31. fejezet - Az igazság

Sziasztok. Meghoztam a fejit :) Sok találgatás volt a terhességgel kapcsolatban. Hát, most felfedem a titkot :D Ááá, Allie-val volt egy másik ötletünk, csak az sajna nem illett volna bele a töribe :D Pedig, á, imádom azt az ötletet :D Na mindegy. Nem tudom, hogy ki számított erre. Majd kiderül.
 

( Edward szemszöge)

Mikor észbe kaptam, már késő volt. Kimondtam. Kimondtam azt, amitől annyira rettegtem. Miért pont így kellett megtudnia? Bella még mindig döbbenten nézett rám. Milyen egy idióta barom vagyok.
- Bella? – szólítottam meg félénken. Szerelmemből ekkor kitört a nevetés. Nem értettem reakcióját. Lehet, hogy sokkot kapott?
- Hát ez… hát ez nagy poén volt, édes. – lépett elém, majd átkarolta nyakamat. – De akkor se bújsz ki a felelősség alól. Ha terhes vagyok, vállalnod kell. Még, ha ő nagysága vámpír is. – kezdett el kuncogni. Mi van? Szerintem nem fogta fel a helyzet súlyosságát. Ilyen vicces lettem volna?
- Bella. – néztem mélyen szemébe. – Én tényleg vámpír vagyok.
- Persze Edward, persze. Esténként nem szoktál denevérré változni? – kacarászott tovább. Nehezebb lesz, mint gondoltam.
- Bella. – emeltem meg kissé hangomat. – Tényleg vámpír vagyok. – mintha a megvilágosodás suhant volna át arcán. Néhány percig némán pislogott rám.
- Olyan vámpírosan vámpír? – lépett hátrébb, s mért végig.
- Igen. Vámpírosan vámpír. – mosolyodtam el. Még nem futott el. Ez jó jel.
- Aszta. Ne basz már. Egy vámpír a pasim. Ez tök csúcs. És miket tudsz? – kérdezte izgatottan. Már épp válaszoltam volna, de félbeszakított.
- Tudsz lebegni? Elbájolni? És mit iszol? Hogy hogy nem égsz hamuvá a napon? Van olyan gyűrűd, vagy mi? És a tesóid? Ők is azok? – kérdések hadát zúdította rám. Jobban felpörgött, mint Alice, ha vásárlásról van szó. Kezdek megijedni.
- Talán leülhetnénk, és akkor válaszolok a kérdésekre. – lehuppantam a fűbe, s ő mellém telepedett el.
- Jaj, ez olyan izgi. Nyugi Bella, nyugi. Csak szép lassan. Mit iszol? Mármint tudom, hogy vért, csak nem láttam magamon harapás nyomokat. Másból iszol? Vagy True Blood-ot fogyasztasz? – kezdte el a faggatózást.
- Nem tudom mi az a True Blood. – ismertem be.
- Szintetikus vér. Te nem nézed a sorozatot? Majd rászoktatlak. Olyan vámpíros cucc. Bár, te az vagy, szóval, na, mindegy. Csak belezavarsz. Szóval? – hogy tud ilyen könnyedén a vérről beszélni?
- Állati vérrel táplálkozok. Ha megharapnálak például téged, és nem ölnélek meg, akkor átváltoznál a testedbe jutott mérgemtől. Téged amúgy se bántanálak sohase.
- Hú. Szóval, ha megharapnál, olyan lehetnék, mint te? – csillant fel a szeme.
- Nem foglak szörnyeteggé tenni. – jobb, ha már az elején tisztázzuk a dolgokat. Ilyen képtelenség, hogy juthat eszébe?
- Jó, most nem vitatkozom ezen veled. Van igazi vámpírfogad? Megmutatod? Megfoghatom?
- Nem. Nincs nyúlkapiszka. – kicsit elszomorodott.
- Na, mindegy. Tudsz lebegni?
- Nem, nem tudok.
- És elbájolni? Kipróbáltad már rajtam?
- Elbájolni se tudlak. – ezen már mosolyognom kellett.
- Jaj, ne már! Most húztad le a WC-n a True Blood-ot. Még fényes nappal is kint vagy, és nem égsz hamuvá. Viszlát, Eric Northman! Most megöltél egy csúcsszuper vámpírt. Na, mindegy. – sóhajtott fel. – Add a kezed! – teljesítettem kérését, ő pedig fejét csóválva nézte azt. Miután mindkettőt alaposan áttanulmányozta, megszólalt.
- Nincs gyűrűd. Akkor, hogy lehetsz kint a napon? – kérdezte értetlenül.
- Nem tudom, miről beszélsz Bella. Nincs szükségem semmilyen gyűrűre ahhoz, hogy nappal kint tartózkodjak. Majd, ha kisüt a nap, megmutatom, mi történik velem. De nem fogok elégni. – ennyi sületlenséget, hogy lehet összehordani?
- Gyűrű se kell. Verbénát se hordok, hogy elbájolj. Elbájolni se tudsz. Most ölted meg a Vámpírnaplókat, és a Salvatore testvéreket. Köszönöm szépen, Edward. – sértődött meg.  Mi van?
- Bella. – át akartam ölelni, de elhúzódott. Miért ilyen makacs? – Kicsim. – öleltem át, s suttogtam a fülébe. – Nem én tehetek arról, hogy sok sületlenséget hordanak össze a vámpíros filmekben.
- Sorozatok Edward, sorozatok.
- Akkor sorozatokba. De nem is mondtad, hogy ennyire érdekelnek a vámpíros dolgok.
- Mert nem kérdezted. – fordult velem szembe. – Akkor most már értem, hogy miért vagy annyira hideg, és fehér. Akkor ezért nem ettél sose. Én meg már kezdtem azt hinni, hogy valami betegséged van.
- Kis butus. – koppintottam az orrára. – Nem eszünk, és nem is iszunk. Csak véren élünk. A szemem színe, is azért ilyen. Ha emberekkel táplálkoznék, akkor vörös lenne.
- Menő. És tényleg nem lehet gyereked? – kérdezte félénken.
- Nem, nem lehet.
- Pedig a jelek arra utalnak, hogy terhes vagyok. – motyogta maga elé.  Aztán, mintha megvilágosodott volna, felkapta a fejét, s a szemembe nézett.
- Ugye nem hiszed azt, hogy…? – nem tudta befejezni a mondatot.
- Hogy? – húztam fel a szemöldököm.
- Tudod, izé… - zavarban volt. Milyen kis cuki.
- Eszembe se jutott. – mosolyodtam el, s homlokon csókoltam.
- Hú. – sóhajtott fel.
- Mi volt ez a nagy sóhajtozás? – kezdtem el cukkolni.
- De hülye vagy. – bokszolt bele vállamba.
- Köszi. Érzem, hogy szeretsz.
- Jaj! – forgatta meg szemét. – Nos. Én azért szeretnék tanúbizonyságot nyerni arról, hogy nem vagyok terhes.
- Hogy?
- Pasik! Mindig értetlenek. – sóhajtott fel. Mire ez a sok sóhajtozás? Máskor szokott ennyit sóhajtozni. – Csinálok tesztet. Eljössz velem venni? – rángatott vissza Bella hangja a valóságba.
- Aha, persze. – még jó, hogy nem vette észre, hogy elbambultam. Kaptam is volna.
- Akkor menjünk. – állt fel, s engem is húzott maga után.
- Mutassak valamit? Ez is ilyen vámpír cucc. Persze, csak ha tényleg érdekel. – emeltem fel kezeimet. Tudtam, hogy úgyis érdekli, de jó volt vele kicsit szórakozni.
- Mutasd!
- Mássz fel a hátamra! – lábait derekam köré kulcsolta, kezeit a nyakam köré
- Kapaszkodj! – majd megindultam vámpírsebességgel a kocsija felé. Megálltam előtte, majd lesegítettem Bellát.
- Apám! Most már mindig így fogunk közlekedni. Ez atom állat volt. – az a csodálatos mosoly az arcán, számomra mindennél többet ér. Meglepően jól fogadta. Közelebb húztam magamhoz.
- Nekem van a legklasszabb csajom a világon. – majd megcsókoltam. Miután sikerült elválnunk egymástól, Bellát az anyósülés felé terelgettem. Persze, kiakadt, és vitáztunk egy sort, de végül csak sikerült meggyőznöm. Én is beszálltam, majd elhajtottam.


  ( Bella szemszöge)

Más lány, talán hisztériázva szaladt volna el Edward elől, de én élveztem, hogy vámpír a pasim. Nem vagyok komplett, tudom, de sose voltam az. Persze, haragudtam rá, amiért, megölte a sorozataimat, de nem számít. Én továbbra is fogom nézni őket. Elvégre azok a testek. Anyám! Jó, számomra Edward a legszexibb hím egyed, de hűséget fogadtam, nem vakságot. Talán néha sikerül rávennem, hogy nézze velem őket. Miután kierőszakoskodta, hogy ő fog vezetni, a drogéria felé vettük az irányt. Leparkolt előtte, majd bementünk. Vagy hatvanszor körülnéztem, hogy nem látja e senki, hogy mit veszek le a polcról, majd megindultam a kassza felé. A nőci komoran nézett rám, majd Edwardra, de nem szólt semmit se. Miután kifizettem, végre elhúzhattuk innen a csíkot. Remélem, nem köp be anyáméknak. Hazafelé megint Edward vezetett, de most örültem neki. Majd szétvetett az ideg. Elméletileg nem lehetek terhes, mivel Edward vámpír. De mi van, ha mégis az leszek? Nem voltam mással. Remélem, el fogja hinni. De akkor mitől lehetnék az? Megszállt a szentlélek? Szerelmem leparkolt a ház előtt. Szerencsére senki se volt itthon. Csigatempóba bementem a házba, majd ledobáltam magamról a felesleges cuccokat. Kezemben a teszttel megközelítettem a fürdőt, s Edward készségesen követett. Némán tettük meg az utat, de ez egyikünket se zavarta. Túl idegesek voltunk. Bementem, majd magamra zártam az ajtót. Edward kint megállt. Vagy 10 percig szuggeráltam magam, hogy meg tudom csinálni. Aztán nagy nehezen megcsináltam, majd vártam.
- Kicsim? Minden rendben? Már nagyon régóta bent vagy. – szólt be Edward.
- Persze, csak eddig féltem megcsinálni. De már kész. Most már csak várni kell rá. – 10 másodperccel később szerelmem megszólalt.
- Kész van már?
- Még nincs. Úgyis szólok, ha már jelez valamit. – újabb 10 másodperccel később.
- Kész van már?
- Még nincs. Edward, eltelt körülbelül fél perc. Ilyen hamar még nem fog kimutatni semmit se.
- Értem. Csak tudod, ideges vagyok. – jaj, szegénykém.
- Én is Edward, én is. – vajon mikor nézhetem meg? A papírra azt írták, hogy általában csak pár másodpercet kell várni az eredményre. De én annyira félek. Egyáltalán biztos, hogy jól csináltam? Nyugi Bella, nyugi. Ezt még egy 5 éves is meg tudta volna csinálni. Csak nem basztad el. Ennyire béna már te se lehetsz.

5 perccel később…

Jó, már eleget vártál. Ennyi időnek elegendőnek kellett volna lennie, hogy összeszedd magad. Ha eddig nem sikerült, ezután se fog. Odamentem a mosdóhoz, majd megnéztem az eredményt.

  ( Edward szemszöge)

Vajon mi tarthat már ennyi ideig? Szándékosan nem zaklattam Bellát, mert tudom, hogy ő is ideges. De már nagyon régóta bent van. És, ha történt valami? Állítsd már le magad, Edward! Ugyan mi történhetett volna? Kinyílt az ajtó, majd kilépett rajta Bella. Eszeveszetten potyogtak a könnyei. Úristen! Csak nem az, amire gondolok?
- Mi lett az eredmény? – lélegzetvisszafojtva vártam válaszát.
- Negatív. – könnyes szemmel pillantott rám. A következő pillanatban már csak azt érzékeltem, hogy magával ragad a sötétség.


Ui: 13 :)