21. fejezet - Hűtlen

Bocsi, hogy ennyit kellett várnotok. Elfelejtettem, hogy én írom a fejezetet x'D Puszmó elfelejtett cseszegetni, én meg jövők fel blogra nagy vígan, hogy van-e friss, erre Puszmó írja: Alice már készül vele. Erre én: o.O. Aztán eszembe jutott, hogy én akartam megírni x'D Puszmó jól kiröhögött >.< (megérdemeltem x'D). Jó olvasást: Alice

21. fejezet
Hűtlen

- Hát te meg mi a francot keresel itt? – kérdeztem tőle nagy kedvesen.
Legszívesebben helyben megrugdostam volna, de hát nő vagyok. Asszem. Mondjuk, ha egy kicsit… Nem!
- Bella, minden okod meg van rá, hogy utálj…
- Bella ez meg ki? – kérdezte az anyám.
- Egy seggfej! – mondtam könnyedén.
- Oké, kincsem, oldd meg! Nekem most mennem kell dolgozni – felelte anyu, majd Chris-t kikerülve eltűnt.
Fantasztikus. Ketten maradtunk. Nincsenek szemtanúk.
- Nem mehetnék be? – vetette be azt a „menő vagyok, mindent megkapok” nézését.
A konyhakés milyen messze van tőlem? Balesetnek be tudnám állítani?
- De… persze… Hogyne! – mosolyogtam rá. – Hülye vagy? Elhúzhatsz maximum, ha még szereted a kispöcsödet, haver!
A konyha olyan öt méterre van tőlem. Befuthatnék, elvehetném a kést. Lenne ideje elmenekülni?
- Kérlek… - nyalizott.
- Mit akarsz? – kérdeztem. Még mindig a lépcsőn álltam. Jobban járunk mind a ketten, ha nem megyek közelebb.
Chris Summers még mindig ugyanolyan jóképű volt. Mintha mit sem változott volna a gimnazista évek után. Szőke fürtjeit hátra zselézte. Drágának tűnő, krémszínű bőrkabátot viselt farmerral és tornacipővel.
Egész helyes… Állj! Ő egy tapló! Barátom van! Egy sokkal édesebb barátom van!
Átlépte a küszöböt, és bezárta maga mögött az ajtót. Ajjaj, ez bejött…
- Megnőttél! – mért végig. Tulajdonképpen elég kihívóan nézhettem ki. Csak egy rövidnadrág és egy topp volt rajtam, a hajam meg Istentelenül nézett ki.
- Egy perc és jövök… - hebegtem. Nem ölöm meg, csak átöltözöm… Nem megyek a konyhába, csak átöltözöm… Nem keresem meg apu puskáját, csak átöltözöm…
Felsiettem a lépcsőn, és nem estem el egyszer sem. Csoda. Bezártam magam mögött az ajtót, és neki dőltem. Vettem két mély levegőt. Megcsinálom! Meghallgatom és kirúgom. Ez a terv.
Gyorsan magamra kaptam tiszta fehérneműt, egy farmert és a kedvenc kék blúzomat, megfésülködtem, majd a fürdőben rohamtempóban fogat mostam és egy kis sminket tettem fel. Nem Chris miatt. Nem. Edward miatt. Még szép.
Lerohantam a lépcsőn. Most nem volt mázlim, kétszer botlottam meg. Jellemző. Chris nem volt sehol. Talán elment? Nem! Én még be akarok neki olvasni! Én még el akarom neki mondani, mennyire megalázott! Én el akarom neki mondani mennyire szerettem…
Benéztem a nappaliba. Ott ült, a kanapémon. Hát, sohasem a szerénységéről volt ismert.
- Csinos vagy! – vigyorgott rám.
Bólintottam. Nem tudtam mit mondhatnék. Ahogy rám nézett, valamit megindított bennem. Sírni akartam, megint.
Leültem a kanapé legtávolabbi részébe. Fő a távolságtartás. Idegesen doboltam az ujjaimmal a combomon, kihúztam magam.
- Na, miért jöttél? Tíz másodperced van, hogy mondj valamit…
Csönd.
- 10… 9… 8…
- Bocsánatot kérni! – csúszott ki belőle.
- Mi van? – néztem rá értetlenül. Szinte ösztönösen a kezem megindult az arca felé és nagyot csattant rajta. Oké, ez nekem is fájt. – Megint egy hülye fogadás? Ha? Nem találtál jobb játékszert magadnak?
- Nem! – kapott az arcához. Úgy kell neki. – Félreérted. Magamtól jöttem. Egy segg voltam veled.
- Aha, pontosan, elmehetsz! – mutattam az ajtó felé. – Ezt eddig is tudtam.
- Várj, még nem fejezetem be.
- Hallgatlak! – fontam a mellkasom körül össze a kezem.
- Láttalak… a diszkóban. Elképesztő, hogy megváltoztál. És egyszerűen nem tudlak kiverni a fejemből… Ahogy a hajad a szélben…
- Állj! Nem akarom hallani! Menj el! Barátom van! – tettem hozzá védekezésképpen.
- De, akarod. Látom, hogy nézel rám.
- Ideje menned!
- De Bells…
- Ne hívj így! – förmedtem rá. – Neked csak Bella, ok?
Csend. Kezdett kínossá válni, számomra.
- Hozhatok valamit? – törtem meg a csöndet.
- Egy kis kóla jól esne… - mondta feszengve. Remek! Nem vette a kérdés költőiségét! Most még a piánkat is elissza, úgy, hogy nincs mérgem, vagy egy jó kis fostatóm.
Nagy nehezen felálltam, nagyokat sóhajtottam, hátha veszi a lapot, hogy rohadtul nincs kedvem kiszolgálni.
Nem vette. Jellemző. Bunkó.
Megindultam lassan a konyha felé. Nem akartam elsietni. Így kevesebb időt kell vele együtt töltenem. Hiszen, basszus! Annyira szerencsétlen vagyok, hogy még a saját házamból is képtelen vagyok kirakni. Fantasztikus.
Elővettem egy poharat, majd a hűtő felé vettem az irányt, amiben a kóla volt. Lehet a felét hígítanom kéne egy kis vízzel. Fő a spórolás. Á, nekem nincs szegénységi bizonyítványom, mint egyeseknek, kint a nappaliban. Kiöntöttem a kólát, és nem sajnáltam – max. egy kicsit.
- Bella!
- Á! – sikítottam és ugrottam fel, és egy gyors hátrafordulással a kezemben tartott pohár tartalma Chris makulátlan fehér pólóján végezte.
- Sajnálom… én… én csak megijedtem! Mindjárt kiszedem… Hol egy rongy? – hebegtem.
- Shh, semmi gond… - simított az állam alá.
Az arca egyre közelebb került, testemet szorosan a konyhapultnak préselte. Miért közeledik? Mit akar ez tőlem? Már épp azon voltam, hogy lekeverjek neki még egy jókora maflást, amikor…
- Bella?! – hallottam meg egyetlenem bársonyos és... ideges hangját. Akaratlanul is szétrebbentünk.

Puszmó kért egy jó kis idegtépő függővéget. Én jó vagyok benne... muhahaha! 13 komi után friss :) Szeressük ezt a számot :D