22. fejezet - Te ki vagy? És te? :D

 Sziasztok. Megjöttem :D Ááá, ma nagyon király napom volt :D A kedvetekért raktam a fejibe egy kis romantikát :D Ez Alli véleménye :D Igenis érzelmes vok :D

Mérhetetlenül kicsi & bosszantó ^^ üzenete:
*ja
*hogy búcsúcsók
*gratulálok
*te romantikus lélek -__-

A vége milyen? :P Valami jó kis befejezést akartam :D

  ( Bella szemszöge)

- Ti meg mi a francot csináltok? – hallottam meg Edward dühös hangját.
- Ez nem az, aminek látszik – kezdtem el mentegetőzni.
- Nem is annak néztem. –hangja gúnyosan csengett.
- Ez ki? - kérdezi tőlem Chris, s fejével Edward felé intett.
- Igen, ez ki is? – nézett rám várakozóan Edward. Mellé léptem, s félve pillantottam fel rá. Vajon most mit gondolhat? Ugye nem hiszi azt, hogy Chris és én?
- Ez nevetséges! – csúszott ki hangosan a számon. Hogy én mekkora egy marha vagyok. Mindketten kérdőn néztek rám, s a magyarázatomra vártak. Ezért nem akartam én kapcsolatba bonyolódni. Csak a baj van vele.
- Ő Edward. A barátom. – mutattam a mellettem állóra. – Ő Chris. A volt pasim. – mutatok az említett felé.
- A fogadós Chris? – kérdezte gúnyosan Edward.
- Mi közöd hozzá kiscsávó? – lépett Chris Edward elé.
- Én vagyok a pasija. Vagy netalántán süket vagy? A pasija, aki mindjárt beveri a pofád. -Chris felnevetett.
- Te? – nézett végig Edwardon gúnyosan.
- Kíváncsi vagyok, hogy fogak nélkül is lesz-e kedved röhögni. – nézett vele farkasszemet.
- Az Istenit! Ha ennyire meg akarsz dögleni, nyomassuk! – Chris továbbra is vigyorgott.
- Elég legyen! Nem lesz semmiféle verekedés. – szakítottam félbe őket. Mindketten hitetlenkedve meredtek rám. – A házban. Nem akarok vért és belsőségeket takarítani. – fejeztem be a mondatot.
- Kint várlak, keménycsávó. – verte vállba Chris Edwardot, majd kiment a házból. Mikor kettesben maradtunk, rögtön magyarázkodni kezdtem.
- Egyszer csak beállított. Én le akartam koptatni, de levakarhatatlan. Bejöttem kólát önteni neki, amikor hirtelen letámadott. Én nem akartam.
- Shh – tette ujját ajkamra. – Tudom, hogy nem akartad.
- Nem akarom, hogy miattam verekedjetek. Chris idősebb. Még valami bajod esik – fakadtam sírva, akár egy kislány.
- Nyugi, kicsim. Nem lesz semmi baj. – törölt le egy könnycseppet arcomról.
- Most szólítottál először kicsimnek. – csúszott ki a számon. Ezek itt ketten mindjárt szétverik egymást, és én ezzel foglalkozom? Nem vagyok komplett.
- Nem tetszik? – nézett rám csalódottan.
- De. Nagyon tetszik – suttogtam alig hallhatóan. Edward kisimított egy tincset az arcomból, majd megszólalt.
- Platón szerint a teremtés kezdetekor az ember nem olyan volt, mint ma. Nem léteztek férfiak és nők, csak egy féle lény létezett: alacsony volt, egy teste volt és egy nyaka, de a fején két arc volt, az egyik előre nézett, a másik meg hátra. Mintha két teremtményt összeragasztottak volna a hátuknál fogva. Ennek a lénynek két neme volt, négy lába és négy karja. De a görög istenek féltékenyek voltak, mert látták, hogy egy négykarú lény sokkal többet tud dolgozni, hogy a két arc mindig mindent lát, ezért nem lehet rajtaütni, a négy láb pedig sokáig tud gyalogolni, vagy egyszerűen talpon maradni. És ami a legveszélyesebb: egy ilyen kétnemű lénynek nincs szüksége másra, hogy szaporodni tudjon. Akkor azt mondta Zeusz, az Olümposz legnagyobb ura: "Tudom, mit lehetni csinálni ezekkel a halandókkal, hogy ne legyenek olyan erősek." És egy villámmal kettéhasította őket, megteremtvén ezzel a férfit és a nőt. Ez jelentősen megnövelte a Föld népességét, de ezzel egyidejűleg nagyon meg is gyöngítette a lakóit. Mert most mindenkinek újra meg kellett keresnie az elveszített másik felét, hogy átölelhessék egymást, és ebben az ölelésben visszanyerhessék régi erejüket, hogy ellen tudjanak állni a támadásnak, hogy újra bírják a hosszú menetelést és a fárasztó munkát.
Á, imádom az agyát. Olyan kis okos.
- Haragszol rám, igaz? – nem válaszolt, csak az arcomat fürkészte. – Megértem, ha szakítani akarsz. Talán én is ezt tenném a helyedben. – kezdtek el ismét potyogni könnyeim.
- Ismerem azokat a szavakat, amelyeket még ki sem ejtettél. Már tudom hová tartasz, mikor még el sem indulsz. Tudok a féltett titkaidról, amiket mélyen elrejtesz. Mindent tudok rólad, kedvesem. Nem vagyok kém, csak szeretlek. Érted? Szeretlek. Még ha bűnös is ez a szerelem. – nézett mélyen szemembe. Az utolsó mondatát nem igazán értettem.
- Megígéred, hogy nem lesz semmi baj? – könyörgő pillantást küldtem felé. Edward szomorúan nézett vissza rám.
- Megígérem. – lágyan végig simított arcomon, majd ajka lecsapott az enyémre. Ez a csók másabb volt, mint az első. Ebben a csókban a szenvedély keveredett a birtoklási vággyal. Mégis fájdalmas volt. Szinte búcsúszerű. Mi? Búcsúszerű? Edward megszakította a csókunkat, s sietős léptekkel elhagyta a házat. Jaj, ez a pasi! Kirohantam az útra, ahol az ellenfelek már egymással szemben álltak.
- Búcsúzz el az életedtől! – morogta Edward, s ezzel kezdetét vette a párviadal.


  ( Alice szemszöge)

Annyira szuperül meg fogom szervezni Belláék randiját. Láttam. Edward szabad kezet adott mindenhez. Bátyám talált egy fantasztikus rétet vadászat közben, ami állítása szerint Bellára emlékezteti, így a randi helyszíne adott volt. Nekem már csak a díszítést, a vacsorát, az együttest, s a ruhákat kell elintéznem. Edwardot elküldtem Bellához, hogy kérje meg, hogy tegye magát estére szabaddá. Legalább addig is nyugodtan szervezhetek. Kikészített az állandó nyavalygásával, s beszólásaival. Mindig mondtam, hogy jobb, ha ebbe a férfiak nem szólnak bele. Hirtelen látomásom lett. A látomásban Edward és egy ismeretlen srác verekedett.
- Mi az, Alice? Mit láttál? – kérdezte Rosalie aggódva, rémült arcom láttán.
- Megöli.

Ui: Ne felejtsétek! 13 komi :) Pusszantás :)