kell. Nem ámíthatom magam tovább. Egy lény van a hasamban, amiről nem tudok semmit. Akár még veszélyes is lehet. Tudom, a kicsikém nem bántana senkit se szánt szándékkal, de az ösztönei felett nem tud uralkodni.
- Mégis mi tévő legyek? – Suttogtam a sötétbe. Nincs senki, akivel megoszthatnám ezt a dolgot. Egyedül maradtam.
- Bárcsak segíthetnél nekem. – Simítottam végig a pocakomon. Hirtelen éles fájdalmat éreztem. Mintha megrúgott volna. Biztos csak képzelődöm. Ilyen korban még nem adhat jeleket. Bár, ő nem ember. Lehet fejlettebb. Ennél hülyébb már amúgy sem lehetek. Kipróbálom.
- Hallasz engem? – A kérdésre újabb rúgást kaptam. Aszta! Erre nem számítottam.
- Hű! Nagyon okos vagy picim. A mama nagyon büszke rád. Beszélgethetnél velem. Csináljuk azt, ha a válaszod nem, akkor egyet rúgsz, ha igen, akkor kettőt. Rendben? – Két rúgást kaptam.
- Lehetne gyengédebben? Ez fáj a mamának. Fontos dologról kell döntenünk. Elvégre a közös jövőnkről van szó. A mama nem tudja, hogy elmenjen vagy maradjon. Segítenél benne dönteni? – Újabb két rúgás.
- Neked mi a véleményed? Minden rajtad múlik. Azt tesszük, amit te akarsz. El akarsz menni innen? – A következő pillanatban jött is a válasz. Tehát megszületett a döntés. Elmegyünk.
Az éjszaka további részében fent voltam. Reggel megvártam, míg apuék elmennek itthonról.
- Elmentem! – Kiáltott fel anyu. Ez volt a jel. Kipattantam az ágyból, beledobáltam pár cuccomat a bőröndbe, majd felöltöztem. Fájdalmas búcsút vettem minden helyiségtől. Hagytam egy búcsúlevelet anyáéknak. Beleírtam, hogy muszáj volt elmennem, és, hogy ne keressenek. Nagyon sajnálom, és szeretem őket. Kivittem a bőröndöt a kocsiba, majd bepattantam.
- A közös jövőnk kezdete, picim. – Gázt adtam, majd elhajtottam. Azt még nem tudom, hogy hová megyek, csak el innen. Magam mögött kell hagynom a múltam.

34.fejezet - A búcsú

Sziasztok. Meghoztam a fejezetet. Hát, nem vagyok túl jó a búcsúzkodásban, az érzelmek kifejezésében :D Remélem, azért túlélhető :D Jó olvasást :) 

"Az elengedés azt jelentette, hogy elfogadja a megváltoztathatatlant. Hogy nem próbál meg belekapaszkodni a reménybe azért, hogy a sorsát megváltoztassa. Nem harcol a végzet magasabb rendű erői ellen, és nem akarja, hogy azok meghajoljanak az akarata előtt. Nem könyörög megváltásért, azt feltételezve, hogy ő jobban tudja. Az elengedés azt jelentette, hogy elfogadja azt, amit a sors kiszabott rá, és felismeri, hogy a szabad választás az egyetlen út, a végzet pedig megmásíthatatlan.
Nincs alkudozás. Nincs irányítás. Egyszerűen megadja magát, és elfogadja, hogy az, akit szeretett, többé már nem része a jövőjének, és ez ellen nem tehet semmit."

( Rosalie szemszöge)

- A menyasszonyod? – Kérdeztem értetlenül Edwardtól. Nem válaszolt, csak nézett maga, és azt suttogta, hogy ez nem lehet.
- Valaki elmagyarázná nekünk is, hogy mi folyik itt? – Szólt közbe Emmett. Hát igen! Az én macikám mindig kíváncsi.
- Majd én. – Vette át a szót Xénia vagy, hogy is hívják. – Arról mindannyian tudtok, hogy Edward a trón várományosa. – Megvárta, míg bólintunk, majd folytatta.
- Carlisle azt is elmondta Edwardnak, hogy ahhoz, hogy elfogadják az uralkodását, meg kell házasodnia. Gondolom, nem kell ecsetelnem, hogy a Románok ötlete volt ez a kis házassági ajánlat. Ezelőtt még nem találkoztunk a jövendőbeli férjemmel, de én nagyon jól ismerem. Hála Rosalie drágának. – Kacsintott rám. – Mikor csatlakoztam hozzátok, szándékosan más nevet használtam. Abban állapodtunk meg Carlisle-val, hogy csak a nevem oszthatja meg Edikével. A gondolataimból nem tudta kiolvasni ki is vagyok valójában, ugyanis nem fordított rám különösebb figyelmet. Itt jött a képbe drága barátném, aki mindent megosztott velem.
- Hogy érted azt, hogy mindent? – Kérdezte tőle Alice.
- Minden mindent. Az egész életeteket. A legkisebb titkaitokat is tudom. És még észre sem vette, hogy mindent kifecsegett nekem. Hogyan is vette volna? Hisz csak magával foglalkozott. Könnyebb volt kijátszani, mint egy játékbabát.
- Akkor azt is ő árulta el, hogy most itt vagyunk? – Kérdezte húgom. Meg sem tudtam szólalni. Sokkolt az egész. Hogy lehettem ennyire hülye? Tényleg minden ott von az orrom előtt, csak nem vettem észre. Hogyan is vettem volna? Lefoglalt az, hogy magamat nézzem a tükörben. Tényleg egy felszínes dög vagyok. Egyáltalán vannak értékeim a testemen kívül? Nem nagyon tudom elképzelni.
- Persze. Ki más? – Harsány nevetésben tört ki. A ringyó. Bárcsak darabokra szaggathatnám. Körbepillantottam. Az én macikám szomorúan nézett rám. Pontosabban csalódottan. Vagy talán kiábrándultan? Már neki is elege van belőlem. Végül is megértem. Elvégre egy elviselhetetlen szipirtyó vagyok.
- Ja, és hogy van Bellácska? – Kérdezte Xénia Edwardot. Bátyám felkapta a fejét, és dühös pillantást küldött felé. Az a némber csak nevetett. Élvezte a helyzetet.
- Róla meg honnan tudsz? – Szűrte ki a szavakat bátyám a fogai közt. Xénia nem válaszolt, csak a fejével felém intett. Edward rám nézett. A szemében mérhetetlen undort fedeztem fel.
- Hogy voltál erre képes, cica? Hát neked már semmi sem szent? Hisz a családod voltunk. Elég volt. Betelt a pohár. Ideje megtudnod az igazságot. Állandóan csak magaddal foglalkozol. A legfontosabb személy az életedben az saját magad. Egyáltalán tudod, mi az, hogy szeretet? Önzetlenség? Szerintem ez neked az idegen szavak szótára. Engem sem tiszteltél. Nem néztél semminek. Remélem, most boldog vagy. Ugye boldog vagy? Most mindenki csak téged néz. Te vagy a középpontban. Élvezed? – Kelt ki magából Emmett.
- Várjunk csak! Kell még neked valami. Taps. Ugye tapsot akarsz? – Ütötte össze két tenyerét. – Hát ez fantasztikus! A hercegnő megkapta végre, amit akart. Undorodom tőled. Mélységesen megvetlek. Végeztem veled. Örökre.
- Emmett… - Igaz, hogy nem tudok sírni, de az igazi könnyek befelé folynak, nem igaz? Ha a külvilágnak nem is tudtam megmutatni, mennyire szenvedek, a fájdalom belül szétvetett. A szívem vérzett. Hannára néztem, akinek arcán aprócska könnycseppek folytak végig. Csalódottan nézett rám, majd intett, hogy engedjem el. Kimászott az ölemből, majd Alice-hez futott. Már ős is megvet.
- Nem mondtam el neked, hogy Forksba jöttünk. Akkor mégis honnan tudod? – Ez az egy kérdés foglalkoztatott.
- Mikor felhívtál, hogy nem folytatod tovább a mi kis tervünket, mert megkedvelted Bellácskát – itt elhúzta a száját – cselekednem kellett. Megkértem Tiffanyt, hogy használja rajtad a képességét. Kiszedte belőled az információt, amire szükségem volt, majd kitörölte az emlékezetedből. Ezért nem emlékszel rá, hogy köptél.
- Miféle terveteket? – Kérdezte dühösen Edward.
- El akarod mondani nekik te? – Kérdezte tőlem Xénia, de amikor látta, hogy nem szólalok meg, folytatta. – Rosalie azért akart közel férkőzni Bellához, hogy minél több információt megtudjon róla. Így könnyebb lett volna tönkretenni a kapcsolatotokat. De ez a hülye megkedvelte. Ezt nem hagyhattam. Amúgy gondolom, sejtitek, hogy ez az én ötletem volt.
- És most mi lesz? – Kérdezte rémülten Alice. Mi az, nem látja előre?
- Blokkolják a képességét. – Válaszolt a ki nem mondott kérdésemre Edward.
- Nos, ez így igaz. – Vette át a szót Carlisle. – Gondolom, mondanom sem kell, hogy nagy csalódást okoztatok nekem. Ezért büntetést érdemelnétek. De amilyen nagy szívem van, megkíméllek titeket tőle. Mindannyian hazamegyünk, és mindenki teljesíti a kötelességeit. Csupán ennyi lesz a dolgotok.
- Miféle kötelességek? – Kérdeztem felháborodva.
- Roppant egyszerű dolgok. Edward elveszi feleségül Brittany-t, és átveszi a trónt tőlem. Végre megpihenhetek. Jasper továbbra is a hadsereg kiképzésével fog foglalkozni. Alice visszamegy a férjéhez, és teljesíti asszonyi kötelességeit. Emmett csatlakozni fog a testőrséghez. A fizikuma megvan hozzá, és végre hasznát is vesszük majd. Te, kedvesem, az ételt fogod szállítani. És mindannyian visszatértek emberi vérre. A vámpírok vezető családja nem lehet gyenge család. Az állati vér pedig azzá tesz titeket.
A szavai olyan egyszerűnek tűntek. Mintha ez lenne a természetes. Tényleg ezzé akart válni? Egy kegyetlen vámpírrá? Hová tűnt az emberi életeket megmentő Carlisle Cullen? Hová tűnt a boldog, kiegyensúlyozott családom? Minden elveszett, ami egykor jellemzett minket. És én nem vettem észre. Mekkora egy egoista majom voltam. És miért nem ellenkezik senki sem? Alice, hogy tud egy helyben állni? Na, és Edward? Most kényszerítik arra, hogy hagyja el a szerelmét és vegyen el egy másik nőt. És ő mit tesz? Csak néz maga elé és hallgat. Mi történt mindenkivel?
- Na, és Hanna? Vele mi lesz? – Eszembe jutott, hogy róla nem esett szó.
- Megöljük. – Terült el egy hatalmas vigyor Xénia arcán.

   ( Bella szemszöge)

Még csak 6 óra. Még 2 óra, míg Edward megérkezik. Addig megbolondulok. Muszáj valamit csinálnom. Mára szabadnapot kértem. Az egész estét szerelmemmel akarom tölteni. Elmegyek kocsikázni. Közben benézek hozzájuk is. Hátha hamarabb hazaérnek. Felvettem egy bő ruhát, meg egy torna csukát. A ruha eltakarta a hasam, így észre se venni, hogy megnőtt. Nem akarom, hogy Edward idő előtt megtudja. Akkor elmaradna a meglepetés ereje. Elköszöntem anyától, bepattantam a kocsimba, majd Edwardékhoz hajtottam. Ha nincsenek még otthon, teszek egy kört a városban, majd visszamegyek. Utálok várakozni. Már messziről észrevettem, hogy mennyien állnak a házuk előtt. Vendégség van náluk? Ezt nem is mondták. Kiszálltam a kocsiból, majd átfurakodtam a tömegen. Mennyi ember! Jobban mondva vámpír. Edwardék ott álltak középen. Mindenki olyan feszült volt. Körbenéztem, és a minket körbevevő vámpírok szinte csorgatták a nyálukat rám. Hát, eddig el is felejtettem, hogy én táplálék is lehetek számukra. Én csak lazán belibbentem ide, miközben vagy húszan rám ugorhattak volna. Szemeik feketén csillogtak. Ez talán nem túl jó jel. Mindegy, itt vannak Alice-ék. Ők úgy sem engednék, hogy elfogyasszanak vacsorára.
- Szia, édes. – Csókoltam volna meg Edwardot, de ő elhúzódott. Mi a franc?
- Bella, beszélnünk kell. – Lépett egy gyönyörűséges vámpírlány mellé. – Ő itt Brittany. A menyasszonyom.
- A menyasszonyod? – Kérdeztem hüledezve. Végignéztem az említett személyen. Igazán gyönyörű jelenség. Összehasonlításra sem vagyok érdemes vele szemben.
- Nézd, Bella. Össze fogunk házasodni. Én csak megijedtem kicsit a házasságtól, ezért jöttem el otthonról. Egy kis nyári kalandra vágytam. Ennyi voltál számomra. Egy kis nyári kaland csupán. Brittany-t szeretem. – Arca rezzenéstelen volt, miközben kimondta ezeket a szavakat. Mint egy jég. Szemernyi tapintat sem volt benne. Képes az arcomba vágni mindenki előtt, hogy csak szórakozott velem. Egy ilyen érzéketlen tuskó biztos nem lesz a gyerekem apja. Jobb is így, hogy nem tudja. Ő úgy se ismerné el a picit, a gyerek meg csak szenvedne az apja miatt. Mindenkinek jobb lesz így. Majd én egyedül felnevelem ezt a kis csöppséget a hasamban.
- Legyetek boldogok. – Küldtem egy szánalmas mosolyt feléjük. A lány csak vigyorgott. Látszik rajta, mennyire boldog. Az a kretén továbbra is ugyan úgy állt ott. Semmi érzelem az arcán. Egy percig gondolkoztam azon, hogy elbúcsúzzak a többiektől, de rájöttem, hogy ők is tudtak Edward menyasszonyáról, mégsem szóltak. Tehát felesleges lenne a búcsúzkodás. Keménynek kell tűnnöm. Mintha meg sem rendített volna az, amit az előbb hallottam. Pedig elvesztésének végtelen súlya úgy borult rám, mint egy szögekkel teletűzdelt palást. Ezernyi apró szúrás, fájdalom és szomorúság volt csak, ami várt rám. Menekülésre vagy enyhülésre nem számíthattam, nem lelhettem békét, könyörületet vagy vigaszt semmiben. Az lettem, ami mindig is voltam: végtelenül magányos nő abban a világban, amelyet teremtettem. Átfurakodtam a tömegen, majd elhajtottam. El innen. El attól a családtól, aki végleg megpecsételte a sorsomat. A család, aki örök magányba és szenvedésbe taszított.

Ui: Komi határ :)

33.fejezet - Nem várt vendégek

 Tádáááááááááááám :D Kellett már egy kis izgalom, nem? :D Remélem, örültök majd neki :D Tudom, nektek ez nem sokat jelent, de CSÜTÖRTÖKÖN megyek Alliemhoz (L) Wííí, mi már non várjuk :D Nyíregyháza-Tatabánya :D Ennyit jelent nekünk :D Jó, nem csöpögök tovább :D Jó olvasást :) Szemet nem nézni :D

  ( Edward szemszöge)

- Ezt mégis ki találta ki? – küldtem szúrós pillantást Rosalie felé. Biztos ő a hunyó.
- Igen, én voltam. – mondta rezzenéstelen arccal. Profi, az hót ziher. – Hanna még sohasem volt ott, és egyszer szeretne eljutni oda. Miért ne vihetnénk el mi? Elvégre van pénzünk hozzá. Még suli előtt be tudjuk iktatni az utat. Most róla van szó, Edward. Nem rólam. Miért ne teljesíthetnénk egy kislány álmát? – Ezeket a szavakat biztos, hogy ő mondta? Ez nem lehet az a Rosalie, akit én ismertem. Nem vitték el véletlenül az UFO-k? Agymosás? Hőguta?
- Nem kell így méregetni. Megváltoztam. Te is tudod. – Akkor is furcsa. Pontosabban hátborzongató.
- Tényleg ezt szeretnéd? – fordultam Hanna felé. Elvégre mégiscsak róla van szó.
- Annyira boldog lennék, Edward bácsi. – felelte csillogó szemekkel. Hát ki tud ennek ellenállni?
- Jó. – egyeztem bele, mire jutalom tapsot kaptam.
- De! – emeltem fel a mutatóujjam. Jobb mindent előre tisztázni. – Ez az egész utazás Hannáért van. Szóval… - fordultam bátyám felé – nem Emmett maciért. Emmett maci a játékok közelébe se mehet. Nem akarok problémákat.
- Jaj, ne már! - háborodott fel az említett. – Miért nem?
- Mondjuk, mert összetörne alattad a hinta? Körülbelül hatvanszor akkora vagy, mint egy gyerek. Be se férnél semmibe.
- Azért nem vagyok annyira kövér. – húzta fel az orrát. – De ha nem tetszem neked, akkor ezentúl vigyázni fogok a vonalaimra. Csak Update nyuszik vérét fogom inni. Rám senki se mondja, hogy kövér.
- Nem kell a hiszti. Nem mész a közelükbe és kész. – Hogy lehet valaki ennyire gyerekes? Fel nem foghatom.
- Nem vagy az apám. Nem parancsolsz nekem. – Húzta fel a vállát bátyám.
- Ezért nem akarok én sehova se veletek menni. Mindig ez van. Miért nem lehetünk egyszer egy normális család?
- Mert talán nem vagyunk normálisak? – Kérdezett vissza Emmett.
- Akkor miért mennénk mi Disneylandbe? Tulajdonképpen mit is fogunk mi ott csinálni? Emmett felül egy póni hátára? Alice arcfestésen vesz majd részt? Én meg? Activityzzek? – Miért kell az ilyen hülyeségeket állandóan erőltetni?
- Csak magadra tudsz gondolni Edward bácsi, igaz? Az nem számít, hogy én mit akarok? – Kezdett el hisztizni Hanna. Rosalie 2, avagy a szöszi visszavág. Mi jöhet még ezután? Mellimplantátumok háborúja?
- Jó, ne menjünk. De akkor ne rajtam kérd majd számon, ha nem tudok majd megfelelően teljesíteni az iskolában. A vágyódás sok időt elvesz a gyerek idejéből. A koncentrációja se megfelelő. Ez az esemény akár még lelki traumát is okozhat majd nálam. A lelki trauma nagyban befolyásolni fogja majd a jellemfejlődésem. Ez az egész kihatással lesz az egész életemre. Akár bele is rokkanhatok majd. De nem baj. Akkor nem megyünk. – Folytatta tovább, és a végén még az orrát is felhúzta. Ezeket meg honnan a francból tudja? Még csak 6 éves, könyörgöm. Mintha betanulta volna ezt a szöveget. Á, Rosalie-ból ezt is kinézem.
- Megyünk. – Sóhajtottam fel. Elvégre van más választásom?
- Jaj, de izgulok. – Csatlakozott hozzánk Alice is. – 3 óra múlva indul a gépünk. Irány pakolni.
- Mi? Ilyen hamar? Még csak el se búcsúztam Bellától. – Azért ez már a pofátlanság netovábbja.
- Jaj, Edward. Csak 1 hétről van szó. Kibírod addig nélküle.
- 1 hét? Ezt senkise mondta nekem. – Ez csak engem háborít fel? Hát hová csöppentem?
- Mert nem kérdezted. – Öltött rám nyelvet Alice. A kis pukkancs.
- Nem érünk most erre rá. Sipirc, mindenki pakolni. – Csapta össze két tenyerét húgom. Mindenki készségesen elkullogott a szobájába, így hát én is így tettem.  Bedobáltam pár cuccot a bőröndömbe, majd felhívtam Bellát. Biztos ki lesz akadva. Mondjuk, megérteném.
- Szia, édes. Mizujs? – Már a hangjától elolvadok.
- Szia, kicsim. Hát ömm… izé… lenne itt valami… - Szedd össze magad Edward! Férfi vagy.
- Baj van? – Kérdezte aggódva. Gratulálok! Az év nyuszija díjat elnyernéd.
- Disneylandbe megyünk 1 hétre 3 óra múlva. – Mondtam ki egy szuszra. Hű! Bátorság 4ever.
- Jó szórakozást! Érezzétek jól magatokat! Add át üdvözletem a többieknek! – Mondta könnyedén. Ennyi? Semmi veszekedés? Semmi leordibálom a hajad a fejedről? Hát milyen nő ez? Legalább egy kis hisztit, kérem.
- Ömm… okés. Átadom nekik. – Nyögtem ki végül. Ez a férfi hiú büszkeségemet sérti. Ki hallott már ilyet?
- Edward. Gyere, indulunk. – Hallottam meg húgom hangját. Mi van? Alice-ék elkészültek 10 perc alatt? Ez az év vicce.
- Mennem kell! Majd hívlak. Vigyázz magadra! Szeretlek.
- Te is. Én is. Nem túl gyorsan hintázni, mert összekócolódik a hajad. – Kezdett el kuncogni.
- Nagyon vicces. Tényleg mennem kell. Szia.
- Szia.
Letettem, majd felkaptam a bőröndöm és leslattyogtam a nappaliba. Á, szóval ezért készültek el ilyen gyorsan.
- Hol van a bőröndötök? – Néztem körbe a nappaliban, de sehol semmi.
- El kell mennünk vásárolni. Nincs semmi göncünk, amit magunkkal vihetnénk. – Kezdett el panaszkodni Alice.
- Végül is az a 60 tonna ruha semmiség. Biztos nincs köztük elegendő 1 hétre. – Hangom gúnyosan csengett.
- Most nem érünk rá a hülyeségeidre. Igyekeznünk kell! – Kezdett el kifelé tolni húgom a házból. Ezért nem akartam én ezt. Mindig ez van. De a család, az család. Bármennyire is golyót repítenél mindegyik fejébe. Mondjuk, úgyse halnának meg, szóval tök mindegy. Csak vigyorogj! Talán úgy túléled.

  ( Bella szemszöge)

Edwardék ma este érkeznek haza. Végre! Már nagyon hiányzott. Meg meglepetésem is van számára. Miután elutaztak, csak nem múltak el a rosszullétek. És a menszeszem sem jött meg. Továbbra is zabáltam mindent és mindenkor. A hasam is kezdett növekedni. Anyáék szóvá is tették, hogy kicsit meghíztam. Ráfogtam arra, hogy kicsit sokat ettem mostanában, de majd lemozgom. Szerencsére bevették. Minden jel továbbra is arra mutatott, hogy terhes vagyok. De mivel a teszt negatív lett, ez képtelenségnek tűnt. Aztán elgondolkoztam. Ha tényleg terhes vagyok, akkor egy félig vámpír félig ember babát hordok a szívem alatt. Nem hiszem, hogy a teszteket erre találták volna ki. Szóval 99 %, hogy terhes vagyok. Már alig várom, hogy elmondhassam Edwardnak. Szándékosan azt tervezem előre csak, hogy beszélnem kell vele. Nem akarom, hogy Alice lelője a poént. Már csak 3 óra. Vajon örülni fog? Nagyon remélem.

   ( Edward szemszöge)

Bella nem tudja, de korábban jöttünk haza. Azt mondtam neki, hogy csak nyolcra érünk haza, de három órával korábbi géppel érkeztünk. Meg akarom lepni. Már nagyon hiányzik. Ez az 1 hét viszonylag simán telt el. Leszámítva kisebb károkat – amiket ki kellett fizetnünk, és amik természetesen Emmett hibájából keletkeztek – minden zökkenőmentesen ment. A lányok is boldogok, mert vásároltak dögivel, Hanna is boldog, mert eljutott Disneylandba, Emmett is boldog, mert végre megkapta Rosalietól, amit akart, és én is boldog vagyok, mert egy ideig nem nyaggatnak majd. Mikor leparkoltam a ház előtt, ismerős vámpír illat csapta meg az orromat. Nem, ez nem lehet. Hogy találtak ránk?
- Edward, te is érzed? – Kérdezte rémülten Alice. Már késő volt a meneküléshez. Körbekerítettek minket. Mindannyian kiszálltunk a kocsiból. Rosalie szorosan magához ölelte Hannát, aki reszketett a félelemtől.
- Nocsak, nocsak! Kiket látnak szemeim. Hiányoztunk nektek? – Kérdezte gúnyosan Carlisle. Ki akartam olvasni a gondolataiból, hogyan bukkantak ránk, de szándékosan nem gondolt rá. A francba! Körbenéztem, de nem találtam kibúvót. Végünk. Nincs menekvés.
- Hogy találtatok ránk? – Legalább tudjam. ki vagy mi okozta a vesztem.
- Volt egy kis segítségünk. Lépj elő, drágám. – Carlisle parancsára a tömeg egy része kettévált, és kilépett Xénia. Xénia? Rosalie barátnője? Már semmit se értek.
- Xénia? – Kérdezte döbbenten Rosalie. – Hogy tehetted ezt? Hisz barátnők voltunk. Képes voltál elárulni? De miért?
- Barátnők? – Nevetett fel Xénia. – Ugyan már! De sokkal egyszerűbb lenne, ha inkább bemutatkoznék. Megkönnyítené a dolgunkat. Az igazi nevem Brittany Dawson.  – Felkaptam rá a fejem. A többieknek ez a név semmit sem mondott, de nekem annál többet.
- Még mindig nem értem. – Felelte értetlenül Rosalie.
- A menyasszonyom. – Suttogtam magam elé.


Ui: Ha vki nem értené a fejit, elárulom, h nem írtam le Disneylandet, ugrottam az időben 1 hetet :D Komi határ :) Pusszantás :)

32.fejezet - Ájulás

 Sziasztok. Hát ezek a találgatások :D Tényleg ennyire kegyetlennek néztek? :P Nem vok én olyan :D És igaz, Edi tényleg elájult :D És a vége :D Legyen nekem gyereknap :P Ez nem lett túl eseménydús feji, de majd ezután belelendülök :D Lesznek még fordulatok, ne ijedjetek meg :D Befogtam :D Jó olvasást :)

   ( Edward szemszöge)

Mindenhol sötétségbe ütköztem. Hol vagyok? Mi történt velem? Hangfoszlányok törték be magukat elmémbe, és egyre erősödtek.
- Alice. Egy vámpír képes elájulni? Eddig erről nem is tudtam. – hallottam meg szerelmem hangját.
- Nagyon úgy tűnik. Én se tudtam erről. – miről beszélnek? Még jó, hogy 1 vámpír nem tud elájulni.
- Szerinted nincs semmi baja? Már nagyon régóta eszméletlen. – kezdett el aggódni Bella.
- Edward csak nem annyira puhapöcs, hogy vámpírként is baja esik. Vagyis remélem. – hé, én is itt vagyok. Ne beszéljetek ki! Ráadásul ne úgy, hogy én is hallok mindent. De miért nem tudom kinyitni a szemem?
- Nem kellene hívni 1 orvost?
- Bella. És mégis, hogy a francba magyaráznád el, hogy nem dobog a szíve? Vagy beadod neki, hogy vámpír? 5 perc és hozzák a kényszerzubbonyt. Ennyire hülye te se lehetsz.
- Ne beszélj így vele! – jé, ez a saját hangom volt. Kinyitottam a szemem, és két aggódó nőszeméllyel találtam magam szembe. Frankó! Minden pasi erre szeretne ébredni, nem mondom. Felültem. Mi a fészkes fenét keresek én a földön?
- Jaj, Edward. – vetette magát Bella karjaimba. – Nincs semmi bajod? – aggódva nézett végig rajtam. Vámpír vagyok, az Istenit! Mégis mi bajom lehetne? Mindkettőnket felállítottam.
- Itt meg mi történt? – Alice és Bella értetlenül néztek rám. Mi van, talán japánul kérdeztem, vagy mi?
- Elájultál, Edward. – szólalt meg húgom.
- Hát ez nagy poén. – tört ki belőlem a nevetés. Ilyen hülyeséget se hallottam még.
- Tényleg elájultál. – nézett rám döbbenten Bella.
- Mi? Ez képtelenség. Vámpír vagyok, emlékeztek? A vámpírok nem ájulnak el. Ne beszéljetek sületlenségeket! – úgy néztek rám, mintha idióta lennék. Mi van ezekkel? Mintha mindketten be lennének állva.
- Akkor is elájultál. – jelentette ki húgom. – Na, mindegy. Most megyek. Szia, Bella. – adott szerelmemnek két puszit.
- Majd otthon találkozunk. – intett nekem, majd elhagyta a házat. Menő! Otthon majd biztos jól kitárgyalják „az Edward elájult” témát. Röhögés lesz ezerrel. Én leszek a házi bohócuk néhány napig. Mindenki álma ez. De, hogy a francba ájulhattam el? Pedig a jelek szerint megtörtént. De ez akkor is hihetetlen. Ilyen is csak velem fordulhat elő. Most már magamban is beszélek. Lassan tényleg kezdem elhinni, hogy valami nincs rendben a fejemben.
- Jól vagy? – Bella elég furcsán méregetett.
- Persze. – össze kell szednem magam. – Szóval negatív lett a teszt? – valami derengett ezzel kapcsolatban.
- Igen. – sütötte le szemét.
- Mintha sírtál volna. Miért? – kezdtek visszatérni az emlékeim. Tényleg láttam valami sötétséget. Hmmm.
- Csak, mert már úgy elképzeltem, ahogy egy kis Edike futkározik körülöttem. Ahogy beletúr a hajába, és a lányok a játszótéren kiesnek a hintájukból. – ezen mosolyognom kellett. Ilyen is csak Bellának juthat eszébe.
- Gyere ide! – húztam magamhoz közelebb. Arcom hajába temettem. Csodálatos illata van.
- Hülyének tartasz, igaz? – szólalt meg pár perccel később.
- Dehogy. – simogattam meg arcát. Én is el tudtam volna képzelni egy kis Edikét. Miket beszélek? Tisztára megőrültem.
- És ha kis Bella lett volna? – vetettem fel az ötletet.
- Isten ments! – ijedt meg szerelmem.
- Miért nem?
- Hogy olyan béna legyen, mint én? Kizárt. Elmenne az összes pénzünk pszichológusra. – ezen jót kuncogtam.
- Az én kis bolondom. – öleltem magamhoz.
- Edward. – motyogott mellkasomba.
- Igen?
- Mikor akartad elmondani, hogy gondolatolvasó vagy? – ledermedtem. Ez meg…? Alice! Ó, csak kerülj a kezem közé te kis béka. Ezért még számolunk.
- Ömmm…most? – vigyorogtam rá.
- Fogd be! – bokszolt mellkasomba. - Haragszom rád. – fordított nekem hátat. Áh, nők! Ki érti őket? Túl bonyolultak számomra. Miért nem adnak hozzájuk egy kézikönyvet? Úgy sokkal könnyebb dolguk lenne a férfiaknak.
- Miért nem válaszolsz? És miért nem öleltél át? – fordult dühösen vissza Bella. Mi? Már megint miről maradtam le? Vennem kellene néhány Duracellt.
- Nem tudom, miről van szó. Bocs kicsim. – vágtam „annyira sajnálom” arcot. Remélem, nem kapok a fejemre.
- Üzentem neked gondolatban. Miért nem figyelsz rám? – ismét hátat fordított nekem. Azt miért nem mondta el az én „nemsokára halott” húgom, hogy az ő gondolatait nem hallom? Direkt szórakozik velem. Majd kap a pofájára, az biztos. Hátulról átöleltem Bellát. Beleremegett érintésembe. Hmmm, ez tetszik. A füléhez hajoltam, majd belesuttogtam.
- A te gondolataidat nem hallom. – megpördült tengelye körül, így a következő pillanatban már szembe találtam magammal.
- Tényleg? – lepődött meg.
- Tényleg. De nem tudom, miért van ez. Pedig a te gondolataidat szeretném hallani. Olyan jó lenne néha tudni, mire gondolsz.
- Akkor akár perverz dolgokra is gondolhatnék? Most is akár? – ajka önelégült mosolyra húzódott. Határozottan kikészít ez a nő. Az őrületbe akar kergetni.
- Igen. – Bella erre felsóhajtott. Megkönnyebbült sóhajtás volt.
- Mi volt ez? – húztam fel a szemöldököm.
- Nem tudom, miről beszélsz. – játszotta a hülyét.
- Na, kicsim. – csókoltam nyakába.
- Nem ér zsarolni. – hangja rekedten csengett. Szám végig húztam nyakán, majd kulcscsontját kényeztettem.
- Feladom. – diadalittasan hagytam abba előbbi tevékenységem. Hatással vagyok rá. Ez tetszik.
- Csak örülök, hogy nem hallottad, mikre gondoltam korábban. – motyogta maga elé.
- Miért, mikre gondoltál? – eresztettem el egy ezer wattos mosolyt.
- Azt nem mondom el. – ajkam fenyegetően közelített nyakához, így megállított.
- Olyan dolgokra gondoltam, hogy mit csinálnék veled. – sóhajtott fel. Beletúrtam a hajamba. Hízott a májam, de nagyon.
- Én is sok mindent csinálnék veled, megnyugodhatsz. – hogy nyomatékot adjak szavaimnak, szenvedélyesen megcsókoltam. Ez a csók nem volt gyengéd. Ez egy ragadozó csókja volt. Megszakítottam csókunkat, mert Bellának levegőre volt szüksége. Szegénykém iszonyatosan zilált. Talán kicsit túlzásba vittem.
- Most mennem kell.
- Muszáj? – szomorodott el.
- Muszáj. Még túl kell élnem egy szekálást. Emmett most egy hétig ezzel fog cukkolni, ha nem tovább. Ha nem hívnálak, belehaltam a sértegetéseibe. – mosolyogtam rá.
- Nagyon vicces. Szeretlek, te majom.
- Szeretlek, te szex mániás. – én csak vigyorogtam, de ő szúrós pillantást küldött felém.
- Jól van, na. Elvégre nem tehetsz arról, hogy ennyire beindítalak.
- Cöh. Most azonnal told ki a segged azon az ajtón Edward Cullen, különben megszabadítalak a kispajtásodtól.
- Úgy imádom, amikor dühös vagy. Még szexibb leszel tőle. – cukkoltam tovább.
- Na, húzzál el! – mutatott az ajtó felé.
- Szia, bébi. – leheltem csókot ajkára, majd elhagytam a házat.
Leparkoltam a házunk előtt, és felkészültem a kínzásra. Mikor beléptem az ajtón, tudtam, hogy drágalátos húgom mindent kifecsegett. Emmett arcán ugyanis egy levakarhatatlan vigyor ült.
- Szia, ájulóska. – köszöntött bátyám. Ne foglalkozz vele Edward, ne foglalkozz vele! Ha látja, hogy nem veszed magadra, abbahagyja.
- Csak nem attól ájultál el, hogy majdnem apuka lettél? Ejnye, öcsi! Hányszor mondtam már neked, ha óvszer kell, csak kérned kell? Bármilyen ízesítésűvel szolgálhatok. Bella mit szeret jobban? Csoki, eper? Ha kellett volna, még a boltba is leugortam volna tejszínhabért. – ne foglalkozz vele! Itt sincs. Nem hallasz semmit se.
- Tudod, azért szégyellhetnéd magad, hogy ilyen korán majdnem nagybácsivá tettél. Még csak 95 leszek az idén. Na, de olyan heves volt Bellácska, hogy elszakadt a gumi? Vagy nem is használtatok? Hányszor kell elmondanom, hogy a védekezés fontos? Anyádék is rájöttek, miután megszülettél.
- Fogd be! – morogtam rá. Már nem bírtam tovább. Pontosan tudja, mivel húzzon fel.
- És mi volt az az ájulás? Csak nem leesett a vércukorszinted? Mondtam neked, hogy mostanában annyira sápadt vagy. Holnap elviszlek egy kivizsgálásra.
- Emmett! Szállj már le rólam! Rajtam vezeted le a fölösleges energiádat? Arról nem én tehetek, hogy több, mint két hete nem nyúlhattál Rosalie-hoz. De ha nem tudod magad lefoglalni, ajánlok neked DVD-ket. Manapság már nagyszerű síkosítók kaphatók a boltokban. Vagy, ha gondolod, szülinapodra meglephetlek egy guminővel. Láttad már az Amerikai Pitét, igaz? Abban is van jó tipp a problémádra. – vágtam vissza. Csak nem vagyok „gyáva nyuszi, beszarok a bátyámtól” Cullen. Emmett döbbenten nézett rám. Nem számított rá, hogy szembeszállok vele. Kellett neki kötekedni. A következő pillanatban Hanna izgatottan futott le a lépcsőn, háta mögött Rosalie-val.
- Edward bácsi, Edward bácsi. Képzeld, Disneylandbe megyünk. – nézett rám csillogó szemekkel.


Ui: Komi határ :)

31. fejezet - Az igazság

Sziasztok. Meghoztam a fejit :) Sok találgatás volt a terhességgel kapcsolatban. Hát, most felfedem a titkot :D Ááá, Allie-val volt egy másik ötletünk, csak az sajna nem illett volna bele a töribe :D Pedig, á, imádom azt az ötletet :D Na mindegy. Nem tudom, hogy ki számított erre. Majd kiderül.
 

( Edward szemszöge)

Mikor észbe kaptam, már késő volt. Kimondtam. Kimondtam azt, amitől annyira rettegtem. Miért pont így kellett megtudnia? Bella még mindig döbbenten nézett rám. Milyen egy idióta barom vagyok.
- Bella? – szólítottam meg félénken. Szerelmemből ekkor kitört a nevetés. Nem értettem reakcióját. Lehet, hogy sokkot kapott?
- Hát ez… hát ez nagy poén volt, édes. – lépett elém, majd átkarolta nyakamat. – De akkor se bújsz ki a felelősség alól. Ha terhes vagyok, vállalnod kell. Még, ha ő nagysága vámpír is. – kezdett el kuncogni. Mi van? Szerintem nem fogta fel a helyzet súlyosságát. Ilyen vicces lettem volna?
- Bella. – néztem mélyen szemébe. – Én tényleg vámpír vagyok.
- Persze Edward, persze. Esténként nem szoktál denevérré változni? – kacarászott tovább. Nehezebb lesz, mint gondoltam.
- Bella. – emeltem meg kissé hangomat. – Tényleg vámpír vagyok. – mintha a megvilágosodás suhant volna át arcán. Néhány percig némán pislogott rám.
- Olyan vámpírosan vámpír? – lépett hátrébb, s mért végig.
- Igen. Vámpírosan vámpír. – mosolyodtam el. Még nem futott el. Ez jó jel.
- Aszta. Ne basz már. Egy vámpír a pasim. Ez tök csúcs. És miket tudsz? – kérdezte izgatottan. Már épp válaszoltam volna, de félbeszakított.
- Tudsz lebegni? Elbájolni? És mit iszol? Hogy hogy nem égsz hamuvá a napon? Van olyan gyűrűd, vagy mi? És a tesóid? Ők is azok? – kérdések hadát zúdította rám. Jobban felpörgött, mint Alice, ha vásárlásról van szó. Kezdek megijedni.
- Talán leülhetnénk, és akkor válaszolok a kérdésekre. – lehuppantam a fűbe, s ő mellém telepedett el.
- Jaj, ez olyan izgi. Nyugi Bella, nyugi. Csak szép lassan. Mit iszol? Mármint tudom, hogy vért, csak nem láttam magamon harapás nyomokat. Másból iszol? Vagy True Blood-ot fogyasztasz? – kezdte el a faggatózást.
- Nem tudom mi az a True Blood. – ismertem be.
- Szintetikus vér. Te nem nézed a sorozatot? Majd rászoktatlak. Olyan vámpíros cucc. Bár, te az vagy, szóval, na, mindegy. Csak belezavarsz. Szóval? – hogy tud ilyen könnyedén a vérről beszélni?
- Állati vérrel táplálkozok. Ha megharapnálak például téged, és nem ölnélek meg, akkor átváltoznál a testedbe jutott mérgemtől. Téged amúgy se bántanálak sohase.
- Hú. Szóval, ha megharapnál, olyan lehetnék, mint te? – csillant fel a szeme.
- Nem foglak szörnyeteggé tenni. – jobb, ha már az elején tisztázzuk a dolgokat. Ilyen képtelenség, hogy juthat eszébe?
- Jó, most nem vitatkozom ezen veled. Van igazi vámpírfogad? Megmutatod? Megfoghatom?
- Nem. Nincs nyúlkapiszka. – kicsit elszomorodott.
- Na, mindegy. Tudsz lebegni?
- Nem, nem tudok.
- És elbájolni? Kipróbáltad már rajtam?
- Elbájolni se tudlak. – ezen már mosolyognom kellett.
- Jaj, ne már! Most húztad le a WC-n a True Blood-ot. Még fényes nappal is kint vagy, és nem égsz hamuvá. Viszlát, Eric Northman! Most megöltél egy csúcsszuper vámpírt. Na, mindegy. – sóhajtott fel. – Add a kezed! – teljesítettem kérését, ő pedig fejét csóválva nézte azt. Miután mindkettőt alaposan áttanulmányozta, megszólalt.
- Nincs gyűrűd. Akkor, hogy lehetsz kint a napon? – kérdezte értetlenül.
- Nem tudom, miről beszélsz Bella. Nincs szükségem semmilyen gyűrűre ahhoz, hogy nappal kint tartózkodjak. Majd, ha kisüt a nap, megmutatom, mi történik velem. De nem fogok elégni. – ennyi sületlenséget, hogy lehet összehordani?
- Gyűrű se kell. Verbénát se hordok, hogy elbájolj. Elbájolni se tudsz. Most ölted meg a Vámpírnaplókat, és a Salvatore testvéreket. Köszönöm szépen, Edward. – sértődött meg.  Mi van?
- Bella. – át akartam ölelni, de elhúzódott. Miért ilyen makacs? – Kicsim. – öleltem át, s suttogtam a fülébe. – Nem én tehetek arról, hogy sok sületlenséget hordanak össze a vámpíros filmekben.
- Sorozatok Edward, sorozatok.
- Akkor sorozatokba. De nem is mondtad, hogy ennyire érdekelnek a vámpíros dolgok.
- Mert nem kérdezted. – fordult velem szembe. – Akkor most már értem, hogy miért vagy annyira hideg, és fehér. Akkor ezért nem ettél sose. Én meg már kezdtem azt hinni, hogy valami betegséged van.
- Kis butus. – koppintottam az orrára. – Nem eszünk, és nem is iszunk. Csak véren élünk. A szemem színe, is azért ilyen. Ha emberekkel táplálkoznék, akkor vörös lenne.
- Menő. És tényleg nem lehet gyereked? – kérdezte félénken.
- Nem, nem lehet.
- Pedig a jelek arra utalnak, hogy terhes vagyok. – motyogta maga elé.  Aztán, mintha megvilágosodott volna, felkapta a fejét, s a szemembe nézett.
- Ugye nem hiszed azt, hogy…? – nem tudta befejezni a mondatot.
- Hogy? – húztam fel a szemöldököm.
- Tudod, izé… - zavarban volt. Milyen kis cuki.
- Eszembe se jutott. – mosolyodtam el, s homlokon csókoltam.
- Hú. – sóhajtott fel.
- Mi volt ez a nagy sóhajtozás? – kezdtem el cukkolni.
- De hülye vagy. – bokszolt bele vállamba.
- Köszi. Érzem, hogy szeretsz.
- Jaj! – forgatta meg szemét. – Nos. Én azért szeretnék tanúbizonyságot nyerni arról, hogy nem vagyok terhes.
- Hogy?
- Pasik! Mindig értetlenek. – sóhajtott fel. Mire ez a sok sóhajtozás? Máskor szokott ennyit sóhajtozni. – Csinálok tesztet. Eljössz velem venni? – rángatott vissza Bella hangja a valóságba.
- Aha, persze. – még jó, hogy nem vette észre, hogy elbambultam. Kaptam is volna.
- Akkor menjünk. – állt fel, s engem is húzott maga után.
- Mutassak valamit? Ez is ilyen vámpír cucc. Persze, csak ha tényleg érdekel. – emeltem fel kezeimet. Tudtam, hogy úgyis érdekli, de jó volt vele kicsit szórakozni.
- Mutasd!
- Mássz fel a hátamra! – lábait derekam köré kulcsolta, kezeit a nyakam köré
- Kapaszkodj! – majd megindultam vámpírsebességgel a kocsija felé. Megálltam előtte, majd lesegítettem Bellát.
- Apám! Most már mindig így fogunk közlekedni. Ez atom állat volt. – az a csodálatos mosoly az arcán, számomra mindennél többet ér. Meglepően jól fogadta. Közelebb húztam magamhoz.
- Nekem van a legklasszabb csajom a világon. – majd megcsókoltam. Miután sikerült elválnunk egymástól, Bellát az anyósülés felé terelgettem. Persze, kiakadt, és vitáztunk egy sort, de végül csak sikerült meggyőznöm. Én is beszálltam, majd elhajtottam.


  ( Bella szemszöge)

Más lány, talán hisztériázva szaladt volna el Edward elől, de én élveztem, hogy vámpír a pasim. Nem vagyok komplett, tudom, de sose voltam az. Persze, haragudtam rá, amiért, megölte a sorozataimat, de nem számít. Én továbbra is fogom nézni őket. Elvégre azok a testek. Anyám! Jó, számomra Edward a legszexibb hím egyed, de hűséget fogadtam, nem vakságot. Talán néha sikerül rávennem, hogy nézze velem őket. Miután kierőszakoskodta, hogy ő fog vezetni, a drogéria felé vettük az irányt. Leparkolt előtte, majd bementünk. Vagy hatvanszor körülnéztem, hogy nem látja e senki, hogy mit veszek le a polcról, majd megindultam a kassza felé. A nőci komoran nézett rám, majd Edwardra, de nem szólt semmit se. Miután kifizettem, végre elhúzhattuk innen a csíkot. Remélem, nem köp be anyáméknak. Hazafelé megint Edward vezetett, de most örültem neki. Majd szétvetett az ideg. Elméletileg nem lehetek terhes, mivel Edward vámpír. De mi van, ha mégis az leszek? Nem voltam mással. Remélem, el fogja hinni. De akkor mitől lehetnék az? Megszállt a szentlélek? Szerelmem leparkolt a ház előtt. Szerencsére senki se volt itthon. Csigatempóba bementem a házba, majd ledobáltam magamról a felesleges cuccokat. Kezemben a teszttel megközelítettem a fürdőt, s Edward készségesen követett. Némán tettük meg az utat, de ez egyikünket se zavarta. Túl idegesek voltunk. Bementem, majd magamra zártam az ajtót. Edward kint megállt. Vagy 10 percig szuggeráltam magam, hogy meg tudom csinálni. Aztán nagy nehezen megcsináltam, majd vártam.
- Kicsim? Minden rendben? Már nagyon régóta bent vagy. – szólt be Edward.
- Persze, csak eddig féltem megcsinálni. De már kész. Most már csak várni kell rá. – 10 másodperccel később szerelmem megszólalt.
- Kész van már?
- Még nincs. Úgyis szólok, ha már jelez valamit. – újabb 10 másodperccel később.
- Kész van már?
- Még nincs. Edward, eltelt körülbelül fél perc. Ilyen hamar még nem fog kimutatni semmit se.
- Értem. Csak tudod, ideges vagyok. – jaj, szegénykém.
- Én is Edward, én is. – vajon mikor nézhetem meg? A papírra azt írták, hogy általában csak pár másodpercet kell várni az eredményre. De én annyira félek. Egyáltalán biztos, hogy jól csináltam? Nyugi Bella, nyugi. Ezt még egy 5 éves is meg tudta volna csinálni. Csak nem basztad el. Ennyire béna már te se lehetsz.

5 perccel később…

Jó, már eleget vártál. Ennyi időnek elegendőnek kellett volna lennie, hogy összeszedd magad. Ha eddig nem sikerült, ezután se fog. Odamentem a mosdóhoz, majd megnéztem az eredményt.

  ( Edward szemszöge)

Vajon mi tarthat már ennyi ideig? Szándékosan nem zaklattam Bellát, mert tudom, hogy ő is ideges. De már nagyon régóta bent van. És, ha történt valami? Állítsd már le magad, Edward! Ugyan mi történhetett volna? Kinyílt az ajtó, majd kilépett rajta Bella. Eszeveszetten potyogtak a könnyei. Úristen! Csak nem az, amire gondolok?
- Mi lett az eredmény? – lélegzetvisszafojtva vártam válaszát.
- Negatív. – könnyes szemmel pillantott rám. A következő pillanatban már csak azt érzékeltem, hogy magával ragad a sötétség.


Ui: 13 :)

30.fejezet - 2 weeks later

 Sziasztok. Meghoztam a kövi fejit :) Annyit kell tudni, hogy 2 hetet ugrottunk az időben :) Jó olvasást :)

 2 héttel később...

   (Rosalie szemszöge)

Az utóbbi két hétben jobban megismertem Bellát. És be kellett látnom, tévedtem vele kapcsolatban. Nagyon kedves, aranyos lány. Gyűlöltem magam azért, amit tenni akartam ellene. Ma végre eldöntöttem, hogy nem fogom megtenni. És ezt neki is tudnia kell. Neki, aki erre bíztatott. Biztosan nem fog örülni, de nem érdekel. Edward és Bella megérdemlik a boldogságot. Lassan véget ér a nyár, ezért tegnap beírattuk Hannát iskolába. Jaj, mennyire izgatott volt az én kis aranyom. Holnap elmegyünk bevásárolni neki. Állandóan arról kérdez, hogy milyen lesz az iskola. Hiába mondtuk el neki már vagy húszszor, ő huszonegyedjére is hallani akarja. Milyen kis édes. És milyen hamar felnőnek. Bizony ám, hamar elrepül az idő. Ezért is beszéltem Alice-ékkel arról, hogy mi lenne, ha Hannát is átváltoztatnánk később vámpírrá. Rögtön lehurrogták az ötletem, hogy hogy képzelem, hogy gyereket változtatunk át. Elmagyaráztam nekik, hogy én olyan 10 év múlva gondoltam. Annyit sikerült belőlük kicsikarnom, hogy ha Hanna is szeretné majd, akkor esetleg előfordulhat. Milyen csodálatos is lenne.

   ( Bella szemszöge)

Káprázatos két héten vagyok túl. Edwarddal csodálatos a kapcsolatunk. Még soha életemben nem voltam ennyire boldog. Mindig meglep valami kis ajándékkal. Lassan nem lesz hová tenni őket. Az elmúlt egy hétben, miután hazakísért, becsempésztem a szobámba. A kis huncut nem bírt magával. Volt, hogy egy nap többször is. Nem mintha panaszkodnék. Sikerült rendeznem a kapcsolatomat Rosalie-val is. Hatalmasat csalódtam benne. Persze pozitív értelemben. Nemcsak egy üres fejű szöszke, akinek elsőnek gondoltam. Kiderült, hogy ő és Emmett egyetemre mennek tovább tanulni, míg Alice és Edward velem fog egy osztályba járni. Tegnap iratkoztak be. Jaj, az a kis cuki Hanna meg elsős lesz. Imádnivaló tündérke. Bár, az egy kicsit furcsa, hogy akárhányszor szóba hoztam náluk, hogy a szüleik hol vannak, mindig kitértek a válaszadás elől. Még ezt ki kell derítenem. Bárcsak ne lennének ezek a rosszullétek. 3 napja hányingerem van és szédülök. Ráadásul, úgy zabálok, mint egy disznó. Mindent magamba tömök. Olyat is megkívánok, amit ezelőtt sohasem. És a legirracionálisabb időpontokban. Hajnali háromkor kívántam meg a savanyúságot. Ki hallott már ilyet? Edward csak jót kuncog rajtam. Engem azonban zavar. Lassan gurulni fogok, ha így folytatom. És még a menszeszem sem jött meg. Igaz, hogy még csak két napja késik, de nekem eddig szinte órára pontosan jött meg. Várjunk csak! Nincs mikulás, zabálás, szédülés, hányás. Úristen! De idióta vagyok. Lehet… hogy…? Nem, az lehetetlen.  Hisz védekeztünk. Vagyis leszámítva az első két alkalmat. Nyugi Bella, nyugi. Ne ess pánikba! Csak két napot késik. Késhet a stressz miatt is. Elvégre rengeteget idegeskedsz mostanában. Igen, csak ez a baj. A kaja meg. Csak növekedsz, és több kalóriára van szükséged. Kívánni meg akkor is szoktál kívánni ételeket, ha megvan. Mondjuk, akkor csak a csokit. Ugyan már! Kit akarok én ezzel hülyíteni? Basszus, lehet, hogy felcsinált Edward?


   ( Edward szemszöge)

Hihetetlenül boldog vagyok. Bella a legcsodálatosabb nő a világon. Nem mellesleg a legszexibb is. Mióta vele vagyok, nem szexelek, hanem szeretkezek. Hatalmas a különbség a két dolog között. Még nem mondtam el neki, hogy mi is vagyok, mert félek a reakciójától. Mi van, ha megijed? Vagy ha megutál? Nem bírnám elviselni, ha elveszíteném. Nem élném túl. Alice szerint meglepően könnyedén fogadná, és nem érdekelné, hogy szörnyeteg vagyok. De mi van, ha nem? Húgom 1 hete folyamatosan győzköd, hogy mondjam el neki. Néha még célzásokat is tesz Bellának. Ilyenkor persze jól lemorgom, de ő csak nevet rajtam. Emmett gyáva nyuszinak hív. Imádja, ha lealázom bunyóba. Rosalie hozzáállása megváltozott Bellával és a szerelmünkkel kapcsolatban. Nem hittem volna, hogy valaha is ilyet fogok mondani, de kedves lett. Már nem magát helyezi középpontba, hanem törődik másokkal. Kiváltképpen Hannával. Jaj, az a csöppség zabálnivaló. Mennyire örülnék, ha megajándékozhatnám Bellát később egy gyerekkel. De sajnos nem tehetem.  Köszönhetően a vámpírságomnak. Az idegesítő ex pasikát elintéztük Emmett-el. Szerelmem nem tud róla, de felkerestük a srácot, és elbeszélgettünk vele egy kicsit. Persze néha megpaskolta az arcocskáját a kezecskéjével, meg be kellett jelentkeznie a fogorvoshoz, de semmi testi fenyítést nem alkalmaztunk. Kulturált emberek módjára intéztük el a dolgot. Emmett elmagyarázta neki, ha nem száll le Belláról, feltehetőleg szüksége lesz egy tolószékre, vagy egy komplett testre. Persze én nem szólhattam bele, mivel bátyám felnőtt férfi, akinek szabad akarata van. Mellesleg akkor én Muse-t hallgattam az MP3-mon. Így nem tanúsíthattam, hogy megtörtént e a fenyegetés. Miután elsimítottuk ezt a dolgot, minden zavaró tényező megszűnt a kapcsolatunkban. Bár Bella az utóbbi napokban elég furcsán viselkedett. Rengeteget evett, és gyakran volt rosszul. Aggódtam az egészsége miatt, de azt mondta, hogy semmi komoly. Most a rétünkön fekszem, és a közös pillanatainkra gondolok. Minden olyan csendes, míg meg nem szólal a mobilom. Mondtam, hogy ne zavarjanak. Alice mindenkinek vett saját mobilt. Szerette szórni a pénzt. A képernyőn szerelmem neve villog.
- Ennyire hiányzom? – szólok bele.
- Igen, nagyon. – hangjából ítélve mosolyog. – Hol vagy? Beszélnünk kell. – izgatottnak tűnik.
- Valami baj van?
- Nem, nincs. Hol vagy most?
- A rétünkön. Elmenjek hozzátok? Máris indulok. – állok fel a földről.
- Ne! – olyan erősen tiltakozik. Valami komoly gond van. Nem szokott ilyen lenni. – Várj meg ott, kérlek. Sietek.
- Rendben. De megijesztesz. Minden oké?
- Persze. Sietek. – és ezzel kinyomta. Még csak azt se mondta, hogy szeret. Meg kellene sértődnöm. Visszahanyatlok a fűbe, s várom szerelmem.

  ( Bella szemszöge)

Bepattantam a kocsiba, s egyenesen az erdő felé hajtottam. Azt mondta a rétünkön van. Addig még van egy kis időm gondolkozni. Mi van, ha tényleg terhes vagyok? Hogy fogadná Edward? Vagy a szüleim? Tulajdonképpen még azt sem tudom, hogy én, hogy fogadnám. Még csak 17 éves vagyok. Mindig is úgy gondoltam, hogy leérettségizek, lediplomázok, elhelyezkedek egy jó munkahelyen, majd miután már van biztos anyagi hátterem, akkor alapítok családot. A gyerekeknek is jobb sorsa lenne egy ilyen családban, mintha valaki 16 évesen szülne, a semmire. Én mindig is amondó voltam, hogy előbb megteremtem a biztos anyagi hátteret, aztán jöhet a gyerek. De most minden megváltozhat. Anyáék vajon, hogy fogadnák? Tuti kiakadnának. Lehet, apa még meg is ölné Edwardot. Edward! Még ő is csak 17. Nem hiszem, hogy ilyen hamar szeretne apa lenni. Jaj, Istenem! Most mégis mi lesz? Leállítottam a kocsit, majd belevetettem magam az erdőbe. Pontosan tudtam hova kell mennem, mert már sokszor jártunk erre Edwarddal. Szerelmem a rét közepén feküdt. Mikor meghallotta jövetelem, felpattant, és elém sietett.
- Mi a baj, kicsim? Olyan idegesnek tűntél a telefonba. És most sem vagy nyugodt. – szorította meg kezem. Hogy mondjam el neki? És, ha nem is igaz?
- Beszélnünk kell. – nem mertem a szemébe nézni.
- Mi a baj? – emelte fel fejem államnál fogva, kényszerítve, hogy szemébe nézzek.
- Komoly dologról van szó. Nem is tudom, hogy mondjam el. – éreztem, hogy eleredtek könnyeim. Hogy lehetek ennyire gyáva? Csak négy szót kellene kimondanom. Lehet, hogy terhes vagyok. És kész. A többi rajta múlik.
- Nyugodj meg! Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz. – csókolta le arcomról könnyeimet.
- Lehet, hogy terhes vagyok. – suttogtam. Edward felkapta a fejét, és riadtan nézett rám. Aztán rendezte arcvonásait, majd ellépett tőlem.
- Biztos, hogy nem. – ezzel megfordult, majd járkálni kezdett.
- Miért vagy ebben annyira biztos? Nézzük csak a tényeket. Késik, zabálok, szédülök és hányok. Mellesleg az első két alkalommal nem védekeztünk.
- Akkor is biztos, hogy nem. – nem fordult meg, mikor válaszolt. Még mindig háttal állt nekem.
- Miért vagy benne annyira biztos? – keltem ki magamból. Miért akarja ennyire letagadni a dolgokat? Ez felbőszít.
- Miért? – emeltem meg hangom.
- Mert vámpír vagyok. – kiabálta, miközben megfordult.


Ui: Komi határ él :) Pusszantás mindenkinek :)

Ne öljetek meg, de még 1 új blog :D

Amint a címből már kiderült, ez a hülyegyerek belevágott még 1 blogba :D Pontosabban társ szerkinek kértek fel :D Ha van kedvetek nézzetek be :) Alec-saját szereplős töri :) Egy kis ismertető:

Penelopé élete végzetesen megváltozott azon a napom, mikor a férfi, akit teljes szívéből szeretett, elhagyta. Nem elég, hogy az álmai összetörtek, még egy csapást kap az élettől. Vagy a genetikától. Mint köztudott, a farkasok ősellenségei a vámpírok. Penelopé élete mégis 360 fokos fordulatot vett, mikor megismerkedett Alec Volturival. Te mit tennél, ha beleszeretnél az ellenségedbe? Te mit tennél, ha minden erőfeszítésed hiábavaló, mert egy felsőbbrendű erő vonz hozzá? Te, hogy viselnéd, ha tudnád, hogy nincs más választásod? Te kit választanál: a családod vagy a bevésődésed?
"Ha meggyújtunk egy gyertyát, majd eloltjuk, sötétebb lesz, mint azelőtt volt."


Remélem, néhány embernek tetszeni fog :) És a link:
http://penelopeblack.blogspot.com/

Köszönöm mindenkinek, aki benéz :) Pusszantás :)